Festett híd a Szamos és a Zala között – beszélgetés a Munkácsy-díjas Budaházi Tibor képzőművésszel

Sütő Éva 2021. április 01., 06:25

Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Munkácsy-díjjal tüntették ki Budaházi Tibor képzőművészt. A Szatmárnémetiből Magyarországra elszármazott festőművészt arról kérdeztük, mit jelent számára a díj, és milyen volt az út e rangos elismerésig.

Festett híd a Szamos és a Zala között – beszélgetés a Munkácsy-díjas Budaházi Tibor képzőművésszel
galéria
Budaházi Tibor alkotásai

– Milyen életmű rejlik egy ilyen kiemelkedő szakmai méltatás mögött?
– Igen hosszú utat kellett bejárnom, amíg megkaptam a Munkácsy-díjat. Azt hiszem, fontos az út: el is lehet tévedni, de célba is lehet érni rajta. Ahogy teltek-múltak az évtizedek, és visszatekintettem a pályám alakulására, észrevettem (mások is), hogy kezd összeállni egy életmű, amely sokszínű és gazdag.

Kísérletező típus vagyok: sok mindent kipróbáltam, szeretem megismerni az anyagot, és amikor megmutatja magát, a lehetőségeit, akkor következik igazán az alkotás.

Amikor 1986-ban felvettek a Fiatal Művészek Stúdiójába, kinyílt előttem a világ. Számos hazai és külföldi tárlaton vettem részt, később több díjat is kaptam. Csak néhányat a fontosabb egyéni kiállításaimból: 1994 – Budapest, Duna Galéria, 1999 – Budapest, Vígadó Galéria, 2009 – Szombathelyi Képtár, 2014 – Szatmári Művészeti Múzeum stb. 2001-ben megkaptam a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának díját, nemrég a Pro Urbe Zalaegerszegért Díjat és a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának Díját.

– Római töredékek című sorozata érdekes feldolgozása az ókor kincseinek. Mi késztette a témaválasztásra?
– Tolnay Imre képzőművész így nyilatkozott közös korszakunkról: „a több évezredes város az európai kultúra olyan gazdag tárháza, ahol az évszázadok, évezredek rétegei óriási szellemi és fizikai teljesítmények sokaságaként jönnek szembe, hatalmas területen, ugyanakkor minden kis sarkon. A Rómát töredékeiben elénk táró Budaházi Tibor festői szemléletű ember, aki ráadásul közép-kelet-európai, sőt az észak-partiumi Kőszegremetéről került Zalába és ez utóbbi Kárpát-medencén átívelő fontos adat. Nem is annyira a művész születési- és későbbi lakhelyadatai – nyilván a szatmári és a zalai dombok hatásai sem közömbösek – inkább az, hogy ha egy alkotó Európa ezen felén eszmélt, akkor másképp rezonál a kultúra képi rétegeire. Olyan helyről jött, ahol valaha szinte semmit sem volt szabad és minden (másként) számított. Nem könnyű ezt ma érteni, amikor és ahol szinte mindent szabad és semmi sem számít.

Budaházi Tibor Róma rétegeit, üzenetértékét kutatja, vallatja. Nem a sorok, hanem a rétegek között olvas, a falak, vakolatok, mikro-makrofelületek, kis- és nagyterek együttállásait emeli ki és rögzíti.

A tér ritkábban, az idő annál többször témája, mondhatni főszereplője Budaházi Római töredékeinek”.

Budaházi Tibor: Római töredékek

– Pályája a Szamos partjáról indult a legkeményebb történelmi időkben. Milyen akadályokba ütközött Szatmárnémetiben?
– Az életem 18 éves koromig szépen alakult. Ötödik osztályos koromban felvételt nyertem a Szatmári Állami Rajziskolába, később a Képzőművészeti Líceumba. Nagy szorgalommal és becsvággyal tanultam. Szerettem iskolába járni. Érettségi után sajnos nem vettek fel a Képzőművészeti Főiskolára, ezért mindenféle munkát elvállaltam, hogy megéljek. De a festészetet egy percig sem adtam fel. Még keményebben dolgoztam. Amikor 1976-ban munkámat beválogatták a Szatmár Megyei Tárlatra, büszke voltam. Kemény tíz évem volt, de nem érdemes részletezni, mert nem csak én voltam ebben a helyzetben.

– Nem mindig a tökéletes életháttér adja a jó művészt, inkább fordítva. A lélek gyöngye néha furán csiszolódik. Önnél hogyan alakult ez?
– Családi hátterem mindig kiegyensúlyozott volt. Szerető családban nőttem fel, szüleim a lehetőségeikhez mérten mindent biztosítottak nekem és három testvérem számára is. Pedig nem volt könnyű azokban az időkben.

Mindig egyedül szerettem menni a múzeumokba, kiállításokra, mert közel akartam menni a műalkotásokhoz, hogy minél jobban megfigyeljem a művész keze nyomát.

Sokat beszélgettem Gellért Sándorral Mikolában, a szinte remeteként élő költővel. Nagy példakép volt ő azokban az időkben köreinkben.

– Családi körülményei hatottak-e pályaválasztására? Volt-e, aki ösztönözze gyermekéveiben? Mikor érezte először, hogy a művészet lesz élete meghatározója?
– Édesapám igazgató-tanító volt először Kőszegremetén, ahol én és öcsém megláttuk a napvilágot, aztán Nagypeleskén, ahol szép gyerekkorunk volt. Csodálatos hely volt e kis falu a határszélen. Édesapám művelt ember volt, soha nem aludt úgy el, hogy előtte ne olvasott volna. Az olvasást és a könyvek szeretetét is tőle örököltem.

A mi falunkban két festő is élt, Rácz Péter és Mikola András. Mindketten a Nagybányai Festőiskola vezetői voltak.

Apám ismerte őket, mindig mesélt furcsa hóbortjaikról. Amikor bementünk Szatmárnémetibe, megnézhettem a munkáikat is. Igen nagy hatással voltak rám. Gyerekkoromban még nem tudtam pontosan megfogalmazni, mi szeretnék lenni, csak éreztem, hogy az csupán a rajzolással, festéssel lehet kapcsolatos.

– Hol kezdődtek Szatmáron az első lépések, kik voltak a ceruza, az ecset első irányítói? Mikor kapcsolódott be a Szamos-parti művészvilágba?
– Édesapám egyengette a sorsomat, amíg elemista voltam. Ötödik osztályban korán önállósodnom kellett, mert a szatmárnémeti zárda internátusába kerültem, és csak akkor tudtam hazamenni Peleskére, ha leesett a hó, vagy poros volt az út. Később az egész család beköltözött Szatmárra, és én éltem a gimnáziumi boldog éveket. Csapó tanár úr műtermében munkálkodhattam. A tanár még a szünidőben is megjelent nálunk, és érdeklődött munkám iránt.

1976-tól számítom azt az időpontot, amikor Szatmáron is úgy kezdtek emlegetni, mint ifjú festőt a kitartó munkámnak és feltehetően némi tehetségnek is köszönhetően.

Így bekerülhettem a Szamos-parti művészvilágba.

Budaházi Tibor szerint csak akkor jönnek a jó gondolatok és a megoldási lehetőségek, ha minél többet vagy a műteremben Fotó: Budaházi Tibor/Facebook

– Minden művészt megérint egyik-másik alkotó. A világ nagyjai közül kik voltak azok, akik leginkább hatottak önre?
– Tiszteltem és szerettem Barcsay Jenő munkásságát a puritán tisztaságáért és Picassót a szabadságáért. Egész életemben ez az érzés határozta meg a szemléletemet. Nem könnyű a két dolgot összeegyeztetni.

– Zalaegerszeg hogyan jött a „képbe”?
– 1985-ben megházasodtam, a feleségem zalaegerszegi lány lett, és én 1986-ban áttelepültem Magyarországra. Két szép gyerekünk született. 1986-ban felvételt nyertem a Fiatal Művészek Stúdiójába, így bekerültem a magyarországi képzőművészeti életbe.

Sok száz kiállításon vettem részt itthon és külföldön is, lassan alakult a pályám.

A Mindszenty József Gimnázium művésztanáraként mentem nyugdíjba. Mai napig Zalaegerszegen élek és dolgozom.

– Minden művész valamiféle közvetítő ég és föld, illetve Isten és ember között, ugyanis az ihlet isteni eredetűnek tulajdonítható. Képes-e a művész megfogni, átadni az isteni szikrát, hidat alkotni ég és föld között?
– Csak akkor jönnek a jó gondolatok és a megoldási lehetőségek, ha minél többet vagy a műteremben és folyamatosan dolgozol. Faggatod az anyagot és megtöltöd szellemiséggel. Ha megismered, kitárulkozik és átvisz egy transzcendens világba. Meggyőződésem, hogy transzcendens nélkül nincs művészet. Ferenczy Károly mondta „bizony minden reggel hatkor be kell menni a műterembe és dolgozni és nem várni az ihletre”. Milyen igaza volt. Ő megtehette. Én is igyekeztem, pedig gimnáziumi művésztanárként dolgoztam nyugdíjazásomig.

– Mekkora jelentőséggel bír Budaházi Tibornak a Munkácsy-díj?
– Számomra fontos a díj, mert pozitív visszaigazolása annak, amit egész életemben tettem, gondolom, nem hiába. És még ami egy partiumi származású magyar művésznek különösen fontos: a díjat nemzeti ünnepünk alkalmából kaptam.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.

 

ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

 
Székely Sport