A mindenkori pünkösd titka és valósága

Három legnagyobb egyházi ünnepünk a karácsony, a húsvét és a pünkösd. Közös bennük Pál apostol üzenete: „most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet” (1Kor 13,13). Karácsonykor a szeretet átélése kerül előtérbe, húsvétkor az élet győzelmével válik erőteljessé a remény, és pünkösdre megkapjuk a hit ajándékát. Bibliai meghatározása szerint a hit „a nem látható dolgok létéről való meggyőződés” (Zsid 11,1). A bibliavers tökéletesen tükrözi pünkösd eseményét, a Szentlélek kitöltetését. E nehéz időkben, amikor a pünkösd Kárpát-medencei jelképévé vált Csíksomlyón is elmarad a százezreket megmozgató búcsú, székelyföldi református, unitárius és katolikus lelkipásztorokat arra kértünk, osszák meg tapasztalataikat arról, hogyan lehet bezártságban átélni az ünnep üzenetét.

Ötvös József nyugalmazott református esperes, a Vártemplom volt lelkipásztora:

„Pünkösd nem esemény, hanem folyamat, így örök mozgású erőt rejt magában. A teremtéstörténet második mondatában olvasható, „Isten Lelke lebegett a vizek fölött”. Ez a Lélek azóta is kiapadhatatlan ősforrás, amiből a teremtett világ nyeri erejét, és benne a teremtés koronája, az ember. A pünkösdi esemény csak egy időpont, amikor a mindig létező Lélek láthatóvá, hallhatóvá és tapinthatóvá vált, ami/aki misztikumában kézzelfogható valósággá lett, emberbe áradt tüzével szóra bírta Pétert. S az egykor még tagadó tanítvány prédikációjának hatására ott, lélekmozgató pillanatban háromezer ember megkeresztelkedett, s ezzel elindult az egyház lelki és intézményes életútja.
A pünkösdi tüzes nyelvekben lobbant fel az ige fénye, amely kétezer éve cselekszik, alkot, vigasztal, erősít, őriz és megtart. Ez a mindenkori pünkösd titka és valósága. E pünkösdi tűznek és erőnek a Kárpát-medencei megjelenése teremtett ezer-éves magyar nemzetet. Isten élő lelke megállította az addig legyőzhetetlen, kalandozó, keleti pusztákról érkezett törzseket, és megkeresztelt magyar néppé formálta azokat. Nyugati portyázások helyett ezután templomokat építettek, az aratás áldásáért imádkoztak, hálazsoltárt énekeltek, és az anyanyelvi bibliafordítás után kinyílt a magyar irodalom. A tatár és török veszéllyel szembeszállva a pünkösdi Lélek égő tüze buzdította elődeinket az európai keresztyénség megvédésére, ha kellett élet-halál harcban. E lelki erő gyűjtötte seregbe a márciusi ifjakat is.

Még akkor is, ha nem templomban, hanem saját otthonainkban vagyunk együtt. Különleges ünnep ez Erdélyben, amikor Székelyföldön, a hepehupás vén Szilágyban, a Mezőségen vagy a Partiumban nem templomba hívnak a harangok, hanem „házhoz jönnek” a pünkösdi tüzes nyelvek szélzúgását utánozva, és hozzák a jó hírt: megmaradunk, mert Isten lelke itt van, őriz és megtart minket.”

Baricz Lajos katolikus plébános, Marosszentgyörgy:

„Pünkösd a Szentlélek eljövetelének ünnepe, a húsvét utáni ötvenedik nap. Az Ószövetségben egyike a három zarándokünnepnek: kovásztalan kenyér ünnepe, hetek ünnepe, sátoros ünnep, amikor Izrael fiainak meg kellett jelenniük Isten színe előtt. Az ünnep neve az idők folyamán változott: volt aratási ünnep, az első termés ünnepe, a hetek ünnepe, ötvenedik nap ünnepe. Jézus korában már történelmi jelleget öltött: a Sínai-hegyen kapott törvény kihirdetésének emléknapja, ami az Egyiptomból való kivonulás után az ötvenedik napon történt. Ilyenkor mindenfelől nagy sokaság zarándokolt Jeruzsálembe.
Jézus mennybemenetele előtt elmondta apostolainak a Szentlélek eljövetelére vonatkozó ígéretét: „leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). A várakozási időben megválasztják Mátyás apostolt, együtt vannak Máriával – és a mintegy százhúsz fős közösséggel –, így érkezik el az ötvenedik nap. „Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol egybegyűltek. Majd lángnyelvek lobbantak, és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindnyájukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket” (ApCsel 2,2–4).

Aznap mintegy háromezer ember keresztelkedett meg.
A pünkösdi ünnep tárgya a húsvéti misztérium beteljesedése: a Szentlélek eljövetele, ajándékainak – bölcsesség, erősség, értelem, jámborság, tanács és az Úr félelmének lelke – kiáradása, az új törvény, és az egyház születésnapja. Mivel a Szentlélek tüzes nyelvek alakjában áradt ki, ezért a liturgia színe piros, miként a vértanúké; jelképe viszont a galamb, mert Jézus megkeresztelkedésekor galamb képében szállott alá.
Erdélyben az ünnep (látszólag) háttérbe szorul, eltörpül a pünkösd szombatján tartott csíksomlyói fogadalmi nagy búcsú miatt, amikor a világ minden részéről zarándokok jönnek, ezáltal a magyarság legnagyobb vallásos sokadalmává válik.

Fekete Levente unitárius lelkész, Nagyajta:
„A naptári év szerint pünkösdkor már jócskán benne járunk az esztendőben. A boldog szilveszteri koccintások, az önfeledt, nótás együttlét emléke már a múlté, ahogyan idén a tovatűnt, havat váró téli reménykedés vagy a részben alig-alig beteljesedett vidám tavaszi, a közös zsoltár és imádság hangjával megszentelt húsvét. A kiszámolható idő törvénye szerint úgy tűnik, mindez már a múlté. Ahogyan minden lecsengett történés, és mindaz, ami elménkben megszületett gondolatként, és ami megmoccant szívünkben, mint vágy, millió érzés és akarat. Belőlük áll össze a mestermű, életünk egésze. Amely mindig része volt, lesz és marad a létezés nagy csodájának.
Talán ilyenkor kezdjük megérteni annak a kimondhatatlan igazságnak az üzenetét, hogy a létezés fizikai törvényei szerint mennyire esendőek vagyunk. Mennyire meghatároznak és behatárolnak testi mulandóságunk korlátai. Azok a szabályok és törvények, amelyek kimondottan e látható világra vonatkoznak. Amelyek útjainkban megálljt parancsolnak, berekesztenek otthonainkba, bezárják előttünk templomaink és iskoláink kapuit. Vagy eltiltanak kenyeret adó, biztos munkahelyeinktől és vidám találkozóhelyeinktől. E törvények testi értelemben szabnak határt nekünk. Kényszerből választanak el egymástól, hogy mentsék testi életünket. Másrészt

ilyenkor döbbenünk rá, hogy magunkban hordjuk a szent idő, a végtelen valóság testi szemeinkkel nem látható titkát és egyben áldását is. Magunkban hordjuk a múltból az életünk jelenén át a jövőbe ívelő lélek üzeneteit.

Ezek tesznek képessé arra, hogy megértsük: nem egymástól elhatárolt, elválasztott emberek vagyunk, hanem egy közösséghez tartozunk.
Pünkösdkor a lélek és közösség, Isten és ember szent egységének az ünnepén értjük meg mindennél világosabban: a múlt nem fejeződött be. Nem ért véget ezerarcú történéseivel és üzeneteivel. Mindez bennünk él és összeköt. Ahogyan bennünk élnek őseink és hitünk. Ilyenkor értjük meg, hogy áldottaink lelke és a mi lelkünk közé nem lehet korlátokat húzni. Megerősödünk abban a hitben, hogy kimondott imádságainkban anyáink és apáink köszönnek vissza biztatóan, bátorítóan, édes magyar anyanyelvünkön. Énekeinkben ők dalolnak. Itt vannak a számontartó mozdulatban és a családjainkat gondosan megtartó ölelésben. Gyermekeink, unokáink vidám mosolyában üzennek. Ők, akik annyi próbán átmentek, most lélekben tanítanak bölcsen megállani, és kitartóan hinni, ahogy ők hittek érettünk. Istentől megáldott, a lélek békéjével és áldásaival teljes pünkösdi ünnepet kívánok!”

Ábrám Zoltán egyetemi tanár, a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) dékánhelyettese:
„Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének ünnepe, a világot megváltoztató isteni erő megnyilvánulása a keresztyén hívő számára. Alkalmas életünk átgondolására, jó cselekedetre, nyitottságra, közösségi megnyilvánulásra. Az újjászületés kiteljesedése. Reformátusként számomra a konfirmációi bizonyságtételem napja, hiszen gyermekkorom gyülekezetében ekkor került sor az ifjak hitvallástételére. Akkori szinérváraljai lelkészként édesapám kérdezte ki tőlem a kátét, és tőle tanultam meg más vallások tiszteletét, az ökumené szellemét. Hiszem és vallom, hogy a vallásunkhoz való hűségen túl más vallások megismerése és tisztelete saját hitünk megerősítését szolgálja. Így

„Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!” Ez az idézet a vallási hűségre és általa jelképesen a nemzeti hűségre szólít fel. Körülbelül másfél tucatszor jutottam el pünkösd szombatján a Nyeregbe, legelőször még a nyolcvanas években egyetemistaként.
A csíksomlyói búcsú a négyszázötven éves hagyomány alapján a Salvator-kápolna előtti keresztre vésett szöveget hirdeti: „Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!” A szöveg vallási hűségre és általa jelképesen nemzeti hűségre szólít fel. Hiszen mellé gondolhatjuk: „Uram! Tarts meg minket édesanyánk nyelvében és édesapánk kultúrájában! Az ősi templomot és iskolát éltesd tovább bennünk!” Közösségünket (is) tizedelő egykori vallásháborúk után sok-sok emberöltővel, a tolerancia és türelmesség viszonylagos korában kimondható: az ősök szent hitében és erényeiben való megtartatás annál erősebb kötelék, minél inkább párosul mások tiszteletével és megbecsülésével. A Csíksomlyói Szűzanya idén azt üzeni Csík, Székelyföld, Erdély, Csángóföld, az anyaország, a határon túli területek, a nagyvilágban szétszóródott magyarság számára, hogy ezeréves kereszténységünk megtartása nemcsak vallási, hanem nemzeti feladat.

A magyarságot ért kimondhatatlan igazságtalanság, a máig sajgó Trianon kerek évfordulója előtt néhány nappal kivételes körülmények között sorra kerülő pünkösd a nemzeti összetartozás jegyében kitöltetett Szentlélek megtartó erejére szólít fel.

A határok helyreállításának a követelése helyett a nemzeti összetartozásban rejlő mérhetetlen erő kihasználása sokkal inkább alternatívát jelent. Aminek hangsúlyozása és táplálása közös feladat.”

Rigmányi Arnold református lelkipásztor, Koronka:
„Annak ellenére, hogy az ünnep és az ünneplés külső velejárói nem ezt mutatják, sátoros ünnepeink közül pünkösdöt mégis a legnagyobbnak mondhatjuk, hiszen az első pünkösdkör kitöltetett isteni lélek hitet adó és megvilágosító ereje nélkül nem igazán tudnánk átérezni, megérteni a többi ünnepünk lényegét. Pünkösd ünnepe tehát annak az isteni Léleknek az erejére mutat rá, amely kétezer évvel ezelőtt egyházat teremtett, és egyben megeleveníti az emberben a karácsony, a nagypéntek és a húsvét üzeneteit.

A lélektől származó hit által azonban mindnyájunk számára személyessé válhat a betlehemi jászol és a golgotai kereszt eseménye, valamint a húsvét reggeli üres sír csodája. A Szentlélek ereje teszi személyessé bennünk a Krisztus születésében, kereszthalálában és feltámadásában kapott isteni kegyelmet. Elhozza az értünk születettet szívünk jászlába, valósággá teszi lelkünkben az értünk vállalt szenvedését és kereszthalálát, továbbá hitet ébreszt bennünk, amely által a feltámadás és az örök élet reménységében élhetünk. Az isteni kegyelem átérzésének és megtapasztalásának életátértékelő hatása van az emberre. A Lélek ereje által az ember látásában és felfogásában kiszélesedik az élet horizontja. A születéstől a halálig tartó végesség fölött, a hitbeli látás számára megmutatkozik a szemmel láthatatlan végtelen, az örök. Pünkösdkor a természet kivirulása is az újjászületésre, Isten megújító erejére emlékeztet, amelynek a mostani nehéz időszakban is reménységgel kell eltöltenie minket. Ünnep idején református, evangélikus istentiszteleteinken felhangzik a pünkösdi ének: „Jövel, Szentlélek Úr Isten, töltsd be szíveinket éppen mennyei szent ajándékkal, szívbéli szent buzgósággal.” Római katolikus testvéreinkkel együtt ezen az ünnepen rendszerint Erdély és az anyaország protestáns fiai közül is sokan elzarándokolnak a csíksomlyói Nyeregbe, amely lassan az egyetemes magyarság találkozóhelyévé nőtte ki magát. Ott katolikus és protestáns magyarok között aligha szokott érződni a felekezeti különbség, hiszen a nemzeti lobogók és Isten kék ege alatt a magyar szívekből és ajkakról szóló nemzeti ima, a Lélek ereje által eggyé tesz bennünket. Idén a járvány miatt ezt a csodálatos élményt sajnos nem élhetjük át, de bízunk abban, hogy Istennek a Lélek által való szabadító és megerősítő munkája révén a jövendőben még sokszor lesz részünk benne. Isten adjon mindnyájunknak áldott ünnepet, és az ő Lelkének erejével ajándékozzon meg minket életünknek minden napján.”

Sándor Szilárd unitárius lelkész, Jobbágyfalva, Nyárádszereda:
„A pünkösdi történet és Péter apostol szónoklata több mindenre utal, több irányba is elvezeti gondolatainkat és érzéseinket. Ma érkezzünk e történethez kissé távolabbról. Legyen ez a közelítés a bezártsághoz szoktatott lelkünknek egyfajta ismeretszomja. Induljunk el a szabadság friss levegőjének belső, lelki vidékeiről. Felismerjük-e a Jézus születésekor megismert isteni világosságot, az akkor és ott utat mutató csillag fényét most, pünkösdkor mint kettős tüzes nyelvet? Felismerjük-e most a nagypénteki földrengést, mint sebesen zúgó szél riadalmát és a megszokottól eltérő nagy zavart?

Felismerjük, elismerjük, megismerjük-e ezeket a belső lelki tájainkat? Mit hoz nekünk ez az ismeret? Ebből a gazdag, sokszínű és sokszor tudatlan világból most az örvendezésre csodálkozom rá. Mint egy festmény előtt egy-egy színárnyalatra, alakra, formára rácsodálkozva, fényhatásnál elidőzve, megpihentetem a szemem és a lelkem. Ha önmagamban felismerem az örömre való készséget, képességet, akkor ezt az ajándékot el tudom fogadni Istentől. Ehhez Péter apostol kéri a figyelmem, hogy ismereteim után elfogadhassam az örvendezés ajándékát. Ha felismerem az örömre való készséget, akkor ezt az ajándékot el tudom fogadni Istentől. Az apostol azt a figyelmet kéri, amit emberi szavaknak érdemes szentelni. Péter ugyanakkor nem védőügyvédje a lélektől áthatott embernek, akit részegnek néznek. Nem az utolsó napok riogató prófétája, a tagadó, majd a hitvalló ember. Inkább az a tanítvány, aki ma is Dávidról, a zsoltáros királyról, a Krisztussá lett Jézusról és örömüzenetéről beszél. Akik értik a szavát, megismerik az élet örömeit, és a Lélek ajándékában részesülnek. Akik a háromezer megkeresztelt között vannak, nemcsak hiszik, de vallják, és nemcsak vallják, de élik is a közösséghez való tartozásukat. Akik egy szívvel és egy lélekkel, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben
(ApCsel 2,46). Számukra ez az öröm azóta is megtartja a közösséget. Mindez az emberi tekintetek és Isten orcája előtt történik.”

Nagy-Bodó Tibor