Gyufáról Sušicében, a cseh gyufavárosban

Csermák Zoltán 2019. március 01., 20:57 utolsó módosítás: 2019. március 01., 21:02

Sušice, az Osztrák–Magyar Monarchia gyufagyártásának egyik központja volt. Noha mára a Sumava vidék kedvelt turistalátványosságának számít, a betérő lépten-nyomon szembesül a dicső ipari múlttal is.

A 2008-ban bezárt legendás üzem „földi maradványai” Fotó: Csermák Zoltán

Sušice – német nevén Schüttenhofen – Dél-Csehország festői kisvárosa. Az Otava folyó völgyében fekszik, s utcáin, terein mintha megállt volna az idő; a korzón sétáló, beszélgető emberek napközben úgy tűnik, ráérnek, minduntalan leállnak „trafikálni”. A boltokban, a szállodában a kiszolgálók előzékenyek, kedvesek. A nap viszont korán végződik, este hat után kiürülnek az utcák, mindenki bezárkózik otthonába. Ez alól talán kivételek a kocsmák és éttermek, a helyi társasági élet központjai. A vendégek, mint Hrabal regényeinek figurái, elüldögélnek a sörük mellett, megvitatják a világ s a kis település dolgait.

A turista is jól érezheti itt magát. A szépen berendezett múzeumban megismerkedhet az ezeréves település történetével, betérhet egy fohászra a Szent Vitus-templomba, vagy felmászhat a város felett vigyázó Őrangyal-kápolnába.

Megéri a kaptató a puha avarban, onnan nyílik szép kilátás a városra s a környező hegyekre. A Főtér az őszi napsugárban fürdik, megcsillan a fény az üzletek kirakatán. Az idillt az északra eső gyártelep töri meg. A kémények még büszkén törnek a magasba, de a gyárépületek romosak: betört ablakok, málló vakolat, elhordott ajtófélfák mutatják a pusztulást

Magyar feltalálóval kezdődött

Pedig a leomló falak között egykor Európa egyik legnagyobb gyufagyára működött, amelyben 1839-óta készítették a meleget és fényt adó szerkezetet. Az indulásban nekünk, magyaroknak is jutott némi dicsőség. Noha a gyufát feltalálók sora hosszabb, Rómer István, a magyar származású bécsi gyógyszerész 1832-ben, egyidőben az angolokkal szabadalmaztatja a dörzsgyufát. Ez még veszélyes szerkentyű volt, így a szintén magyar Irinyi Jánostól, az Erdélyben született vegyésztől 1836-ban vásárolja meg a zajtalan foszforos gyufa ötletét. Neki vagyont hozott az üzlet, Irinyi viszont további tanulmányait támogatta a 60 forintos bevételből. Egyébként kultúrtörténeti kuriózum, hogy a két kémikus Rómer bécsi otthonában magyarul diskurált.

A szakmai fogások ellesése már akkor is általános volt. Cherchéz la famme: Rómer famulusa, Marie Ubancová beleszeretett az ugyancsak Bécsben dolgozó snájdig asztalosba, Vojtěch Scheinostba. Az ambiciózus fiatalok, immár a gyártási titkokkal zsebükben tértek vissza Sušicébe, s 1839-ben munkához is láttak. A szárnyaló elképzeléseikhez viszont pénz kellett. A helyi gazdag zsidó üzletember, Bernard Fürth fantáziát látott az üzletben, így a továbbiakban támogató tulajdonosként, Scheinost pedig igazgatóként tevékenykedett az üzemben.

Négy világrészre szállították a gyufát

A gyár 1844-től gyorsan fejlődött, 1848-ban már ezer munkással dolgozott; Fürth úr Sušice leggazdagabb lakójává vált.

A gyár jelentős mértékben járult hozzá a város polgárosodásához. A tulajdonosok a kor akkori követelményeinek megfelelő munkáslakásokat építettek, az alkalmazottak egészséggondozására is ügyeltek. Minden bizonnyal – az alapanyag mérgező volta miatt – nem is ok nélkül. A vezetők nagy gondot fordítottak a kereskedelemre, négy világrész ismerte meg a gyár termékeit.

Ismerkedvén a gyár történetével, elmerengek a gyújtó történetén. A gyufa mára emblematikus tárgy lett: se szeri, se száma nyelvi, kultúrtörténeti vonatkozásainak. A magyarban: „kihúzod a gyufát” a rosszallást, a „te mész le gyufáért” az alárendeltséget jelenti. Drámákban a „masinát ivott” öngyilkosságra utalt, a megesett cselédlány a foszfortartalmú fejet vízben feloldotta, s ezzel mérgezte meg magát. A fehér foszfor valóban mérgező volt, s a monarchia területén csak 1912-ben tiltották be a használatát. Ezt követően már csak a veszélytelenebb vörösfoszfort használták.

Az 1839-ben alapított sušicei gyufagyár virágkorában, az 1800-as évek végén Fotó: Archív
Egy legenda vége

Az üzemet 2008-ban zárták be. Olcsó levélgyufák, az öngyújtó elterjedése, a villanytűzhelyek s a dohányzás elleni kampányok csökkentették a „gyújtófák” keresletét.

A bezárás emberi tragédiákhoz, a város gazdasági életének megingásához vezetett.

Az enyészetnek átadott monstrumot ugyan bekerítették, de a betört ablakok bizonyítják: nem a jó gazda gondosságával ügyelik. Egyes vélemények szerint tulajdonosai bevásárlóközpont építésére szánják, s telekspekuláció áldozata lesz. A gyufagyár történetével ma már csak a városi múzeum muzeológusai foglalkoznak. Igényes kiállításon tárják a látogatók elé a történetét, a vitrinekben komor arccal tekintenek ránk az alapítók. Régi gépeket tapinthat meg a betérő, s elgyönyörködhet a gyufacímke-gyűjteményben. Egy modellen a gyufagyártás folyamatát is bemutatják a gyermekeknek. Kifelé menet nosztalgiagyufákat vásárolhatunk, a régimódi szálak minden bizonnyal jobban működnek, mint a bevásárlóközpontok silány egyedei. A régi címkékről egy hőskor tekint ránk, békeidő, amikor Sušice a monarchia és Európa gyufagyártásának egyik fővárosa volt.

 

Mi mindenre jó a gyufa?
A gyufa bevonult a mesevilágba is. Hans Christian Andersen egyik legismertebb írása A kis gyufaárus lány.  A szilveszter éjjelén játszódó megfagyott gyermek története ma is könnyet csal az emberek szemébe. A „Gyere Gyuri gyorsan, a győri gyufagyárba, gyufát gyújtogatni” mondóka is gyakran felhangzik György nevű barátaink olcsó szórakoztatására.
A „be fogsz pisilni, ha a tűzzel játszol!” felszólítás több családban is elhangzott. Magam is számtalanszor hallottam, de a tiltás inkább feltüzelte képzeletemet. Többek között bajnokságot rendeztünk az iskolában, ki tudja az üvegablakon meggyújtani a gyufát. Volt, amikor sikerült, de gyakran az égő fej odaragadt a mutatóujjunkhoz érzékeny égési sérülést okozva. Téli estéken vásott osztálytársaimmal „tűzijátékot” rendeztünk: a dörzslapra függőlegesen állított gyufát mutató újjal löktük odébb.
Ugyancsak a társak szemének veszélyeztetését jelentette a „rakéta”. Ekkor sztaniolpapírt csavartunk a gyufa fejére, s egy másik gyufával izzítottuk a fémburkot; a felhevült gyufa kilőtte az ezüstpapír lövedéket. Egy másik kedves játékunk volt, amikor lekapartuk a gyufákról a foszfort, s szintén alufóliába csomagoltuk. A labdacsokat másfél-két méterre helyeztük el a villamossínekre, s ha hozzáértők voltunk, kiválóan lehetett géppuskasorozatot imitálni. Egyszer, amikor Pesten, a Duna-parti pártház előtt a 2-es villamos vonalán produkáltuk magunkat, kiváltottuk a gépfegyveres őrök rosszallását is, akik nagyot ugrottak a ropogás hallatán. Apropó, fegyver. A katonaságnál őrségben, unalmas óráinkban gyufásdoboz-pöcköléssel ütöttük agyon az időt. Az asztal szélére fektetett dobozt pöcköltük fel, s a játékos különböző pontot kapott, ha a doboz írásos lapjára, hátára, élére esett, esetleg állva maradt. A filmek is hozzájárultak a gyufakultuszhoz. A gyufát a csizmatalpon meggyújtó cowboy vagy a régi Maigret-sorozat, amelynek elején mindig fellobban a láng, beívódott az emberek emlékezetébe. A „van egy kis tüze?” kérdés az ismerkedéshez is hasznos volt. Az öngyújtók csak részben tudták pótolni a gyufát. A kezdeti benzines szerkezetek büdösek voltak, a gázöngyújtók gyakran leégetik az ember ujját. Elképzelhetetlen számomra, hogy karácsonykor a gyertyát vagy a csillagszórót ne gyufával gyújtsam meg. Párizsban élő testvérem, amikor szivarra gyújtásnál öngyújtót kívántam használni, igencsak rosszallóan nézett. Elmagyarázta a szivargyújtás fortélyát, s az oktatás emlékére egy speciális, hosszú gyújtóval is megajándékozott. A Parlament épületében minden látogatónak megmutatják a gyufából készített Országház makettet. Készítője, Papp János több mint kétmillió gyufaszálat használt fel építésére. 1961-ban kezdte ragasztgatni a szálakat, s egy 1963-as Filmhíradó is bemutatta a birkatürelmű alkotót. Azóta – a pihent agyak és a gondos kezek munkája nyomán Lánchidak, Eiffel-tornyok is születtek. Vég nélkül lehetne sorolni a gyufa funkcióit. Rejtvényeket lehet kirakni belőlük. Sorsolásnál, a „ki húzza a rövidebbet” alapján lehet eldönteni a vitatott kérdést. Gyermekeinknek Matchbox autókat vettünk karácsonyra, a kis modellek neve szintén a gyufásdobozt idézte.
A gyufacímke reklámként és ismeretterjesztésül, valamint figyelemfelhívásra is szolgált. Akárcsak a bélyegeknél, a címkénél is kialakult a gyűjtők csoportja, börzék, katalógusok bizonyítják még divatját. Mikor e sorokat rovom, eszembe jut, nekem is van valahol egy kisebb gyűjteményem. Benyúlok a szekrénybe és csodák csodája, nyomban rá is akadok. Nem lehet túl értékes, az ötvenes években kezdhették el darabjait félrerakni, de néhány háború előtti darab is rejtőzik a doboz alján. Amikor szétteregetem, néhány Sušicében gyártott egyedre is rátalálok, a grafikus cseh várakkal, kastélyokkal díszítette a fadobozokat.
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb