Kőrösi Csoma Sándor nyomában Indiába: élvezetet és új látásmódot is ad a gyaloglás

Pap Melinda 2019. október 24., 10:50 utolsó módosítás: 2019. október 24., 11:40

Az emberek segítőkészsége, érdeklődése lepte meg leginkább Pengő Zoltánt, aki több mint ötven napja vágott neki gyalogosan a Nagyenyed és Ladakh közötti 7000 kilométeres távnak. Kilenc hónaposra tervezett gyalogútjával az erdélyi nyelvtudós, a 200 éve útra kelő Kőrösi Csoma Sándor emléke előtt tiszteleg.

Pengő Zoltán szeptember elsején kelt útra és számításai szerint 9 hónap alatt éri el az Indiához tartozó Ladakhot Fotó: Facebook / The Kőrösi Project – From Transylvania to Ladakh

„Teljes mértékben elégedett vagyok az eddigi utammal. Fizikailag fárasztó, de érdekes és élvezetes” – foglalta össze kérdésünkre eddigi tapasztalatait a Kőrösi Csoma Sándor (1784–1842) útját gyalog végigjáró Pengő Zoltán. A kolozsvári újságíró – akárcsak elődje – szeptember elsején Nagyenyedről kelt útra, hogy pontosan kétszáz évvel a nagy erdélyi nyelvtudós után maga is gyalog járja végig annak részleges útvonalát.

Tervei szerint kilenc hónap alatt teszi meg a 7000 kilométert és éri el a Kis-Tibetnek is nevezett Ladakhot.

Azon belül pedig úticélját, Zanglát, a tibetológia alapítójaként nemzetközi szinten számon tartott erdélyi tudós életpályájának, tudományos munkásságának egyik legfontosabb állomását.

Útjával Kőrösi életére, munkásságára is szeretné ráirányítani a figyelmet, elsősorban a román és a nemzetközi közvéleménnyel szeretné megismertetni a székely–magyar nyelvzseni nem mindennapi tehetségét, teljesítményét. Kalandjairól a Maszol hírportálon és a Facebookon, a The Kőrösi projekt–From Transylvania to Ladakh blogon számol be, ahol százak olvassák élményeit, és ahogy napról napra gyűlnek a megtett kilométerek, fokozatosan nő a követők száma.

Mindenki segít, hiába a nyelvi akadály

Bár naponta több mint 30 kilométert gyalogol, derűsen, jó adag humorral számol be olykor vicces kalandjairól, az ismeretlen emberek segítőkészségéről. Az enyedi Bethlen Gábor Kollégiumból való indulás után Gyulafehérváron és Nagyszebenen át vezetett az út, hogy aztán a Vöröstoronyi-szorosban intsen búcsút Erdélynek.

A Kárpátokon túl Râmnicu Vâlcea, Pitești és pár napos pihenővel Bukarest következett, majd Giurgiunál a Duna-hídon átkelve búcsúzott Romániától. Ruszéból a bolgár tengerpart felé vette az irányt, Burgasz érintésével így haladt Isztambulig, ahol újabb pihenő és városnézés következett, de Ankarához közeledve egy makacs lábfertőzés miatt nyolcnapos kényszerpihenőre kényszerült. Itteni gyógykezelése alatt faggattuk az elmúlt időszak tapasztalatairól.

Lényegesen több a pozitív tapasztalat, mint a negatív, utóbbi alig volt. Az emberekkel való találkozás, a visszajelzések mind pozitívak.

Az út egyes szakaszain társaság is akadt, itt barátjával, Pándi Zsolttal látható a bolgár tengerparton Fotó: Facebook / The Kőrösi Project – From Transylvania to Ladakh

Általában a segítőkészség megnyilvánulásaival találkoztam mindenik országban, ahol áthaladtam” – vázolta eddigi útját Pengő Zoltán. Elmondása szerint a legmeglepőbb az, hogy mennyire érdeklődnek iránta a helyiek és milyen sokan szeretnének segíteni. „Törökországban az emberek kezdeményezik a kommunikációt, kézzel-lábbal próbálkoznak, amikor látják, hogy idegen vagyok. Bulgáriában és Törökországban is komoly kommunikációs problémáim voltak, vannak, mert ritka az, aki tud angolul. De azt tapasztaltam, hogy a segítőkészségnek ez nem akadálya” – mondja az utazó. Aki mintegy kétméteres magasságával, hátizsákjával főleg a kis településeken kelt feltűnést. Ezekben nem gyakoriak a turisták, mint például Isztambulban, de már Ankara is kiesik az idegenforgalmi célpontok közül. „Csodálkoznak és biztatnak. Még azt is megkérdezik, hány éves vagyok” – vázolja nevetve a helyeik első reakcióit.

Gyalogolni is könnyebb kettesben

Pozitív élményekben nincs hiány, Nagyenyeden az okozott számára kellemes meglepetést, hogy Szőcs Ildikó igazgatónő behívta a kollégiumba. Sőt, abba a terembe, ahol a vártemplom felújítása miatt az istentiszteleteket tartják, és bemutatta a híveknek. „Erre nem számítottam, nagyon megtisztelő volt” – emlékezik. De arra is szívesen gondol vissza, ahogy a barátok, újságíró kollégák megtették vele az első száz métereket és elkísérték a kisváros kijáratáig.

Az első szakaszokon útitárs is akadt, barátja, Silye Lóránd elkísérte Nagyszebenig, egy másik, Pándi Zsolt, Bukarestben szegődött mellé, hogy együtt haladjanak a bolgár tengerparton. „Útitárssal könnyebb menni. Van melletted egy másik ember, akivel szót lehet váltani, segíthet. Zsolti például óriási segítségemre volt, amikor először húztam fel a sátrat” – emlékszik.

Igaz, teszi hozzá, az érem másik oldala, hogy az útitárshoz alkalmazkodni kell. Össze kell hangolni, ha különböző a ritmus, a pihenők gyakorisága, a megtenni kívánt távolság. „Amikor egyedül megyek, annyit megyek, amennyit akarok, ott pihenek meg és akkor, amikor akarok” – sorolja a magányos gyaloglás előnyeit, hozzátéve: mégis jobb útitárssal menni.

A gyalogút a magyar diplomáciát is érdekli, Zoli itt Zákonyi Botond bukaresti nagykövetnek részletezi tervét Fotó: Facebook / The Kőrösi Project – From Transylvania to Ladakh
Tartható a feszes tempó

„Hozzászoktam a terheléshez, megszokta a szervezetem. Nem okozott gondot megtenni naponta a több mint 30 kilométert. Nem eszméletlen távolság, hátizsák nélkül egyáltalán nem lenne nagy erőfeszítés” – meséli Zoli. Több mint tízkilós hátizsákkal már az. De csomagjától nem szándékszik megszabadulni, benne van a sátor, amelyben szükség esetén alhat, illetve a laptop, amely révén kapcsolatot tart az otthoniakkal, a külvilággal.

„Pszichikailag nem visel meg, hogy egyedül gyalogolok.

A bizonytalanság a nehéz. Gyakran előfordul, hogy reggel még nem tudom, hol fogok éjszakázni. Ez igénybe vesz pszichésen, de maga az egyedüllét nem”

– jelenti ki. Utóbbit enyhíti, hogy van törökországi telefonszáma, internet-hozzáférése. „Rám írnak emberek, telefonon is tudok beszélni, nem érzem magam magányosnak. Az, hogy gyalogolok, nem nehéz számomra” – teszi hozzá.

A gyalogszerrel való utazás különös élményeket is tartogat. „Másfajta rálátást ad egy országrészre, országra. Romániában például rácsodálkoztam, mennyire szemetes az ország. Eddig is tudtam, hogy az. De ennyire? Döbbenetes volt” – meséli. Erdély még hagyján, viszonylag tisztának mondható, de Dâmbovița és Ilfov megyében egymást éri az út menti hulladék. Bulgária és Törökország jóval tisztább. „Ankara vagy Isztambul egyáltalán nem szemetes. Tisztább, mint Róma, Nápolyhoz képest pedig valóságos patika.”

Közös szelfi a helyiekkel. Pengő Zoltán szerint a törökök nagyon közvetlenek, maguk kezdeményezik a kommunikációt az idegennel Fotó: Facebook / The Kőrösi Project – From Transylvania to Ladakh
Élménybeszámoló a nagyköveti rezidencián

A szálláskereséssel sem voltak problémák, akadt, ahol éjszakára meg tudott húzódni. „Néha vannak vendéglátóim, máskor sátorban alszom.

De aludtam már kávézóban és elhagyott épületben is – utóbbiban azért, mert szakadt az eső, a szabadban bőrig áztam volna” – meséli Zoli, aki elsősorban az online szállásközvetítő couchsurfing szolgáltatáson keresztül próbál fedelet keresni a feje fölé.

„Már vannak törökországi ismerőseim, jóakaróim, ők is segítettek házigazdát keresni. Például Ahmed, az isztambuli házigazdám – nagy magyarbarát, jól beszél magyarul és elképesztően kiterjedt kapcsolati hálója van – több városban is talált házigazdát számomra törökországi utam hátralévő részére. Kiírta Facebookra, hogy milyen céllal utazom át az országon és jelentkezzen, aki tud segíteni. Többen is jelentkeztek.”

Vállalkozása iránt nem csak az út során megismert emberek érdeklődnek, Pengő Zoltán elhatározása a magyar diplomáciának is felkeltette az érdeklődését. Elsőként Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete hívta meg a nagyköveti rezidenciára egy magánbeszélgetésre, majd ankarai kollégája is hasonlóan járt el. Ráadásul a török fővárosban már népes közönség előtt tartott élménybeszámolót. „Ankarában van egy kisebb magyar kolónia. Egy részük a magyar külképviselet alkalmazottja, de van hungarológiai tanszék is, ahol szintén dolgoznak magyarok. Van, aki ide házasodott, itt él, és vannak törökök is, akik magyar házastársuk révén értenek magyarul, vagy kapcsolatuk volt Magyarországgal. Nekik tartottam interaktív élménybeszámolót az utamról” – meséli.

Fokozott a rendőri jelenlét

Az ankarai szívélyes fogadtatás után Zoli egy hete kelt ismét útra. Azóta aludt már csőszkunyhóban és meglepetésben is volt része: egy Yerköy nevű kisvárosban személyesen a polgármester fogadta. Másnap kurd vendéglátói akadtak, akik biztosították: a kurdok vendégszeretők. Ezt örömmel hallotta, vallotta be, sokáig fog kurd földön gyalogolni, mielőtt a tervek szerint november végén eléri az iráni határt.

Orvosnál. Ankarában egy nyolcnapos kényszerpihetőt kellett tartani egy kisebb lábfertőzés miatt Fotó: Facebook / The Kőrösi Project – From Transylvania to Ladakh

A török fővárosból most egyenesen keletnek tart az Anatóliai-félsziget közepén. Sivas lesz a legközelebbi nagyváros, amin áthalad. Törökország után Irán, majd Pakisztán és India következik. Bár eredetileg Afganisztánba is belépett volna, a háborús helyzet miatt útközben úgy döntött, inkább elkerüli.

Háború a török határon is dúl, törökországi útja kapcsán elkerülhetetlenül szóba kerül a szíriai offenzíva.

Messze vagyok a hadszíntértől, de érzékelhető a fokozott rendőri jelenlét. Amióta elkezdődött a szíriai harc, még inkább fokozódott.

Ankarában számos négy-öt fős rendőri különítményt látni az utcákon” – meséli. Pedig a török településeken tapasztalható általános rendőri jelenlét is elképzelhetetlen számunkra. „Annyi egyenruhást, amennyit az elmúlt három hét alatt Törökországban láttam közterületen szolgálatot teljesíteni, Erdélyben egy év alatt látok. És most nem a hazai közösségi rendőrökre gondolok, hanem géppisztolyos, fegyveres rendőrökre páncélozott járművekkel” – von párhuzamot.

A hadsereg létszámát tekintve Törökország világszinten az első tíz ország között van, az Európai Unióban nem is akad tagállam, amelynek megközelítőleg ekkora hadserege lenne. „Számtalan laktanya mellett vezetett el az utam. Olyan közlekedési táblák is vannak, amin tank van. Hogy az autósok tudják: ott gyakran közlekednek tankok.”

Az emberek viselkedésében amúgy a szíriai offenzíva óta nem látni különbséget, nem tapintható a feszültség. De szükség esetén számíthat segítségre eddig megismert török barátaitól. Isztambuli házigazdája, Ahmed is folyamatosan érdeklődik iránta.

Gyaloglás kedvtelésből

Biztatást online is rengeteget kap, sokszor ismeretlen emberektől, akik követik a magyar, román és angol nyelven elérhető blogot. „Egy csomó ismeretlen ember rám ír. Néha meg is lepődök, milyen sokan érdeklődnek az utam iránt, románok, magyarok vegyesen. Ez egyfajta megerősítés számomra – jelenti ki Pengő Zoltán. – Kizárólag kedvtelésből gyalogolok. Saját kedvtelésből indultam el, mert örömömet lelem a gyaloglásban. De azt gondoltam, ha már rászántam magam, szeretném az élményt másokkal is megosztani. És azt is közölni, ki inspirált, ő mit végzett.”

A bazár lenyűgöző ugyan, de nem feltétlenül a legbiztonságosabb Fotó: Facebook / The Kőrösi Project – From Transylvania to Ladakh

Így került a képbe Kőrösi Csoma Sándor, akinek életútjára még gyermekkorában felfigyelt, és mintegy húsz évvel ezelőtt az a gondolat is felmerült benne, hogy ő is végigjárja ezt az utat. Megvalósításához most lett elegendő bátorsága. Az online beszámoló sokak számára érdekes olvasmány, és olyanok is akadnak a követők között, akik Kőrösi Csoma Sándor iránt érdeklődnek: lehet-e például róla románul olvasni? Sajnos nem lehet.

Kőrösiről a magyar nyelvterületet elhagyva egyre kevesebben hallottak. Isztambuli házigazdája sem ismerte, bár jól beszél magyarul, és valamennyire a magyar kultúrát, történelmet is ismeri.

Pengő Zoltán a tibetológia alapítójára a sajtón keresztül is megpróbálja felhívni a figyelmet. Nem kevés sikerrel. Hazai földön a román média is intenzíven érdeklődött útja és az azt ihlető tudós személye iránt Nagyszebenben, Bukarestben, Giurgiuban.

Külföldön már nehezebb felvenni a kapcsolatot a helyi újságírókkal, nem is volt rá energiája, vallja be. Az, hogy a napi 30 kilométer megtétele mellett online útinaplót vezet, sok idejét, energiáját elveszi. Akárcsak a folyamatos szálláskeresés. „Az út további szakaszán már meg van szervezve néhány találkozó a sajtóval, segítettek ebben a török ismerőseim” – vetíti elő a jövőt Pengő Zoltán, akinek további kalandjait Facebookon a The Kőrösi projekt–From Transylvania to Ladakh oldalon lehet követni.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat