A hiányzó hiteles férfikép

2016. október 16., 20:42
A hiányzó hiteles férfikép
galéria


Dr. Plesek Zoltán pszchológus

Deja vu-érzésem támad, amikor elvált és újraházasodott gyermekes anyákkal és új férjeikkel beszélgetek. Az anyák azt panaszolják, hogy gyermekük nem tud szót érteni a mostohaapjukkal. A mostohaapákkal beszélve pár perc után a szemembe néznek, és elmondják: feleségük a házasság elején közölte velük, hogy a gyerek nevelésébe nem szólhatnak bele. „Így mit tehetek?” – kérdik tőlem. A háttérben ott van a gyermek, aki elveszítette családját, hiszen az anyja itt, az apja meg ott van. Helyette kapott egy új apát, amit az anya választott, őt pedig vitte magával az új családba. Tovább bonyolódik a helyzet, amikor a gyermek kamasz lesz. Ilyenkor az otthon tanult értékeket abszolút értékben értelmezi és mindenre rákérdez: miért ilyen a mi családunk? Miért hallgatnék rád? Hol van az igazság, ha mindenben választanom kell anyám és apám véleménye között? Van-e egyáltalán valaki, aki megért engem?

Túlélve a válással járó vitákat, cirkuszokat, az elvált anyák jogosnak tartják elejét venni a későbbi bajoknak, ezért a gyermeknevelésben felmerülő ellentmondásokat azzal akarják megelőzni, hogy megpróbálnak kizárni mindenféle ellenvéleményt. Úgy gondolják, hogy az új férjnek egyáltalán nem szabad beleszólnia a házasságba hozott gyerek nevelésébe. Feltételezem, hogy az anyák ilyenkor elfelejtik, miért jó az, ha a gyermeket két szülő neveli. Ez a fajta anyai önkényeskedés azonban nem tesz jót sem az új, sem a volt férjnek, sem a gyermeknek vagy gyermekeknek. Az anya rendszerint nem veszi észre, hogy módszere önkényes. Csak akkor jönnek a bajok, amikor kiderül, hogy ez a fajta nevelés nem hozza meg a várt eredményt, valami tehát nem működik. Ilyenkor az anya bűnbakot keres, rendszerint, persze, másokban...

A kérdés csak az, hogy lehet-e ezt jobban csinálni? Szerencsére lehet. Igazából nem kell más hozzá, mint az elfogadható házasság alapszükséglete: bizalom a másik emberben. Bizalom abban, hogy ő is jót akar, hogy képes a jóra, és hogy fontos lehet a segítsége akkor is, ha másként gondolkodik vagy érez egy-egy konkrét helyzetben, mint én. (Szerintem aki nem képes elhinni ezt férjéről, feleségéről, az ne is házasodjon meg.)

Az a gyermek, aki válás után anyjával marad, nagy valószínűséggel csalódhat apjában. Nincs ott, amikor szükség lehet rá, vagy egyszerűen nincs ott, ahol a helye lenne a családi rend logikája szerint. Arról pedig nem mindig tudhat a gyermek, hogy az anyák néha nem engedik a gyermek közelébe az exférjet. Az ilyen apa nehéz helyzetbe kerül, ha az apai szerepet próbálja képviselni, és annak szempontjai szerint próbálja nevelni gyermekét. Az apai szigor elől túl könnyen elmenekülhetnek a teljes szabadságra vágyó gyermekek. De a gyermek ugyanúgy lerázza a mostohaapa nevelő célzatú próbálkozásait is, és ebben nincs is nehéz dolga. Az új apa nevelői legitimitását már az anya jó előre beszüntette. Az exférj apák sem szoktak kiállni a mostohaapa nevelői jogai mellett. A férfibüszkeség szempontjából ez akár érthetőnek is tűnhet. De hosszabb távon az egyensúlyvesztett családi csillagállás komolyan visszaüthet a gyermek társas képességeire. Lényegében azt idézzük elő, hogy a gyermek életében ne legyen hiteles férfikép. Akár fiú, akár lány, a férfiakban nem fog megbízni.

Abból mindenki nyertesen jöhetne ki, ha a mostohaapa nevelői joga elismert lenne az új családban. Ha már újraházasodott, és tisztes távolságba helyezte gyermekei apját családja életéből, a gyerekes anya esélyt kap arra, hogy gyermekei számára pótolhassa a férfiszerepet. Akár lánya, akár fia van, mindkét esetben szükség van erre. Ő tehát mindenképpen nyertes lehetne, hiszen komoly segítséget kaphat a gyermekneveléshez. A mostohaapa sem érezné magát kirekesztve a családból, ahol ilyen helyzetben kasztrendszer alakulhat ki: vannak elsőrendű családtagok, az anya és saját gyermekei, és másodrendűek az új apa személyében, akinek adott kérdésekben hallgass a neve. És még fontosnak is érezné magát, ami nem érdektelen az ember életminősége szempontjából.

A gyermekekre tett pozitív hatását nem részletezem különösképpen. Elég, ha belegondolunk abba, hogy könnyebb lehet a gyermeknek, ha látja: bár a családja szétvált, de az anyja képes volt egy új – nehezen megszokható és elfogadható, de legalább működőképes – családot alkotni. Ha az új helyzetet nem is fogja szeretni, de legalább a család és a férfiszerephez kapcsolódó emberi értékek kevésbé sérülnek. Másrészt a két apa több, mint a hatékonyság szempontjából teljességgel hiányzó apák.

Fontos kiemelni, hogy az exférj apának is fontos nyeresége lehet abból, ha sikerül elérni azt, hogy egy normális férfi helyettesítse őt a gyermeknevelésben, miután ő már nem lehet a gyermeke mellett. Ha nem is kellemes érzés az, hogy más neveli a gyermekemet és talán nem is pontosan úgy, ahogy azt én tenném, de mégis jó, ha van egy funkcionális férfimodell, amit a gyermek láthat és megtanulhat. Azt, hogy a családban a férfinek is helye és szerepe van.

Szakemberként abban reménykedem, hogy a józan ész akkor is képes győzedelmeskedni, amikor a személyes sérelmek nagyon érzékennyé tehetnek bennünket, és ez egy váláskor gyakran megtörténhet. Az segíthet, ha tudjuk: ha szülőként jót tehetünk a gyermekünknek, azzal saját szülői kötelességünknek is jót teszünk.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.