A hollywoodi szexbotrányok margójára

Az elmúlt évben egymást érték a hollywoodi filmiparból érkező szexuális zaklatások hírei. Harvey Weinstein filmproducert többek közt Salma Hayek színésznő vádolta meg. Korábbi hírek szerint Woody Allen filmrendező fogadott lányát molesztálta, amikor az hétéves volt, de egy fiatal színésznő szexuális zaklatásával vádolták meg Kevin Spacey színészt is. A hírek nem állnak meg a filmipar szereplőinek vádjainál, hanem társadalmi szinten továbbalakulnak. Kérdések merülnek fel az amerikai tévécsatornákkal és újságokkal kapcsolatosan is, amelyekről azt állítják: évekig elzárkóztak a szexuális zaklatásokról szóló hírek közlésétől. Szóba került az Amerikai Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a neve is, akiről a kampány ideje alatt óvakodtak leközölni a szexuális zaklatást dokumentáló videofelvételeket. Meglepő a nevek sokasága és az, hogy olyan művészekről is hallhatunk, akiknek művészi teljesítménye alapján nem gondolnánk pedofil zaklatóra vagy fiatal színésznőket molesztáló emberre. A vádlottak gyakran nem tudják, vagy nem is próbálják cáfolni a vádakat.

Felmerül a kérdés: miért most derülnek ki a harminc évvel ezelőtti zaklatásos történetek? Ha ennyi évig mindez rejtve maradt, akkor miért pont most vált hirtelen mindenkinek fontossá ezt közzétenni, és erről beszélni?

Az amerikai filmipartól térben és érdekeltségben is messze élve megfogalmazódik bennem az alapvető kérdés: ezek vajon nem csak az amerikai álomvilág bulvársajtójának meséi, és jobban tennénk, ha nem is foglalkoznánk velük? De az is lehet, hogy olyan jelenségről van szó, amely a világról szól általában függetlenül attól, hogy most éppen Hollywoodban terelődött erre a figyelem. Általánosan megfogalmazott statisztikák szerint a nők ötven százaléka élete során valamilyen formában megélt szexuális zaklatásként besorolható helyzetet. Még ha a statisztika pontossága és általánosíthatósága meg is kérdőjelezhető, mindenképpen jelzi a probléma arányát.

Annak megértéséhez, hogy miért éppen most derülnek ki harminc évvel ezelőtti esetek, figyelembe kell venni a szereplők és a háttérszereplők motivációs profilját. Az áldozat és az agresszor mellett ott van számos munka vagy üzlettárs, akinek az agresszor leleplezése komoly szakmai vagy anyagi veszteségeket okozhat. És ott vannak azok a politikai aktivisták is, akiknek ezek az esetek politikai lépéslehetőséget teremtenek. Nem utolsósorban a tömegtájékoztatás fogyasztóira is gondolni kell, akiknek reakciói nézettséget vagy éppen a nézettség visszaesését idézheti elő.

A visszaeső szexuális zaklató személyét gyakran jól körülhatárolható személyiségi profil jellemzi. A nőkkel való viszonya túlegyszerűsített.

A férfi szexuális vágyát egyesek ellenőrizhetetlen ösztönként értékelik. Úgy gondolják: ha a férfi nem tudja kontroll alatt tartani szexuális impulzusait, azért nem hibáztatható.

Felfogásukban férfiasságukat a szexuális aktusok és a szexpartnerek száma határozza meg. A hűség fogalma számukra értelmetlen. Azokhoz a nőkhöz vonzódnak, akiket az adott kor divatja vonzónak tart. A szexben az intimitásnak nincsen szerepe. A nő feladata kielégíteni a férfi vágyait. Hogy a kiszemelt nő esetleg másra vágyik, az ezeknek a férfiaknak nem számít. Szemléletükben a férfi alapvetően felsőbbrendű lény, a nő tárgy és nem partner a szexben.

Az ilyen férfiak előszeretettel keresik azokat a társadalmi és szakmai pozíciókat, amelyekben hatalmat gyakorolhatnak mások felett társadalmi elismertségükből kifolyólag vagy pénzügyi fölényüket kihasználva. A kutatások arra hívják fel a figyelmet, hogy az ilyen apák mellett nevelkedett lányokból könnyen válnak függő személyiségű nők, akik felnőttként hajlamosak elfogadni a domináns és kihasználó viselkedésmódot a férfiak részéről. Ilyen nőkkel találkozva az agresszorokban megerősödik a nőkről kialakított általános képük.

A színésznőket, divatmodelleket, énekesnőket ért zaklatásokban fontos szerepet kap a szakma jellegzetes világa. A hatalmas elismerést és a komoly anyagi nyereséggel kecsegtető szakmák sok fiatal nő számára jelentenek erős vonzerőt. Jóval többnek, mint ahányan esélyt kapnak, hogy megvalósítsák álmukat.

E versenyben a nők számára hamar világossá válik: a sikernek ára van. Azt is figyelembe kell venni, hogy a karrier folyamatos munkát is feltételez. Aki már belekóstolt a sikerbe, nem szívesen hagyná veszni a folytatást.

Kialakul egy függő állapot azokkal szemben, akik szerződtethetik, akiken a sikere vagy a mellőzöttsége múlhat. Ez oda vezet, hogy magasabbra emelik a toleranciaszintet a férfitolakodással szemben, mint azt más esetben tennék. Idővel azonban kialakulnak azok a helyzetek, amikor a sikerért fizetett ár túl magasnak bizonyul. Saját bevallása szerint Angelina Jolie-nak sikerült kilépnie ilyen helyzetben Weinstein hatása alól anélkül, hogy ez a karrierjébe került volna, a részletekről azonban nem beszélt. Salma Hayek is ezzel próbálkozott, amikor kitálalt Weinstein ügyeiről. A kezdő színésznők esetében egy ilyen vádaskodás könnyen a karrierjük végét jelentheti. És ezzel a nők tisztában vannak.

A jelenlegi botrányok közepette Donna Karen divattervezőnő felvetette: esetenként a nők is hibázhattak. Társadalmi nyomásra azonban gyorsan visszavonta véleményét és elnézést kért. Túl azon, hogy miért nem tudja a társadalom elviselni és milyen politikai köröket zavar, ha egy problematikus kérdést több szempontból is megvizsgálunk, egyet kell érteni azzal, hogy a szexuális molesztálás áldozatai nem tehetőek felelőssé az őket ért támadásért. Másrészt azonban érdemes elgondolkodni a dolgok összetettségén.

Be lehet ismerni, a nők egy része kihasználja testi-lelki adottságait, fiatalságát, szépségét, hogy a férfiak szakmai döntéseit befolyásolja. Azt is tudjuk, ez a jelenség együtt nő a versenyhelyzettel és a lehetőségek korlátozásával.

Márpedig sikeressé válni a színész szakmában nem mindenkinek adatik meg. El tudom képzelni, hogy a bizonytalan színészi karriere elején álló fiatal hölgy fejében esetenként összemosódhat a filmvászon dívájának képe a mindennapok dívájának szerepével. És ez nem is szokott gondot okozni addig, amíg normál viselkedésű és gondolkodású úriemberrel van dolga. Amikor mégsem, akkor viszont kellemetlen helyzetbe kerülhet. Úgy tűnik, a hollywoodi esetek is ezt példázzák.

Vajon miért derül fény olyan lassan ezekre az esetekre? Miért tekintettek el éveken át komoly tévécsatornák és újságok az ilyen szexuális botrányok közlésétől? Első látásra a hasonló hírek közlése komoly nézettséget és olvasottságot biztosíthatott volna a tömegtájékoztatási eszközöknek. Nos, ebben a kérdésben rejtőzhet a megoldás egyik kulcsa: a nézettségben. Egyes vélemények szerint a nagy tévétársaságok vezetői úgy értékelték, a mostaniakhoz hasonló botrányok közlése az amerikai filmakadémia éves Oszkár-gálája előtt nem hozna akkora nézettséget, mint amennyit veszítenének az Oszkár-gálák nézettségéből, ha az ilyen témák felpörgetésével az emberek elvesztik lelkesedésüket a filmiparral szemben. Hasonló lehet a más médiákban dolgozók hozzáállása is.

Az újságírók és a filmes szakemberek munkáját komolyan összekuszálhatja, ha a riportalany vagy a közös projekt producere szexbotrányba keveredik.

Így érthető, hogy olyan színészek neveit is említik, akik közbenjártak a Weinsteint érő vádak elsimításában. Nem kell megfeledkezni azokról sem, akiknek egy gazdag, híres ember botránya munkát és pénzt jelent: elsősorban ügyvédek és PR-szakemberek.

És ott a másik fontos szereplő, az igazság bajnoka, aki jelen esetben Collin Farrel. Woody Allen fogadott fiaként saját fogadott apját is lebuktatta annak nevelt lánya molesztálása kapcsán. Ha furcsának is tűnik egy ilyen ember, de ő lehet az áldozatok esélye arra, hogy kiderülhessenek a nehezen elmondható dolgok. Most éppen akadt egy olyan kitartó ember, aki kiharcolta, hogy az áldozatok történetét meghallgassák.

Az embereket elbizonytalanítja a szexuális zaklatások értelmezésében felbukkanó emberi rosszindulat. A hamis vádaskodásra, a szándékos bemocskolására, zsarolásra, a társadalmi vagy politikai szerepektől való visszaléptetésre is találunk példát. A statisztikai adatok azonban azt állítják, e hamis vádak aránya meglehetősen alacsony. Ehhez azért hozzá kell tenni azt is, hogy akivel ez megtörténik, azt a statisztika nem vigasztalja.

Tovább bonyolítja az ilyen esetek megítélését, hogy a demokratikus társadalmak igazságszolgáltatásának jellege itt is érezteti hatását. Akinek sok pénze van, annak több igaza is van a törvény előtt. A jó ügyvéd, a többféle bizonyíték és tanúk, a pénzbeli kiegyezés lehetősége mind lehetőség arra, hogy az ilyen ügyek igazsága ne jusson a nagyközönség tudtára. A Weinstein-botrány kapcsán is kiderültek olyan esetek, amelyekben az áldozat hallgatását megvásárolták.

Összességében elmondhatjuk, nem olyan jelenségről van szó, amely az amerikai filmipar különlegessége lenne. Inkább az emberi társadalomra jellemző perverz jelenséggel állunk szemben. Ami tavaly Hollywoodban történt, az korábban az egyes államok katonaságában, egyházi szervezeteiben vagy az egyetemeken már megtörtént, és valószínűleg most is megtörténik. Néha botrány formájában a társadalom figyelme erre irányul, valójában azonban az ilyen jelenséget mindig figyelni kellene.

Önmagunkra és szűkebb környezetünkre levetítve megfogalmazhatunk néhány általános szabályt. A szexuális kapcsolatok kérdésében felvilágosultnak tartott világunkban mind a férfiaknak, mind a nőknek meg kell tanulniuk bizonyos viselkedésnormákat, amelyek saját és környezetük biztonságát támogathatják.

Férfiként a férfiasság megélésének árnyalása és gazdagítása segíthet abban, hogy a férfiszexualitás társadalmilag is elfogadhatóbb formákat öltsön. Nőként ugyanakkor tudatosítani kell a saját női vonzerővel való játszadozás felelősségét. Általánosságban szólva sem a nők, sem a férfiak nem fognak lemondani arról, hogy vonzerejükkel ne támogassák társadalmi és szakmai sikerességüket. Meg kell azonban értenie mindkét félnek, hogy milyen érzékeny területen mozog, mert csak így válhat képessé előrelátni és megelőzni a veszélyeket.