Máramarossziget: kicsiny börtön hatalmas szenvedéstörténete

Makkay József 2019. március 21., 10:25 utolsó módosítás: 2019. március 21., 10:37

A több évtizedes romániai kommunizmus megrázó emlékhelye a máramarosszigeti börtönmúzeum és a hozzá tartozó Szegények temetője, ahol a rendszer jeltelen sírokba rejtette legveszélyesebbnek tartott bírálóit. Az emlékhelyet az utóbbi húsz évben mintegy másfél millió ember látogatta meg.

A máramarosszigeti emlékmúzeum jelképévé vált Feláldozottak menete a börtön udvarán Aurel Vlad szobrászművész alkotása Fotó: Makkay József

A Máramarossziget elegáns belvárosi sétálóutcájává átalakított Corneliu Coposu utca messze földről érkező, gyanútlan látogatója talán el sem tudja képzelni, hogy az 1950-es években a város szívében működött az ország egyik legtitkosabb politikai börtöne. Ide a második világháború utáni években a szovjet segédlettel hatalomra kerülő romániai kommunisták az ország korábbi politikai, katonai, kulturális és vallási elitjét zárták be a „kommunista börtönstandard” szerint is embertelen körülmények közé. A kétszáz miniszter, parlamenti képviselő, magas rangú katona, egyházi személy és újságíró közül az öt évig működött szigorúan titkos politikai börtönben ötvennégyen lelték halálukat.
A román kommunizmus idején (1945–1989) az országban működő 230 fogda – börtönök, kényszermunkatáborok, deportálási helyek, vallató helyiségek stb. – között a máramarosszigeti fegyház a maga kétszáz lakójával a legkisebb létszámú börtönök közé tartozott. A rendszerváltás után mégis ennek lett a legnagyobb visszhangja.

Falai között „fejezték le” a romániai polgári elitet, akiktől a kommunisták minden áron szabadulni akartak.

A görögkatolikus egyház három püspöke lelte itt a halálát, de a falak között raboskodott Márton Áron is.

A máramarosszigeti börtönmúzeum főbejárata Fotó: Makkay József

A világ első börtönmúzeumának, a kommunizmus és az ellenállás áldozatainak adózó máramarosi kegyhely létrejöttében Ana Blandianának, és férjének, Romulus Rusannak voltak elévülhetetlen érdemei. Ők a rendszerváltás utáni „vörös korszakban”, az Iliescu-érában az Európai Tanáccsal fogadtatták el a szigeti börtön emlékmúzeummá történő átalakítását. A román állami támogatásra 1997-ig kellett várni, amikor az Emil Constantinescu államfő nevével fémjelzett időszakban a román parlament nemzeti közérdekű létesítménnyé nyilvánította a máramarosszigeti börtönmúzeumot. Ennek szerves része a román–ukrán határ közvetlen szomszédságában, a Tisza partján található Szegények temetője, ahol jeltelen sírokba hantolták el a nehéz börtönviszonyok miatt elpusztult politikai foglyokat.
A börtönfelújítási munkálatokat magánadományokból kezdték el, az eredeti épületegyüttes valósághű rekonstrukciójával 1997 júniusára végeztek. Ekkor nyitotta meg kapuit Románia első és azóta is egyetlen, a kommunizmus több évtizedét bemutató múzeuma.

Takaréklángon feltárt kommunizmus

Az 1897-ben épített köztörvényes börtön 1977-es fennállásáig 80 év alatt mindössze öt éven át, 1950–1955 szolgálta a kommunista rezsim legsötétebb időszakát, azaz kizárólag politikai börtönként működött. Fürtös Róbert muzeológus-történész a kísérőm, vele járjuk végig a mintegy 90 cellából és egyéb helyiségekből álló épületegyüttest, amelynek érdekessége, hogy valamennyi cella más-más téma mentén mutatja be a kommunizmust.

Minden börtöncella egy-egy kiállítási teremként van berendezve Fotó: Makkay József

A szilágysági származású történész feleségével, a máramarosszigeti Dobes Andreával kötött ki az egyetem elvégzése után a múzeumban. Kitartó munkájukat is dicséri a szűkös anyagi keretek ellenére összehozott és fenntartott állandó kiállítás. Könnyű kitalálni, hogy az Academia Civica nevű bukaresti alapítvány által működtetett börtönmúzeum és a fővárosban székelő, a Kommunizmust Tanulmányozó Nemzetközi Központ az utóbbi években „karcsúsított” állami támogatása miatt garasos gondokkal küszködik.

Fejlesztésre, bővítésre, új kiállítási terek megnyitására rég nincs pénz.

Hiába vannak kapcsolatban Kelet-Európa valamennyi olyan múzeumával, amely a kommunizmust mutatja be, mert hely- és pénzhiány miatt Máramarosszigeten nincs lehetőségük időszakos kiállításokon megismertetni a közönséggel a lengyel vagy a magyar kommunizmus rémtetteit.
A szűkös anyagi keretek miatt a múzeum túl statikus: hiányzik belőle Kelet-Európa egyik legmodernebb kommunizmusmúzeumának, a budapesti Terror Házának az interaktív kiállítási nyelve, amely főleg a fiatalabb nemzedékeket tudná lekötni, megszólítani. Látogatóban azonban így sincs hiány. Ottjártamkor éppen szatmárnémeti román elemista osztályok diákjai bámészkodtak a cellák között, pedig az így szabadjára engedett gyerekek sokat nem maradnak e tragikus múltú helyszínen, ha szakavatott oktató nem tudja lekötni a figyelmüket. Igaz, az évi 100–150 ezres látogatóközönség igen sokszínű. Közülük is kiemelkedik a kommunizmus idején meghurcoltak és hozzátartozóik nagy tábora, akik nemcsak alkalmi múzeumlátogatóként jönnek el, hanem évi rendszerességgel nagyobb nyári találkozón is részt vesznek. Idén erre június hatodikán kerül sor, akkor a közös börtönlátogatás és beszélgetés a Szegények temetőjében megtartott egyházi emlékezéssel egészül ki. Eredeti tervek szerint az idei találkozó a pápalátogatás idejére esett volna: a görögkatolikus egyház Máramarosszigetre is meghívta Ferenc pápát, de a katolikus egyházi vezető zsúfolt romániai programja miatt erre nem kerülhet sor.

Fürtös Róbert Márton Áron szülőfalujából származó földes urnát mutat. A hozzátartozók így emlékeznek az egykori elhurcoltakra Fotó: Makkay József
Kommunista hóhérok

A három szinten húzódó cellák állandó kiállításai már a földszinten, a térképek termében ízelítőt nyújtanak a romániai kommunizmus igazi arcáról. Az egész falnyi térkép és a kisebb tematikus térképek többféle szempontból szemléltetik a román Gulág szörnyűségeit, amelyben

a kényszermunkatáborok és a „klasszikus” börtönök olyan kommunista találmányokkal egészültek ki, mint az „átnevelés” céljából kialakított pszichiátriai intézetek.

Itt zárt osztályokon kezelték az amúgy teljesen normális, a kommunizmus ellen lázadó politikai foglyokat. Az ilyen típusú pszichiátriai osztályok főleg a Ceauşescu-rendszer évtizedeiben terjedtek el, amikor hivatalosan nem léteztek politikai foglyok, így akiket titokban nem vert agyon a Szekuritáté, annak elmegyógyászati kezelést írtak fel.
Kísérőm szerint a levéltárak megnyitásával a kommunista múlt számos területe jól kutatható, de még mindig vannak fehér foltok. Többek között a pszichiátriai kezelések területe, ahol nem lehet hozzájutni az egészségügyi dossziékhoz, hiszen a Szekuritáté által felügyelt „kezeléseket” szakorvosok végezték, akik közül többen ma is aktívak, így ez a pászmája egyelőre kutatásra vár.
A néhány évvel ezelőtti történészi nekilendülés a teljes romániai börtönarchívumot őrző Országos Börtönigazgatóság jilavai levéltárában is megtorpant, miután személyiségi jogokra hivatkozva a szakemberek hozzáférését az archívumhoz jelentősen korlátozták. Mindez azután történt, hogy a két leghírhedtebb, még életben lévő börtönigazgatót, Alexandru Vişinescut és Ion Iosif Ficiort elítélték. Azóta meghaltak.

Az egykori börtönrendszer kisebb beosztású tisztjeinek, végrehajtóinak felelősségre vonására azonban nem került sor, és az idő múlásával ennek egyre kisebb az esélye.

A máramarosi börtön 1950–1955 közötti igazgatója jellemzően az a Vasile Ciolpan nevű félanalfabéta erdőkitermelő munkás volt, aki három elvégzett osztállyal „tornászta fel” magát a negyvenes évek végén politikai agitátorból börtönparancsnokká. A 2004-ben elhunyt kommunista hóhérnak még a munkáját felügyelő egyik szekustiszt is megelégelte kegyetlenségét, és 1955-ben a viselt dolgairól jelentést küldött Bukarestbe. Így váltották le az időközben köztörvényes börtönné váló máramarosszigeti fogház igazgatói székéből. Noha a kilencvenes és a kétezres években még életben lévő egykori politikai foglyok jól ismerték a börtönigazgató viselt dolgait, Vasile Ciolpannak egyetlen hajszála sem görbült meg, senki nem vonta felelősségre.

A Szegények temetője a Tisza partján: a politikai foglyok jeltelen sírokban fekszenek Fotó: Makkay József
A romániai Gulág

A börtönben 1950–1955 között raboskodók közül ma már senki nem él. Egy kolozsvári görögkatolikus pap, Eugen Popa volt az utolsó, aki 2004-ben halt meg. Számos ismert személyiség raboskodott itt, akiknek a celláját pontosan beazonosították a kutatók. Iuliu Maniu, Ion Mihalache, Gheorghe Brătianu vagy a magyarok közül Márton Áron püspök, Boga Lajos gyulafehérvári vikárius és Czumber Lajos szatmári ordinárius csak néhány név a sok közül, akik több évet ültek itt bezárva, vagy a falak között hunytak el. Összességében az itt raboskodó kétszáz ember csepp volt a kommunista megtorlás tengerében, hiszen

a kutatók szerint Romániában összesen mintegy kétmillió ember ellen foganatosítottak kényszerítési módszert:

mintegy hatszázezer embert ítéltek el, de több százezer embert ítélet nélkül vettek közigazgatási őrizetbe, sokat munkatáborokba hurcoltak, vagy kényszerkitelepítések áldozataivá váltak.
A romániai Gulág-rendszer bemutatása a szigeti kiállítás nagy erénye. Aki ide ellátogat, pontos képet kaphat arról, milyen is volt a kommunizmus igazi arca. A kisebb-nagyobb tematikus cellák sorában a kollektivizálástól a hadsereg, a rendőrség és az igazságügy kommunista átalakításán át az ötvenhatos magyar forradalom romániai megtorlásain át egészen a nyolcvanas évek „aranykorszakáig” igen szerteágazó a látnivaló képes és tárgyi kínálat.
A börtönmúzeum előcsarnokának falaira több ezer fénykép került fel az ország különböző börtöneinek és lágereinek egykori politikai foglyairól. A börtönmúzeum számítógépes archívumában a történészek segítségével bárki megkeresheti elítélt hozzátartozóját, amennyiben rendelkeznek róla adattal. De azt is szívesen veszik, ha a kutatók által eddig nem ismert foglyokról juttatnak el Máramarosszigetre fényképet. Az épületeket közrefogó börtönudvar falain eddig 8500 meghurcolt és elhunyt ember neve szerepel.
Az elérhető levéltári forrásokban közben gőzerővel folynak a további kutatások: a Szekuritáté irattárában, a kommunista párt archívumaiban és más helyeken folyamatosan bukkannak fel az újabb áldozatok nevei. A levéltári forrásokat szervesen egészíti ki az oral history műfajában feljegyzett több ezer órányi személyes visszaemlékezés a még élő áldozatokkal és családtagjaikkal.

Az 1956-os magyar forradalom erdélyi vonatkozásairól két cella állandó kiállítása emlékezik meg Fotó: Makkay József
Gyenge történelemoktatás

Fürtös Róbert nagy előrelépésnek tartja a kommunizmus bűneit kutató szakemberek részéről, hogy az utóbbi 15 évben kisebb könyvtárnyi kiadvány jelent meg a kutatások eredményeiről. Szűkös anyagi forrásaik segítségével ezek egy részét saját intézetük adja ki. Egyértelmű, hogy a további munka hatékonysága érdekében sokkal nagyobb állami támogatásra és az állami intézmények teljes nyitottságára lenne szükség, hogy a már említett egészségügyi archívumok mellett hozzáférhessenek az egykori rendőrség, illetve a határőrség irataihoz is. Ez utóbbi azért lenne fontos, mert a román–jugoszláv határszakaszon az egykori román határőrség tömegesen lőtte a Dunába a menekülni próbáló határsértőket, a holttestek zöme a mai szerb oldali falvak névtelen sírjaiban vannak eltemetve.
„Ma már van honnan tájékozódnia annak, aki meg akarja ismerni a kommunista rendszer bűntetteit.

A gondot inkább abban látom, hogy az iskolai oktatásban a témának másodlagos szerepe van.

A heti egy vagy legfentebb két történelemóra önmagában kevés, és ha azt is figyelembe vesszük, hogy a kommunizmusról szóló tananyag valamikor a tanév utolsó egy-két hetére, illetve utolsó napjaira van betervezve a történelemkönyvekben, jól jelzi, mekkora a politikai igény arra, hogy a fiatal nemzedékek érdemben értesüljenek e kor szörnytetteiről” – magyarázza vendéglátóm, aki szerint a történelemtanáron múlik, mennyire veszi komolyan közelmúltunk bemutatását.

Halottak sétánya. A börtönmúzeum udvarán 8500 elpusztult politikai fogoly nevét tüntették fel Fotó: Makkay József
Jeltelen sírok

A halálgyárként működő politikai börtönök üzemeltetői arra is betegesen vigyáztak, hogy a raboknak ne csak a földi élete, hanem a halála is mély titokban maradjon. A Máramarosszigeten meghalt rabokat kezdetben a város négy temetőjének valamelyikében hantolták el éjnek idején. De miután ez sem bizonyult eléggé titkosnak, a Szegények temetőjét választották ki temetkezési helyként. A sírokat nappal ásatták egy szomszédos köztörvényes börtön rabjaival, a temetkezés pedig az éj leple alatt történt. A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet kutatója, Marius Oprea történész 2006-ban a Szegények temetője több parcellájában ásott egykori politikai foglyok hamvai után kutatva. Próbálkozása azonban sikertelen maradt, mert

a még életben maradt börtönalkalmazottak és szekustisztek segítségével sem sikerült beazonosítani egyetlen sírhelyet sem.

Munkájukat nehezítette, hogy ugyanebbe a temetőbe temették jeltelen sírokba a testileg és lelkileg sérült gyerekek helyi árvaházának lakóit is, ezért az ásatások során szinte mindenhol gyerekcsontokra bukkantak.

A mai békés börtönudvar. Hetven éve senki nem tudta, hogy politikai börtön volt Máramarosszigeten Fotó: Makkay József

A politikai foglyok temetkezésének titkosságát bizonyítja az is, hogy a viszonylagos enyhülés időszakában, amikor Nicolae Ceaușescu pártfőtitkár Iuliu Maniu és Gheorghe Brătianu hozzátartozóinak kérvényeit jóváhagyva elrendelte, hogy csontjaikat ássák ki és adják át a családnak, a Szekuritáté embereinek mégsem sikerült megtalálniuk Maniu hamvait, csak állítólag a Brătianuét. Annak ellenére sem, hogy a kihantolásoknál akkor még jelen voltak az egykori börtönőrök, illetve az igazgató is. A kilencvenes évek második felétől a Szegények temetőjébe már senki nem temetkezhet. A fákkal és díszbokrokkal kialakított nagyméretű Románia térképén a politikai foglyok jeltelen sírjaira a kőbe vésett nevek, a számos fakereszt és egy nagy emlékkapu felügyel.
Az emlékkapu tetejéről kilátás nyílik az alattunk fekvő, példásan gondozott emlékparkra, amely csupán egy aprócska darabja annak a hatalmas szenvedéstörténetnek, amelyet kommunizmusnak hívtak.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb
Hallgassa online rádióinkat