Engedsz-e játszani?

2016. március 19., 18:37
Engedsz-e játszani?
galéria


Dr. Plesek Zoltán pszichológus

A gyermek játék által tanul. És nincs is jobb dolog annál, amikor az ő kis világában kezdi felfedezni a világot, megérteni, mi hogyan működik. Jót tesz az önállóságának is, személyiségének is. Az, hogy a mai játékok nagy része számítógép alapú, új világot teremt. Új lehetőségekkel, és néha sajnos kellemetlen meglepetésekkel.

Tízéves, csendes gyermeket hoztak pszichológiai felmérésre: a szülő a szokásos udvariaskodás és köntörfalazás után kibökte, azt szeretné tudni, „normális-e a gyermek?”. „Nincs baj a gyermekkel csak… az iskolában káromkodik, verekszik, panaszkodnak rá.” Ez még elmenne, de egyszer még az apára is rátámadt. Pedig ők mindent megadnak neki, csak javuljon meg. A gyermekkel is elbeszélgettem négyszemközt. Őszinte volt. Mesélt arról, hogy az iskolában zaklatják, a negyedben is vannak olyanok, akik folyton rátámadnak. Otthon a mogyorófavessző is besegít a nevelésbe. Ő először kér, aztán káromkodik, ordít, majd támad. Az volt az érzésem, hogy mindenki ezt a gyermeket zaklatja. Ez egyáltalán nem lenne meglepő. Próbáltam megérteni, vannak-e barátai (kik hatnak rá?), milyen tevékenységek kötik le. Ő újra mesélt: vannak barátai, de sokat játszik számítógépjátékokat. Egyébként majdnem minden technikai kütyüje megvolt. Okos gyermek, ő maga tölti le az internetről azokat a játékokat, amelyek megtetszenek neki. Kedvencei a GTA (Grand Teaf Auto – Nagy Autó Tolvaj) és a Call of Duty (Hív a kötelesség). Tudtam ezekről a játékokról, hogy nem olyanok, amelyeket jó szívvel gyermeknek adnék. Tudtam azt is, hogy egyre koraibb az az életkor, amikor a gyermekek elkezdik ezeket játszani. Tizenöt évvel ezelőtt egyetemistával beszélgettem: az enyhén szégyenkezve mesélt a legújabb játékról, amelynek lényege az autólopás, s rendőrt vagy járókelőt elgázolni külön pontokat jelent. Újra utánanéztem: azóta az egyik legnépszerűbb játék lett, számos változata van. A játék borítóján ott vannak a jelzések: 18 év fölöttieknek, tartalmaz agresszív, konkrét szexuális tartalmakat és durva nyelvezetet. A játék lehetőségei igazolják a figyelmeztetést: van benne prostitúció, drogfogyasztás, emberkínzás, rasszista indíttatású gyilkosságok. A YouTube-on megnézhetők a játék legdurvább lehetőségei. A másik nagy népszerűségnek örvendő játék a Call of Duty, mely az USA hadseregének a népszerűsítésében és toborzásában is szerepet játszik. A játék szintén a virtuális valóság eszközeivel dolgozik, és úgy mutatja be a háborút, hogy a kérdés automatikusan adja magát: ki az, aki jó szívvel kitenné a gyermekét ennek? Valószínűleg kevesen.

Mégis, hogyan jutnak oda a tízévesek, hogy felnőtt számára is elfogadhatatlan „virtuális valóságban” szocializálódjanak?

A szülők egy részének magától értetődőnek tűnik az, hogy a gyermekek vonzódása a technológiához alapvetően jó. Bennük még nincsenek meg azok a gátlások, melyek a felnőtteket akadályozzák abban, hogy tartsák a lépést a technika változásaival. Mire megnőnek, már természetes lazasággal kezelik a számítógépeket. Ez be is következik, a csapda viszont az, hogy a gyermeket az elé táruló információs bőségben gyakran nincs, aki eligazítsa. A szülő örül, hogy a gyermek lefoglalja magát, de nem mindenkiben van meg az a fegyelem, hogy odafigyeljen, mivel is teszi. A gyermekek már nagyon fiatalon megtanulják, hogyan töltsék le maguknak azt, amire (azt hiszik, hogy) szükségük van. Ha a felnőttnek gyanúsnak tűnik a gyermek játéka, a gyermekek az aggodalmakat elég gyorsan semlegesítik „az osztályban ezt már mindenki játszotta” szöveggel.

Mi lehet a teendője annak a szülőnek, aki nem akarja mereven eltiltani a gyermekét a számítógéptől, s talán a technikai ismeretei sem annyira naprakészek mint a gyermekeknek? A leggyakoribb válasz, amit a szülők velem akarnak hivatalosítani az, hogy „nincs mit tenni”. Ez megnyugtatná a lelküket. Ez azonban nem igaz. A gyermeket nem lehet egyedül hagyni a virtuális valóságban, mert az egyszerűen túl sok neki. Ha nem ő bukkan rá, majd lesz olyan a kortársai között, aki megmutatja neki a pornográfiát és a kegyetlen agressziót.

A szülőnek ilyen körülmények között oda kell ülnie a gyermekkel játszani. Agyermeknek éreznie kell, hogy döntéseit vállalnia kell. Vajon a szülő jelenlétében is halálra rugdossa valamely virtuális társát, vagy sztriptízbárt látogat, esetleg kipróbálja a virtuális örömlány szolgáltatásait? Ha igen, az sem baj, ha ott van a szülő, aki megbeszéli vele.

Mert mindezek a tágan értelmezett világunk lehetőségei is. Felnőve majd a gyermeknek választania kell: e világok mellett vagy ellen él-e. Hogy miként dönt majd, abban ma a felelősség miénk, a felnőtteké.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.