Kézműves karácsony

Dénes Ida 2013. december 05., 15:42 utolsó módosítás: 2013. december 05., 15:44

Elsősorban lélekben, de kézműves tevékenységekkel és vásárokkal is készülnek Erdély-szerte karácsonyra. A teljesség igénye nélkül készült összeállításunk a kedvteremtés szándékát is hordozza, hiszen több képzeletbeli útvonalon haladva is el lehet jutni egymás szívéhez.

Kézműves karácsony
galéria

 

Ha jelszavunk a kézműves, kézzel készített, akkor két képzeletbeli útvonalat kell bejárnunk: azokét a tevékenységekét, amelyek lehetőséget nyújtanak kicsik és nagyok számára a saját készítésű dísz, dekoráció, ajándék elkészítésére, illetve azokét a vásárokét, ahol kézműves mesterektől, iparművészektől, esetleg kisvállalkozóktól, kistermelőktől vásárolhatunk szép és értékes holmikat. A karácsonyi vásárok egyébként távolról sem a fogyasztói társadalom kizárólagos termékei – bár számukat bizonyára az duzzasztotta fel, és napjainkra jellegüket is jobbára az határozza meg. Az első adventi vásárokat a mai Ausztria és Németország területén rendezték 1296-ban: az év bécsi vásárt jelez. Mára már nyelvi és országhatárokat nem ismerő jelenség az adventi vásárok sora: egyesületek, szervezetek, települések és vállalkozások is szerveznek kirakodást, van miből válogatni.

Üzenetek és iparművészek


A gyergyószentmiklósi Szent Miklós Napok alatt például a közös adventi gyertyagyújtást karácsonyi vásárok is kiegészítik. Advent első vasárnapján a katolikus egyház szervezésében, december elsejétől pedig a város főterén tart nyitva vásár – tudtuk meg Madaras Szidóniától, a gyergyószentmiklósi önkormányzat sajtóreferensétől. A faházikókban helyi termelők, kézművesek és kereskedők kínálják az ünnepkörhöz kapcsolódó ékességeket és finomságokat. Ünnepi zene, gyermekprogramok, mesemondás, énektanulás, gitárszó fokozza a hangulatot, de hétvégenként nyíltszíni tűz is ropog a melegedni vágyók örömére. Az adventi vasárnapok alkalmával ökumenikus egyházi szertartás keretében szociális intézmények gyújtanak gyertyát, amelynek lángját bárki hazaviheti – ez már hagyománynak számít a székelyföldi városban.
Újdonság viszont a városi adventi naptár: minden napra jut egy újabb üzenet, ezeket vasárnaponként egész hétre előre felolvassák, és minden egyes nap elindul egy lánc-sms az aznapi üzenettel. Aki megkapja, továbbíthatja az üzenetet ismerőseinek – ily módon a lángot szimbolikus értelemben is továbbvihetik a város lakói. A cél, hogy az egész közösség együtt készülhessen és vehesse át az ünnep hangulatát.

Csíkszeredában december 20-21-én harmadjára rendezik meg a Delikates karácsonyi vásárt. A Nagy István Művészeti Líceum aulájában tartandó esemény több szempontból is egyedinek kínálkozik. Nem csak azért, mert a kézművesek, képző- és iparművészek termékei egyedi tárgyakat kínálnak, hanem azért is, mert egy vállalkozás és ezen keresztül egy márka fémjelzi az eseményt. A „Vásárolj szépen” alcímű sokadalom a Delikates műhelyéhez kapcsolódik, ezért úgy választanak kiállítókat, hogy hangulatában és minőségében is illeszkedjenek elképzeléseikhez és termékeikhez mondta el Varga Csaba, a vásár szervezője. A csíkszeredai vásár ezért nem annyira a népművészeti, inkább az iparművészeti irányvonalat képviseli: ékszerek, kiegészítők, díszek, kerámiák, mézeskalácsok találhatók majd a kínálatban.

Ünnepi cipőpucolás
Nagyváradon a városi szervezésű vásár mellett üde színfoltnak ígérkezik a Fészek Családtámogató Egyesület által a Moszkva Kávézóban december 21-én szervezendő karácsonyi vásár. A Fészek Egyesület tavaly alakult a partiumi városban, ezzel együtt vásárok sorozatát is kezdeményezte, ahová olyan családokat hívtak árusítani, amelyek valamit termesztenek, tenyésztenek vagy kézzel készítenek, és legfentebb kisvállalkozásnak számítanak. Az idei karácsonyi vásár már a hetedik lesz a sorban. Molnár Éva, az egyesület elnöke szerint a rendezvény fő vonzereje annak családias hangulata, és hogy kézzel készített, illetve biotermékeket lehet vásárolni a házi szappantól kezdve egészen a horgolt díszekig. A vásárral párhuzamosan lesz gyerekjátszóház és adománygyűjtés is. Aki egy kávézó melegében szemezgetne szívesen a házi süteményekkel, és nem a kinti hidegben akarja felhörpinteni a forralt bort, mindenképpen látogasson el a rendezvényre.


A nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum galériájában adventi és karácsonyi kézműves vásár várja a látogatókat december 14-én és 21-én. A kézműves termékeket iparművészeti alkotások is kiegészítik – tudtuk meg Molnár Izolda szervezőtől. Lesznek drótékszerek, horgolt ékszerek, különböző technikával készült karácsonyfadíszek, de házi készítésű sajt és méz is. A határmenti városban tavaly indult a kézműves vásárok sora, azóta havi rendszerességgel állítanak ki az árusok. Molnár Izoldával beszélgetve kiderült az is, mi a filcből készült karácsonyfadíszek legnagyobb előnye az üveggömbökkel és törékeny díszekkel szemben: a filcből készült dekorációt a legkisebb gyermek is megfoghatja, rakosgathatja, nem tesz kárt sem magában, sem a fenyőfa ékességében.
Kolozsváron az önkormányzati rendezésű kirakodóvásárt idén is kézműves vásár egészíti ki: az Erdélyi Kézmíves Céh (EKC) szervezésében az óvárban, Mátyás király szülőházának környékén illetve a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palota udvarán találhatunk kézzel készített portékákat. December 23-ig az ország számos pontjáról érkeznek mesterek a kolozsvári kézműves vásárra, amelyet 2007 óta tartanak. Molnár Attilával, az EKC elnökével beszélgetve tisztázzuk: a legtöbb város központjában viszonteladók kínálják eladásra a karácsonyi hangulatú tárgyakat, és külön vásárban találjuk a kézműveseket saját készítésű termékkel, érdemes tehát odafigyelnünk, hogy épp hol járunk és kitől vásárolunk. A kolozsvári kézműves vásáron többek közt korondi kerámia, nemeztáska, bőrdíszmű, ékszerek, csontfaragások, népviseletek és népies jellegű ruhák kínálják magukat: Lesz azonban a már szokásosnak számító Mikulás-napi cipőtisztítás is: december 5-6-án járókelők lábbelijét tisztítva gyűjtenek pénzt rászoruló gyerekeknek. Jövőre több városban is vásárt tervez az EKC, idén mindenesetre az új helyszínnek számító Bánffy-palota is vásárhely: itt koncertek, gyerekprogramok is lesznek, jurtában borkínálattal és könyvkiadók köteteivel.

Kézzel készülő angyalok
Az adventi vásárok száma sem csekély és egyre növekvőben van, ám a karácsonyváró kézműves foglalkozások tekintetében még nagyobb a kínálat. Ennek egyik nyilvánvaló oka, hogy számos oktatási intézmény, egyesület, alapítvány tartja fontosnak, hogy kétkezi munkával kiérdemelt szórakozást nyújtson.
Inkább a felnőttekhez szólnak az illyefalvi LAM Alapítvány foglalkozásai. A háromszéki településen volt már adventi koszorú- és kopogtatókészítés, de ugyanezt a tevékenységet a sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta öregotthon lakói is folytathatták, együtt alkothattak ünnepi hangulatot teremtő kreációkat. Az alapítvány december 18-án a LAM illyefalvi székhelyén karácsonyidísz-készítő foglalkozástszervez. A részvételhez előzetesjelentkezés szükséges az
orsolya.sandor@lamilieni.ro címen vagy a 0267-347657-es telefonszámon. December 18-án papírból, tobozból és vatelinből (ruhák béléséhez használt műgyapjú szerű anyagból) készülnek majd csinos angyalkák és puffos hóemberek. Akárcsak más hasonló foglalkozások esetében, az illyefalvi alkotóprogram célja is az, hogy nagyobb jelentőséget szerezzenek a saját kézzel készített alkotások, mint a készen megvásárolt tárgyak. Mindemellett arra is koncentrálnak, hogy a természetben fellelhető alapanyagokat is felhasználják.
„Készítsünk együtt, saját kezűleg karácsonyi ajándékot!” – ezzel a felhívással szólítja meg a közönséget a nagyváradi Váradi Kézműves Ház és annak alapítója, Pázmán Ida is. December 14-én a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumba várják mindazokat, akik ki szeretnék hagyni a bevásárlóközpontok árudömpingje okozta kábulatot, és valami igazán személyeset akarnak készíteni. Felnőtteket, gyerekeket egyaránt várnak az ajándékkészítésre, ahol az ötletadásban és kivitelezésben nyolc népművész, iparművész, képzőművész segít. Az eseményen ingyenes a részvétel. „Az a lényeg, hogy találjuk meg ismét együtt az ajándékkészítés és ajándékozás örömét” – vázolta Pázmán Ida, akitől azt is megtudtuk, hogy hetek óta gyűjti különböző szponzoroktól a szükséges hozzávalókat, így valóban szép meglepetés-ajándékok készülhetnek majd. „Minden meghívott kézműves 2-3 ajándékötletet ajánl majd az összegyűlt alapanyagok függvényében. Vannak például a nagyváradi csipkegyárból származó szép zsinórok és paszományok, míg egy cipőgyártól posztóanyagot kaptunk, az állami nyomdától pedig színes kartonokat és papírokat. Ezekből sok minden készülhet: ékszer, mobiltelefontok, szemüvegtartó, kistarisznya” – sorolta a lehetőségeket Pázmán Ida.

Gyerekzsivaj, fahéjillat
Sokszor halljuk mostanában, hogy egy eseménynek hagyománya van: a kolozsvári gyermekfesztivál és sokadalom esetében mindenképp. A sikeres rendezvény történelméhez tartozik már hét kiadás, az IKE-szervezte gyermekfesztivál tíz éve indult. A gyermekfesztivál és sokadalom az Életfa Családsegítő Egyesület, az IKE és a Szabadság napilap közös rendezvénye, idén december 14-e, szombat a piros betűs ünnep a kolozsvári és város környéki családok életében. Aznap ugyanis tényleg sok minden történik, ami lekötheti a gyermekek és felnőttek figyelmét egyaránt, és mindkettőjüket szórakoztatja is. A fesztivál szokásos helyszíne az Apáczai Csere János Líceum, kezdés reggel 10 órakor, zárás este 8 körül. Ekét időpont között számos kézműves tevékenység, áhítat, Várom az Urat adventi zenei fesztivál, téli műsorok, rögtönzött betlehemes játék, énektanulás, lucázás, tombola, Totyogó sarok, Szundi-kuckó, büfé, süti-verseny látogatható. Születnek majd karácsonyfadíszek, angyalkák kukoricacsuhéból, gyöngyből, gyapjúból, papírból, díszítenek majd mézeskalácsokat, hajtogatnak ajándékdobozokat, de lesz sólisztgyurmázás, quilling technikával való díszítés is – sorolt néhány kézműves példát Szabó Kinga, az Életfa Családsegítő Egyesület programszervezője.
Az idei gyermekfesztivál vendégül látja a szilágysomlyói Szederinda hagyományőrző néptánccsoportot, amely népi betlehemessel kedveskedik a kolozsváriaknak. Az estet egy igen népszerű programpont, a tombolahúzás fémjelzi, majd közös éneklés zárja a tartalmas napot, amelyet idén szabadtéri foglalkozás is színesít. „Tapasztalataink szerint a karon ülők, totyogók korosztályától az ötödik osztályos gyerekekig sokan érkeznek. Jó érzés, hogy együtt készülődhet a család, és nekünk is öröm, hogy hasznos kikapcsolódást biztosíthatunk. Nehéz felmérni, hogy hányan szoktunk lenni, de mindenképp több százan” – mesélt Szabó Kinga a fesztiválról, amely nem igényel nagy újításokat: a tartalmas kikapcsolódásra minden évben igény van.
Tasi Ottilia tanítónővel a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum játszó- és alkotóházának legutóbbi rendezvényéről beszélgetünk. A tanév során minden hónap utolsó szombatján szervezett játszóház november 23-án ért adventváró kiadásához. A szórványbeli magyarság bástyájaként működő oktatási intézmény alkotóműhelyeiben karácsonyi kavicsot, Mikulás-dobozt festettek és hajtogattak, készültek gyertyatartók, fenyődíszek, karácsonyi képeslapok, ablakdíszek, könyvjelzők, adventi koszorúk, de még makaróniból is díszt varázsoltak. A műhelyekkel párhuzamosan gondolkodásfejlesztő és tudományos társasjátékokat lehetett játszani, volt népzene és néptánc is, a legkisebbeket a Manóklub várta. A pedagógusok, kézművesek, szülők és önkéntesek vezette foglalkozásokon minden hónapban nagy a sürgés-forgás, ám idén adventkor rekord született: százharminc gyerekkel érkezett legalább egy szülő a novemberi alkalomra, amikor az elemi osztályok szintjén gyermekfoglalkozások zajlottak, egy emelettel feljebb pedig a Civil Tanács szervezett kézműves tevékenységet a felnőttek számára.
Vajon mivel tudják fenntartani az érdeklődést? – kérdeztem Tasi Ottiliát, hisz az alkotóház negyedik éve töretlenül népszerű, a karácsony előtti alkalmak pedig különösen azok. „Mi is gondolkodtunk rajta, mivel lehet érdekeset vagy újat nyújtani ennyi év elteltével. Minden játszóház után kiértékeljük az alkalmat, így többször is módunk volt már erről beszélgetni. Arra a következtetésre jutottunk, hogy az ötletek tárháza voltaképpen kifogyhatatlan, az igény pedig töretlen az olyan tartalmas és sokszínű kikapcsolódások iránt, amelyben akár az egész család részt vehet” – érvelt a tanítónő, kinek következtetése nem csak a bánsági térségre érvényes.

10+1 európai karácsonyi vásár


Csábító illatok, szép portékák és mesebeli környezet: így jellemezhetnénk Európa legszebb karácsonyi vásárait. Rangsorolás természetesen sokféle létezik, listánk tetszés szerint folytatható, hisz az öreg kontinens adventi időszakában bővelkedik a különféle vásárokban.
1. Legismertebb és leglátogatottabb karácsonyi vásár mindenképp a bécsi, az itteni kirakodás a hagyomány szerint hét évszázados múltra tekint vissza. Az osztrák fővárosban adventben több tíz helyszínen rendeznek vásárt, de legnagyobb és legismertebb a Wiener Christkindlmarkt, amely évente mintegy hárommillió látogatót vonz. A városháza, azaz a Rathaus előtti téren szinte minden megtalálható ilyenkor, ami valamelyest is kötődik a karácsonyi hangulathoz. További nagy vásárok Bécsben például a Schönbrunn-kastély előtti, az Altwiener Christkindlmarkt a Freyung téren és a karácsonyi falu a Maria-Theresien-Platzon. A vásárok természetesen nem csak vásárlási lehetőséget nyújtanak, hanem változatos programok is csábítanak, koncertektől a gyermekfoglalkozásokig széles a kínálat a világító díszek árnyékában. Az óriáskerék pedig akár a felnőtt gyerekeket is a magasba repíti.
2. A németországi Erfurt adventi vására az ország legrégebbi hasonló jellegű eseménye. A türingiai tartományban ilyenkor középkori hangulatú mesevilág elevenedik meg, amelynek fő ékességei a 25 méter magas karácsonyfa és a 12 méter „karácsonyi piramis”, amely kézzel faragott életnagyságú figurák segítségével mutatja be a tornyok városának történelmét.
3. A nürnbergi karácsonyi vásár állítólag Európa egyik legnagyobb és legfényesebb sokadalma. A vásár 1628-ban nyitotta meg először kapuit, manapság árusok tömkelege kínálja termékét a piros-fehér csíkos házikókban. A kétmillió látogatót vonzó program a lenyűgöző látvány mellett klasszikus nürnbergi édes mézeskalácsot, sült kolbászt és természetesen forralt bort kínál.
4. A dél-tiroli Bolzano/Bozen minden évben tematikus karácsonyi vásárt szervez. Olaszország legnagyobb adventi vására még csak két évtizedes múltra tekint vissza, ám a turisták hamar megszerették. A központi vásár a Piazza Waltheren zajlik, ezzel párhuzamosan több kézműves árulja portékáit a város különböző pontjain.
5. Észtország fővárosa, Tallin is a legnagyobb és legszebb karácsonyi vásárok egyikével büszkélkedhet, ami nemmeglepő, lévén, hogy a város az UNESCO Világörökség része. A valóságos időutazás élményét nyújtó vásárban a kunyhók mellett hagyományos észt ételek és italok, no meg hószobrok várják a látogatókat.
6. Elzászi tündérország elevenedik meg a franciaországi Colmarban advent idején. A karácsonyi vásár alaphangját itt is a történelmi városközpont épületei adják meg immár a 16. század óta.
7. A strasbourgi karácsonyi vásár is igen nagy múltú: a híres Christkindelsmärikot 1570-ben rendezték meg először. A finomságok mellett az elzászi kultúrába is bepillantást nyerhetünk a franciaországi Strasbourgban.
8. A svéd hagyományokat kínálja Stockholm egyik legismertebb karácsonyi vására az óvárosban, de a stockholmi szigetvilág szinte valamennyi négyzetméterén tartanak adventi vásárokat, amelyek fő témája a tenger és a vízi világ.
9. Prága nincs is olyan messze tőlünk: ha tehetjük, adventre időzítsük a cseh város megismerését, hiszen ilyenkor sokat hozzátesznek az amúgy is lenyűgöző látványhoz a karácsonyi készülődés jegyét viselő díszítések, vásárok. A legnagyobb prágai vásárt az óváros Főterén rendezik.
10. A budapesti karácsonyi vásár (képünkön) is a legszebbek közé kívánkozik. A Vörösmarty téren 1999-ben szervezték az első ilyen jellegű eseményt, de a népi- és iparművészeti termékeket kínáló vásár híre hamar elterjedt. Idén különleges varázskertet ölelnek körül a házikók és pavilonok egészen december 31-ig.
11. Nagyszeben vásárát is a legszebbek között tartják számon Európában, 2007-ben nyílt meg először. A Nagypiactéren viszonteladókkal, a Kispiactéren kézművesekkel találkozhatunk. A klasszikus faházikók mellett vonat, körhinta, jégpálya várja a családokat, de ha nem jutunk el Szebenig, bármikor bepillanthatunk az eseményekbe: a targuldecraciun.ro honlapon webkamerák biztosítanak élő közvetítést.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport