Amikor a világ nem ér semmit nélküle...

Marczy Adél 2013. április 26., 12:50

„Biztos társfüggő vagy, ha a halálod előtti percekben a másik élete pereg le előtted.”

A tréfát félretéve, a kodependencia éppoly romboló, mint bármely szenvedélybetegség. Csupán más kényszeresség szüli: a másik embertől való függés. Az a téveszme táplálja, hogy a másik életét jobbá tehetjük, sőt, megváltoztathatjuk. Eme meghatározás az alkoholbetegek társainak megfigyelésével született, bár nem csak rájuk érvényes. Kodependens lehet szülő, barát, vagy bajtárs is. De maradjunk annál a társfüggőnél, akit olyan illúzió motivál, hogy amennyiben feláldozza önmagát, képes megszüntetni társa szenvedélybetegségét.

Noha nem egyszer áldozata, annál fogva, hogy a kapcsolat-függő elfeledi saját igényeit, valójában teljességgel a társa életét éli. Teóriák és folytonos megváltó-szerep jellemzi gondolatait és cselekedeteit. Rengeteg energiát emészt fel benne ez a fajta kontroll, amit elérni óhajt, közben mindenestől alárendeli létét elérhetetlen tervének. Minden reakciója hozzá van igazítva a diszfunkcionálisan működő, szerfüggő személy viselkedéséhez. A külvilág felé titkolja életkörülményeit, rejtegeti társa szenvedélybetegségét. Amikor arra fény derül, magyarázatokba bocsátkozik, utalva arra, hogy társa alkoholéhsége boldogtalan gyermekkorának köszönhető. Annak ellenére, hogy számára mély és emberpróbáló fájdalommal jár, inkább felelősnek érzi magát miatta, és azért, hogy feltétel nélkül, szeretettel táplálja.

E tanult magatartást nagy valószínűséggel valamely szülő mintázta. Ott, ahol egy kapcsolatban gyermekek is vannak, a társfüggés, az áldozat szerep példáját szinte az anyatejjel együtt sajátítják el a csemeték. A kodependens szülő nem csupán önsorsrontó lehet, hanem gyermeke életét is helytelen mederbe terelheti. Az a fajta megfeszített türelem, ami már a megalázkodás fogalomkörébe illik, embertelen. A másik összes szeszélyét lesve, kiszolgálni a végtelenségig, megbocsátani minden bántó hangulatát vagy elutasító, egészségtelen viselkedését, – valljuk be – irreális. Nem lehetünk társunk lélekgyógyásza a nap 24 órájában! Tudjuk jól, mindnyájan tévedünk. Fejlődésünk hibáink vállalásával kezdődik. A tapasztalataink, azokkal való szembesülésünk késztet rá az átalakulásra. Ezt senki sem végezheti el helyettünk, ahogyan mi sem tehetjük meg más helyett. Amíg egy szerfüggő mellett egy megszállottan szerető társ áll, addig semmi nem változik, legkevésbé az önpusztító életmódja. Meddig lehet ebben a mérgező kapcsolatban létezni? Nos megesik, hogy addig, míg mindketten belepusztulnak a szenvedélybe – egyikük az alkoholizmusba, míg a „társalkoholista\" a reménytelenségig cipelt lelki terhébe.

Nem szükségszerű, hogy ez megtörténjen! Amíg ugyanazon mintázatot követi valaki, fennmarad és mélyül az ártalmas állapot. Mint bármely gyógyuláshoz, ez esetben is külső támogatásra van szükség, hogy rálátás nyíljon a valóságra. A függés beismerése segít a felelősség áthárításának megszűnésében. Az elfojtások helyett saját érzéseinket tudjuk felismerni, és azok szerint élni. Nem vagyunk a másik ember meghosszabbítása! Határaink vannak: ahogy külsőleg a bőrünk, belül az érzelmeink, értékrendünk. Tudatosítva őket, megszűrjük, mi az, amit befogadni tudunk, és mi az, amit elutasítunk. Ez az érettség emberi méltóságunk megőrzésének záloga.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.