Aki a lélektan iránt érdeklődik, annak aligha kell bemutatni Bagdy Emőkét, akinek egyetemi tankönyvei mellett az elmúlt évtizedekben számos tudomány-népszerűsítő kiadványa látott napvilágot, rengeteg előadása érhető el a világhálón. A jeles párkapcsolati terapeutát Erdélyben is jól ismerik, hiszen előadásaival többször megfordult nálunk is.
A 2013-ban Prima Primissima-díjas egyetemi oktatót tanártársai vérbeli pedagógusnak tartják, aki otthonosan mozog a tudományos, akadémiai közegben és az ismeretterjesztés területein egyaránt. Szakmai tevékenységét az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben kezdte Budapesten 1968-ban. 1982-től a Klinikai Pszichológiai Osztály vezetőjévé nevezték ki, itteni működését klinikai pszichológiai és pszichoterápiás szakigazgatóként fejezte be. Fekete Károlynak, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének Bagdy Emőke debreceni és budapesti szakmai, oktatói és intézményszervezői éveit méltató laudációjából kiderül, hogy
Nevéhez kötődik a klinikai munka képzési és továbbképzési rendszerének átgondolása, a pszichodiagnosztika kidolgozása és fejlesztése, a pszichoterápia különböző technikáinak terjesztése és magas szintű művelése, nélküle elképzelhetetlen a magyar mentálhigiénés képzés.”
A püspök szerint Bagdy Emőke spirituális ébredésünk szószólója. Keresztyén emberként komolyan veszi, hogy testünk a Szentlélek temploma, megszentelt hely, amiben Isten Szentlelke teheti áldássá, célirányossá és boldogítóvá a nekünk adott kreativitást, ügyességet, fantáziát és szeretetet. „Hisz a spirituális dimenzióban, amely nyitott Isten végtelen lehetőségeire. Ezért az Úristen földi templomát sem veti meg. Sőt, gyermekségétől fogva otthonának érezte Isten házát. Ennek bizonysága, hogy Bagdy Emőkét nemcsak úgy köszönthetjük, mint az emberi lélek templomának építgetőjét, hanem mint valóságos templomépítőt is” – hangzott el a laudációban, utalva arra, hogy éppen egy hónapja szentelték fel a Pesterzsébeti Összetartozás Református Templomát, amelynek építését Bagdy Emőke minden lehetséges módon támogatta.
A tiszántúli püspök szerint olyan korban élünk, amikor túlhajtott módon a sztárolt emberekre figyel a világ, s nem a hitvallókra.
Sőt Magyarországon a »megasztár« a menő, de nekünk éppen a Bagdy Emőke-féle életművek bizonyítják, hogy a tartalmas hitvallókkal többre megyünk, mint a kihunyó, múló és hulló csillagokkal.
A díjátadáson Tőkés László is meleg szavakkal méltatta az ünnepeltet. Mint fogalmazott, a kitüntetett tevékenységének számbavétele nem kis feladat elé állítja a méltatót. Éppen ezért ő maga egyetlen szakágat és kutatási területet emel ki, a boldogságpszichológiát. Hogyan lehetnénk boldogabbak a párkapcsolatok és a családi élet terén, az élet delén és hatvan fölött, mi a kulcsa az örömnek, a harmóniának és a boldogságnak? Munkássága során ezek a kérdések foglalkoztatták Bagdy Emőkét, aki tudománnyal és hittel kereste a választ ezekre.
– mondotta a kisvárdai díjátadón Tőkés László.
Az Erdélyi Napló hasábjain a korábbi években több interjúnk is megjelent Bagdy Emőkével. A jeles magyarországi szakembert legutóbb a nyomuló genderideológia kapcsán kérdeztük. Egy rövid részlet az interjúból:
„Párterapeutaként hogyan látja, mi a legsúlyosabb következménye a hagyományos emberi kapcsolatokat felborító genderideológiáknak?”
„A nemi szerepkultúrák drámaian megváltoztak, amelynek mind a nők, mind a férfiak életére komoly hatása van. Mozgalom indult azért, hogy megtanítsuk a fiainkat férfiasan viselkedni, mert már nem tudnak udvarolni, nem tudják, hogyan szerezzenek partnert maguknak. Előállt a férfi elmagányosodása és elnőiesedése, míg a férfiasodó nő oldaláról – a párkeresés vágyából – egy nem kívánatos nyomulós tendencia lépett életbe. Súlyos párkapcsolati zavarok állnak elő. A férfiak éretlenek elköteleződni, nem tudnak felelősséget vállalni, identitásérésük késik – sokan harmincas éveikben sem tudnak elkötelezett párkapcsolatba kerülni –, a másik oldalon pedig a biztonság- és bizalomhiányban szenvedő nőkkel találkozunk.
A nemi nevelés határainak az elmosása boldogtalanná tesz férfit és nőt egyaránt” – fogalmazott az Erdélyi Naplónak Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.