Jó tett helyébe jót várj – Józsa István Lajos tordai lelkipásztor az unitárius húsvét üzenetéről

– A történelmi magyar egyházak közül az unitáriusoknak sajátos képük van Jézusról. Mit jelent az unitárius ember számára a Jézus feltámadását hirdető húsvét?
– Számunkra Isten mind lényegében, mind személyében oszthatatlanul egy, ezért Jézust nem a Szentháromság egyik isteni személyének tekintjük, hanem tanítómesterünknek, akit követni kell és nem imádni. Jézus feltámadását nem szó szerint értjük.

Hitünkben az ő tanítása győzedelmeskedik. Az unitárius vallás azt hangsúlyozza, hogy sokkal könnyebb Jézust imádni, mint őt követni. Ő azt mondja, szeresd az ellenséged is, ami nehéz kérdés, mert érzéseink nem állnak akaratlagos szabályozás alatt. Sokkal nehezebb az ő hiteles követőjévé válni, mint hozzá imádkozni és kérni tőle valamit.

– A keresztyén ember igyekszik ráhangolódni a húsvéti ünnepre, ki böjttel, ki lelki gyakorlattal, sűrűbb templomba járással, imával. Híveinek mit tanácsol?
– Az ünnepre egyfajta lelki ráhangolódással kell készülnünk. Mi, protestánsok, nem szoktunk böjtölni. Jézustól tanultuk: nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy, hanem ami kijön a száján. És mi jön ki az ember száján? Az istentelen beszéd, az embertársaimat sértő megjegyzések. A mi böjtölésünk a jócselekedetek általi megtisztulás, ezt ajánlom híveimnek. Akárcsak a természetben a tavaszi megújulás, ez a lelkiállapot vezet el oda, hogy a természet részeként mi magunk is kicsit megújuljunk. Ez nemcsak abból áll, hogy a téli helyett felvesszük tavaszi öltözékünket, hanem belülről is meg kell újulnunk. Ez számunkra húsvét legfontosabb üzenete.

– Mai szóhasználattal élve 1568-ban Tordán „jegyezték be” az unitárius egyházat. Az Erdély közepén fekvő városka egyházuk bölcsője. Hívei mennyire érzik át ennek a jelentőségét?
– Büszkék rá, sokszor beszélgettem erről velük, hogy Torda a vallásszabadság bölcsője. Mint ahogy arra is büszkék, hogy Torda az egyetlen városa Erdélynek, ahol a történelem folyamán a legtöbb országgyűlést, szám szerint százhuszonhetet tartottak. Városunk egykoron vetekedett Gyulafehérvárral és Kolozsvárral. A konfirmációi emléklapon rajta van Körösfői-Kriesch Aladárnak az 1568-as tordai országgyűlésről 1896-ban készített nagy méretű festményének kicsinyített mása. Nagyon büszkék a tordaiak, hogy városuk jeles eseménye minden unitárius konfirmandushoz eljut. 

közös istentiszteleten veszünk részt, majd ellátogatunk a közeli történelmi múzeumba, ahol ki van állítva a vallásszabadság eseményét megörökítő híres festmény. Mindig jólesett a tordaiaknak, hogy a székelyföldi unitáriusok hozzánk jönnek töltekezni, és büszkeséggel térnek haza.

– Mennyire él a székely virtus az aranyosszéki emberben, aki a 13. században Kézdiszékről ide telepített székelyek leszármazottja?
–  A túlélés megváltoztatja az embert. Gondoljunk a közeli Mócvidékről elindult 1848–49-es nagyenyedi, abrudbányai és más települések vérengzéseire, tömeggyilkosságaira. Akkor nagyon megfélemlítették a vidék magyarságát. Az aranyosszékiek a magyarságtudatot élik, de nem büszkélkednek vele annyira, mint a székelyföldiek. E vidéken ezért is maradtak meg unitáriusnak vagy reformátusnak az egykori székelyek. Ma is népes a vidék, ahol valamikor minden településen többségben éltek az unitáriusok. Amikor 2006-ban ide jöttem szolgálni Háromszékről, azt mondták Székelyföldön, hogy ott fogok sírni, ahol senki sem lát. Visszakérdeztem: szerintük Aranyosszéken már nem élnek magyarok? Azóta bebizonyosodott, jól döntöttem. Identitásukhoz ragaszkodó magyar emberekkel találkoztam, mint ahogy vannak renegátok is, akik elhagyják hitüket és nemzetiségüket.

– Milyen ma unitárius magyarnak lenni egy olyan nagy múltú városban, ahol Trianon előtt a lakosság kétharmada volt magyar, ma viszont csupán tíz százalék?
– Tordának dicső múltja van, de nem túl rózsás a jelene. Amikor a hatvanas években a város gyors ütemben iparosodott, és elkezdték a románság masszív betelepítését, javunkra szolgált, hogy a környékbeli aranyosszéki magyar falvakból is sokan beköltöztek a városba, ahol munkahelyet és tömbházlakást kaptak. A mintegy hétszáz lelket számláló unitárius gyülekezet felduzzadt a duplájára. Az anyakönyvek szerint sok volt az esküvő és a keresztelő.

Amikor Tordára jöttem szolgálni, 958 hívünk volt, a folyamatos fogyás azonban elérte a gyülekezetünket is. Évente mintegy húsz temetésre kivételes esetben 8–10 keresztelő jut, de inkább az évi 1–3 újszülött és ugyanennyi házasságkötés a jellemző. Szomorú tapasztalat, hogy a kolozsvári egyetemen tanuló fiataljaink nem térnek vissza, őket elveszíti a helyi magyar közösség.

– Családlátogatáskor lelkészként mi fogadja? Miről szokott beszélgetni az emberekkel?
– Tordán, de máshol is általános tapasztalat, hogy a szülők azt szeretnék, gyerekeik legyenek boldogak. Sokszor azonban az áhított boldogságért lemondunk olyan alapvető dolgokról, mint a vallás és a nemzeti önazonosság. Rendszerint megkerülhetetlen téma a vegyesházasságok kérdése, hiszen hamar kiderül, a fiú kinek udvarol, illetve a lány kivel udvaroltat. Amikor pedzegetem, van, akinek ez kényes téma, és rám kérdez: a román nem ember? Elmondom a híveimnek, hogy minden nemzetet becsülök. A románban is azt becsülöm, aki szereti a nemzetét, és hazafi, ahogyan azt Illyés Gyula megfogalmazta: nemzeti, aki jogot véd, és nacionalista, aki jogot sért.

– A gyerekek többsége román iskolába jár, azaz románná válik?
– Ha egy unitárius magyar lány román férfihez megy feleségül, a gyerekei románná válnak, sőt, hamarosan a fiatalasszony is beolvad. A román nővel házasodó magyar férfiak körében valamivel jobb a helyzet, a férfi legalábbis kitart unitárius hite mellett, és a gyerekét is nagyobb eséllyel íratja magyar iskolába. A vegyesházasságok esetében jó esetben a gyerekek az 1–4. vagy az 5–8. osztályt végzik el magyarul, utána a szokásos szöveggel, a „könnyebb boldogulás” jegyében román tannyelvű osztályba íratják őket. Ilyenkor tapintatosan figyelmeztetem a szülőket és a fiatalt is ennek következményeire.

– Lát-e reményt arra, hogy a szokás megváltozzék?
– Ehhez igazából a románság hozzánk való viszonyulásának kellene megváltoznia. Ne úgy tekintsenek ránk, mint magyarul beszélő román emberre, akit be kell olvasztani. Elvárják tőlünk, hogy úgy viselkedjünk, mintha jó románok lennénk. A viszony normalizálódásának alapja abban rejlik, ha egyenrangú félként tekintenek ránk. Olyan emberekre, akik itt születtek és itt tősgyökeresek. Nem mi léptük át a határokat, hanem a határok léptek át rajtunk. Szé­kelyudvarhelyen jártam líceumba. Emlékszem, az osztályfőnököm később elmesélt egy történetet egy Kárpátokon túli román tanárnőről, aki kifakadt a tanáriban: nem szereti az udvarhelyi magyarokat, amikor úgy viselkednek, mintha az övéké lenne az ország.
Erre magyar kollégái azt válaszolták, valóban úgy érzik, hogy az övéké.

– A tordai vallásszabadság kihirdetésének 450. évfordulóján nagyszabású ünnepség helyszíne volt Torda, az eseményen részt vettek a román felekezetek képviselői is. A történelmi esemény üzenete vajon mennyire jutott el Torda lakosságához?
– Nemcsak mi ünnepeltünk, hanem a testvérfelekezetek is. A fő ünnepségre a főtéri római katolikus templomban került sor, az unitárius és az ótordai református templomban pedig kivetítőkön lehetett követni az eseményeket. Annyian voltunk, hogy három templomot töltöttünk meg. Minden felekezetet meghívtunk, egyedül az ortodoxok voltak tartózkodóak: ők nem fogadják el az 1568-as vallásszabadságot, csak II. József császár 1781-ben kelt türelmi rendeletét, de az ő képviselőjük is eljött az ünnepségre. A görögkatolikus lelkésszel kimondottan jó a kapcsolatom, baráti viszonyt ápolunk. Az évforduló egyértelműen elindított egy jó folyamatot Tordán. Amikor megkérnek, temetéseken mindig szólok románul is a hozzátartozóknak. Jó látni, hogy egy-egy ilyen alkalmon a románság is mennyire elégedett. Van, amikor odajönnek hozzám, és gratulálnak, vagy később az utcán rám köszönnek.

Amikor románokkal beszélgetek, látom, hogy Petőfin kívül semmit nem tudnak rólunk. Enélkül nem megy egymás megértése.

– Évek óta a Jósika Miklós Elméleti Líceum vallástanáraként is dolgozik. Hogyan látja, lesz-e a helyi unitárius egyházközségnek utánpótlása?
– Az egyik szemem sír, a másik nevet. Jó, hogy az iskolában van vallásoktatás. Ha választható is, de eddig minden szülő kérte, hogy gyereke vallásórára járjon. Az a baj, hogy sok gyerek számára nincs minta, mert a szülők vasárnap nem járnak templomba. Másrészt sokan úgy képzelték a vallásórát, hogy olyan tantárgy, amiből nem kell tanulni, és mindenkit tízessel zárok le. Igyekeztem úgy átalakítani a témákat, hogy lehetőleg minél több beszélgetés alakuljon ki a gyerekekkel. Elmondtam nekik, tőlem bármit lehet kérdezni, az órák érdekes párbeszéddé válnak. Volt, aki azt mondta, nincs Isten, és a vallásórán erről beszélgettünk.

Amíg gyerekeink felnőttek, és nem mentek el Kolozsvárra, igen aktív ifjúsági élet alakult ki a gyülekezetben, társultak hozzánk a református és a katolikus fiatalok is. A járvány miatt eddig nem sikerült újrakezdeni, de április második felében ér el hozzánk a Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet körútja. Továbbra is nagy lehetőséget látok a tordai fiatalokban.