HIRDETÉS
Ritka ajándék egy kis településnek, hogy olyan nagy szülöttjei legyenek, akiket az egész Kárpát-medence számon tart és tisztel. Érsemjént háromszorosan áldotta meg ezzel az ajándékkal a gondviselés, ugyanis az író és nyelvújító Kazinczy Ferenc mellett Fráter Loránd nótaszerző és Csiha Kálmán református püspök is itt látta meg a napvilágot.
Kazinczy Ferenc 260 évvel ezelőtt született ebben az Ér-menti kisfaluban. A magyar jakobinus mozgalom tagjának először 1907-ben állíttatott szobrot Fráter Loránd. Az Érmellék nótás kapitányának büsztje pedig 2009-ben került az őt megillető helyre, közel Kazinczy mellszobrához.
Érsemjén önkormányzata szintén abban az esztendőben állított szobrot a falu harmadik nagy szülöttjének, Csiha Kálmánnak (1929–2007) is.
Büsztjével szemben a róla elnevezett egyházi gyülekezeti terem áll – egykoron református fiúiskola volt –, amelyet az elmúlt években újítottak fel és tettek méltóvá a híres egyházi ember nevéhez.
Csiha nem csak egyházi méltóság volt, hiszen számos vallásos témájú könyv szerzőjeként is ismert. Nyugalomba vonulása után főleg külföldi egyházközségekben hirdette az igét. Földi maradványait a marosvásárhelyi családi sírbolt őrzi.
A szülőfaluban kialakított Kazinczy–Fráter–Csiha-emlékházban családja jóvoltából megtekinthetőek személyes tárgyai, többek között palástja és Bibliája is.
A Roxin-udvarház – azaz mai Kazinczy–Fráter–Csiha-emlékház – műemlékértékű épület, amely fontos szerepet tölt be Érsemjén kulturális életében. Építtetésének pontos idejét nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy építtetője és egyben első tulajdonosa Krajnik Ödön volt. 1917-ig az ő tulajdonát képezte. Ekkor Schell Bauschlatt Ferenc vásárolta meg, akinek csak 1920-ig volt a birtokában, ugyanis abban az évben Roxin Tivadar tulajdonába ment át. A második világháborút követő években a lakást a Moţ család birtokolta, 2005-ben tőlük vásárolta meg az önkormányzat a hármas emlékház kialakítására.
A benne otthont kapó Csiha Kálmán-kiállítás két részre osztható. Az első rész fényképeken keresztül viszi végig a szemlélődőket a püspök életének legfontosabb állomásain. A képeket rövid, szöveges magyarázatok egészítik ki.
A látogató megismerkedhet a Csiha család eredetével, Csiha Kálmán életének fontosabb mozzanataival, munkásságának eredményeivel. Láthatóak továbbá a családját bemutató képek is.
A kiállítás másik részét Csiha Kálmán személyes tárgyai alkotják. Az egyik vitrinben első papi palástja látható, amelyet 1954-ben adományként kapott egy dél-erdélyi püspök özvegyétől. A második tároló kedvenc díszmagyarját őrzi. A harmadik vitrinben további tárgyak sorakoznak, többek között az evangelizációs füzete, amelybe írta bejegyzéseit. Itt kapott helyet az a Biblia is, amelyre a kezét téve tette le a püspöki esküt 1990-ben a kolozsvári Farkas utcai templomban. Erről az eseményről saját kezével írott bejegyzés tanúskodik. Az emlékház még több személyes tárgyat is tartalmaz. Ezek elsősorban emléklapok, plakettek, olyan emléktárgyak, amelyeket különböző tevékenységei vagy igehirdetései alkalmával kapott. Közöttük kelyhek, apróbb dísztárgyak is láthatók. Nem véletlen, hogy a terem közepére került egy olyan asztal is, amelyiken egykor a családi képek álltak és a szemüvege.
Igazi kuriózum az a Biblia, amelyet a püspök igehirdetései során használt.
A Bibliában bejegyzések láthatók, amelyek azt a célt szolgálták, hogy elkerülje az igerészek többszöri hirdetését egyazon gyülekezeten belül.
A falakon további festmények és féldomborművek láthatók. Ezek egykoron irodáját, lakását díszítették, ma az emlékszoba fényét emelik. Csiha Kálmán számos teológiai és irodalmi kötet szerzője volt: Út a pusztaságban, Ábrahám öröksége, Ábrahám örökösei, Isten asztaláról, A királyi szék előtt, Jöjj fel a hegyre, Jézus érintése, Kelj föl és járj, illetve Az igehirdetés dialektikája–egzisztenciális igehirdetés, Gyülekezetépítés címűek. Verseskötetek, önéletrajzi írások és egyéb irodalmi munkák is származnak tollából, mint például a Templomküszöb vagy a Téli méhek balladája.
Érsemjén határában, a Barantónak nevezett határrészben egy különlegesen szép, 1922–1924 között épült eklektikus udvarház áll. Körülötte melléképületek jelzik, hogy itt egykoron békés, emberi léptékekben élő és gondolkodó család élte mindennapjait. Itt látta meg a napvilágot 1929. szeptember 17-én Csiha Kálmán Csiha Sándor és Szilágyi Erzsébet második gyermekeként.
Mivel a család földbirtokos volt, az 1949-es földtörvény értelmében szüleit kényszerlakhelyre, Csíkszeredába deportálták. Így az akkor középiskolai tanulmányait folytató Kálmánnak a saját lábaira kellett állnia. Érettségi után felvételt nyert a kolozsvári teológiára. Tanulmányait decemberben kezdte el, mivel a rév-esküllői csatorna építésénél dolgozott segédmunkásként, hogy fedezhesse oktatási költségeit. Teológiai tanulmányait 1954-ben fejezte be. Első szolgálati helye Arad volt, ahol megszervezte az arad-gáji egyházközséget.
1956. november 4-én házasságot kötött Nagy Emese lelkipásztorral, aki hűséges társa maradt a börtönévek alatt, és állandó támasza, munkatársa volt a lelkipásztori, majd püspöki szolgálatában is. A frigyből egyetlen leánya született, Emese.
1957-ben letartóztatták, és koholt vádak alapján és tíz év börtönbüntetésre ítélték. Megjárta Marosvásárhely, Szamosújvár, Kolozsvár, Jilava, Salcea, Luciu-Giurgeni, Periprava börtöneit. 1964-ben általános amnesztiával szabadult. Börtönélményeit a Fény a rácsokon című kötetében hagyta az utókorra.
A rácsoké, amelyek a Keleten előre elkészített sablon szerint nemcsak börtönajtókat zártak le, hanem országokat tettek börtönné. A rácsoké, amelyeknek az volt a hivatásuk, hogy átnőjenek időn és lelkeken, s engedelmes fogollyá tegyék a térben szabadon mozgó embereket is. A rácsoké, amelyek hivatva voltak Isten helyett megítélni »a szív rejtett indulatait« is, amelyek behatoltak az otthonokba s növekvő hegyükre tűzték az agy szürke állományát, s ha kellett, a kivégzett lelkiismeret utolsó cafatait is. Az apokaliptikus veres ló világa volt ez, »s aki azon üle, megadaték annak, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék, s adaték annak egy nagy kard« (Jel 6,4). Amit leírok, az ennek a nagy kardnak az árnyékában játszódott le. De életem a fények világa is volt. A fényé, ami egy szép gyermekkor emlékéből most is visszasüt. A fényé, ami ajándékképpen hullt egy családra, ahol hittek Istenben, az örök életet szerző Jézusban. A fényé, amely sötét napokban a lelkembe költözött elvehetetlenül és kizárhatatlanul, amely széppé tett egy szegény küzdelmes ifjúkort, amely a legsötétebb börtönrácsokon is áttündökölt. A rácsok a földből nőttek, a fény az égből jött. A magasság, a hatalom, a tiszta jóság s az örök új erő: Isten volt benne. A rácsok világában ez a fény mentett meg, nem engedte átnőni a rácsokat a lelkemen. Ezért, bár a fogságom történetét írom, be kell vallanom, hogy valójában soha nem éreztem magam fogolynak. Mert fogollyá nem az lesz, akit rácsok mögé zárnak, hanem akinek átnőnek a lelkén a rácsok. De aki tudja, hogy van valaki, aki minden rácsnál hatalmasabb, és hozzá kötődik, és Tőle kap erőt, azt fogollyá tenni nem lehet soha (…)” – írja a könyv előszavában a néhai püspök.
Az emléktábla leleplezése idején sorjázni kezdtek az autók, a kisbuszok a család által mára már újra belakott kúria udvarán. A fehér falú udvarház baloldali részén fehér lepel jelezte: rendhagyó esemény van készülőben. Az érsemjéni lakosok egy része is felsorakozott az udvaron a család mellé. Az önkormányzat részéről is sokan képviseltették magukat, többek között Balázsi József polgármester, aki elsőként méltatta Csiha Kálmánt. Életútját és a börtönéveinek kálváriáját Ősz Előd ismertette, majd Cseke Attila Bihar megyei szenátor is méltatta néhány mondat erejéig az egykori püspök érdemeit, munkásságát.
Az emléktábla költségeit a család állta, a falubéliek és az önkormányzat csak felsorakozott az esemény mögé – mondta Balázsi József polgármester. A táblát leánya, Csiha-Nagy Emese leplezte le és helyezett alá virágot. Csáki Márta érsemjéni református lelkész és Nagy László római katolikus plébános pedig megáldotta, megszentelte azt. A leleplezést követően az emlékezők visszatértek a faluközpontba, ahol a mellszobor áll, hogy ott is leróhassák kegyeletüket az Erdélyi Református Egyházkerületet tíz esztendeig vezető (1990–2000), kilencven éve született püspök emlékezete előtt.
Az augusztus délutáni verőfényben párhuzamosan folyt a koszorúzás a tíz évvel ezelőtt állított Csiha-büsztnél és a Kazinczy-mellszobornál. Mivel a falu ünnepe mindig augusztus második felére esik, így Kazinczy 1831. augusztus 23-án bekövetkezett halálának emlékezetére minden esztendőben fejet hajtanak a nagy nyelvreformátor előtt is.
A szobor Horvay János alkotása. Kezdetben csak egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy szülőházával szemben. Ezt 1859-ben Krajnik Alajos állíttatta. A szobor 1907. szeptember 22-én került a fent említett talapzatra, ekkor látták el emléktáblával Kazinczy szülőházát is, ugyanakkor a szobrot körülvevő parkot is bekerítették. Mint említettük, a szobor és az emléktábla költségeit Fráter Loránd állta, míg a parkosítást és a kovácsoltvas kerítést a Magyar Tudományos Akadémia támogatta. Trianon után a szobrot az érsemjéni református templomba kellett menekíteni, majd a második bécsi döntés (1940) után került vissza eredeti helyére, ahol ma is áll.
A Csiha-szobrot 2009. november 21-én avatták fel szintén a falu központi parkjában. A szobor bronzból készült, míg a talapzat fekete gránitból van.
A hasábalakú talapzatba a következő szöveg van vésve „Csiha Kálmán/ református püspök/ 1929–2007”. Hátoldalán pedig a szobrászművész neve áll: Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész.
Mindkét alkotás talapzatára letették a kegyelet virágait emlékezve arra, hogy minden ember annyit ér, amennyi utána marad.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
