Mária Rádió, a „SZÓLgáló”

Balázs Katalin 2016. április 14., 11:25

Tíz esztendeje annak, hogy megszólalt Erdélyben a Mária Rádió. Ma is népes a hallgatósága, sokaknak jelent társaságot. A rádió jubileumán azok is megmutatkoznak, akik mögötte állnak, létrehozták, életben tartják, tartalommal töltik meg. Közülük ketten válaszoltak kérdéseinkre.

Mária Rádió, a „SZÓLgáló”
galéria

Szatmári Ferenc az erdélyi Mária Rádió világi elnöke, de ő volt tíz évvel ezelőtt az alapítója is. A kezdetről, a máról és a jövőről kérdeztük.

Hogy figyelhessünk egymásra

– Idézzük fel az alapítás történetét. Milyen tények, tervek és remények voltak akkor?

– A Mária Rádió Olaszországban született meg 1987-ben. A Gondviselés, a Szent Szűz olyan vezetőket állított a rádió élére, akik nagyot mertek álmodni: egy olyan evangelizációs eszközt hozni létre, amely behálózza az egész világot, bejut minden házba. Erdélyben a Mária Rádió gondolata egyes emberek szívében már rég megszületett, de nem voltak meg hozzá a feltételek. Amikor 2003-ban meghívást kaptam a Mária Rádiók világkongresszusára, szinte semmit nem tudtam az intézményről, viszont az olasz kollégák sem tudták, hogy Romániában több magyar katolikus van, mint román. Így gondviselésnek tekintem, hogy éppen egy magyar embert hívtak meg és kértek fel a rádió megalapítására. Meggyőződésem szerint máskülönben most csak román nyelvű rádió létezne legfeljebb egy-két magyar nyelvű műsorral. Habár a Mária Rádiók politikamentesek, Romániában nem igazán lehet létrehozni egy rádiót politikai támogatás nélkül. A Gondviselést látom abban is, hogy voltak (és vannak) olyan politikusok, akik támogattak, így már a rádió megalakulása után nagyon hamar megkaphattuk Románia egyik legnagyobb kiterjesztésű FM hullámhosszát, amellyel szinte az egész Székelyföldet lefedjük. Az elején nem sokan hittek abban, hogy az adó létre tudd jönni, aztán hogy fenn tudjuk tartani adományokból (úgy mint mindenütt a világon), hogy lesz elég önkéntes – mert ez az alapja a Mária Rádiónak –, hogy lesznek rádiós szakemberek... Lettek. A terv ma is az, hogy lefedjük földi sugárzással egész Erdély területét, de legalább a magyar lakta vidékeket. Interneten, műholdon keresztül, illetve telefonon jelen vagyunk mindenütt. Szerettünk volna egy hasznos evangelizációs eszköz lenni, egy egyszerű „SZÓLgáló” az Úr kezében, egy támasz az egyház részére és egy fénysugár a hallgatóink lelkének.

– Az évek során bizonyára voltak olyan szegletkövek, melyek nélkül a Mária Rádió nem ilyenné vált volna, amilyen. Említene párat ezek közül?

– A Mária Rádiók felépítése mindenütt ugyanaz: a műsorigazgató egy felszentelt katolikus pap, az elnök egy világi ember. Nyilván szegletkövek voltak a rádiónk műsorigazgatói, hiszen ők adták meg az arculatot, ők voltak azok, akik miatt mindig is hallgatták és szerették a műsorainkat. Vannak olyan önkénteseink – papok és világiak egyaránt –, akik a kezdettől velünk vannak, akikre számíthatunk, és még sokan, akik ha nem is szegletek, de nélkülözhetetlen „kövek” az építményben.

– Önnek megadatott, hogy a gyerek születésénél bábáskodott és figyelemmel követte növekedését. Elégedett-e a tíz esztendős teremtménnyel, és milyen jövőt álmodik számára?

– Mivel három gyermek apja vagyok, tudom, milyen érzés, amikor gyermek születik és később hogyan tud örülni az ember gyermekei sikereinek. Nagyon örülök, hogy a Mária Rádió elérte a tízéves kort, és remélem, nagyon hosszú életű lesz. Ez csak a hallgatóságon múlik. Ha szükség van rá, akkor támogatják és fenntartják, ha nem, akkor megszűnik... A Mária Rádiót szerte a világon csak a hallgatók tartják fenn, és Istennek legyen hála, még egyetlen adót sem kellett megszüntetni megalakulásuk óta. Mára a Mária Rádió Erdély legnagyobb médiájává nőtte ki magát, van hat stúdiónk és több mint 600 önkéntesünk. Milyen jövőt álmodok? Természetesen szépet. Egy olyan jövőt, amelyben szükség van a rádióra, mert ez azt jelenti, hogy még él az emberek szívében a hit, a vágy Isten iránt, hogy az az érték, amit a Mária Rádió képvisel, még fontos az emberek számára. Szeretném, ha mindenkinek megadatna a lehetőség – bárhol is éljen Erdélyben –, hogy bekapcsolódjék a Mária Rádió nagy családjába, ne érezze magát egyedül, elhagyatva, hogy a rádión keresztül tanuljunk meg imádkozni egymásért és figyelni egymásra.

 

Az ajándék és remény eszköze

Karácsony Tibor lelkipásztor közel egy esztendeje látja el a műsorigazgatói feladatokat. Korábban Gyergyóhodoson szolgált plébánosként, így ismerősként kérdezhettük munkájáról: hivatása mellett szakmáját is gyakorolhatja, hiszen az Ady Endre Sajtókollégium végzettje is.

– Azok számára, akik esetleg még sosem hallottak a Mária Rádióról, hogyan foglalná össze a rádió lényegét?

– A Mária Rádió a Szűzanya ajándéka. Nem emberi terv eredménye, hanem olyan ajándék, mely az égből származik. Ezt a rádióadót – eltérően annyi más, az egyházban jelenlévő rádióadótól – olyan égi kegyelemként fogadjuk, melyet nem tudunk Istennek eléggé megköszönni. A Mária Rádió a megtérést hirdeti. Nem ragadhatjuk meg teljes mélységében a Mária Rádió szellemiségét, ha mindössze egy vallásos indíttatású rádióadóként határozzuk meg. Kétségtelen, hogy minden műsora valamilyen módon Istent hirdeti. Nemcsak az elkötelezett hívekhez szól, hanem mindazokhoz, akik távol vannak Istentől és akiknek szívében él a vágy Isten után. A Mária Rádió az új evangelizáció eszköze. Az imádság mellett és azzal szoros együtthatásban az evangelizáció az, ami a megtérésre való felhívás alapvető eszköze. Evangelizációjának fő formáját az egyház hagyományos katekizmusának kell képeznie. Ily módon kívánunk a napi adásokon keresztül, teljes körű áttekintést nyújtani a keresztény hit és erkölcs egészéről. Az embereknek hiteles beszédre van szükségük: olyan beszédre, mely épít és nem rombol, mely bizalmat ébreszt a rémült szívekben, tiszta, egyenes beszédre, mely a szeretetet és az igazságot hirdeti. Az ilyen beszéd az üdvözülés üzenete, Krisztus maga. A Mária Rádió elősegíti a lelki fejlődést. Az imádság és az evangelizációs tevékenység, mely a Mária Rádió szerkezetét adja, azt a célt szolgálja, hogy a lelkek megszentelődjenek. Minden adás végső célja a hallgatók növekedése hitben, reményben és szeretetben. Ezt a célt akkor érjük el, amikor az emberek tanúságtevéseikkel erősítik meg, hogy a rádió által mennyit haladtak a lelki fejlődésben. A Mária Rádió Mária eszköze és képmása. Minden műsorának Mária jelenlétét kell sugároznia. Ez akkor lesz lehetséges, ha Mária mindazok szívében jelen van, akik a műsorokat készítik. Ha a rádióhallgatók ezt megérzik, később igazolni tudják, hogy a rádió valóban a Szűzanya rádiója.

Az imádság műsorai a legnépszerűbbek

– A Mária Rádió mit nyújt a ma emberének, mivel tölti meg a hétköznapokat és az ünnepeket?

– Az ima áll az első helyen. A Mária Rádió legfontosabb programja az imádság. Az imádságon keresztül hirdeti Istent és tesz tanúságot róla, illetve táplálja és tartja meg a hitet. Az imádságnak köszönhetően viszi közelebb Istenhez a távolba szakadt lelkeket. Az imádság műsorait hallgatják a legszívesebben és a legtöbben. Imádságának középpontjában a napi szentmise áll, lehetőleg egy rövid prédikációval. A betegek, idősek, vagy az úton lévők számára ez nagyszerű lehetőség arra, hogy lelki táplálékhoz jussanak. Mindezt még élőbbé teszi, ha a rádióközvetítés valamely egyházi közösségből történik, plébániáról, kolostorból, szerzetesközösségből, kórházból, börtönből. A rózsafüzér imádkozása a rádióban kiemeli Mária nevének különleges értékét. A teljes rózsafüzér mindennapos elimádkozását az örvendetes, a világosság, a fájdalmas és a dicsőséges titkokkal a hallgatóság számára fáradhatatlanul javasolni kell a Szent Szűz és az egyház buzdítása szerint. Vagyis egy „fénysugár a léleknek”.

– Viszonylag friss műsorigazgatóként milyen visszajelzésekkel, javaslatokkal találkozott?

– Hál’ Istennek a hallgatók rövid időn belül megszerettek és én is őket. Természetesen nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk, vannak negatívak is, de ezek mindig a fejlődésünket szolgálják.

– Mi az, ami sosem kaphat helyet a Mária Rádióban?

– Mivel nonprofit egyesület és nem részesülünk állami támogatásban, ezért a reklámoknak semmiképp nem adunk helyet. Semmiféle intézmény, cég vagy termék reklámozása nem fér be a rádió műsorszerkezetébe.

– Miként ünneplik a jubileumot?

– Jeles esemény a 2016-os év, a tizedik évforduló. Úgy gondoljuk, most meg kell állnunk kicsit. Először is azért, hogy hálát adjunk az eltelt évekért, a szolgálatkész munkatársakért és önkéntesekért, a nagylelkű adományozókért, a hűséges hallgatókért. Meg kell állnunk azért, hogy ennél a mérföldkőnél mérlegeljünk és megvizsgáljuk, mi az, amit meg kell tartani s mi az, amit el kell hagyni. Meg kell állnunk azért is, hogy újra Isten gondviselésébe ajánljuk jövőnket, újra átadjuk neki ezt a művet, amit ő maga hozott létre. Továbbra is közösen kérjük a Szűzanya közbenjárását rádiónk működéséért. Kitartást, türelmet és készséget adjon a Jóisten, hogy szüntelenül tudjunk közreműködni mindannyian az ő kegyelmével!

 

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.