Dr. Plesek Zoltán pszichológus
Családterápiás beszélgetéseim visszatérő mintája: az egyik házastárs úgy gondolja, már nem tud megmaradni a házasság kötelékében, mert nem érzi azt, hogy embernek számít és egyre erősebb benne az az érzés, hogy ő ennél többet érdemel. Meggyőződése, hogy joga van a saját életéhez és szabadságához. Kérdés, hogy mire fogja az ember felhasználni a válással (esetleg) visszaszerzett szabadságát: a kapcsolatból való menekülésre vagy valamilyen tényleges személyes érték megvalósítására? Ha a cél a megkötöttségtől való menekülés, akkor a másik féllel szemben egy nem támogatható árulásról van szó. Ha a cél tényleges értéket képvisel – a házasságban nem elérhető és a házasságnál nagyobb értékről van szó –, akkor talán jó döntés lehet a válás.
Sok spekulációt megfogalmaztak már a modernkor emberéről. A laikusok körében kimondottan népszerű szemlélet szerint a mai emberre egészen újszerű lelki terhek nehezednek. Ezzel ellentétben az elterjedőben levő evolúciós pszichológiai paradigma szerint nem vagyunk mások, mint modern világban élő kőkorszakiak. Az agy evolúciója szempontjából az elmúlt 40 ezer év elhanyagolható. Azzal viszont mindkét tábor egyetért, hogy az alkalmazkodás a fontos. A szakmai életben, a társadalmi kapcsolatainkban és a családi környezetben egyaránt. Hogy alkalmazkodni tudjunk, tudnunk kell: kik vagyunk, mire számíthatunk?
A ki vagyok és a mit érek kérdésekre adott válasz elvezet oda, hogy meghatározzam a helyet, ahova tartozom. És próbálok távozni onnan, ahol nem érzem magam jól. Nem érdektelen tehát, hogy pozitív összetevője legyen az önértékelésemnek. Ezzel azonban gyakran átesünk a ló túloldalára: gyakori félreértés, hogy önértékelésünk minél magasabb, annál jobb. Azt hisszük, elég „hinni magunkban” és akkor lesz erőnk átlépni a legnagyobb akadályokon is. A pszichológusok gyakran ennek az egyoldalú szemléletnek a veszélyeire figyelmeztetnek. Nyilvánvaló, hogy a túl optimista önértékelés nem más, mint illúzió. Sokan figyelmen kívül hagyják azt, hogy erejük korlátozott, hogy képességeik fejleszthetőek, és azt is, hogy az életben mindig lesznek olyan helyzetek, amelyben igenis újból tanulni kell. A jó önértékelés tehát a reális önértékelés a jóval és rosszal együtt. Ennek birtokában képes vagyok felmérni tényleges lelki erőnlétemet, megtervezni az élet nehézségeivel való szembenézést, illetve vállalni tudom azt, amiben még erősödnöm kell, hogy a kihívásokkal szembe tudjak nézni. Tudnom kell, amikor lélekben padlóra kerültem, hiszen onnan fel kell állnom! Ha éppen a magasban vagyok, akkor ki kell élvezni a helyzetet, hiszen ilyenkor lehet erőt gyűjteni nehezebb napokra. És bírni kell a szürke hétköznapokat, amikor senki nem törődik velem, vagy éppen ki sem látszom a rutinból.
A legérdekesebb a szürke hétköznapok lélektana: hogyan él az ember akkor, amikor lenne ereje változtatni, amikor nem vakítja el a szerelem, a győzelem vagy a nagyszerűség érzete. Persze nem az számít, hogy mit tesz, hanem az, hogy miért marad meg ebben a szürke állapotában. Ha egyszerűen nem tudatosítja ezt, akkor nem tesz mást, mint vesztegeti az életét. Ha viszont tudatosítja élete fő céljait, a hétköznapok apró boldogságaiból táplálkozva győztesen kerülhet ki.
Visszaérünk tehát a kiindulóponthoz: a családterápiára jelentkezettek között – akik a rutinra unnak rá és a párban töltött életük értelmetlenségéből menekülnek – vajon milyen önértékeléssel rendelkeznek? Hosszú önelhanyagoltság után a kritikamentes és illuzórikus önértékeléssel próbálják kimozdítani magukat a semmiből, vagy ténylegesen a házasság személyes értéke és célja kopott meg?
Rendszerint nem esik nehezünkre szomszédainkról, barátainkról megállapítani, hogy ők miként állnak ezekkel a dolgokkal. Ellenben a saját életünk értékeléséből származó fájdalmas felismeréseket elrejtik előlünk lelki védekező mechanizmusaink. Nem hagyják, hogy saját fájdalmainkkal szembenézzünk. Van kiút, de ez semmivel sem könnyebb: rutinná kell alakítani az önértékelést, és rendszeresen szembenézni önmagunkkal, annak mindennapi kínját vállalva, amit saját magunkkal szemben nem teljesítettünk. Személyes hedonizmusunk arra csábít, hogy csak az élet napos oldalával foglalkozzunk, de ez önmagában nem szünteti meg a gondokat, és nem készít fel a nehézségekre. Mindebben mégis az a jó, hogy döntéseinkről elmondhatjuk: rajtunk múlik.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.