HIRDETÉS
Sušice – német nevén Schüttenhofen – Dél-Csehország festői kisvárosa. Az Otava folyó völgyében fekszik, s utcáin, terein mintha megállt volna az idő; a korzón sétáló, beszélgető emberek napközben úgy tűnik, ráérnek, minduntalan leállnak „trafikálni”. A boltokban, a szállodában a kiszolgálók előzékenyek, kedvesek. A nap viszont korán végződik, este hat után kiürülnek az utcák, mindenki bezárkózik otthonába. Ez alól talán kivételek a kocsmák és éttermek, a helyi társasági élet központjai. A vendégek, mint Hrabal regényeinek figurái, elüldögélnek a sörük mellett, megvitatják a világ s a kis település dolgait.
A turista is jól érezheti itt magát. A szépen berendezett múzeumban megismerkedhet az ezeréves település történetével, betérhet egy fohászra a Szent Vitus-templomba, vagy felmászhat a város felett vigyázó Őrangyal-kápolnába.
Megéri a kaptató a puha avarban, onnan nyílik szép kilátás a városra s a környező hegyekre. A Főtér az őszi napsugárban fürdik, megcsillan a fény az üzletek kirakatán. Az idillt az északra eső gyártelep töri meg. A kémények még büszkén törnek a magasba, de a gyárépületek romosak: betört ablakok, málló vakolat, elhordott ajtófélfák mutatják a pusztulást
Pedig a leomló falak között egykor Európa egyik legnagyobb gyufagyára működött, amelyben 1839-óta készítették a meleget és fényt adó szerkezetet. Az indulásban nekünk, magyaroknak is jutott némi dicsőség. Noha a gyufát feltalálók sora hosszabb, Rómer István, a magyar származású bécsi gyógyszerész 1832-ben, egyidőben az angolokkal szabadalmaztatja a dörzsgyufát. Ez még veszélyes szerkentyű volt, így a szintén magyar Irinyi Jánostól, az Erdélyben született vegyésztől 1836-ban vásárolja meg a zajtalan foszforos gyufa ötletét. Neki vagyont hozott az üzlet, Irinyi viszont további tanulmányait támogatta a 60 forintos bevételből. Egyébként kultúrtörténeti kuriózum, hogy a két kémikus Rómer bécsi otthonában magyarul diskurált.
A szakmai fogások ellesése már akkor is általános volt. Cherchéz la famme: Rómer famulusa, Marie Ubancová beleszeretett az ugyancsak Bécsben dolgozó snájdig asztalosba, Vojtěch Scheinostba. Az ambiciózus fiatalok, immár a gyártási titkokkal zsebükben tértek vissza Sušicébe, s 1839-ben munkához is láttak. A szárnyaló elképzeléseikhez viszont pénz kellett. A helyi gazdag zsidó üzletember, Bernard Fürth fantáziát látott az üzletben, így a továbbiakban támogató tulajdonosként, Scheinost pedig igazgatóként tevékenykedett az üzemben.
A gyár 1844-től gyorsan fejlődött, 1848-ban már ezer munkással dolgozott; Fürth úr Sušice leggazdagabb lakójává vált.
A gyár jelentős mértékben járult hozzá a város polgárosodásához. A tulajdonosok a kor akkori követelményeinek megfelelő munkáslakásokat építettek, az alkalmazottak egészséggondozására is ügyeltek. Minden bizonnyal – az alapanyag mérgező volta miatt – nem is ok nélkül. A vezetők nagy gondot fordítottak a kereskedelemre, négy világrész ismerte meg a gyár termékeit.
Ismerkedvén a gyár történetével, elmerengek a gyújtó történetén. A gyufa mára emblematikus tárgy lett: se szeri, se száma nyelvi, kultúrtörténeti vonatkozásainak. A magyarban: „kihúzod a gyufát” a rosszallást, a „te mész le gyufáért” az alárendeltséget jelenti. Drámákban a „masinát ivott” öngyilkosságra utalt, a megesett cselédlány a foszfortartalmú fejet vízben feloldotta, s ezzel mérgezte meg magát. A fehér foszfor valóban mérgező volt, s a monarchia területén csak 1912-ben tiltották be a használatát. Ezt követően már csak a veszélytelenebb vörösfoszfort használták.
Az üzemet 2008-ban zárták be. Olcsó levélgyufák, az öngyújtó elterjedése, a villanytűzhelyek s a dohányzás elleni kampányok csökkentették a „gyújtófák” keresletét.
A bezárás emberi tragédiákhoz, a város gazdasági életének megingásához vezetett.
Az enyészetnek átadott monstrumot ugyan bekerítették, de a betört ablakok bizonyítják: nem a jó gazda gondosságával ügyelik. Egyes vélemények szerint tulajdonosai bevásárlóközpont építésére szánják, s telekspekuláció áldozata lesz. A gyufagyár történetével ma már csak a városi múzeum muzeológusai foglalkoznak. Igényes kiállításon tárják a látogatók elé a történetét, a vitrinekben komor arccal tekintenek ránk az alapítók. Régi gépeket tapinthat meg a betérő, s elgyönyörködhet a gyufacímke-gyűjteményben. Egy modellen a gyufagyártás folyamatát is bemutatják a gyermekeknek. Kifelé menet nosztalgiagyufákat vásárolhatunk, a régimódi szálak minden bizonnyal jobban működnek, mint a bevásárlóközpontok silány egyedei. A régi címkékről egy hőskor tekint ránk, békeidő, amikor Sušice a monarchia és Európa gyufagyártásának egyik fővárosa volt.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
