Az emberséget régen nem kellett külön fölfedezni

Sámi nélkülözhetetlen az üdvösséghez

Laczkó Vass Róbert,

a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze

– Néhány évvel ezelőtt karácsony napján megnéztük a Négyszögletű kerek erdő című előadást a kolozsvári színházban, máig maradandó élmény gyereknek, felnőttnek egyaránt – mennyiben másak a karácsonyi, gyerekeknek szóló fellépések, illetve mennyiben más gyerekeknek karácsonykor szerepelni?

– Így jár, aki színházba viszi a gyerekeit! Hál’ Istennek, a sétatéri színpad az utóbbi évadokban már el is kényezteti a kicsiket! Karácsony havában szinte tobzódunk a gyerekelőadásokban. Kölcsönösen előnyös a színház és a gyerekek szövetsége, hiszen „egy majomban őrlünk”, ahogy A dzsungel könyvében is mondjuk: belőlük – és általuk – verbuválódik a felnőtt közönségünk, amely majd Shakespeare-t, Csehovot, Ionescót vagy Székely Csabát néz. A színpadi karakterek velük együtt „nőnek fel” az élethez: Morzsányi Gézából és Partvis Attilából Vladimir és Estragon lesz, a Négyszögletű kerek erdő folyton kivágásra ítélt Cseresznyéskert, Óz egy elrajzolt III. Richárd, Ficsúr, a csellengő pernahajder pedig nem más, mint a feltörekvő Raszkolnyikov. Ebben az összefüggésben minden gyerekelőadásnak egyetemes dimenziója van. Januárra készül el Békés Pál A kétbalkezes varázsló című mesedrámájának országos bemutatója, napi nyolc órában próbáljuk gyerekszereplőkkel. Ízületeink és idegrendszerünk pontosan érzik, mennyi munkával jár egy mese színvonalát a színpadon megközelíteni. A gyerekek a legőszintébb és leghálásabb közönségnek számítanak, ugyanakkor különleges jelrendszerben értelmezik a világot, lötyögős dolgokra nem fogékonyak. Ami viszont „fogyókúra” számunkra, minden alkalommal ünnep is lehet egyben. Eltátottam a számat Mikuláskor, hiszen a Dzsungel matinéján, este pedig az Árgyélus királyfi bemutatóján annyi néző zsúfolódott be a színházterembe, amennyit ritkán szoktunk látni!

– Ha a színésznek karácsony estéjén előadása van, hogyan tud elutazni például gyerekkora karácsonyainak színhelyére, például Gyergyóremetére?

– Mindig is a karácsony bűvkörében éltem, gyerekkoromban akkor történtek velem a legnagyobb kalandok. A betlehemezés nem volt akkoriban élő hagyomány Gyergyóremetén, a diktatúra utolsó évtizede pedig nem is nagyon kedvezett a felélesztésében. Volt azonban a plébániánkon egy lendületes, fiatal káplán, akit körberajongtak a gyerekek, az általa verbuvált pásztorjátékok pedig csurig töltötték a templomot és az ünneplők lelkét melegséggel. Én mindig is a kisbojtárt, egy Sámi nevezetűt játszottam ezekben a játékokban, akinek semmije sincs, amit ajándékba vihetne a jászolhoz, így a szívét osztja meg a Jézuskával. Angyalok nélkül el tudom képzelni a Betlehemet, Sámi azonban nélkülözhetetlen az üdvösséghez! Egy alkalommal összekaszaboltam a lábam a patak jegébe fagyott üvegcserepekkel. Sámit onnantól szánkóztatták a faluban, amikor mozgássérült hívekhez vittük az örömhírt. Hol voltak még akkor a „civil mozgalmak” és a „szociális szolgáltatások”? Emberség volt, amit nem kellett külön fölfedezni. Voltak persze hatalmas havazások, még nagyobb karácsonyfák és fogzománcot repesztő szaloncukrok, de azt a csillogást, amit a szüleim szemében láttam a karácsonyi szereplések idején, sosem fogom elfelejteni! Volt idő megülni az ünnepet. Mi van ma? Szerteszéjjel kóricálás a hétköznapokban, fekete péntekhez igazított mikulásjárás, műanyag fák és körbecsipegetett karácsony. Mire lenyelném az ünnepi ebédet, már füttyög is velem a vonat visszaúton, vár a színpad, ünnepeltetni kell! Egyre kevésbé vagyok benne biztos, hogy jól van ez így...

– Az elmúlt években többféle független műsora volt, a legutóbbi, a Paraliturgia, épp a templomban él igazán. Lesz-e ennek az előadásnak karácsonyi különkiadása?

– Sok dédelgetett álmom van, amit a magam gazdájaként, független alkotóként szeretnék megvalósítani. Egy ezek közül a Paraliturgia, melynek idén, augusztusban volt a kolozsvári bemutatója. Jellemzően a katolikus néphagyományainkból táplálkozik a műsor, de szívesen látnak vele protestáns templomokban is, hiszen a krisztusi élmény mindannyiunkban közös. Ezt hozzuk vissza most a kolozsvári Szentháromság-, azaz piarista templomba, novemberi székelyföldi előadásainkat követően. Több, mint karácsonyi történet, Örömvasárnap szombatján viszont ünnepi ajándékul szánjuk mindenkinek, akit megszólít ez a barokkosan burjánzó üdvtörténet.

– Kortárs magyar költők verseiből is készített előadóestet – melyik az a vers, amit szívesen betenne ajándékként a fa alá?

– A Karácsonyfást embert Nagy László tollából. Aki elolvassa, tudni fogja, hogy miért éppen ezt! Istenáldotta szentkarácsonyt kívánok mindenkinek!

Az ünnep ritmusában élni

Petres László

tanár, Lujzikalagor

– Több éve foglalkozik csángó gyerekekkel – miben más a csángó gyerekek karácsonya, mint például egy székelyföldi vagy egy nagyvárosi gyereké?

– Valóban, hatodik éve élek és tanítok egy nagy hagyományú moldvai csángó faluban, Lujzikalagorban. Moldvában a karácsonyt teljesen más dimenzióban élték, élik meg az itteni emberek, ezért nem könnyű röviden elmesélni. A moldvai csángó gyerekek nem az angyalkát várják, nem az angyalka hozza az ajándékot. Jó huszonöt éve Moş Crãciun hozza. Egyáltalán ez a „meglepni szeretteinket” dolog nem úgy működik, mint tőlünk, Moldvától nyugatabbra. De hogy ezt megértsük, egy kicsit korábbról kell kezdeni. A karácsony vallásos megélése volt mindig is az elsődleges, természetes. A nagyszülők generációja számára az advent a várakozás, a hajnali roráté, a karácsonyra való felkészülés időszaka volt. Amikor szánkóztak vagy épp guzsalyasba jártak a fiatalok, azokat az énekeket tanulták, ismételték, énekelték, azt a társaságot választották ki maguknak, akivel kántálni mentek. Akkoriban – az 50–60-as években – nagyon kevés embernek volt fenyőfája vagy egyáltalán nem volt. A fenyőfa csak a 70-es években kezdett szórványosan a házakban megjelenni, amit almával, körtével, dióval díszítettek. És nem az angyalka hozta. Ajándékot azok adtak egymásnak, akik jobb anyagi helyzetben voltak. Akik nem adtak, azok nem föltétlenül azért nem adtak, mert nem volt amiből. Karácsony napján, szürkület után a fiatalok elmentek kántálni, énekelni és a gazdától kapott alma, édesség, dió, kalács volt az ajándék. A gazda behívta, leültette a társaságot, egy pohár bor mellett elbeszélgettek. Sokkal ráérősebb volt az estének ez a része, mert igazából ez volt a kölcsönös megajándékozás pillanata. Szélesebb körben a 90-es évek elejétől lett elterjedtebb az égőkkel, gömbökkel, cukorkákkal feldíszített karácsonyfa, az ajándékozás mozzanata, de ezt is nagyon megszabja a családok anyagi helyzete. Karácsony napja ma, a mostani gyerekek számára is, elsősorban az éneklésről, az esti miséről, az azt követő vacsoráról szól. Nem a karácsonyfa és az ajándékozás szervezi a napot. Nem mintha nem lenne az utóbbi fontos. A média által sugallt igények náluk is egyre inkább megjelentek.

– A csángó gyerekekkel többször járt népdal- és népmese-vetélkedőre. Mennyiben más az írott és az elhangzó magyar szóhoz a csángó gyerekek viszonya, milyen karácsonyi meséket, verseket olvas, mesél nekik?

– A moldvai csángó magyar falvakban a tanítás, a vallás – és a vallás alatt kizárólag a római katolikusra kell gondolni – nyelve a román. Az iskola és az egyház is befolyásolja, megszervezi és irányítja az ünneplést, az ünnephez való viszonyukat. Ez igen erőteljesen jelen van az életükben. Én is – akárcsak sok kollégám – megszervezem a mi karácsonyi ünnepségünket, ami egy még élő, létező hagyományból, magyar nyelvű hitéletből merít, arra alapoz. Lujzikalagor nagyon sok régi, szép, különleges magyar karácsonyi éneket, hagyományt őrzött meg, úgyhogy van, amiből válogatni. Ezeket tanuljuk, ismételjük a gyerekekkel. Ezen kívül sok Ady-, Kányádi-, Weöres-, Gazdag Erzsi-verset is megtanulunk. Többször elmeséljük, sok formában megjelenítjük a betlehemi történetet. Természetesen nekünk is van gyertyákkal, almával feldíszített fenyőfánk, de inkább a sok szép ének teszi ünnepivé karácsony estéjét. Az ünnepség után a szülőkkel összeülünk, beszélgetünk, mert igénylik ezt a részét is. A karácsonyi menü elmaradhatatlan része a böfsaláta, a béles, a kalács vagy épp a geluska, az itteni töltött káposzta, ami mégis nagyon más, mint amit Székelyföldön megszoktunk.

– A fentebbiek és az elmúlt hat év tapasztalatai alapján miben lehet akár a karácsonyi ünnepkörben, akár úgy általában megragadni a csángó gyerekek másságát? Vagy nem is annyira másak?

– Amiben talán mindannyian különböznek, az az, hogy a mindennapjaikat jobban átszövi a vallásosság. A hitnek van egy mélyen megbúvó ereje számukra, ami legtöbbjük életét meghatározza. Nagyon sok ünnepet megtartanak, és nemcsak azokat, amik vasárnapra esnek, ebből fakadóan picit más az életritmusuk. Sokkal inkább meghatározó része identitásuknak, mint a Kárpátoktól nyugatabbra élő gyerekekének.

Karácsony: a gyerekek ugrálhatnak a kanapén

László Noémi

költő, a Helikon szerkesztője

– Nemcsak olvassa a gyerekverseket, hanem maga is műveli ezt az igencsak nehéz műfajt. Milyen a jó karácsonyi mese, vers? Melyik az a könyv, amelynek mindenképp ott a helye a fa alatt?

– Inkább csak művelem, mint olvasom a gyerekeknek, nálunk az olvasást az apukák végzik. Nekem nincs hozzá türelmem, bármilyen rosszul is hangzik ez. Verset, mondókát szoktam velük együtt kiabálni. Szerintem versből az a jó, amit vég nélkül ismételünk, mint egy mantrát, és mégsem unja meg az ember. Amiben mindig marad egy kis homály, borzongató, érthetetlen valami, ami miatt újra és újra el kell őt mondani. Vagyis bármikor bármelyik fa alá Weöres Sándor Bóbita című kötetét ajánlom. Nálunk elég bonyolult a család, így elmondható, hogy MINDEN a fa alá kerül, ez karácsony estéjére kisebbfajta idegbajban is csúcsosodik. Az olyan ajándékot szeretem egyébként, amit az ember maga készít. Csak nehéz tizenvalahány embernek igényes és méltó ajándékot készíteni. De meg kell próbálni. Az sem baj, ha nem sikerül tökéletesre a dolog, a szándék a lényeg. A gyerekektől pedig, ha már olyan korban vannak, az én szememben a rajz mindent ver.

– Gyakran ír a Napsugárnak, Szivárványnak is verseket – lehet megrendelésre karácsonyi verset írni, hogyan születik egy ilyen szöveg?

– Lehet megrendelésre írni, én legalábbis próbálkozom vele, de a határidőből mindig kifutok és soha nem pont olyanra sikeredik, ahogyan a szerkesztő elképzeli, de szerencsére toleráns lélekkel bírja a gyűrődést ilyen téren. Általában napokig vagy hetekig forgatgatom a témát a fejemben, és szorongok, hogy verset kell írni, aztán amikor már nagyon pimaszul kifutottam az időből, nekiveselkedem, és rendszerint fél óra, óra alatt meglesz a vers, vagy egyáltalán nem lesz semmi. De ezekben a versekben sosem csak a megrendelt dolgok szerepelnek. Bennük van mindaz, amivel megírásuk idején küszködöm, foglalkozom vagy törődöm, emiatt sokszor alig nevezhetők gyerekversnek. Mindig van bennük valami sötét bugyor, valami félrecsúszott fintor vagy szomorkás mosoly. Végül is az én verseim, én pedig ilyen vagyok. Volt olyan karácsonyi vers, ami a télapóról szólt, és ez probléma, mert a télapó a kommunizmus üledéke, én mégis ragaszkodnék hozzá, mert az én fejemben benne van, nem vagyok hajlandó kitörölni onnan, csak azért, mert politikailag ma már nem korrekt, vagy mert keresztényileg az angyalt illik emlegetni. Vagy volt olyan „karácsonyi” versem, ami arról szólt, hogy szegény fákat kivágják... hát ez sem volt részemről szép.

– Van-e a gyerekkorából olyan karácsonyi pillanat, élmény, szokás, amihez ragaszkodik a mai napig is és szeretné átadni, újraélni a gyerekeivel is?

– Igen. Az, hogy karácsony estéjén a fa körül összegyűl a család. A fát délután apa díszíti a gyerekekkel. Hogy együtt vacsorázunk – rendszerint töltött káposztát. Közben az angyal hogy-hogy nem, belopja a fa alá az ajándékokat, amikor elkészül, akkor angolosan távozik, de mentében csenget. Hogy csillagszórót és gyertyát gyújtunk, és annak a fényénél együtt elénekeljük azt a két-három karácsonyi dalt, amit mindenki ismer. Hogy együtt bontogatjuk az ajándékokat és mindenki mindenkit megpuszil. Hogy utána koccintunk és későig beszélgetünk. És a gyerekek ugrálhatnak a kanapén.

– Melyik a kedvenc karácsonyi verse – nem feltétlenül gyerekeknek szóló –, amelyet szívesen betenne a fa alá?

– Én vers helyett inkább dalt tennék oda, mert a karácsony az éneklés ideje. A Csendes éjt. Eredetiben, németül.

Jóféle áramszünetre lenne szükség

Zsigmond Emese,

a Szivárvány és a Napsugár főszerkesztője

– A Szivárvány és a Napsugár gyerekrajzait tekintve lát-e valamiféle változást az elmúlt évtizedekben? Változnak-e a gyerekeknek szóló karácsonyi mesék?

– Karácsony témában menő a retró. A Szenteste külsőségei nem modernizálódnak, hiszen lényege 2015 év óta változatlan. Bár egyre kevesebben keresik és találják meg ezt a lényeget, korunk minden eddiginél hivalkodóbban aggatja tele magát a karácsony hagyományos jelképeivel, kellékeivel. Ám ezek a jelképek gyökerüket vesztve és az egész világot behálózva nevetségesen összekeveredtek: az Egyenlítőnél műfenyő magaslik, fényreklámszán siklik, a prémes Coca-Cola Mikulás karácsonyi műszakot vállal, az öt- vagy hatágú betlehemi csillag már csak álmodja, hogy valaha nyolcágú volt. Mennél üresebb az ünnep, annál villogóbbnak, harsogóbbnak – és hosszabbnak kell lennie. Világunk nem csenddel, kinti-benti rendteremtéssel, önfegyelemmel készül karácsonyra, hanem egy hónapnyi elnyújtott előünnepléssel. Menekvés ez? Telhetetlenség? Mindkettő, de leginkább üzleti érdek. A gyermekrajz tükör. Ezt a világot, ezt az ünnepet tükrözi. Hiányzik belőle a templom, a betlehemezés, a kántálás, a közösség bármilyen szertartása, sőt a Szent Család is egyre ritkábban jelenik meg. Ott tornyosulnak viszont az ajándékcsomagok. Az ajándék lett a karácsonyest főszereplője. Azért mégis biztató a hozzánk érkező gyermekrajzok üzenete, hiszen az ünneplőbe öltözött otthon melegét sugározzák. Együtt van rajtuk a család, apu, anyu, gyermekek, sőt legtöbbször a nagyszülők is. Ölelik egymást, énekelnek. Mindenki boldog. Valós élmény ez? Vagy a gyermek karácsonyeszménye?

– Hogyan válogat a karácsonyi könyvkínálatban, mi az, amit szívesen elküldene az angyallal az unokáinak?

– A jó karácsonyi meséskönyvet – akárcsak magát a jó gyermekirodalmat – nem a kifacsart könnyek árja, nem a ráfújt aranypor és lakk mennyisége, hanem a szöveg, a kép, a nyomdai kivitelezés esztétikai szintje, a hitelesség, az őszinteség, a humor minősíti. Hogyan válogatok? Riaszt a giccs, a csillámló színkavargás, a közhely, a jelképeket összekutyuló, sekélyes kép és szöveg. Ezektől valahogy elcsalogatom az unokáimat is a másik pulthoz. Hiszen igényes könyvet is kínálnak a jobb kiadók szép számmal. Három családos gyermekem van, minden évben kiválasztok egy kívül-belül értékes, frissen megjelent erdélyi gyermekkönyvet (nem föltétlenül karácsonyi témájút), és azt mindhárom család megkapja tőlem karácsonyra. Telik a nagyipolc a fiatalok könyvtárában.

– Gyereklapok főszerkesztőjeként közvetlen kapcsolata van a mai gyerekekkel – hogyan látja, a világgal együtt a gyerekek ingerküszöbe is megváltozott?

– Nemcsak a szoknya, az egész világ pörög, és karácsony táján még eszeveszettebb a forgás, a zaj, a villogás, az adrenalintúladagolás. Valóban megváltozott a gyermekek ingerküszöbe, de meg a türelme, a koncentráló- és konfliktusmegoldó, áldozatvállaló képessége is. Szülő, pedagógus vagy olvasnivaló legyen a talpán, aki-ami felkelti, és huzamosabban leköti figyelmüket. Mi vagyunk a hibásak érte. Míg végképp el nem rontjuk gyermekeinket és ünnepeinket, jóféle áramszünetre lenne szükség. Ha néhány órán át egyetlen gépünk sem működne-muzsikálna-villogna, rettentő fontos dolgainkat kénytelenek lennénk félbehagyni, és csendben, csillag- vagy gyertyafénynél meghallgatnánk, milyen volt nagyszüleink karácsonya.

A karácsonyi csoda ma is tart

Szélyes Éva,

a kolozsvári Adrenalin Park megálmodója

– Öt kislány édesanyjaként hogyan lehet megoldani, hogy a kisebbek számára a karácsonyi titok titok maradjon, hogyan készülnek a szentestére?

– Szeretném, ha a családunkban az egész adventi készülődés az egyszerűség jegyében történne, de az évek során megtapasztaltam, hogy ez nem is olyan könnyű. Próbáljuk „kivédeni” a reklámok mesterséges üzeneteit az ünnepről, mégis a többféle környezetből érkező hatások révén óhatatlanul előjönnek a különböző igények, amelyek nekünk, szülőknek, nincs éppen ínyünkre. Ezért a lányoknak igyekszünk a mértékletességet szorgalmazni, mi magunk pedig néhány elvünktől kénytelenek vagyunk megválni. Minden nehézség és bonyodalom ellenére szeretem az adventi időszakot. Az adventi koszorút együtt szoktuk készíteni, a nagyobb lányaink már nagyon jópofa ötletekkel rukkolnak elő, az ajtódíszt ők készítik el egy fenyőágból és az ősz folyamán összegyűjtött terméskincsekből. Újrahasznosítás jelige alatt megőrizzük a szalmakoszorút, a fahéjrudakat, ánizsvirágokat, így csak fel kell öltöztetni fenyőruhába, rátűzni a négy kis gyertyát, ami szintén valamelyik kisebbik lány feladata szokott lenni. Az adventi kalendárium kezdetek óta az én feladatom, volt olyan évünk, hogy mindig csak egy napra szóló ige, találós kérdés, betűrejtvény és a vele járó jutalom került a zsákocskába. Az idén másként gondoltam el a kalendáriumot, egy nagy csomag legbelsejében van az ünnepszombati meglepetés és így rétegesen minden kibontáskor találnak a gyerekek mazsolát, diót, mogyorót vagy apró süteményt és ezek mellett színes papírocskán egy szótagot vagy egy rövidebb szót, amit egy nagyobb fehér lapra a sorszámaik szerint felragasztanak, akkor karácsony estéjén majd egy szép idézetet olvashatnak el. Karácsony előestéjén a templomban szoktunk először ünnepelni, a rövid áhítat után a gyerekek énekelnek, verset mondanak és közben nagy az izgalom, mivel tudják, hogy mire hazaérkezünk, arra megjön az angyal. Ez egy kicsivel több szervezést igényel, előző este előkészítjük a díszeket, szaloncukrot, ajándékokat, ilyenkor valamelyikünk késve érkezik a templomi ünnepélyre. A karácsonyfánk egy kis fenyőfa cserépben, amit az angyalok nekünk itt hagynak, csak a díszeket viszik el az ünnep elmúltával. Csillogó, villogó lámpácskák sincsenek, pár gyertya, csillagszóró és a gyerekek csillogó szeme ragyogja be a szobát. Énekelünk pár éneket közösen, aztán jön az ajándékbontás. Kívánságlista szokott lenni minden évben, volt sokszor, hogy nem teljesült, de igazából ez eddig nem okozott csalódást a lányoknak. Eddig.

– Mint említette, szervezési nehézségek bőven adódhatnak öt gyerekkel. Mi az, amit évről évre megfogad, hogy soha többet, s aztán újra és újra megtörténik?

– Olyan nagyon negatív tapasztalatok nincsenek, hogy én vagy mi fogadalmat kelljen tegyünk a következő évre vonatkozóan. Ünnep előtt viszont minden évben bennem van, hogy az idén legyen több időnk egymásra, lassú üzemmódba kapcsoljunk, jobban figyeljünk a hozzánk tartozókra, barátokra, ismerősökre, aztán az ünnep közeledtével elkap minket is az örvény és diktálja a gyorsabb tempót. Na, ezen szeretnék minden évben változtatni. Hátha ebben az évben összejön.

– Református lelkészcsaládból származik – van-e a gyerekkorának olyan mozzanata, amit szívesen újraélne gyerekeivel?

– A rohanást leszámítva nagyjából hasonlóan zajlott gyermekkoromban is az ünnepünk. Kisebb koromban hozzánk is az angyal észrevétlenül hozta el a karácsonyfát, sőt a szomszédbácsink jóvoltából még csengetett is az ablakunk alatt. Nagyobb korunkban már mi is angyalkodtunk, együtt díszítettük a fát, aztán rejtettük el az ajándékokat a fa alá, hogy mégis legyen meglepetésrésze. Az akkori kemény telek miatt csak a nagyszobát fűtöttük, felejthetetlen az az érzés, amikor december 25-én reggel felébredtem, már ropogott a csempekályhában a tűz, és éreztem a karácsonyfa illatát, ez a fenyőfa és az akkori házi szaloncukrok illatkeveréke lehetett. Boldogan állapítottam meg, hogy a karácsonyi csoda még tart. Szeretném, ha ez a csoda a gyerekeim számára is átérezhetővé válna.