A fanatizmus lelki gyökerei

2016. október 12., 21:33
A fanatizmus lelki gyökerei
galéria


Dr. Plesek Zoltán

A jelenlegi migránsprobléma újra előhozza azt a régi kérdést, amit a fanatizmus jelent számunkra. Félünk a fanatikus őrültektől, akik képesek terrorcselekedeteket végrehajtani, és félelmünk mögött az is meghúzódhat, hogy képesek vagyunk-e időben felismerni őket. Másrészt az is tény, hogy igazságtalan lenne minden menekültet fanatizmussal vádolni csak azért, mert az ő világa vagy vallása számunkra ismeretlen és emiatt érthetetlen. Ezzel a kérdéssel a terápiás munkában is találkozom, amikor azt látom, hogy pácienseim nagyon nehezen és főleg bizonytalanul értékelik magukat azokban a helyzetekben, amikor mások makacssággal, merevséggel vagy fanatizmussal vádolják őket. Kik tehát a fanatikusok? Más világból idecsöppent érthetetlen lények, vagy mindannyiunk lelkében ott leselkedő, számunkra láthatatlan szörnyetegek?

Anélkül, hogy az ilyenkor szokásos szótári meghatározáshoz fordulnék, inkább a köztudatban meglevő jellemzők alapján fogalmazok. Fanatikus az, aki saját céljait olyan makacs és önző módon éri el, hogy azzal komoly károkat okozhat magának és másoknak is. A fanatikus az életében néha minden más értéket kizár annak érdekében, hogy adott célját elérje.

Néha fanatikusnak nevezzük az elszánt és a makacs embert is, azonban nem ugyanolyan esetekről van szó. Egy-egy cél eléréséért az elszánt ember komoly energiát összpontosít és áldozatot vállal. Néha makacsnak tűnhet, mégsem az: egyszerűen arról van szó, hogy aki megpróbálja céljától eltéríteni, az nem találja meg azokat az érveket, amelyekkel meggyőzhetné erről vitapartnerét. Ebből következik, hogy a makacs ember valójában a nálunk jobban tájékozódott vagy egyszerűen a másként gondolkodó, kitartó embertípus. Az igazi makacs emberben ott dolgozik a félelem is: nem győzhető meg észérvekkel, mivel fél attól, hogy mi lesz, ha tervétől eltér. A kitartó ember lelkében azonban nincs ilyen jellegű félelem.

A fanatikus azonban nem egyszerűen makacs, aki nem mer eltérni céljaitól, hanem egész létének értelmét leszűkíti egyetlen cél elérésére. Gondolkodásában már nem képes észrevenni azt, hogy az érték, amiért küzd, olyan módon kerül megvalósításra, ami másoknak fájdalmat okozhat. A sofőr, aki annyira fontosnak tartja, hogy „időben oda kell érnie”, nemcsak saját életét kockáztathatja, de másokat is veszélybe sodor. Az, aki a munkáját mindennél fontosabbnak tartja, az értelemszerűen elhanyagolhatja családját. Az az idő, amit nem tölt el szeretteivel, nem pótolható, miközben ezáltal a kapcsolata végérvényesen megsérülhet mind élettársával, mind gyermekével. A félelmeinkben élő fanatikus – aki terrorcselekedetekre szánja el magát – olyan módon lép túl saját lelki fájdalmain, hogy egy képzeletbeli világot alkot magában, és ennek elérésére bármit képes feláldozni. Az itteni világban már az emberéletek, sőt a saját élete sem jelent igaz értéket.

A huszadik századi tömeggyilkosságokban visszatérő motívum volt az, hogy az áldozatokat már nem is tekintették embernek. Ezek alapján érthetővé válhat az a tény, hogy a fanatizmus ideológiái miért olyan gyakran vallásos ideológiák. A középkori inkvizíció túlkapásaiban ott volt az is, hogy az eretneknek vagy boszorkánynak tekintett ember helyett már csak az elpusztítandó démont látták. A második világháború náci rendszere egy saját vallást próbált felépíteni, ami őt igazolta. A kilencvenes években tevékenykedő japán Aum, new age gyilkos szekta szintén a felsőbbrendű igazságot keresők körében toborozta híveit. Az öngyilkos Heaven’s Gate ufóhívő szekta tagjai a társadalomban elszenvedett csalódások elől menekülő emberekből állt. Olyan emberekből, akik olyannyira kétségbeesetten kerestek menedéket, hogy nem voltak képesek meglátni és felismerni a legnyilvánvalóbb csapdahelyzeteket sem. Ugyanezt a profilt lehet feltételezni korunk vallásos fanatikusairól is. A fanatizmusban tehát olyan lelki mechanizmusok vannak jelen, melyek minden ember pszichéjében fellelhetők, de egy mögöttes félelem megakadályozza ezen érvek figyelembe vételét: ezt nevezzük a józan ész hangjának. A fanatizmus nemcsak a nagy terrorcselekedetekben van jelen, hanem hétköznapjainkban is. Elég, ha nem vagyok hajlandó észrevenni, hogy saját gyermekem viselkedése komolyan bánt másokat. Vagy azt, hogy a sport iránti rajongásom sérthet vagy károsíthat másokat.

Mindazonáltal jó okunk lehet elutasítani mások vádját, hogy fanatikusok vagy makacsok vagyunk, ha tényleg tudjuk magunkról, hogy a mások által furcsállt döntéseink úgy képviselik értékeinket, hogy közben a körülöttünk levő szeretteinkre és embertársainkra tudunk figyelni. Azt, hogy miként tudjuk eldönteni, bízhatunk-e a saját magunkról alkotott véleményünkben, vagy mi is csak magunkat ámító fanatikusok vagyunk, erről egyféleképpen bizonyosodhatunk meg: ha tudjuk magunkról, hogy miként állunk az önámítással.

A szerző pszichológus

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.