Művészek a négy fal között – kulturális életünk minden szinten megsínylette a járványt

Nánó Csaba 2020. június 25., 07:52

A járvány által okozott korlátozások minden társadalmi réteget érintenek. Művészeket kérdeztünk arról, hogyan élték meg a bezártságot, mennyire tudtak alkotni a különleges helyzetben. Képzőművészekkel beszélgettünk.

Horváth Gyöngyvér grafi kus új megoldásokkal is próbálkozott a bezártságban Fotó: Művészkönyv – Horváth Gyöngyvér grafikai albuma

A vírus terjedésének megakadályozásáért szüneteltették tevékenységüket a színházak, bezárták kapuikat a múzeumok, galériák, és a könyvtárak sem fogadtak látogatókat. A kultúrát is mélyen megérintette a válság, a színházak, operák bezártak, művészeti tárlatok tucatjai és alkotótáborok maradtak el. Míg a színház egy kollektív alkotási folyamat, ahol egymagában nehezen érvényesül a művész, a kultúra egyéb területén általában magára van utalva az alkotó. Ugyanakkor kevés olyan művészember létezik, aki csupán az úgynevezett „L’art pour l’art” kedvéért hozza létre műveit. Az alkotóember arra hivatott, hogy tehetségéből és verejtékéből fakadó munkáját megossza másokkal is. A színházak úgy próbálták átvészelni a nehéz és kellemetlen időt, hogy online előadásokkal szórakoztatták a nagyérdeműt. Ennek a módszernek a művészi értéke nyilván vitatható, hiszen éppen a lényeg, vagyis a pillanat varázsa hiányzik belőle, de legalább az otthonülő közönséget a színház közelében tartotta.

Alkotó a bezártságban

A képzőművészet különböző ágait képviselő kolozsvári alkotókat kérdezett lapunk arról, hogyan élték meg a többhónapos bezártságot. Sok művészt személyesen is érintett, hogy bezártak a galériák, és elmaradtak a kiállítások megnyitói. Ugyanakkor az ihlet is nehezebben jön, ha az alkotóra nem hatnak külső ingerek. De a munkát nem lehet abbahagyni, és a lehetőségek függvényében mindenki megpróbálta a maga javára fordítani a helyzetet. Erről beszélt az Erdélyi Naplónak Horváth Gyöngyvér kolozsvári grafikusművész is, aki szerint a karantén egy normális embernek kemény kihívást jelenthet, azonban az alkotó minden körülmények között töretlenül tudja folytatni munkáját. „Jómagam is végeztem a dolgomat, alkottam, és hogy sötét gondolataimat távol tartsam,

a megszokottnál vidámabb témákhoz nyúltam. Új dolgokkal, mint például művészkönyvek készítésével is elkezdtem foglalkozni.”

Bár munkáját otthonában folyatta a művésznő – sőt új utak bejárására is rávette magát –, a járvány miatt elmaradt számára egy izgalmasnak ígérkező alkotótábor Bálványoson, és egy egyéni kiállítást is kénytelen volt lemondani, amelyre a tavaszi hónapokban került volna sor.
Férje, Horváth László fotóművész arról ismert a kincses városban, hogy dokumentálja Kolozsvár társadalmi és kulturális életét, mindig ott van fényképezőgépével, ahol fontos dolgok történnek. Ő nehezebben élte meg a bezártságot, hiszen gyakorlatilag téma nélkül maradt. „Aktív embernek tartom magam, és így nehezen éltem meg a szobafogságot. Mivel eseményfotós vagyok, a téma szünetelt, a Kolozsvár Társaságnál folytatott tevékenységem úgyszintén” – mutat rá a fényképész. Szerencsére Horváth László a fotózás mellett még számtalan hobbinak hódol. Amellett, hogy rendezgette, leltározta a számítógépén levő több ezer fotót, nekikezdett bővíteni egykori iskolája, a Brassai Sámuel Líceum véndiákjainak honlapját, a Barabás Miklós Céh honlapját, és folytatta a Wikipédián elkezdett munkát, ahol több címszó létrehozása és szerkesztése is az ő nevéhez fűződik. Horváth László elárulta, a balkonfotózás nem igazán jött be.

Negyedik emeleten lakunk, ilyen magasságból csak a viharfelhők nyújtottak fotótémát”

– mondja a fényképész.

A Reményikről készült portrét Rozsnyón szerették volna bemutatni Fotó: Reményik Sándor – Nagy Béla metszete

Nagy Béla Kolozsvár egyik jeles helytörténésze, aki leginkább a fametszeteiről és faragásairól ismert a nagyközönség számára. Kezdetben abban reménykedett, hogy a járvány nem fog sokáig tartani. „Az idő teltével a bezártság érzése, a személyes emberi kapcsolatok hiánya és az elmaradt megszokott kulturális rendezvények miatt egyre nehezebben viseltem ezt az állapotot” – jegyzi meg a művész. A munkát ő sem hagyta abba a bezártságban, ebben az időszakban sikerült „összehoznia” két fametszetet, két tanulmányt, valamint kiegészítette készülő könyvét, amely Hevesi József kolozsvári műasztalosról, gyárosról szól.
Amellett, hogy a művész e nem kívánt helyzetben hozzányúlhat a már korábban fejben eltervezett és elraktározott elképzeléseihez, ötleteihez, Nagy Béla szerint az interneten történő böngészés is adhat ötletet. Számára jól jött például egyes internetes szolgáltatások ingyenessé tétele, ahonnan tanulmányaihoz dokumentálódni tudott. Esetében is maradtak el kulturális események, ahol előadóként kellett volna jelen lennie. „A Kolozsvár Társaságnál két előadás is be volt ütemezve a Kolozsvár kincskereső polgárai sorozatom keretében Haller Károlyról, illetve Benigni Sámuelről, akiket én mutattam volna be az érdeklődőknek. Ami még fájóbb:

elmaradt a felvidéki Rozsnyón a Reményik Sándor születésének 130 éves évfordulója alkalmából szervezett tudományos-ismeretterjesztő konferencia és képzőművészeti kiállatás, amelyre egy előadással és néhány metszettel én is készültem”

– meséli Nagy Béla.

A fiatalabb korosztály is érintett

Zilahi Nono festőművész és költő a feltörekvő, fiatal művészkorosztályt képviseli. Az alkotás mellett kulturális események szervezésében is részt vállal, és úgy véli, a járványt nagyon megsínylették a galériák, múzeumok, művészeti intézményrendszerek. „Művészeti szempontból ezt az állapotot a járvány sötét oldalaként határozhatnánk meg” – vélekedik az alkotó.
Hozzáteszi, a virtuális valóság nyújtotta végtelen lehetőségekkel élve a művészeti tevékenységek, rendezvények iránti nagyfokú érdeklődésnek köszönhetően rendhagyó, hiánypótló virtuális kiállítások kerültek megrendezésre.

Zilahi Nono azt tapasztalta, hogy az online képzőművészeti színtér ösztönzően hatott az alkotókra.

A virtuális tárlatok behálózták a közösségi média oldalait összehozva a képzőművészeket a művészetkedvelő közönséggel. Bár vékony a határ a kényszerbezártság és a szociális elszigetelődés között, továbbra is vállalnám a kényszerbezártságot, mert számomra szellemileg rendkívül termékenyen hatott” – árulta el lapunknak a művész. Úgy érzi, teljes mértékben kihasználta a kényszerbezártságot, a néhány hét egyéni művészeti tevékenységére nézve gyümölcsöző időszaknak bizonyult.

Az eseményfotós Horváth Lászlónak csak a felhők maradtak témának Fotó: Felhők – Horváth László felvétele

A járványhelyzet alatt fogant meg Zilahi Nonóban az elhatározás, hogy olyan nagyszabású virtuális rendezvényt szervez a Klikk Art Centrum Egyesülettel, amely felöleli a kortárs magyar képzőművészet minél szélesebb palettáját.

A virtuális tárlat a kortárs művészgeneráció művészeti irányzatainak alapköveit helyezi le, így képez támpontot az utókor művészei számára. „E válságos helyzetben a magyar képzőművészeket összehozó virtuális tárlatunk Erdély-szerte egyedi kezdeményezésnek számít. Ugyanakkor egy ezzel párhuzamos tervbe is sikerült több energiát fektetnem, hogy minél több erdélyi származású képzőművészt bemutathassak a közösségi média oldalain, így népszerűsítve az erdélyi kiemelkedő alkotókat” – mondja Zilahi Nono. Állítja, számára a járványügyi helyzet ihletben gazdag időszaknak mutatkozott. Szerinte „a belső világunk megtapasztalása, az önmegismerés is rengeteg ihletforrást biztosíthat, amiből mindig lehet meríteni”. Írásait sem befolyásolta különösebben a járványhelyzet, azokat többnyire a konstruktív pesszimizmus jellemzi, így témáira, gondolatmenetére nem hatottak a jelenlegi külső tényezők.
Két önálló tárlata, valamint több csoportos kiállí1tása is elmaradt, és három művésztelepen való részvételről is le kellett mondania. A művésznő azzal vigasztalódik, hogy művészeti tevékenységében a tárlatok elmaradása nem okozott pótolhatatlan hiányt. „Ha az átlagos munkaidőkereten kívül az önálló tárlatok megszervezésére szántam volna időt, energiát, akkor nem lett volna lehetőségem új alkotássorozaton dolgozni, illetve nem tudtam volna a versírásnak hódolni. Elmondhatom, a kényszerbezártság előnyömre szolgált jó előmenetelt biztosítva művészeti tevékenységemben.”

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.

 

ANONIM
NORMÁL

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.