Reneszánszukat élő hagyományos mesterségek

Sütő Éva 2019. augusztus 08., 08:26

Hetedik alkalommal rendezték meg Érmihályfalván az Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napokat. A július 31. és augusztus 3. közötti négynapos rendezvényt mind a gyermekek, mind a felnőttek nagy kíváncsisággal követték, hiszen a hagyományok iránti érdeklődés manapság a reneszánszát éli.

Kicsik és nagyok: a hagyományok iránti érdeklődés manapság a reneszánszát éli az Érmelléken Fotó: Sütő Éva

A kézműves foglalkozásokon idén is a legnépszerűbb mester az Albisról (az Érmellék és a Berettyó vidék határán fekvő kistelepülés) visszajáró Sárkány Szabolcs fazekas, aki az Irinyi testvérek szülőfalujában alapította meg saját műhelyét feleségével, Sárkány Melindával. Az Érmihályfalván zajló kézműves napokra minden nyáron szívesen jön, és nagy türelemmel igazgatja a gyermekkezeket az agyag formázásában.

Mielőtt körbeállná a gyermeksereg, elmondja:

július második felében elhozta a szebeni kerámiavásárról a legjobb tűzálló cserépedényért járó első díjat.

Ezt úgy bírálják el, hogy ott helyben be kell mutatni, mit bír el az általa készített kerámiaedény: nyílt tűzön meg kell főzni benne az ételt. Ha kiállja a próbát, termékét díjra érdemesnek találják az ítészek.

Az Érmellékről idesereglett gyermekek már jól ismerik Sárkány bácsit, aki hetedik éve jár vissza tanítgatni a „tanoncokat” a mesterség fortélyaira. Mint mondja, hátha akad majd közülük valaki, aki továbbviszi e szép régi szakmát, és akár megélhetéssé is kinőheti magát. A kerámiakészítés és a fazekasság Sárkányéknál családi vállalkozás. Sárkány Szabolcs segítségével mintegy másfélszáz agyagtányérka, korsó, tálacska öltött formát a gyermekkezek alatt, ami nem kis örömére szolgált az „inaskodóknak”.

Újjáéleszteni, hogy meg ne kopjanak

A négynapos rendezvényt Szilágyi Ferenc, az Érintő Egyesület elnöke nyitotta meg. A rövid üdvözlőbeszéde után Szilágyi Ferenc Hubart helyi képzőművész, költő és író foglalta össze a már hagyománnyá vált érmelléki rendezvény hasznos célját. Mint mondta, a kézművesség nem más, mint a hagyományos népi mívesség, a népművészet, a kézi gyártás régi hagyományainak tisztelete, amelyet napjainkban egyre inkább szeretnének újraéleszteni, hogy ne merüljenek feledésbe, hogy meg ne kopjanak emlékezetünkben. Erre szolgálnak ezek a napok is, amelyeket már hetedik éve szervezi az Érintő Egyesület a Bethlen Gábor Alapítvány, az EMNT és az érmihályfalvi önkormányzat támogatásával.

Szilágyi Ferenc, az Érintő Egyesület elnöke megnyitja a rendezvényt Fotó: Sütő Éva

Czeglédi Júlia, a helyi EMNT-iroda vezetője is köszöntötte az odasereglett kicsinyeket és felnőtteket. Balázs Borbála népdalokkal tarkította a napi programot, akit Balázs Eszter kísért citerán. A népdalcsokrot és citeramuzsikát követően az albisi Nagy Zsófia szintén tőről metszett népdalokkal tette színesebbé a rendezvény megnyitóját.

Szilágyi Ferenc Hubart, a mindenes

Az idei kézműves napok újdonságaként régi használati tárgyakat is kiállítottak a szervezők, egy sarkot berendeztek „tekenőkkel”, szőttesekkel, régi kézimunkákkal is. A régen használt stelázsin évszázados konyhai eszközök sorakoztak, amelyeket egyenként mutattak be – a  rézmozsártól a hurkatöltőig, régi fakulacsig, különböző méretű szenes vasalókig, valamennyi háziasszonyi és férfiúi kellék, amelyeket a mai gyermekek nem ismerhetnek. Még egy régi Singer-varrógép is látható volt, amelynek segítségével sok viselő és báli ruha készülhetett a múlt század folyamán a fürge asszonyi kezeknek köszönhetően.

Szilágyi Ferenc Hubart, a többkötetes író, költő és képzőművész éveken át a Nyíló Akác Napok fesztivál és egyéb események, hírességek bronzplakettjeit készítette.

De az ő nevéhez fűződik a helyi Forradalom útján álló háborús emlékmű megtervezése és kivitelezése is. Az Élő Magyar Líra Csarnoka irodalmi portál főszerkesztő-helyettesét az Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napokon csak egyszerűen mindenki Feri bácsiként szólította meg. Ő az, aki végtelen türelemmel mesél a készülő tárgyak régi hasznáról, alkalmatosságáról és ő a mindenkori „kijavító bácsi”, hogy mindenkié szép legyen: ő hozza be a lemaradásokat, segít, ha „eltérül” egy-egy rakoncátlan vonal a tervezett irányból, és ő az, akire a szervezők mindenben számíthatnak sokoldalú művészi érzékére hagyatkozva.

Joli néni mézeskalácsa

Jakó Jolán érmihályfalvi óvónő Érkeserűben született, ahol ma is sok hagyományt őriznek a helybéliek. A szövés tudását nemzedékről nemzedékre örökítik, van olyan család, ahol már a harmadik generáció is önállóan készíti a szebbnél szebb szőtteseket. Nem is akárhogyan, hagyományos szövő­széken. Ilyen gyökerekkel engedte útjára a szülőfalu, az útravalót pedig Partium-szerte kamatoztatja, sőt a határon túl is ismerik munkáit, mivel ő készíti a legdíszesebb, legmívesebb mézeskalácsot a régióban. Ezért nemcsak hivatása miatt szeretik és tisztelik Mihályfalván, de a művészien kivitelezett mézeskalács termékei miatt is. Néhány apró szakmai titokba bárkit beavat, de a recept a mesterekhez hasonlóan nála is „titkos”.

Jakó Jolán szeretné, ha valaki továbbvinné a szövés és a mézeskalács-készítés mesterségét Fotó: Sütő Éva

A mézeskalács-karrier állomásairól érdeklődve megtudtuk, a mesterség alapjait 2009-ben a Kallós Zoltán Alapítványon keresztül, a Kolozs megyei Válaszúton sajátította el Radics László híres debreceni mézeskalácsostól. (Az alapítványt 1992-ben hívta életre néhai Kallós Zoltán néprajzkutató, aki a szórványvidék mentoraként vált ismertté. Alapítványa ma is számos hagyományőrző tevékenység szervezője és támogatója.)

Amikor hazajött, az oviban a kolléganőkkel, szülőkkel, gyerekekkel a karácsonyi ajándékozások idején egyre többet készítettek és egy kicsit mindig szebbek lettek a szívecskék, egyéb figurák. Később magyarországi képzésen vett részt Vargáné Orbán Anikó cukrászmesternél, aki az Ékes-Édes Stúdió alapítója és vezetője egyben, tortadíszítés és mézeskalács-készítő oktató, valamint nemzetközi díjas tortatervező (Torta Oscar-díjas, ami a szakmában a legnagyobb elismerésnek számít).

„A Balatonhoz közeli Cserszegtomajon képeztem magam tovább a Vargáné Orbán Anikó által szervezett tanfolyamon 2013-ban és 2014-ben. Itt tökéletesítettem a mézeskalács-készítéssel kapcsolatos szakmai tudásomat” – meséli az érmelléki mézeskalácsok mívese.

A különböző tanfolyamokkal szerzett oklevél népi mesterségek oktatója minősítést is garantál az Érmellék mézeskalácsosának. Válaszúton a gyékényfonás, a nemezelés, a gyöngyfűzés alapjait lehetett elsajátítani, amelyeket e hagyományőrző napokon is kamatoztat.

A mézeskalács-készítés került hozzá közelebb, bár eleinte gyöngyfűzéssel is foglalkozott, de az, mint mondta, igencsak igénybe veszi az ember szemét.

A mézeskalácsnak, bár nem cukrásztermék, mégis sikere van a gyermekek köreiben, talán a míves külalakja miatt. Amúgy természetesen ehető is. Egyre inkább üzleti lehetőség is van benne, mert igény van rá, és a környéken nemigen foglalkozik vele senki. Lassan eljön az idő, amikor ismét meg lehet belőle élni.

Sárkány Szabolcsnál sorban állnak a „tanoncok”. A fazekasság a leglátványosabbnak ígérkező foglalkozás Fotó: Sütő Éva

„Debrecenben a cifra mézeskalácsnak volt hagyománya, amely a heti vásárok különlegességét jelentette. Ezek általában egy cukorszirupos, úgynevezett lédig tésztából készültek. Én ilyet nem készítek, az általam készített mézeskalács magas méztartalmú tésztából készül. Ezért olyan finom és sokáig eláll. Ezt igazolják az óvodásaim, akikkel minden évben készítünk mézest, és imádják a mézeskalácsomat. Talán közülük kerül ki az utánpótlás is. Ami a díszítést illeti, ez már teljesen új technika, ezért is mondják szakmai körökben, hogy a mézeskalács reneszánszát éli, hagyományos mézeskalácstészta új, igényes köntösbe öltöztetve” – mondja a mézesek írója, miközben egy egész leánysereg lesi már a sütés titkait. És természetesen megpróbálják „ellopni”, a mesterség fogásait az óvó nénitől, aki nagy igyekezettel próbálja átadni nekik e hagyomány csínját-bínját. Nyújtották, formázták a csillagocskákat, szívecskéket, majd szép fényesre, puhára sütötték, amit persze azonnal meg is kellett kóstolni. Sokszor megesett az évek folyamán, hogy mire kisültek, már el is fogytak – mondja Joli óvó néni.

De hát ki tudott ellenállni a szép kivitelezésű ízletes édességnek?

Míves üvegek mestere

Az érmihályfalvi Andrássy Ernő Helytörténeti Múzeum időszakos kiállítóterme, valamint a Máté Imre Városi Könyvtár kiállítócsarnoka sokszor adott otthont olyan átmeneti tárlatoknak, amelyek régi mesterségek munkaeszközeinek, régi könyvek, egyházi kegytárgyak, pénzérmék, képzőművészeti munkák bemutatására szolgált. Többek között Kovács Éva üveg- és kerámiafestő képzőművészeti anyagának bemutatójára is ezekben az intézményekben került sor többször is. .

Kovács Éva a helyi Marcsó József Képzőművészeti Kör tagja. A kerámia- és üvegfestést mintegy 15 esztendeje műveli. A Móka-parti kisvárosban évente megrendezett alkotótáborok egyik legtermékenyebb részvevője is. Valamennyi táborzáró kiállítás egyik-másik sarkában ott díszelegnek látványos munkái: festett tányérok, vázák, különböző kerámiák, üvegtárgyak. Nemrégiben Debrecenben is láthatták munkáit a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ által indított Megyejárás elnevezésű program keretében. Nevéhez fűződik az émihályfalvi görög katolikus templom tizenkét stációjának üvegre való megörökítése is, amely igazi különlegessége a kegyhelynek.

Kovács Éva minden esztendőben próbálgatja megszerettetni ezt a már-már művészettel elegyített hagyományos kézi festést, amelyet poharakon, üvegeken, tányérokon próbálgat elsajátítani az „utánpótlás”, most legutóbb igazi kis műremekeket alkotva,

persze némi segítséggel, kiigazításokkal, ha a rakoncátlan vonalak, minták, nem akartak szépre kerekedni a tányérokon.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma

Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, a falvédők a kivarrott törlőkendők még a múlt század derekán is lakáskultúránk egyik legjellegzetesebb, legbensőségesebb darabjai voltak, amelyek a kezdetekben gyapjúból vagy egyéb textíliából készültek. A textil falvédők először a polgári otthonokban jelentek meg, majd a 19. század második felében már a paraszti házakban is fontos lakberendezési színfoltnak számítottak. Ma már ritkán találkozunk ilyenekkel, bár a falusi portákon még manapság is díszítik a falakat.

A falvédő jellemzően a mindennapi élet gondolatait adta vissza. A falvédők, a törlőkendők általában gyermekrajzokra emlékeztető, idealisztikus életképet vagy a konyhában tüsténkedő háziasszonyokat ábrázoltak. Voltak azonban házi áldások is a falakon, szólás-mondások, közmondások, és néha imarészletek is megjelentek rajtuk.

Az Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napok tányéron megörökítve Fotó: Sütő Éva

A törlőkendőket kivarró gyerekek is hasonló kis rövid áldásokat, szólásokat örökítettek meg az előzőleg körbeszegett kendőcskéken. A szombati kiállításon az egyik legszebb, ami megragadta a tekintetet, egy imarész volt a Miatyánkból: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!

A kétkezi munka értéke és becsülete

Czeglédi Júlia, az érmihályfalvi EMNT-iroda vezetője, aki főszervezője is egyben a rendezvénynek, a főbb kulisszatitkokról beszél: már kora tavasszal elkezdődik a programok kialakítása, az alapanyagok bevásárlása, a segítő pedagógusok és más önkéntesek beszervezése, teremfoglalás. A hagyományos foglalkozások mellett, mint a korongozás, az üvegfestés vagy a hímzés, minden évben van valami újdonság is, ami rákerül a program palettájára, mint idén is a százéves szőttesek, régiségek kiállítása. Kitér arra is, hogy gyermeknapot szervezett Ottományban az EMNT érmelléki szervezete. A rendhagyó gyermeknapot a korlátozott képességű gyermekek és családtagjaik számára tervezték, ami szinte precedens értékű a régióban.

A gyermeknapon Érmihályfalváról, Érkörtvélyesről, Albisról, Szalacsról, Kiskerekiből és Ottományból vettek részt a fogyatékkal élő gyermekek.

A szülők és a mihályfalvi EMNT-iroda segítségével közülük többen eljöttek az idei kézműves napokra is, ami ismét lehetőséget biztosított mind a gyermekek, mind a szülők kikapcsolódására. Itt egyenrangúnak érezhették magukat társaikkal a festésben, rajzolásban, varrásban, s nagy volt az öröm, amikor a kezük munkáját a kiállító standokon láthatták társaik „alkotásai” mellett. Átlagosan mintegy 150 gyermek fordult meg naponta a rendezvényházban, nemcsak mihályfalviak, de a környező településekről is – mondja Czeglédi Júlia.

Szilágyi Ferenc, az Érintő Egyesület elnöke idén is a háttérből igazgatta a dolgok menetét, pedagógusként pedig szemmel tartotta a nyüzsgő gyermekhadat, hogy minden a legnagyobb rendben folyjon. A szombati záróünnepségen, amikor már minden elkészült és minden ott tarkállott a kiállító asztalokon, Jakó Jolán hivatala volt összefoglalni a tartalmas napokat, kiosztani a részvételi okleveleket (kicsiknek és nagyoknak), önkénteseknek és valamennyi segítőnek, akik mind a háttérből biztosították a rendezvény zökkenőmentességét.

Az idei hagyományőrző napoknak az volt a vezérgondolata, hogy a fiatalokban csak akkor tudatosul a kétkezi munka értéke, ha megtapasztalják: amit saját kezűleg készít el az ember, annak van a legnagyobb a becsülete éppen a belefektetett munka által.

Hosszú lenne felsorolni azokat az anyukákat, nagymamákat, pedagógusokat, akik „kidrukkolták” (kirajzolták, megírták) az anyagra a szövegeket. És hosszú lenne felsorolni azokat is, akik felcímkézték, sorba rakták e sok száz munkát, ami a négy nap alatt létrejött.

Kiállított mestermunkák a standokon. Szépségükkel elvarázsolják az érdeklődőket Fotó: Sütő Éva

S ha már hagyományőrző napok, hát legyen vigadalom is! Borbély Simon Andrea néptáncoktató tanítványai táncra is perdültek amolyan igazi tőről metszett népi muzsikára, énekelve, kurjongatva, ahogy az egy igazi csizmaszárverőhöz, szoknyaforgatóshoz dukál. Bár ezúttal csak amolyan kézművesekhez illő viselő ruhában ropták a csujogatóst.

A záróünnepségen alkalmilag összeverődött néptáncos fiatalok kerekítették a hangulatot a jó gulyásleveshez, amelyet kétségtelenül jól kiérdemelt az ügyes kezű társaság és a szervezőcsapat egyaránt.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat