HIRDETÉS
A Zilahtól tíz kilométerre fekvő Szilágypanit magyar közössége évtizedek óta arról a legismertebb a szilágysági magyar települések között, hogy népszaporulata évről évre pozitív, azaz többet keresztel a pap, mint ahány idős embert temet. Manapság, amikor az erdélyi települések többségében folyamatosan csökken a lakosság száma a kivándorlás és a kevés születés miatt, a szilágypaniti példa olyan pozitív kicsengésű történet, amit népszerűsíteni kell.
A lehetséges magyarázatok között sokan arra gondolnak, hogy a nagyváros közelsége eleve megtartó erő egy faluközösség számára, ami helybenmaradásra készteti a fiatal családokat, illetve másokat is ide csábít a városból. A valóságban ez nem általánosítható jelenség, hiszen számos olyan erdélyi várost ismerünk, ahol a környező falvak lélekszáma azért maradt stabil, mert sokan kiköltöztek a városi tumultusból, miközben a településen az elhalálozások aránya messze meghaladja a születésekét. Ez a jellemző számos szilágysági faluban is.
Szilágypanit esete más. Innen eleve nem vándorolnak el a fiatalok, sőt, aki már korábban elment, az is arra törekszik, hogy a megkeresett pénzéből lakást építsen a szülők által biztosított telken.
Nem véletlen, hogy annyi új házat sehol nem láttam a Szilágyságban, mint Panitban. Szilágyi Zoltán református lelkipásztor szerint a rendszerváltás óta 200–300 új ház épülhetett a faluban, azaz alig van olyan porta, amely az utóbbi három évtizedben ne újult volna meg.
A falu református lelkipásztora huszonhat évvel ezelőtt került a Zilah melletti településre. Annak idején az elhíresült „százas évfolyamon” végzett a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. Az 1990-ben induló nagy évfolyamnak hatalmas erdélyi és partiumi lelkészhiányt kellett kielégítenie, így a teológusok már negyedévesen kikerültek gyülekezetekbe szolgálni. A kolozsvári vizsgákra visszatérve, az egyetem sikeres elvégzése után többségüket visszavárták a gyülekezetek. Szilágyi Zoltán két év alatt több fele szolgált, így több egyházközségbe is szívesen látták volna, de végül Szilágypanit mellett döntöttek. Feleségével együtt bogdándi születésűek, amely szintén a történelmi Szilágyság tövisháti tájegységéhez tartozik, így örültek a lehetőségnek, hogy szűkebb pátriájukban alapozhatják meg jövőjüket.
Az elmúlt évtizedekben már többször találkoztunk, így nyomon követhettem nem mindennapi munkáját, ami a prosperáló szilágysági magyar közösséghez köti.
A 780 lelket számláló gyülekezet 26 év alatt mintegy negyven lélekkel növekedett a természetes gyaparodásnak köszönhetően.
Ami abból is meglátszik, hogy a sok gyereknek új, modern iskolát építettek, hiszen a régi épület semmilyen módon nem felelt meg a kor követelményeinek.
Az ötlet az 1960-as években, a faluban tanító Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet nyugalmazott tanárnőtől származott, aki tartotta a kapcsolatot a szilágysági faluval. „Már teológus koromból ismertem a tanárnőt, hiszen sokat segédkeztünk annak idején az úgynevezett kolozsvári Tőkés-udvarban a segélycsomagokat lepakolni, osztályozni, majd kihordani különböző szórványgyülekezetekbe. Ezt a hatalmas munkát Erzsébet asszony felügyelte nagy szeretettel és elköteleződéssel. Amikor szilágypaniti lelkész koromban nálunk járt, és megnézte, hol tanulnak a gyerekek, felvetette, hogy kezdeményezzük egy új óvoda megépítését. Ez volt a szikra, ami elindította a sokéves szervezőmunkát” – emlékezik vissza a kezdetekre Szilágyi Zoltán.
A folytatás azonban sokkal nehezebbé vált, mind gondolta. Megalakult egy bizottság az akkori polgármesterből, alpolgármesterből, iskolaigazgatóból és a református lelkészből. Mint a legtöbb bizottságnak, ennek is az lett az egyetlen erénye, hogy megalakult, miközben a kitűzött cél tapodtat sem haladt előre. A holtpontról végül úgy mozdultak ki, hogy az egyházmegye ifjúsági megbízottjaként többnapos képzésre Sepsiillyefalvára ment, ahol részletesen elmesélte a vajúdó óvoda történetét a helyi református lelkésznek, Kató Bélának, akit később az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé választottak.
Kató Béla azt tanácsolta: ha azt szeretné, hogy a faluban megépüljön az új tanintézmény, felejtse el a bizottságosdit, és lelkipásztorként vegye kézbe az ügyet.
Az egyházközség felügyelete alatt kezdjen el pályázni és építkezni.
Az ügyből komoly pengeváltás lett a községi bizottságban, végül azonban mindenki belátta, jobb, ha a pap kezd el foglalkozni a pályázatírással, miután több mint két évig semmi nem történt. „Az első százezer forintot, amit az Illyés Közalapítványtól nyertünk el résztámogatásként, odaadtam a tervezőmérnöknek, és ezzel elindult az öt évig tartó hosszú építkezés folyamata. Rengeteg nehézség adódott, hiszen a telek, ahova építeni akartunk, a helyi tanácsé volt, közben az egyházközség pályázott. Ahogy bekerültem a helyi tanácsba, ezeket az akadályokat is sikerült hárítani. A gyülekezet 5 hektáros földterületéből oldottuk meg, hogy a mienk legyen az a parcella is, ahova az új iskola felépülhetett” – meséli az előzményeket vendéglátóm.
Az építkezési munkálatokat végig egy mocsolyai származású magyar vállalkozó, Csiszár Aladár cége végezte. A cégvezető mérnök azonban nem csak az építést vállalta, hanem szakmai tanácsokkal segítette a pályázatírást és az elszámolást is. A kilencvenes években több magyar közalapítványtól elnyert összegeknek köszönhetően végül megvalósulhatott a modern falusi oktatás Szilágypanitban is. A község magyar iskolája fogadja a 15 km-re fekvő Diósadból iskolabusszal érkező felső tagozatos diákokat is.
Szilágyi Zoltánnal körbejárjuk az osztálytermeket. Lenn működik a két óvodai csoport, az első emeleten és a padlástérben az elemi osztályok, illetve az 5–8. osztály. Az új iskolaépületben adtak teret egy összevont román elemi osztálynak is.
Ma már felhőtlen a kapcsolat a haraklányi önkormányzat polgármesterével. Az egyház tulajdonában levő iskolát az egyházközség ingyenesen bérbe adta a polgármesteri hivatalnak, így az önkormányzat végzi az összes karbantartási és egyéb beruházási munkálatokat.
Papíron egyházi fennhatóság alatt áll az oktatási központ, a valóságban
a községi magyar önkormányzat a fenntartó, ami mindenki számára hosszú távú, jól működő megoldás.
Ami jó munkakapcsolatot jelent iskolaigazgató, polgármester és református lelkipásztor között.
A lelkész számára mindig természetes dolog volt gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozni. Teológus kora óta szoros kötődése alakult ki a fiatal korosztályok irányába, így mindig örömmel vállalta a gyerekkel és a fiatalokkal végzett egyházi munkát. Hosszú ideig a Zilahi Református Kollégiumban is szolgált, és őrá bízták az egyházmegye összes ifjúsági táborának a szervezését.
Zoltán korán felismerte, hogy a jövőépítés szempontjából a fiatalokkal történő foglalkozás a lelkipásztor alapfeladata kell hogy legyen.
Ha a fiatalokat nem sikerül becsábítania a templomba, azzal a gyülekezet jövőjét pecsételi meg. A mai világban ritka jelenség, hogy a gyerek- és ifjúsági csoportok rendszeresen ott vannak a templomban, egyházi ünnepeken és imahéten az istentisztelet aktív részeivé válnak. Nem csak a péntek délutáni vallásórákon és a különböző kalákaszerű munkákban vesznek tehát részt.
A lelkész elmeséli, hogy negyedéves hallgatóként olyan partiumi faluban is szolgált, ahol a Ceaușescu-rendszer hozadékaként a fiatalok messze elkerülték a templomot. Alkut kötött: elment velük asztaliteniszezni a helyi bárba, majd vasárnap „cserébe” ők jöttek el a templomba. A módszer működött, és sikeres lett.
Szilágyi Zoltán azt vallja, a lelkipásztornak nemcsak a templom falai között kell az igét hirdetnie, hanem bárhol, minden tettével, ahol ezt a körülmények megkövetelik.
Csak interaktív módon lehet a fiatalokhoz közelíteni, és megnyerni őket egyházi szolgálatokra. E sokrétű folyamat része a rengeteg tábor is, ahol olyasmiről is őszintén beszélnek, amit soha nem tennének szóvá egy lelkipásztor előtt.
A szilágypaniti sikertörténet „titkát” minden bizonnyal abban is meg lehet találni, hogy a szülőföldjükön élni akaró, ügyes mesteremberekből álló magyar közösség szerencsésen találkozott egy elkötelezett lelkipásztorral.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
