Húsz év építkezés: Magyarfenes, az önerőből fejlődő egyházközség

A Kolozsvártól 20 km-re fekvő kalotaszegi falu, Magyarfenes református templomát 201 évvel ezelőtt építette a helyi közösség. A kerek évfordulóra tervezett 2021-es hálaadó ünnepség a koronavírus-járvány miatt idénre maradt. Ahogyan Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke ünnepi igehirdetésében fogalmazott, a világjárvány miatt nem akkor ünneplünk, amikor akarunk, hanem amikor erre Isten lehetőséget ad. „Nem múlhatnak el a történések az életünkből úgy, hogy ne állnánk meg és őszinte hálát ne mondanánk ezért Istennek.

– mondotta a püspök a helybéliek, illetve a környező és a távolabbi településekről érkező vendégek és a Magyarfenesről elszármazottak előtt.

A hálaadó ünnepség azért számít érdekes színfoltnak napjaink templomfelújítási lázában, mert a 800 lelket számláló református közösség többnyire önerőből, jelentősebb anyaországi támogatás nélkül épített az elmúlt húsz esztendőben korszerű gyülekezeti házat, alapjaiból újította fel a 19. században épült parókiát, és a kétszáz éves templom is közadakozásból újult meg kívül-belül. A folyamatos beruházásokhoz az egyháztagok hozzájárulása, gyűjtése mellett a faluközösséget támogató helyi és kolozsvári magyar vállalkozók, illetve a magyar polgármester által vezetett tordaszentlászlói önkormányzat is hozzájárult.

A falu határában elhaladó észak-erdélyi autópálya építésekor egyházi földeket is kisajátítottak, az államilag kifizetett kártérítés összegét az egyházközség szintén az építkezésekbe fektette. 2018–2019 folyamán sikerült elvégezni az orgona felújítását a Bethlen Gábor Alapon keresztül a magyar kormány támogatásával: a gyülekezet ennyi külső segítséget igényelt.
Az egyháztagok által közadakozásból begyűjtött pénzösszegek mellett

a falu asszonyainak lelkes csoportja arra vállalkozott, hogy több alkalommal nagyobb mennyiségű kürtőskalácsot süt a falu számára, és az ebből befolyó pénzt szintén a templomfelújítás egy-egy mozzanatára gyűjtötték.

A kalácsos pénzekből származnak a templom előtti kültéri padok és a vastámrendszer a parókia előtti rózsalugashoz. Megannyi hasonló gesztus jellemezte az utóbbi két évtized építkezéseit és felújításait, amelyek sok közmunkával kiegészülve vezettek el a kívül-belül megújult egyházi épületegyüttes mai látványához. A térkővel, lámpaoszlopokkal és vaskorláttal kiépített sétányt a templom előtti kapaszkodón szemgyönyörködtető virágágyások övezik, amely a környék egyik legszebb egyházi épületegyüttesévé varázsolták a magyarfenesit.

A falu lelkipásztor-házaspárja – Lengyel István és Lengyelné dr. Püsök Sarolta – 2000-től szolgál Magyarfenesen. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen tanító Püsök Sarolta idehaza, Magyarfenesen sokban segíti a gyülekezet munkáját, így nem véletlen, ha lelkipásztor férje, István időnként viccesen megjegyzi: lelkészből ugyan egyet fizet a falu, de kettőt kap. A presbitériummal kialakított jól működő, közös munka egyházépítői sikertörténetté vált, amely nemcsak az építkezésekben, hanem a közös ünnepi együttlétekben is megnyilvánul. Amit jól mutat a helyi összefogással, önerőből megszervezett szeretetvendégség is a falu kultúrotthonában. A házhoz szállító catering cégek világában sok településről mára kivesztek a hagyományosan megfőzött közösségi ebédek, ahol a családok összeadták a húsleveshez szükséges húst, zöldséget, házilaskát, és közösen megsütötték a süteményt is. Ez Magyarfenesen ma is élő szokás, hiszen

az ünnepi levesbe való házilaska is közmunkával készült, ahogyan a portákról származó házi tyúkokból főtt leves is a régi ízek világát idézte.

A sütés-főzés mellett a vendégsereg ellátását, felszolgálását a presbitérium és a gyülekezet tagjai végezték, ahogyan ez mindig is szokás volt az erdélyi falvakban. A közös építkezés és ünneplés modellje nyilván nem magyarfenesi sajátosság, de sok erdélyi közösségben a Magyarországról gyorsan érkező anyagi támogatás szorította háttérbe azt a természetes erdélyi életösztönt, amely a legnehezebb időkben is önerőből tudta gyarapítani közösségeinket.

A 19. század elején, 1807 és 1849 között, 42 éven át a faluban szolgáló Bíró András lelkipásztor vezetésével épült meg 200 évvel ezelőtt közadakozásból a fenesi templom a báró Jósika Miklós által adományozott telekre. A 18. században volt egy több évtizedes időszak, amikor gróf Haller György az ellenreformáció időszakában pokollá tette a helyi protestáns közösség életét, de ez is lecsengett, és a reformátusoknak sikerült fatemplomot építeniük, amely azonban szűkössé vált a gyarapodó közösség számára, ezért döntöttek két évszázaddal ezelőtt az új kőtemplom mellett.

Manapság példaértékű a helyi református és katolikus gyülekezet együttműködése a faluban: a lelkipásztorok nemcsak barátságban vannak egymással, hanem évi rendszerességgel közös rendezvényt is összehoz a két gyülekezet, együtt ünneplik a Házasság hetét. Ahogyan a mostani hálaadó ünnepségen is képviseltette magát a római katolikus gyülekezet.
Az igehirdetés során Kató Béla püspök fontos jelenségre is felhívta a közösség figyelmét: a nagyváros, Kolozsvár közelsége azt jelenti, hogy sokan beköltöznek a faluba, sok református is.

A gyülekezet feladata, hogy a templomot családi otthonná alakítsa át” – fogalmazott az egyházi vezető. A helyi közösség befogadókészségét jelzi, hogy a presbitériumba több betelepülőt választottak be, ők a más vidékről érkező egyháztagokkal együtt „élő kövekként” épülnek be a gyülekezeti életbe.

Dr. Bibza Gábor esperes a kolozsvári egyházmegye nevében elmondott köszöntőjében így fogalmazott: „amikor egy gyülekezet 200 éves templomára tekint és a húszévnyi munkára, amely szorgalmas igyekezettel, szépítéssel, templomfelújítással, gyülekezeti ház építésével, parókiajavítással telt el, akkor ez igazi ünneppé válik az egész közösség számára”. Magyarfenes magyar közösségének életében mérföldkőnek számít az elmúlt húsz esztendő.