Egyházaink vezetőinek karácsonyi pásztorlevelei

2018. december 23., 17:53 utolsó módosítás: 2018. december 23., 18:01
Fotó: Haáz Vincze
Karácsony a családok ünnepe

Karácsony a családok ünnepe. Ilyenkor még a szétszóródott családtagok is hazajönnek. A karácsonyfa tövében ott találjuk a szent családot Jézus körül. Együtt fohászkodunk: „Jézus, Mária, József! Nektek ajánljuk szívünket és lelkünket!” Kit látunk a jászolban és a jászol körül? A központ a gyermek Jézus. A második isteni személy értünk emberré lett. A megtestesülés hitünk szent titka. Fájó visszagondolni a referendumra, ahol az emberek nem álltak ki keresztény értékünk, a család mellett. Pedig ez jó alkalom lett volna a hitvallásra. Marad számunkra a keresztségben vállalt feladat: keresztény életünkkel tegyünk tanúságot Krisztus mellett.

A jászolban fekvő kisded mellett ott van a Boldogságos Szűz Mária és Szent József, együtt a szent család, amely örök érvényű modellje a keresztény családoknak. A Boldogságos Szűz Mária minden keresztény nőnek az eszményképe. Szentatyánk az örök változatlan evangéliumot hirdeti, amelyet alkalmazni kell a kortárs világban. Katolikus hívő számára az örök evangéliumot a Szentatya magyarázza, alkalmazza a kortárs körülményekre, amikor hit és erkölcs dolgában legfőbb tanítóként nyilatkozik. Egyházunk tanítása szerint keresztény katolikus szentségi házasságot férfi és nő köt az egyház áldásával, amelyben vállalják a kölcsönös támogatást és a gyermekáldás elfogadását.

A jászol mellett ott vannak a pásztorok is, Jézus első hódolói. Ők az egész egyházat képviselik. XVI. Benedek pápa újra megerősítette: egyház csak ott van, ahol megvan a hét szentség és az apostoli szukcesszió. Az ökumenikus mozgalom – keresztény egységtörekvés – nem azt jelenti, hogy elhallgatjuk saját igazságainkat, hanem ellenkezőleg: bemutatkozunk, és önazonosságunk feladása nélkül folytatjuk a párbeszédet.

S végül a jászol mellett ott van az ökör és a szamár is. Bibliai alapja az Izajás prófétánál elhangzó isteni kijelentés: „az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászlát, csak Izrael nem ismer meg.” (Iz 1,3) Érthető, hogy egyházunk kiáll a környezetvédelem, a klímaváltozás és a többi természeti katasztrófa megelőzése mellett. Ehhez tartoznak egyházi vagyonunk visszaszolgáltatását célzó pereink, iskolaügyeink, mert ez hozzátartozik egyházunk küldetéséhez. Érthetetlen, hogy egy „jogállamban” 28 év után sem kaphatjuk vissza intézményeinket, amelyek egyházunk karitatív tevékenységét hivatottak szolgálni. Amikor ebben az esztendőben is megünnepeljük Jézus földi születésnapját, az ő jászla köré felsorakozva kérjük: a mai idők küzdelmei közepette segítsen hűségesnek maradni hozzá!

Jakubinyi György

gyulafehérvári római katolikus érsek

 

Képesek vagyunk megváltozni, valamivel jobbá lenni

Minden évben figyelemmel hallgatjuk a Jézus születéséről szóló beszámolót. Az esemény hangulata olyannyira magával ragad, hogy a megígért új idők kezdeténél érezzük magunkat. A karácsonyi hangulatban az embert nemcsak a maga törékenységében látjuk, hanem észrevesszük saját életünkben a bennünket megérintő isteni fényt. És az angyalok társaságában felfedezzük Isten teremtményének igazi vonásait: a gyengédséget, a közelséget és a szerethetőséget.

Az evangélista beszámolója nem kerüli el a kettősséget: a kitaszítottság, a barlangistálló egyszerűsége annak a világnak a kifejezője, amelyben minden nyomorúság otthonra talál. Lehet ezt szegénységnek nevezni, a politikában

krízishelyzetnek, ahol az Isten által teremtett javak elértéktelenedése céltalanná teszi a közösség életét. Világunk is ilyenné válik: kimerült az értelmetlen elfoglaltságokban, amelyek csak átmeneti boldogsággal kecsegtetnek. Elfelejtünk emberek maradni; nem jut időnk megcsodálni a világot.

Az emberi lét és együttérzés kietlen pusztasága, ahogyan ezt Mária és József is megtapasztalta Betlehemben, elegendő volt arra, hogy a sötétségben fény szülessen, és befogadóvá tegye környezetét. Egyszerű pásztorok érkeznek elsőként ez új világba, hogy megtapasztalják az új idők jeleit, hisz minden jel arra mutat, hogy velünk az Isten. Így lesz Betlehem egy új jövő kezdete. E jelnek erejében találnak otthonra a közösségek. Előrehaladásuk tartalékait már nem kiapad forrásoknál keresik, hanem ott, ahol mindennek az értelme rejlik, az Istennel való találkozás csodálatos titkában. A betlehemi kietlenség az isteni terv kibontakozásának egyik színtere. Nem befejezés, hanem egy új lehetőség minden olyan ember számára, aki életének igazi célját keresi.

Karácsony ünnepének kihívása számunkra az, hogy meggyőző hittel és az Istennel való találkozás örömével tudjunk minden nap jelen lenni e világban. Ennek a hitnek az erejében tudjunk helytállni a közösségi élet megszervezésében, az igazságosság megvédelmezésében, jogaink érvényesítésében és az emberhez méltó életkörülmények biztosításában.  E hitnek és örömnek az erejében tudjunk közeledni egymáshoz elfogadva azt, hogy különbözőek vagyunk, néha nem vagyunk elég jók, de Isten szeretetére mindannyian méltóak maradunk. A Megtestesülés titka előtt képesek vagyunk megváltozni, valamivel jobbá lenni és új esélyt adni magunknak, a világnak.

„A nép, mely sötétségben jár, nagy fényességet lát!” Izajás próféta szavait hallva ne a költői kifejezésben gyönyörködjünk, inkább engedjük, hogy a meghívás hangja megérintsen bennünket. Örüljünk az isteni fénynek, amely életünk minden sötét zugába képes betörni. Engedjük, hogy megszűnjön körülöttünk a sötétség, és mindent eltöltsön karácsony fénye.

Böcskei László

nagyváradi római katolikus püspök

Fotó: Barabás Ákos
Karácsony nem a csúcs, hanem egy fénnyel tele kezdet

Legtöbb házban ott van a karácsonyfa, körülálljuk, énekelünk és imádkozunk. Örülünk neki, mert a jelképe annak, hogy az élet az igazi világosság, közénk jött. Karácsonykor megtelik a szívünk örömmel. Szeretnénk, ha örömünk nem csak addig tartana, ameddig a karácsonyfának a levelei kezdnek lehullani. De pontosan ezért jött el Jézus közénk.

Szent János evangélista, amikor arról ad hírt, hogy Jézus közénk jött, az Igével kezdi leírni a karácsonyi eseményt: „az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige… Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága” (Jn 1,1-4). Elmélkedjünk ezeken a szavakon: „az Igében élet volt, és ez az élet az emberek világossága.” Nem egy csodás csillag csupán, ami megjelenik Betlehemben, és aztán eltűnik, hanem az Igében élet volt. Abban, amit Isten elküldött a földre, élet van, és ez világít az embereknek. Mikor világít nekem? – Ha élem ezt az életet. Ha nem élem Jézus életét, akkor is világít, de másoknak. Én sötétségben maradok, bennem nem lesz világosság.

Annyira szép az élete azoknak, akik engedik, hogy az Ige alakítsa az életüket! Mint azé a fiatal asszonyé is, aki nemrég állított meg, hogy elmondja: atya, én januárban gyóntam magánál, maga azt mondta, olvassak a Szentírásból, azóta mindennap olvasok, és az életem megváltozott. A Jóisten megérintette valamilyen módon ezt az asszonyt. Ez az, amikor belülről jön a világosság. Ez tesz boldoggá. Ha elkezdem élni az életet, elkezdek a jövőre is reménységgel nézni. Miért? – Mert Istennel vagyok, mert ő élete bennem van.

Világosság jött a sötétségbe – mondja Szent János evangélista. Mindannyian érezzük, mennyi sötétség van körülöttünk. Ezért különösen is fontos, hogy mindannyian ráébredjünk küldetésünkre: azért adta ezt az életet Isten, hogy világosság legyünk, és másokat is elvezessünk erre.

Van egy titka a boldogságomnak: az Istennel való találkozásom. Karácsony nem a csúcs, hanem egy fénnyel tele kezdet. Eljött Jézus, hogy mindig velünk legyen. Így nem az fog történni, hogy karácsonykor sok jót teszek, utána pedig leállok. Épp ellenkezőleg: karácsonykor valami történhet életünkkel, ami után már nem kívánkozunk visszatérni a régi sötétségbe.

Isten emberré lett. Meghív minket. A válaszunk a szeretet lehet. Ám ha őszintén szeretünk, egy fal leomlik szívünk körül, és sebezhetőekké válunk, sok mindent el is veszíthetünk. De ha ezt nem tesszük, akkor benne maradunk a sötétségben: fáradtak, mogorvák maradunk. Ha szeretünk, akkor tápláljuk azt az életet, amit Krisztus hozott nekünk. Fedezzük fel ezt az isteni életet a mindennapjainkban, hogy így tudjunk a sötétségben világosság lenni!

Pál József Csaba

temesvári  római katolikus püspök

 

Karácsony csúcspontja az ünnepi mise

Karácsony Urunk születésének főünnepe. Jézus születésnapját az ő feltámadása fényében kell ünnepelnünk. Mert ha Krisztus nem támadt volna fel, ma nem ünnepelnénk karácsonyt. Karácsony liturgikus ünneplésének négy mozzanata van. A vigília mise, az éjféli mise, a pásztorok miséje és az ünnepi mise. Mind a négy Krisztus feltámadásának erőterében emlékezik meg Isten értünk művelt csodás tetteiről. Miről is van szó?

A vigília szentmisét december 24-e estéjén mondjuk, amelyben az adventi várakozásunk utolsó szakaszát már úgy mutatja meg a liturgiánk, mint amikor a versenyfutók előtt feltűnik a cél. Beteljesül a próféták jövendölése: közénk jön Isten. Leszáll az emberi élet legmélyére, hogy mi általa felemelkedhessünk az égi magasokba. József igaz ember volt, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta; nevelőatyja lett Isten Fiának és ő adott nevet neki. Nemcsak Mária igenjét, szabad beleegyezését kérte Isten, hanem Szent József együttműködését is várta. Testvéreim, Isten ma is ugyanígy elvárja tőlünk az ő kegyelmeivel való együttműködésünket. Éjféli mise. A világtörténelem legnagyobb eseménye van a középpontban. Az örök Isten Igéje, a második isteni személy emberként megszületett Betlehemben. Ó, hány hívő keresztény fogadja örömmel a jó hírt! Emberré lett Isten! Ugyanakkor hány családban csupán külsőség ez az este. Milyen más kegyelmet kérhetnénk ezen az éjszakán Istentől, minthogy az égi kisded ragyogja be minden ember szívét? A pásztorok miséje. Karácsonykor csak kevesen vállalják, hogy a korai misére elmenjenek. Pedig e szentmisének is külön mondanivalója van. Kik voltak az első hódolói a földre szállt szeretetnek? Nem királyok, nem gazdag előkelőségek, hanem az egyszerű pásztorok. Megszületett, aki majd saját magát hozzájuk, a jó pásztorhoz hasonlítja; aki ismeri juhait, és megvédi őket az élete árán is. Így tekintek-e a betlehemi kisdedre, mint aki értem jött? Rá bíztam-e már magam, engedem, hogy vezessen?

Karácsony csúcspontja az ünnepi mise. Szent János evangélista Jézus örök születéséről beszél, akiben Isten látta, hogy jó minden, amit teremtett. Amikor pedig az ember bűnével elfordult Istentől, és a sötétséget választotta, nem hagyta magára, hanem megtestesült, hogy fényt gyújtson a sötétségben, és visszavezesse a bűn rabságában sínylődő embert Istenhez. És akik befogadják, hatalmat kapnak az újjászületésre, hogy Isten gyermekei legyenek. Aztán következik Szent János nagy tanúságtétele: „Az Ige testté lett és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” – Hol láttad, János apostol, Isten dicsőségét? – Láttuk a kereszten meghalni, és harmadnapra feltámadni. Tőlünk függ, mit teszünk e kitárt karokkal; átszegezzük-e, vagy hagyjuk, hogy átöleljenek. Karácsony ünnepén a kisded Jézus tárja felénk kezét. Kegyelem az, ha megértjük: a kisdeddel együtt a keresztre feszített Jézust is át kell tudnunk ölelni. Karácsony ünnepe hitvallás. Hisszük és valljuk, hogy a betlehemi gyermek a próféták által megígért Messiás, Isten Fia, aki megtestesült, és Betlehemben megszületett. Az ő születésnapját úgy ünnepelni, hogy bennünk is megszülessen, ez a legnagyobb kegyelem.

Schönberger jenő

szatmárnémeti  római katolikus püspök

 

Fotó: Barabás Ákos
A Gyermekben a jövő (Ésaiás 9,5-6)

Szekularizált világunkban sokan fel sem teszik a kérdést, mit ünnepelünk karácsonykor, vagy mit jelent számunkra ez az ünnep. Ha a kereskedőket kérdezzük, a karácsony számukra az a lehetőség, amikor bizonyos dolgokból annyit adhatnak el, mint szinte egész évben. Ha az eladókat kérdezzük, akkor azt mondják, a karácsony sok pluszórát jelent a munkában. Az elvált szülők gyermekei pedig szorongást éreznek, és azt kérdezik, miért kell ennek így lennie. A szülőknek pedig sok-sok törődést, hogy a gyermekeiknek örömöt szerezhessenek.

A bibliában más hangulatok és érzések vannak: nem azért, mert azok jobb emberek voltak, vagy különbek mint mi, de talán csak azért, mert a nagy megpróbáltatáson átment nép jobban látta és átérezte valós helyzetét.

Milyen a mai ember helyzete? – tehetjük fel a kérdést. Több a pénz, gyorsan tudomást szerezhetünk a világon történt eseményekről, azonos divat szerint öltözködhetünk és élhetünk. De ezek mégsem változtatják meg életünket. Miért van az, hogy a világ olyan részein, ahol az emberek kifosztottnak és üresnek érzik az életüket, a karácsony ünneplését jobban átérzik, mint mi? Az ember csak Isten előtt megállva tudja felfedezni helyzetét.  Ézsaiás népe eljutott az emberi kapaszkodók végső határáig. Ez abból is látszik, hogy másképp nem képzelhető el, hogy az emberek eljutnak arra a pontra, hogy egy gyermekben lássák meg a reménységet. A mi reménységünk itt a Kárpát-medencében egy gyermekben van. „Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! ”

Nincs más távlat, nincs hova nézni, csak Krisztusra lehet tekinteni, a Megváltóra, aki áttörte az eget és karácsonykor megnyitja számunkra Isten világát.

Most itt állunk tanácstalanul, szemben az angyali üzenettel, amelyik a teljes reménységről szól, de mi mégis félünk, és kétségbe esünk. Az öröm nehezen érkezik meg úgy, mint egy gyermek, amelynek születésére kilenc hónapig kell vigyáznunk. Ézsaiás népe abban reménykedett, hogy olyan világ jön, ahol az eljövendő gyermeknek lesz igazi hatalma, ahol az lesz az igazi hatalom, ami gyermeki. Azt remélték, hogy saját életük alapvetően meg fog változni.

Ne azt kívánjuk, hogy átvészeljük valahogy az ünnepeket, hanem abban reménykedjünk, hogy a dolgok helyükre kerülnek, hogy az életünk megváltozik, és azzá leszünk, amivé teremtettünk.  A karácsonyi fényben pedig mindenki annak látszik valóban, aki. Ezzel a reménységgel fogadjuk és várjuk a gyermek születését.

Kató Béla

erdélyi református püspök

Örömünk teljes legyen

Sok örömtelen napot hagytunk magunk mögött. Rengetegen élnek körülöttünk milliónyi ok eleven sebén. Annak ellenére történik mindez, hogy Isten gondoskodik a huzamosan mellénk szegődő és életminőséget jelentő öröm folyamatos biztosításáról. Karácsonyunk olyan ünnep lehet, amely örömforrás az esztendő minden napjára. Azt csak mi gondoljuk, hogy az ünnep hivatalos velejárója a kötelező mosoly. Az igazi karácsony történelmileg Krisztus megszületése, ugyanakkor egyénileg elmaradhatatlan találkozás és közös élet vele, amely nekünk újjászületés és mindennapi közös sors Isten egyszülött Fiával! Nem tekinthetjük múló napjainkat úgy, mint néhány ünnepi alkalom gyorsan illanó órája, mert Isten az első karácsonytól komolyan vette, hogy „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20). Isten jelenléte biztosítja az ünnepi örömöt minden napra. Jelenlétében már nincs kényszerű mosoly, nincsenek hazug mondatok. Isten ezért jelenik meg, ezért küldi közénk Krisztust.

Az ószövetségben az áldást ajándékozó Isten maga fogalmazta meg Áronnak, hogy mi lesz a nemzet javára. Áldás lesz, ha Isten őrizetét megtapasztalja minden ember azáltal, hogy arcát ragyogtatja és odafordítja hozzájuk! Az így megjelenő Isten könyörül rajtuk és békességet ad. Karácsony áldásának előzménye az ároni áldásban van! (4Móz 6,24-26).

Az újszövetség Isten karácsonyi tettét szintén ajándékok jelentkezésével érzékelteti. A félelmetesen sötét korszakot megtöri az égen megjelenő csillag célravezető fénnyel! Megszületett Jézus. Megjelent Isten a betlehemi gyermekben. Átkarolható, ölbe vehető. A megszületett gyermek megjelent az ember nyomorúságában, ünneptelen életében, majd megjelenik dicsőségben az állandó ünnepi korszak megnyitásával. Erre úgy készít, hogy bemutatja a valódi ajándékait, amelyek az első karácsonnyal érkeznek, és nem hervadnak meg az ünnepi fenyővel! „…megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által…, hogy kegyeméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek” (Tit 3,4-7).

Karácsony az alázat kezdete. Mindennapi ünnepünk mindennapi alázattal jár kéz a kézben. Az alázat folytonos találkozás és együttlét a megigazító Istennel. Ezen az úton jön velünk jósága, hogy jók legyünk, emberszeretete, hogy szeretni tudjunk. Mindezt karácsonykor ismerhetjük meg legtökéletesebben feltárulkozó csodákban. Adjon Istenünk áldott ünnepet és ünneplő hétköznapokat jóra igazító szeretetével!

Csűry István

királyhágómelléki református püspök

A barlangistálló örömüzenete (Lk 2,7)

Krisztus születésének titka mindig is foglalkoztatta az embert, aki olykor kételkedve, máskor álmélkodva állt a titok előtt. Amikor sikerül hittel fogadnunk karácsony titkát, olyankor a karácsonyi gyermek születésére gondolva arra várunk, hogy a gyengeségében erős Krisztus a mi életünkbe is változást hozzon. Veszélyeztetettség és fenyegetettség közepette fényt, világosságot, védelmet, biztonságot és szabadulást adjon. A Szentírásban csak arról olvasunk, hogy Mária jászolba fektette a kisded Jézust. Az istállót vagy barlangot, minden mást, amit énekeinkben énekelünk vagy a festményeken szemlélünk, a bibliai részleteket továbbgondolt emberi képzelet rajzolta meg. Sokkal kifejezőbb a barlangistálló képe, amely a 6. századi bizánci ikonok prototípusa. Miért fejez ki többet Krisztus születésének lényegéről a barlangistálló, mint a nálunk ismert hagyományos faistálló? Mert a barlang képe már természet szerint magában hordoz egy kettősséget. Egyrészt a barlang sötétje és a benne rejlő titokzatosság elbizonytalanodást kelt bennünk. Másrész viszont a szikla mélysége ősidők óta védelmet és biztonságot jelentett az ember számára. Jézus korában az istállók is gyakran kaptak helyet barlangban. A karácsonyi barlangistálló szemléletesen összegzi a Krisztus születését övező kettősséget, az egymásnak feszülő ellentéteket.  Együtt van benne a barlang mélységes sötétje és a Krisztus mindent átjáró fényessége. A rejtélyes barlang fenyegetése sejteti a gyermek Jézusra leselkedő heródesi fenyegetettséget, ugyanakkor szemlélteti az elrejtett sziklamélyedésnek védelmét és biztonságát minden ártó szándékkal szemben.

A barlang továbbvisz a keresztény hagyományba egy zsidó legendát is. E szerint az első jeruzsálemi templom pusztulásakor az Isten jelenlétét jelképező, templomban őrzött örök láng látszólag kialudt. A legenda szerint viszont annak parazsát titkon őrizték egy barlangban, majd amikor a második templom megépült, az új templom örök mécsesét a barlangban megőrzött parázzsal gyújtották meg.  E legenda emlékeztet a születéstörténetre: karácsonykor a barlangistállóban menedékre talál az „örök fény”, a Világ Világossága, akiben közöttünk, velünk az Isten.

A bibliai híradással nem ellenkeznek ezek az emberi képzetek, amellyel a nagy titkot próbáljuk elképzelni. Akkor nem ellenkeznek az ige üzenetével, ha nem tévedünk el a részletekben, hanem mindig megmaradunk az ige üzeneténél: értünk Isten ember lesz, védelmet és biztonságot hoz számunkra az örök élet reményével. A barlang képe segíthet minket abban, hogy megtanuljuk megkülönböztetni a lényeget a mellékestől, az árnyékot a valóságtól – a Platón által megfogalmazott barlanghasonlat mintájára. A valóság az, hogy Krisztus szabadításának útja a barlangistálló jászlától, a kereszthalálon és sírbarlangon át a mennyei dicsőségbe vezetett, és hitünk szerint Krisztusért oda vezet el minket is. Ez a karácsonyi barlangistálló örömüzenete.

Adorjáni Dezső Zoltán

evangélikus-lutheránus püspök

 

Meg kell tudni állni, el kell tudni csendesedni (Lk 2,8–10)

Karácsonyhoz közeledve szép élményekkel megrakottan vagy épp súlyos gondokat hordozva, feszült pörgés közepette telnek napjaink. Arra készülünk, hogy Jézus születésére emlékezzünk és ünnepeljünk együtt a családdal. Az ünnep előtt viszont elvégzendő feladataink nyomasztanak, és hiányérzetünk támad, amit azzal remélünk orvosolni, hogy majd szeretteink körében örvendezve megállunk a karácsonyfa mellett. Mindennapjaink megszokott útjait járjuk. Morajló, zajtól hangos világunkban sokszor saját hangunkat sem halljuk. Egyre többször fogalmazódik meg bennünk a nyugalom utáni igény. Környezetünk csillogóan pompázik, és feladatainkat idegesebben végezzük, pedig csendre vágyunk. Azt reméljük, hogy legalább karácsony ünnepén meg fogunk nyugodni.

Az evangélium szerint az est leszálltával ott heverésztek a nyájuk mellett a pásztorok. Ekkor jelentek meg az angyalok, és körülvette őket az Úr dicsősége. Ettől az őket átölelő ragyogástól megijedtek, hisz szokatlan, ami velük történt, de félelmük eloszlott, amikor meghallották az égi üzenetet, és azonnal elindultak az angyal által megjelölt helyre.

Milyen ritkán történik meg velünk az, hogy elcsendesedünk. Legtöbbször azt mondjuk, hajt a kötelesség. Pedig meg kell tudni állni, el kell tudni csendesedni. Mikor álltál meg csendben vagy emelted tekintetedet az ég felé? Hogy érezze a melletted élő: képes vagy még csendben megállni. Bizony, ritkán tudjuk ezt megtenni. Hiányoznak a csendes percek. Hírektől, üzenetektől telített világban élünk. Túl sok lett a közlés, és túl kevés lett a figyelem. Ilyen körülmények között minden okunk megvan a csendsóvárgásra. Karácsonykor ez a vágy még fokozottabban él bennünk. „Csend, a csendre vágyom én, hogy hallható legyen, / ki vigaszt küld felém…” – dúdoljuk a slágert magunkban, és várjuk, hogy a mi megnyugvásunk nélkül jöjjön mégis az angyal. Ám az angyal benned van, meg kell őt találnod. Pusztán és tétlenül várni nem elég, hanem tenni kell érte!

Isten megtartó fényének felragyogása volt a nagy hír kétezer évvel ezelőtt, és ez most is az örömüzenet: „született néked Megtartó, ki az Úr Krisztus a Dávid városában” (Lk 2,11). Karácsony a világosság megtapasztalásának lehetőségét kínálja számunkra. Hiszen Jézusnak köszönhetően nem maradtunk sötétségben, hanem megtanultuk: mi lehetünk a világ világossága. Ő tanított arra, hogy elég minden napnak a maga gondja, és ne aggodalmaskodással töltsük időnket. „Jertek el csupán ti magatok (…) és pihenjetek meg egy kevés ideig” (Mk 6,31) – szól hozzánk is e pörgő világban. Karácsonykor vegyen igazi csend körül, és ha a lelkünk egymáshoz ér, az adja az ünnep igazi értékét és melegét.  A karácsonyi ünnep meghitt csendje tegyen képessé arra, hogy olyan szemünk legyen, amely meglátja az Úr dicsőségét a mában és a holnapokban is!

Bálint Benczédi Ferenc

unitárius püspök

 (A pásztorlevelek szerkesztett, rövidített változata)

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb
Hallgassa online rádióinkat