Feszítsd meg, feszítsd meg őt!

2016. március 25., 21:13
galéria


Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök

A jó választás, a helyes döntés megtalálása a nagykorúvá serdült élet hétköznapjainak része. A boltban, a munkahelyen, az élet számos területén a számítógép vagy a tévé előtt is sokszor dönteni kell. Munkát, hivatást, párt kell választani, majd iskolát a gyerekeknek, konyhabútort vagy autót. Négyévente egy-egy nagy politikai döntésre is sor kerül. Hogyan befolyásolja vajon a világtörténelmet, a globális falu sorsát, ha idén novemberben új elnöke lesz az Amerikai Egyesült Államoknak? Határozottabb lesz a békére való törekvés, a jó szándék? Mi változik a romániai önkormányzati választások után? Reményteljesebb, normálisabb jövőelébe nézhetünk egy igazságosan lezajló parlamenti választás után? Nagy és meghatározó döntések lesznek a politikai vezetők kezében, és úgy érezzük, annál is több, a jövőnk, az életünk, a reménységünk. Kik azok, akiknek ekkora bizalmat szavazhatunk? Tudunk egyáltalán még bizakodva és tudatosan mérlegelve részt venni ezekben a döntésekben? Már elegünk van a hamis „messiásokból”? Unjuk már a cirkuszi látványosságként generált zsivajt, szemfényvesztést, a hamisan zengőkampánycsörtét. Úgy tűnik, a választást, a döntés kényszerét mégsem lehet megspórolni. Valahogy mindig döntenünk kell. A magyarok vezetőinek is dönteniük kellett már az elsőezredfordulón a nép jövőjéről. Az István, a király rockopera a döntés dilemmájával indít: „Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget. (...) Mondd, te kit választanál?” Segítségért kiált a nép, a vezetők, hisz nehéz ez a választás. Egyrészt ott lapult és lapul bennünk mélyen a csalódottság, a kétség, a sokszori kiábrándulás keserű íze. „Nekünk már úgyis mindegy”, „Mindig ugyanaz a mese és közben sehol semmi...” Másrészt a felelősség súlya és a döntés bonyolultsága visszafogottságra int. A jövővel kapcsolatos rémképek és a bizalmatlanság, az emésztőbizonytalanság sincsenek segítségünkre ebben a feladatban.

Miért lett volna ez sokkal másabb kétezer évvel ezelőtt Júdeában? Az idegen római hatalom és az aranynak hódoló Heródes király aligha kecsegtette reményteljes jövővel a lelki békéjétől, emberi méltóságától, szabadságától megfosztott zsidó népet. A por és a szegénység úgy beült az egyszerű nép bőrébe, lelkébe, hogy már a nagy összefüggések, az üdvösség és az emberi méltóság fogalmainak fénye is elhalványult előttük. A felelős döntés, mérlegelés, aktív részvétel csupán az idegen és érthetetlen szavak szintjén élhettek közöttük. A keserűség ilyen fokán egyet akartak: radikális, gyors változást, jóra fordulást bármi áron. Jézust, a názáretit királlyá akarják emelni. Azt akarják, hogy egyszerre sok kenyeret adjon, enyhítse fizikai ínségüket, mindezt pedig tegye radikálisan, határozottan és fegyverrel, mert az erőszak nyelve valamiért ilyenkor mindig célravezetőbbnek, hitelesebbnek tűnik. A Che Guevara módszerében, a terror erejében látták a megoldást. Ott e harcra éhes, keserű tömegben megáll Jézus a legszelídebb és legnagyobb méltóság fényével. Gyógyít, táplál, vigasztal, bűnöket bocsát meg, és bűnösöknek ad új esélyt, megújított életet. Tanít, prédikál, kivezetőutat mutat a reménytelenségbe süllyedt embereknek. Méltóságteljesen megáll a szenzációra éhes csőcselék közepén, és Pilátus Õt látva meginog rideg határozottságában. A megingott római konzul mérlegel, kérdez egyszer, kétszer. Kikéri Heródes véleményét is. Amaz fehér lepelben küldi vissza, tehát ártatlannak mondja ki a názáretit. Pilátus pedig érvelni próbál, talán Jézus mellett, a jog, az igazság alapján és meggyőzné a népet, de nincs ereje, nem vállalja a határozott, világos döntés kockázatát. Igazi politikus, inkább hideg vízben mossa kezeit és a „demokráciára” bízza, a „mindenható népre” a döntés súlyát, felelősségét. A csőcselék, az elvakult, az arctalan, személytelen tömeg nem kíváncsi az érvekre, a józan észre, igazságra, méltányosságra, a valóságra, hanem egyetlen módszert ismer: a gyors és radikális, a látványos megoldást. Ezért vádol, sürget, gyűlöl, kiáltozik és hangja egyre fülsüketítőbben, elvakultabban és elfogultabban követel vért és halált. A hangadók emberi méltóságukból kivetkőzve, rövidtávú célokkal és megvesztegetett lelkiismerettel üvöltik bele a nyomorúságtól fülledt levegőbe: „Feszítsd meg!” Barabás kell nekik, a nyilvánvaló lázadó, a forradalmár zélóta, a radikális hős, aki már holnapra ígéri a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, a földi igazság országát, a kard hatalmát, az erőszak mámorát, a bosszú kéjét. A békés módszer nem divatos, a józan értelem, nem kelendő, a szeretet szava halk, ingatag és gyenge.

„Mond, te kit választanál?” Tudunk a megfelelő helyzetismerettel és mindenekelőtt józan bölcsességgel egy nem könnyű, de hosszútávon előnyös döntés mellett voksolni? Hányszor akarjuk még a világtörténelem folyamán Barabást választani? Hányszor ismerjük még félre a jó megoldást, és hányszor hagyjuk még, hogy hamis eszmékkel, olcsó, de kecsegtető, szép reményekkel megvásároljanak?

Mielőtt a rezignált passzivitás várába bezárkóznánk, hallgassuk meg még egyszer azt az örömhírt, hogy egy választás végérvényesen eldőlt. Ez nem emberi választás, ez nem megkeseredett és reményvesztett döntés volt, hanem egy radikális örökérvényű igen. A Mindenható Örök Isten szeretetének igene hangzott el. A megváltó Jézus Krisztus minket választott. ő kétezer évvel ezelőtt ott a távoli római provinciában a teljes és megbékélt életre vágyó, kétségbeesett ember mellett döntött. Ma a 21. század elején a bizonytalanság és kétségek előtt megtorpant, életét féltőés nagy rémektől megrettent bűnös, lázadó, tagadó ember mellett döntött. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Az Örökkévaló nem mondott le rólunk! Értünk, sokszor rosszul választó emberekért vállalta a legnagyobb szenvedést, a mélységét a létnek, hogy nekünk Életünk legyen. ő, a mindenkor szent és igazságos döntött. Ismeri tehetetlenségünk, de azt is tudja, hogy vele, és csakis vele vagyunk képesek a legnagyobbra, a szeretetben, könyörületességben megélt reményteljes jövőre. Ismeri gyarlóságunkat és félelmeinket, mégis arra hív, hogy az ő halált legyőzőerejében megkapaszkodva válasszuk a békesség, az irgalom, a világosság, az élet útját a pusztító, összezavaró bűn helyett. Döntésével és keresztjének jelével hív, hogy mi is döntsünk újra és újra az élet, az értelmes és vele megélt örök élet mellett.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.