Maroknyi magyarság a Zsil völgyében

A Szent Borbála római katolikus templom építésének 130 éves jubileumi szentmiséjét tartották Petrozsényben Szász János esperes-plébános vezetésével. A hatodik éve a Zsil völgyében szolgáló plébános arról is beszélt, hogy lehetőségeik függvényében az itt élő híveknek igyekeznek méltó hitbéli és kulturális életet biztosítani. Az ünnepség főcelebránsa, Tamás József püspök beszédében hangsúlyozta: a templomban soha nem fog megszűnni Isten dicsőítése és a magyar szó. Az ünnepségen két testvértelepülés küldöttsége is részt vett: Várpalotáról Fodor József plébános, míg a németországi Gelsenkirchenből Swen Beckendahl plébános vezetésével érkeztek a hívek. Mindkét település bányászváros. Tiszteletét tette az ünnepségen Winkler Gyula EP-képviselő és a város polgármestere, Florin Tiberiu Iacob Ridzi is. Az ünnepségen láthatta a közönség a Szent László-év keretében a Szent László életét bemutató kiállítást, amelyet a Szent László-év Tanácsadó Testület képviseletében Okos Márton nyitott meg.

A 130 éves évforduló történelmi visszapillantásra késztet, hiszen a bányásztelepülés mintegy ötszáz éves múltra tekint vissza, ahol Erdély városainak zöméhez hasonlóan a 20. század derekáig többségében magyarok éltek. A vidék első írásos említése 1493-ból származik, amikor II. Ulászló a Syl folyó menti kaszálókat, szántókat, legelőket Kendefy Mihálynak adományozta a törökkel szembeni küzdelme jutalmazásaként. A 19. század középéig a térség megmaradt a pásztorok és állattenyésztők szállásterületének, azonban a város rohamos fejlődését a szénbányászat hozta el. Ebben úttörő szerepet vállalt Maderspach Károly, aki 1840–50-es években elkezdte a Zsil-völgyi szénmedence szakszerű kutatását és feltárását. Épp jövőre lesz 150 éve, hogy 1868-ban megkezdődött a szén nagyméretű kitermelése.

Az addig egyszerű pásztortanyák élete hirtelen megváltozott.

Az egész monarchia területéről megindult a munkások tömeges bevándorlása. Jöttek magyarok, németek, románok, tótok, csehek, lengyelek, olaszok, ruténok mintegy leképezve a monarchia lakosságát.

1870-ben elkészült a Piski–Petrozsény vasútvonal, amely ipari méretű fejlődést indított el. Alig fél évszázad alatt a medence lakossága megtízszereződött. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint Petrozsény lakossága 12 193, melyből 7748 (63,54 százalék) magyar, 3250 román (26,65 százalék) és 831 (6,82 százalék) német. Összehasonlításként a mai adatokkal: a mintegy 35 ezer lakosából Petrozsénynek ma alig 2500 magyar.

A gyarapodó lakosságnak egyre nagyobb igénye mutatkozott a szervezett hitéletre. 1871-ben György István hátszegi főesperes-plébános egy bányászlakásban celebrált szentmisét a katolikus bányászoknak. Következő évben Fogarassy püspök önálló plébánia létrehozásáról döntött. Petrozsény első plébánosaként Piringer József tevékenykedett 1871 és 1876 között. A szentmiséket ekkoriban egy kápolnává alakított lakásban tartották, amely az évek múlásával egyre szűkebbnek bizonyult.

1886-ban lerakták az építendő plébánia és templom alapkövét, majd 1887 novemberében Lönhárt püspök szentelte fel az új épületet Szent Borbála, a bányászok védőszentje tiszteletére és a mintegy háromezer katolikus egyháztag nagy örömére.

Csakhamar a többi felekezet is – reformátusok, evangélikusok, unitáriusok – templomot épített hívei számára.

Az első világháború kitörését követően 1916-ban a román csapatok megszállták a Zsil völgyét, de hamarosan menekülniük kellett a magyar honvédség elől. Az itteni harcokban esett el önkéntesként 1916. november 9-én a francia származású Gillemot Ferenc, a magyar labdarúgó-válogatott első edzője, akinek emlékére tavaly több iskola részvételével szerveztek labdarúgótornát.

A trianoni békediktátum után a Romániához kerülő Zsil völgyének szánbányászata töretlenül tovább fejlődött, de az impériumváltást követően a lakosság összetétele lassan, de biztosan megváltozott. Petrozsény 1924-ben kapott városi rangot. A második világháború után a bányákat államosították. 1945-ben mintegy 700 német ajkú férfit deportáltak, és ezzel végzetesen megroppantották a völgy német ajkú lakosságának az erejét. A kommunista Romániában az itteni bányákban szervezték meg az elégedetlen bányászok első sztrájkjait a hetvenes években, amit kemény megtorlás követett a diktatúra részéről.

Az 1989-es változások utáni nagypolitika többször is beavatkozott a bányászok életébe, akik időnként a tárnák helyett Bukarestbe mentek. Az elmúlt 27 esztendő azonban más szempontból is emlékezetes marad a völgy lakói számára. A szénbányászat visszaesett, több bányát bezártak. A forradalom után mintegy ötvenezren dolgoztak a föld mélyén, mára alig tízezren maradtak, és számuk továbbra is apad. A bányászat visszaesésével folyamatosan csökkent a lakosság jövedelme, egyre többen váltak munkanélkülivé, és aki tehette, külföldre távozott, de sok a nyugdíjas is.

A római katolikus egyház helyi történetében máig élő emlékként maradt fenn Márton Áron püspök hetvenes évekbeli látogatása, aki hitet és reményt adott a kommunista diktatúra sötét éveiben az itteni magyar közösségnek.

A jeles püspökre emlékeztek Petrozsényben tavaly a Márton Áron-emlékév keretében, amikor az Orbán Balázs-díjas Nagy Zoltán előadásán az éppen a térségben tartózkodó Klaus Johannis romániai államfő is részt vett a katolikus templomban. A számarányaiban megfogyatkozott helyi magyarság egyházai köré tömörülve él. A római katolikus mellett a református és az unitárius gyülekezet él a térségben. A nehéz szociális helyzetben lévő gyerekek részére Böjte Csaba ferences rendi szerzetes létrehozta a Jézus Szíve Kollégiumot. A diákok a helyi Eminescu-iskola magyar tagozatán tanulnak.

Okos Márton