A leggazdagabb honfoglaláskori magyar temető

2019. december 14., 19:28

A Csíki Székely Múzeumban tekinthető meg április 20-ig a miskolci Herman Ottó Múzeum Elit alakulat–a Kárpát-medence leggazdagabb honfoglalás kori temetői című kiállítása. A kiállított régészeti leletek alapján négyrészes sorozatban mutatjuk be az Észak-Magyarországon feltárt honfoglaláskori sírokat.

 

Milyenek voltak eleink? Ma már egyre többet tudunk megjelenésükről és ruházatukról egyaránt Fotó: Gábos Albin

A magyarok több mint 1100 éve élnek a Kárpát-medencében. Keletről érkeztek ide mintegy háromezer kilométeres hosszú vándorlás végén. 895-ben vonultak be a Kárpátok hágóin új hazájukba. Írott források alapján azonban már a megelőző évtizedekben is jártak magyar csapatok a Kárpát-medencében.

A Kárpát-medencében megtelepedő magyarok a 10. században számos hadjáratot vezettek Európa nyugati és déli felébe is. E hadjáratok távol tartották szerveződő országuktól a bizánci és német hódítókat. A honfoglaló magyarok a 10. század közepétől sikerrel alkalmazkodtak a megváltozott nemzetközi környezethez, s így lehetővé vált számukra, hogy az ezredfordulón megalapítsák a keresztény Magyar Királyságot, amely a térség legerősebb állama lett.

Karos honfoglaláskori temetői

A Felső-Tisza-vidék a honfoglaló magyarok legkorábbi Kárpát-medencei szállásterülete volt. Karos község Magyarország északkeleti részén helyezkedik el. A falutól nyugati irányban húzódó domb­vonulaton kerültek elő a Kárpát-medence eddig ismert leggazdagabb magyar honfoglaláskori temetői.

A legelső itteni leleteket még 1899-ben találták répaverem ásása során. 1936-ban – miután a szőlőtelepítés miatt legalább 20 sír elpusztult – a Magyar Nemzeti Múzeum még 13 sírt tudott megmenteni.

A honfoglaláskori sírokban talált koponyák alapján rekonstruált arcok Fotó: Gábos Albin

Ezek voltak az I. számú temető leletei. Révész László, a miskolci Herman Ottó Múzeum régésze 1986 és 1990 között újabb két honfoglaláskori temető feltárását végezte el Karoson. Ezek a karosi II. és III. számú temetők.

A karosi II. számú temető területén 1985 őszén nyílhegyeket, vaskengyeleket és aranyozott ezüst övvereteket fordított ki a szántás. E tárgyak előkerülésével kezdődött a karosi II. számú temető feltárása.

A három temető egymástól néhány száz méterre, egy-egy homokdombon volt. Ezeket a dombokat hajdan vizenyős rét vette körül, mint azt a 150 éve készült térkép mutatja. A gátakkal védett Bodrogköz aszfaltozott útjain járva csak egy-egy nagyobb árvíz idején vesszük észre, mennyivel más volt itt a táj akár 200 évvel ezelőtt is.

A honfoglaló magyarok a települések és temetők helyének megválasztásánál figyelembe vették azt is, hol van vízjárta terület, és hol vannak olyan kiemelkedések, amelyeken biztonsággal élhetnek.

Feltehetőleg mindhárom temetőt azonos időszakban, talán még a 9. század utolsó éveiben nyitották,

s a 10. század közepén az utolsó sírok is a földbe kerültek. A három karosi temető leletanyaga igen szoros szálakkal kapcsolódik egymáshoz.

A férfisírok magas aránya – az összes eltemetetthez viszonyítva 64 százalék – arra utal, hogy e közösségeket mesterségesen, tudatos szervezés eredményeképpen hozták létre. A férfiak erős felfegyverzettsége, méltóságjelvényekben való gazdagsága azt jelezheti, hogy e temetőkben a fejedelmi kíséret különböző rangú vezetői, családtagjaik és házi szolgáik, valamint helyzetüknél fogva többnyire nőtlen kísérő harcosaik nyugodtak. Közülük kerülhettek ki a kalandozó hadjáratok vezetői és résztvevői is.

Tárlatvezetés. A korabeli harcosok „ékszerkészlete” Fotó: Gábos Albin
Mit árul el a temetői térkép?

A kiállítás legfontosabb eleme az a temetőtérkép, amelyre berajzoltuk, hogy melyik sírban milyen régészeti lelet került elő. „A sír a halott háza. A temető a holtak faluja…” – mondják a régészek. Sok olyan nép van, amely úgy gondolja, a túlvilágon is azt az életet folytatja majd, amit itt a földön elkezdett. Emiatt a halott sírja a temetőn belül ugyanazt a helyet foglalja el, mint amit az élő ember elfoglalt az itteni világban.

Egy magas rangú személyt ilyenkor a temetőben is előkelőbb helyre temetnek – azokkal a jellemző tárgyaival, amelyek őt életében is kiemelték a közösségből –, a szegényeket, szolgákat pedig sokszor a temető szélére.

A temetkezések sok mindent elárulnak az élők világáról. Ha egy temető térképét elkészítjük, a férfiak, nők, gyerekek sírjainak elhelyezkedését külön színekkel jelöljük, a sírokban talált leletek összefüggéseit megkeressük, ilyenkor érdekes képet rajzolhatunk meg az egykor élők világáról.

Ez persze nem ilyen egyszerű. A temetkezések csak kis részét őrzik annak a világnak, amelyben éltünk. Sokszor olyan hiedelmek vezérlik a temetést végző embereket, amelynek eredményeképp egy sírba került tárgy szerepe a temetés során megváltozik. Amikor a honfoglalók temetőiből következtetéseket akarunk levonni az egykor élők társadalmára, érdekes történeteket rajzolhatunk meg. Bárki térképre rajzolhatja, hogy melyik sírban került elő aranyozott ezüstszerelékekkel díszített szablya, veretes öv, íj vagy más tárgy, és megkeresheti, van-e valamilyen rendszer a sírok elhelyezkedésében, a sírokba tett tárgyak összetételében.

Érdekes játék, de óvatosnak is kell lennünk. Nem ismerjük ugyanis az összes szabályát annak a rendszernek, ami az élők világát a holtakéval összekapcsolja, nem ismerjük tökéletesen a rég itt élt emberek világát, hitvilágát.

1988  nyarán találták meg a karosi III. honfoglaláskori temető 11-es számú vezéri sírját Fotó: Archív
Szakemberek közös munkája a sírfeltárás

A régész nemcsak szép tárgyakat keres a föld alatt, hanem történeteket is. Az alapján, amit kiástunk, meg tudjuk rajzolni, milyen volt a honfoglalók fegyverzete, viselete, mikor kerültek e vidékre, meddig maradtak itt, milyen világuk lehetett…

Egy temetőt csak egyszer tárhatunk fel. Ha a nagy sietségben elfelejtettünk valamit dokumentálni, már nincs mód az ismétlésre.

Az előkerült leleteket meg kell figyelni, le kell írni, rajzot és fényképet kell azokról készíteni. A régészek csak a kalandfilmekben dolgoznak egyedül, a valóságban rajzolók, fotósok, antropológusok, restaurátorok és még számos szakember közös munkája derít fényt a titkokra.

Fontos, hogy még az ásatási földmunkát is olyanok végezzék, akik tisztelettel és nagy figyelemmel bánnak elődeink hagyatékával. Ha egy ásatáson jó rajzok, fényképek, sírleírások készülnek, nemcsak az ásató régész, hanem mások, akár egy múzeumi kiállítás látogatói is kísérletet tehetnek arra, hogy megrajzolják a maguk honfoglalóit.

Száz év alatt 73 feltárt sír

A három honfoglaláskori temető a falu nyugati határában, egy-egy dombon volt. A legészakibb dombon, 1899-ben megtalált I. temető területén mezőgazdasági munkák során sok temetkezést megsemmisítettek. 1936-ban itt már csak 13 sírt tudtak feltárni. A középső dombon lévő II. temető helyét a felszínen kiszántott csontok, fegyverek, pénzek és övveretek jelezték. Az 1986–1990 közötti ásatások során a II. számú temetőben 73 sírt tártak fel. E temető sírjai sorokba és csoportokba rendeződnek, amelyeket olykor 15–20 méteres üres sávok választanak el egymástól.

A III. temető egyetlen sorba rendeződő 19 sírja 1988–1990 között került elő a dombvonulat déli tagján. A karosi II. temető 29. sírjában nem csak a halott öve és a lószerszám veretei maradtak meg eredeti helyzetükben.

A halott derekán jobb oldalt egy tarsoly volt, amelyet aranyozott ezüstlemezből készített tarsolylemez díszített. Ez a tárgy a honfoglaló magyarság régészeti hagyatékának egyik legjellemzőbb darabja.

A több ezer honfoglaláskori sírból mindössze 27 tarsolylemez került elő a Kárpát-medence területén. Rangjelző tárgy. Viselője különleges szerepet tölthetett be a korabeli hadi szervezetben.

A II. temető 29. sírjában talált tarsolylemez szépsége és ritkasága miatt többen úgy gondolták, akár érdemes lenne hamisítani is. A 2000-es évek elején a múzeumba is eljutott olyan „lelet” híre, amelyről az avatatlan szem úgy gondolhatta volna, az lesz majd a 28. honfoglaláskori tarsolylemez az országban. Alapos vizsgálata azonban kiderítette: az egyébként igen szép munka és a hozzá kapcsolódó történet nem hiteles. Egy hamisítványt szerettek volna eladni a múzeumnak.

A magyarok őshazája
A magyarok őshazája az Urál-hegység déli részénél húzódott. Hosszú vándorlásuk során mintegy háromezer kilométert tettek meg, míg mai hazájukba értek. A kelet-európai sztyeppén ezt az utat más népek is megtették. Többen már útközben beolvadtak a környező népekbe. Az út végén egyedül a magyaroknak sikerült a Kárpát-medencében évszázadokon át fennálló, erős államot létrehozniuk. A Kárpát-medencei magyar állam későbbi sikereiben része volt annak a néhány tucatnyi embernek is, aki a karosi honfoglaláskori temetőkben alussza örök álmát. Az elmúlt években sikerült megvizsgálni a három karosi temető csaknem minden halottjának DNS-állományát. E mintákat összehasonlították más korabeli temetőből vett genetikai mintákkal. A genetikusok 102 honfoglaláskori mintát vizsgáltak meg. A genetikai vizsgálatok alapján ázsiai és európai eredetű emberek keveredéséből származtak. Minden lehetséges ősük sztyeppei kapcsolatokat mutat. 30-40 százalékuknál kelet-belsőázsiai kapcsolatokat fedeztek fel a mai Burját, a Tuvai Köztársaság és Észak Mongólia területével. Hatvan százalékuk a Pontusi-Kaszpi-sztyeppével van kapcsolatban. A vizsgálatok alapján a honfoglalók genetikai állománya igen kevert: közel azonos arányban van köztük ázsiai, európai egyén és a kettő keveréke. Ezt a szem-, haj- és bőrszínek is alátámasztják. Ez alapján a társaság állhatott teljesen eltérő származású népességekből. Ha régi keveredés lenne, akkor nem lenne ázsiai és európai, csak azok keveréke. A második temető 52. számú sírjában fekvő vezér is európai volt, világosbarna hajjal. A genom és fenotípus adatok a kétféle eredetű népesség nem túl régi keveredésére utalnak. A harmadik karosi szomszédos temető népessége is egymástól eltérő lehetett. Genetikai állományuk a mai volgai tatárokhoz és baskírokhoz hasonlított legjobban.

(folytatjuk)

dr. Pusztai Tamás

 A szerző régész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese, a kiállítás kurátora

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat