Cholnoky Jenő, a nemzeti érzelmű földrajztudós

Ha az író és történész Passuth fiatal éveit töltötte Kolozsváron, Cholnoky Jenő meglett férfiként és tanáremberként került a kincses városba. 15 évet töltött itt, magas színvonalra emelte az egyetemi oktatást, közben részletesen tanulmányozta és leírta Erdély természeti viszonyait.
A nemesi származású csolnokossi Cholnoky családból származott, 1870. július 23-án született Veszprémben. Bátyja, Viktor, jó nevű, megbecsült újságíró és műfordító volt, László öccse viszont zaklatott életű, fiatalon elhunyt író, aki életét hajléktalan alkoholistaként fejezte be.
Cholnoky Jenő Veszprémben és Pápán járt középiskolába, érdeklődése már ebben a korban a földrajz felé irányult, gimnazista korában írta első „földrajzkönyveit”. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, előbb a Műegyetem vízépítési szakán, később filozófiai doktorátust szerzett. Az egyetem vízépítési tanszékén kapott tanársegédi állást Klimm Mihály professzor mellett. Közben

megismerkedett id. Lóczy Lajossal, az akkor már világhírű földrajztudóssal és Ázsia-kutatóval, aki 1894-ben meghívta őt maga mellé asszisztensnek az egyetem földrajzi tanszékére.

Találkozásuk más szempontból is jelentősnek bizonyult: Cholnoky ugyanis pártfogója ajánlására utazhatott 1896-ban Kínába tanulmányútra. Mestere azzal a feladattal bízta meg, hogy tanulmányozza a kínai alföld nagy folyóinak deltavidékét, derítse fel a Sárga-folyó és a Jangce mederváltozásainak okait és körülményeit. Utazása két évig tartott, ezalatt feldolgozta a deltavidékek hidrográfiáját, felfedezett egy nagy lávamezőt Mandzsúriában, és a néprajztudomány számára is értékes anyagot gyűjtött.

A kolozsvári tudományegyetemre 1905-ben nevezték ki tanárnak, és megbízták a tanszék vezetésével. Két nagy feladatot próbált megoldani. Egyrészt a helyi földrajzoktatás fejlesztését, másrészt Erdély földrajzának minél mélyebb és behatóbb megismerését.

A két feladat kölcsönösen támogatta egymást, aminek jó alapot adott Cholnoky 1900-as utazása. Ekkor ugyanis többnyire gyalog járta be Erdély jelentős részét és a Székelyföldet, útjairól fényképei tanúskodnak. Mintegy 15 év után 1919-ben a románok bevonulása után menekülnie kellett Kolozsvárról. Budapesten földrajzi szakértőként beosztották a béketárgyalásokat előkészítő bizottságba. Erősen nemzeti érzelmű tudós volt, haláláig nem tudott belenyugodni a trianoni diktátumba.

Magyarország Cholnoky számára mindig a Kárpát-medence maradt. Írásaiban kiemelte: a magyarok nem „barbárként” jöttek Európába, hanem magas kultúrájú népként.

A kengyelt, a patkót, a kocsit, a csizmát is ők hozták be a vén földrészre. Hazánk és népünk egy ezredéven át című nagy nemzetközi érdeklődést kiváltó könyve után Nobel-díjra is fölterjesztették, de stockholmi személyes előadásának meghallgatása után visszakoztak, mondván: ilyen „nacionalista” tudós nem illik bele abba a kozmopolita világba. 1949-ben az új, kommunista hatalom megvonta akadémiai tagságát a Magyar Földrajzi Társaság (amelynek elnöke volt) felszámolásával együtt.
A második világháború végének szörnyűségeit Balatonfüreden vészelte át. 1945 tavaszán itt esett áldozatul a bevonuló szovjet „felszabadítók” kegyetlenségének második felesége, Ida. Ő azonban otthonában szakadatlanul dolgozott tovább nyolcvanéves korában bekövetkezett haláláig.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának épületében 2001 tavaszán az egyik raktárhelyiség kiürítésekor bukkant felszínre az egykori Ferenc József Tudományegyetem Földrajzi Intézetének évtizedekkel korábban elsüllyedt térkép- és fényképtára, pontosabban a maradéka.
A gyűjteményt 1895-ben alapították, majd Cholnoky Jenő építette ki a Földrajzi Intézet könyv-, fénykép- és térképtárának, amikor a Ferenc József Tudományegyetem tanára volt. Az egyetem Földrajzi Intézete általa összeállított anyagot pár évtizedig még számon tartották, de utána ismeretlen helyre került – egészen 2001-ig. Azóta Cholnoky kolozsvári hagyatékát a Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság kezeli. A társaság honlapján megtekinthető Cholno­ky mintegy 5000 darabból álló fényképhagyatéka is, a legrégebbiek a szerző 1896–1897-es kínai utazása idejéből, a legújabbak pedig az 1918-as év szeptemberéből valók.