Megyasszai Bíró Attila szórványlelkész a magyar végvári vitéz Resicabányán

– Tizennégy évvel ezelőtt került kezdő lelkészként a resicabányai szórványvidékre. Az ilyen állás mennyire népszerű a lelkészek körében?
– Egyáltalán nem népszerű. Erre mondta egy lelkészismerősöm, hogy nálunk, reformátusoknál érdekes a Szentlélek vezetése, amelyik azt „sugallja”, hogy a papjaink minél nagyobb és minél jobb fizetést kínáló gyülekezeteket keressenek. De a viccet félretéve: jobbnak tartom a katolikus rendszert, ahol a pap felettese dönti el, hogy a lelkész hova kerül, és az ellen nincs fellebbezés. Nálunk soktényezős a döntés meghozatala, hiszen a protestáns lelkésznek családja, gyerekei vannak. A családnak anyagi biztonság kell, a gyerekeknek anyanyelvű iskolázási lehetőség. Ezek mind olyan elvárások, ami miatt a megüresedett állású szórványgyülekezetek eleve halálra vannak ítélve.

Én 2006-ban nagybányai segédlelkészi szolgálatom letöltése után vállaltam el, ami számomra egyféle predesztinációnak számított.

– Idejövetelekor mi fogadta?
– Nehéz azt pár szóban összefoglalni. A régi lelkész készült nyugdíjba, a papilak teljesen le volt lakva. Emlékszem, a belső szobába pakoltuk a fal mellé, plafonig a csomagjainkat, és mivel már csípős őszi idő volt, az összes pokrócunkkal betakaróztunk, mert nem volt fűtés. Azaz volt egy olyan gázkályha, aminek az üzemeltetése életveszélyesnek bizonyult. Éjszaka többször felébredtem, mert a tető hiányos cserepei között csorgott ránk a víz. Mindenhova mosdótálakat, edényeket kellett tenni. Első két évünk azzal telt el, hogy lakhatóvá tegyük a parókiát.

Végül a gerendákat, a tetőzetet is kicseréltük. A korábbi RMDSZ-elnököt, Seres Pétert 2007-ben kinevezték Krassó-Szörény megye alprefektusának, és az ő segítésével jutottunk hozzá százezer lejnyi állami támogatáshoz, ebből tudtuk kicserélni a tetőzetet. Később erre járt Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke, ő is besegített, így bukaresti forrásokból még kaptunk segítséget. Így sikerült részben lakhatóvá tenni az épületet, és később magyarországi pályázatokon elnyert pénzekből teljesen felújítani.

– Kevés ilyen épülete van Erdélyben az egyháznak, ahol egy fedél alatt minden megtalálható: templom, lelkészi lakás, óvoda. Ki volt az ötlet gazdája?
– Keresztes József lelkész építette 1927-ben. Jó előrelátó képességgel megáldott ember volt, aki a helyi magyarság számára akart egy kulturális-egyházi-oktatási központot teremteni. Az 1890 óta hivatalosan létező református gyülekezet 1928-ig a szomszédban található luthe­ránus templomot osztotta meg az evangélikus német közösséggel, de a kirobbant konfliktusok miatt eleink jobbnak látták, ha saját templomot építenek. Itt már a monarchia idejében is kisebbségben volt a magyarság – a protestáns magyarok még inkább –, így szükség volt saját közösségi térre, ezt Keresztes József teremtette meg.

– Krassó-Szörény megye Erdély legjobban elszórványosodott vidéke. A 2011-es népszámlálási adatok alapján tíz év alatt az itteni magyarság negyven százaléka eltűnt. Mennyire reálisak az adatok?
– A 2011-es népszámlás eredményeit nem tekinteném mérvadónak. Rengeteg a vegyesházasság, és sok esetben a magyar felet is románnak írták be. Mi sem tudjuk pontosan, hogy a városban, illetve a megyében hány magyar református él. 230 fizető egyháztagunk van, de ennél nagyobb a reformátusok aránya. Igazából csak becsült adataink vannak, amit a Petőfi-program ösztöndíjasainak segítségével írtunk össze. Nehéz munka volt, de sorra vettük a házakat, tömbházakat a megye több városában is, ahol információnk voltak arról, hogy magyarok élnek.

A fogyás mértékében nem kételkedem, mert a gyülekezetünkben évi huszonvalahány temetésre egy-egy keresztelő jut. Újmoldovában, Oravicán, Aninán, Nándorhegyen, Karánsebesen és Boksabányán szintén élnek magyarok, úgyhogy ez a megyei szinten jegyzett mintegy 1500 lélek nagy területen oszlik meg.

– Önt a megyében a magyar közösség mindeneseként ismerik, aki az istentiszteletek mellett mással is foglalkozik. Hogyan lett lelkipásztori állásból ilyen széleskörű közösségszolgálat?
– Amikor ide kerültünk, azzal kezdtem a munkám, hogy számba vettük lehetőségeinket, és amikor beleástam magam a teendőkbe, egyik szülte a másikat. Kormányváltás után részletes

csak jelezzük, mire van szükségünk. Így jutottunk hozzá a Petőfi-program első ösztöndíjasához, akivel szerteágazó munkát sikerült tető alá hozni. (A másodikkal sajnos már nem). Nemcsak az alternatív magyar népszámlálást sikerült megoldani, hanem magyar időszakos kiadványt adtunk ki a resicaiaknak, illetve amikor a megyében évtizedes kihagyások után elkezdtünk magyar rendezvényeket, bálokat szervezni, a helyi közösségek számára is kiadtunk egy-egy helyi kiadványt. Úgy érzem, sikerült felrázni az embereket, és ezek az apró sikerélmények újabb és újabb munkára sarkalltak.

– Mit tart legnagyobb megvalósításának?
– Egyértelműen a magyar óvoda létrejöttét. Ennek előzménye egy állami óvoda volt néhány magyar gyerekkel, akiket piciny­ke szobába tettek be, de az is felszámolódott. Hosszú évek óta nem volt szakképzett magyar óvónő, mindig alkalomszerűen vállalta valaki. 2011-ben hoztuk létre magyar állami támogatással saját épületünkben azt az óvodai csoportot, amelyet két Észak-Erdélyből hozott szakképzett óvónő és egy dada látott el. De nem ment ez ilyen egyszerűen. Szinte vakmerőségnek számított a magyar óvoda elindítása.

egy szép, modern helyiséget hoztunk tető alá, ahova aztán egyre több román is bekopogtatott, hogy ide szeretné íratni gyerekét. Többször is nemet kellett mondanunk, mert ahhoz tartottuk magunkat, hogy csak olyan családból fogadunk gyerekeket, ahol legalább az egyik szülő, nagyszülő magyar. Még ha a gyerek nem is tud magyarul. Több olyan gyereket is beírattak, akiket a néhány év alatt mi tanítottunk meg magyarul.

– Miért nem lett elemi iskolai folytatás?
– Ez már sokkal keményebb dió. A magyar oktatás elsorvadásának története hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Nemrég halt meg az utolsó resicabányai magyar tanítónő, aki elmesélte, hogy már a nyolcvanas években milyen nehézségekbe került egy-egy magyar elemi osztályt összehozni. A vegyesházasságban élő szülőket már akkor nehezen lehetett meggyőzni erről, ma még inkább. A szokásos kibúvókkal találkozunk: sokkal jobban boldogul a gyerek, ha románul tanul. Ehhez azt is tudni kell, hogy

amely nem kívánkozik el innen. Őket rendre én temetem el, illetve a katolikus plébános. Már nem hiszek abban, hogy itt lehet magyar elemi iskola, de az óvoda fenntartása számunkra erkölcsi felelősség, a támogató magyar kormány irányába pedig kötelesség.

– Mi törte meg ennyire a resicai magyar embereket?
– Mindennek a vegyesházasság a fő oka. Az ortodoxok és a katolikusok is arra kényszerítik a magyar felet, hogy gyerekeiket ott kereszteljék. A magyar házastárs – férj vagy felség – pedig túl gyenge ahhoz, hogy kiálljon nemzetisége mellett. Az ortodox családtagok részéről akkora a nyomás, hogy erős önazonosság-tudat nélkül a magyar fél alulmarad. Példaként azokat a lányokat említem, akiket a hetvenes és nyolcvanas években magyarnak kereszteltek Resicabányán, és ma már szinte kivétel nélkül olyan vegyes családokban élnek, ahol a gyerekek románok.

– Mit tud tenni egy magyar lelkész, amikor tudomást szerez, hogy a gyülekezet fiatal tagja románnal készül házasságot kötni?
– Mindössze annyit, hogy őszintén elbeszélget a fiatallal. Ezt mindannyiszor megteszem, és elmondom nekik, mire számíthatnak. Hogy mivel jár magyar szempontból a román–magyar házasság. De számomra az volt az igazi fájdalom, amikor az Észak-Erdélyből hozzánk telepedett magyar óvónők is román férj mellé szegődtek el. Akkor azt kívántam, hogy inkább menjenek haza, mert arra panaszkodtak, hogy itt nem találnak maguknak magyar férjet.

– Van-e egyáltalán még magyar fiatal?
– Akad öt-hat fiatal család, akikkel rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. De több éven át volt egy remek ifjúsági csapatom, tizenéves diákok, akikkel folyamatosan közös programokat szerveztünk. Táboroztunk, kirándultunk, sőt, elkísértek a kórházba is beteglátogatásra. Kiváló magyar szellemiségű, 10–12 fiatalt számláló csapat volt, ami reményt, fogódzót adott ahhoz, hogy mégis érdemes vállalni e sokszor elkeserítő és sok lemondással járó szórványmunkát. De ez sem tartott sokáig, mert elmentek Temesvárra egyetemre, és egy sem tért haza közülük.

– Négy gyereke van. Ha nincs magyaroktatás, hol tanulnak?
– Egyetlen lehetőségünk volt beíratni őket a német iskolába, ahol jó minőségű az oktatás, itthon pedig magyarul foglalkozunk velük. De a német iskolának is a zöme román tanulókból áll, mert németek már csak mutatóban vannak. A legnagyobb gyerek hatodikos, és nem akartuk, hogy távol legyenek tőlünk. Temesváron van magyar szórványkollégium, oda járhatnának kilencediktől. Szóval mi is komolyan gondolkodunk azon, hogy váltani kellene.

Itt elsősorban nem anyagiakról van szó, mert ma már úgy áll az egyházközség, hogy elő tudnánk teremteni hosszabb távra is a kiadásokhoz szükséges pénzt. Itt a legnagyobb gond a magatehetetlenség. Az a tudat, hogy ezt a szórványközösséget nem lehet megmenteni, csak az elmúlását késleltethetjük.

– A felesége is sokat segít a gyülekezetben, miközben újságírói munkát is vállal. Ezek szerint a közösségszolgálat „családi vállalkozás”?
– Az egyházközség alkalmazottjaként a feleségem diakónusi munkát vállal. Rendre felkeresi az idős gyülekezeti tagokat, akik ritkán vagy egyáltalán nem jutnak el a templomba. Magyar kiadványokat visz nekik, tartja velük a kapcsolatot, amiért nagyon hálásak az emberek. Közben a Resicai Rádió heti félórás magyar adását szerkeszti és a Temesvári Új Szó itteni tudósítója. Mindez közös munka, hiszen egyházi, közösségi rendezvényeinket is így tudjuk legjobban népszerűsíteni. Arra törekszünk, hogy minél több magyarhoz jusson el üzenetünk, hogy tudják, létezik magyar közösség, amelyhez érdemes tartozni. Ha belegondolok, hogy Resicabányán 1500 magyar él, ez szép szám, ami bármelyik észak-erdélyi nagyközséggel vetekedhetne.

– Lehet-e valamilyen csodában bízni?
– Ehhez magyar hátterű munkahelyek, magyar cégek is kellenének. A mi polgármesterünk nyitott erre, szóval jöhetne ide olyan magyar befektető is, akinek fontos a munkahelyen a magyar nyelv használata. A Bethlen Gábor Alapon keresztül a magyar kormány 2019-ben jelentős támogatást juttatott a resicabányai református egyházközségnek, amiből a hosszú programú magyar óvodát tovább fejleszthettük. Amennyiben nem lesz olyan gazdasági befektetés vidékünkön, amely a magyar nyelvtudást felértékelve meg tudná állítani a mai negatív demográfiai folyamatokat, akkor az óvoda erre nem lesz képes. Nem lehetetlen ilyen munkahelyeket tető alá hozni. Ez nekem régi vesszőparipám, és mindig abban reménykedem, hogy valaki meghallgat.