Szent István-rend: rang a múltból

Megyeri Dávid 2014. augusztus 23., 10:15

Néhány éve az egyik legrégebbi és legpatinásabb magyar kitüntetés, a Szent István-rend odaítélése hagyományának felújítása is növeli az államalapítás ünnepének rangját. Az augusztus 20-i budapesti rendezvények idén is összmagyar ünnepként vonzották az érdeklődőket az egész Kárpát-medencéből.

galéria

Idén Rubik Ernő feltaláló és Kertész Imre Nobel-díjas író vehette át a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Szent István-rendet. Az elismerésben olyan személyiségek részesülhetnek, akik nemzetközi elismertsége vitathatatlan, és öregbítik Magyarország hírnevét. Tavaly Áder János köztársasági elnök a legmagasabb állami kitüntetést Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszónak és Lámfalussy Sándor közgazdásznak adta át az államalapítás ünnepe alkalmából.

 Jóval régebbi hagyományokat élesztett föl 1764-ben Mária Terézia. A legenda szerint a magyar nemesek megnyerésére, katonai érdemeik elismeréseképpen a Szent István király idejéből származó lovagrendi tradíciókba leheltek ismét lelket a királynő rendelkezésére. A jelek szerint a birodalom uralkodója magas piedesztálra helyezte a magyar hagyományokat, és ennek nyomatékot is akart adni. A Károly Róbert által 1326-ban életre hívott Szent György- és az 1408-ban Zsigmond alapította Sárkány-rend után olyan kitüntetéssel gazdagodott a magyar államiság, amelynek csakhamar kiemelkedő nemzetközi reputációja lett, hiszen külföldi uralkodók is részesültek benne.

Első ízben 1764 május elején kétnapos ünnep keretében adták át húszegynéhány arra érdemesültnek. A rákövetkező esztendőben az eredetileg tervezett mintegy száz főre egészítették ki a Szent István-rend névsorát. Az alapító oklevélben megfogalmazott célok szerint ugyanis húsz nagykeresztet, harminc középkeresztet és ötven kiskeresztet oszthattak ki, hogy teljes legyen a lovagi lajstrom. A rendhez tartozásnak inkább szimbolikus szerepe volt, közös fellépéseik, gyűléseik nem voltak a kiemelt ünnepségeken az állami rendezvényeken való megjelenést leszámítva. A legfőbb közjogi és egyházi méltóságok lényegében automatikusan tagjai lettek a Szent István-rendnek. Igaz, hogy is nézett volna ki, ha egy kancellár utasít egy főispánt, akinek ilyen kitüntetés van a birtokában. A hierarchia harmonikus fenntartása megkövetelte, hogy a magas rangú tisztviselők egyben a rend tagjaivá is váljanak. A nagymester kezdetben maga az uralkodónő volt, férje, Lotharingiai Károly haláláig. Ekkor, 1765-ben fiának, a későbbi II. Józsefnek adta át a stallumot. Jellemző azonban a rend hamar kivívott presztízsére, hogy bár ezt követően a császárnő egyszerű fekete ruhában jelent meg a nyilvánosság előtt, a Szent István-rend kitűzőjét mindig hordta.

Húzódzkodók

Nemzetközi karriert is befutott a Szent István-rend. Metternich 1810-ben, a megalázó katonai vereség, bécsi bevonulás után intézett levelet Erdődy József rendkancellárhoz, hogy a francia császárnak oda kell ítélni a Szent István-rend nagykeresztjét. Napóleon kitüntetését további alkalmak követték, az udvari diplomáciai protokoll szerint uralkodók, államférfiak egész sora kapta meg egészen az 1940-es évek derekáig.

Érdekes módon azonban nem mindenki kapott az alkalmon, ha „megkínálták” a magas rangú elismeréssel. Arany János például a kiegyezés után, a dualizmus korában elhárította volna magától a megtiszteltetést. Andrássy Gyula gróf és báró Eötvös József elkövették azt a figyelmetlenséget, hogy nem puhatolóztak a nemzet első költőjénél, mielőtt felterjesztették. A magyar szabadságharc emlékének elkötelezett őrzője és ápolója, Petőfi Sándor barátja nem szeretett volna ilyen magas uralkodói kegyben részesülni. Elzárkózásában nyilván közrejátszott, hogy a császár Haynaut és a szabadságharc leverőjét, Paszkevicset is megajándékozta a lovagrendi tagsággal. Andrássyék nem visszakozhattak presztízsveszteség nélkül, így az a kompromisszumos megoldás született, hogy Arany János nem utasította ugyan vissza, ám egyetlen alkalommal sem viselte.

Más volt az esete a renddel gróf Széchenyi Istvánnak. Amikor 1848 elején felmerült, hogy a legnagyobb magyar egyfajta közvetítői szerepet tölthetne be az udvar felkérésére a nemzet és a király közti egyre bonyolultabbá váló ügyekben, naplóbejegyzése tanúsága szerint egyik feltételként a Szent István-rend-i tagságot is megjelölte. Szerepvállalása az 1848-as Batthyány-kormányban azonban nyilvánvalóan lehetetlenné tette e feltétel teljesítését.

Ünnepi takarékosság

A Magyar Nemzeti Múzeumnak a 250 éves Szent István-rend krónikáját bemutató kiállítása ezt a kontinuitást igyekszik megjeleníteni a modern muzeológia minden eszközével. Már maguk a régi ruhákkal, rendjelekkel, illusztris, többnyire történelmünk nagyjait ábrázoló festményekkel teli termek is tekintélyt parancsolók. A kiállítás rendezője, Pallos Lajos muzeológus felhívja a figyelmet, hogy érdekes módon a nagykeresztben és kiskeresztben részesülők keretét mindig kitöltötték, a középkeresztét viszont valahogy sosem. Ki tudja, miért? Talán az volt az oka, hogy a kiskereszt tagjai előtt mindig nyitva állhasson a továbblépés, emelkedés perspektívája.

A fényűző, pompás ruhákat, fényes, pazar, elegáns kivitelű rendjeleket látva azt lehetne hinni, hogy a gazdag Habsburg-udvar ezeket a díszes tartozékokat ajándékba adta a kitüntetetteknek. Pallos Lajos szerint azonban az anyagi megfontolások itt is határt szabtak a pazarlásnak. A díjazott halála után a kitüntetések visszaszálltak a rendre, udvarra, a ruhákat pedig eleve csak kiemelkedő alkalomra adták ki. Később már csak nagy ünnepeken, augusztus 20-án, Szent István napján és az úrnapi körmeneten öltötték fel. Aztán a 19. században eljött az az idő, hogy csak akkor vehette föl a rend tagja, ha festményt készítettek róla. Sőt, ez a ruhakímélő óvatosság odáig ment a század második felében, hogy még a piktort is a Burgba hívták: fesse meg ott a drága díszöltözéket a palásttal, s majd a vásznon bújtassa, öltöztesse bele a rend tagját. A spórolás még a nagykereszti gallért, a hermelin szegélyt is elérte. A 19. század végétől műszőrmével váltották fel a prémet.

Magyar sajátosság, hogy a legmagasabb kitüntetést az irodalmi, művészeti élet legkiválóbbjai szintén megkapták. Európa más országaiban ez a gyakorlat korántsem dívott. Pallos Lajos szerint ez szemlélteti a kor értékelvűségét, a kultúra, a művészet melletti elkötelezettségét. Arany Jánoson kívül Jókai Mór, Munkácsy Mihály, Benczúr Gyula, 1910-ben Mikszáth Kálmán, majd 1912-ben Szinyei Merse Pál is megkapta a rendjelet.

1918 után két évtizedes interregnum következett a Szent István-rend eseménytörténetében. A Monarchia felbomlása, majd IV. Károly 1922-es halála következtében gazdátlan lett a rend. A nagymesteri poszt betöltetlenné vált. Maguk a rendi jelvények, ruhák is Ausztriában maradtak, csak a húszas években származott vissza jelentős részük. Horthy Miklós élesztette újjá a Szent István-rend hagyományát 1938-ban, amikor Ausztria állami önállóságának megszűnésével, a német birodalomba olvadásával a maradék vitás kompetenciakérdések is eloszlottak. Kormányzóként azonban közjogilag is új életet lehelhetett a rendbe, s ehhez a Szent István-év szintén jó alapot teremtett. A kiállításon külön vitrinben tekinthető meg Horthy flottakabátja a kitüntetésekkel. Csak magyar érdemjelei vannak az egyenruhán a Szent István-rend nagymesteri jelvényével, mert minden kitüntetést nem vihetett magával Portugáliába.

Akikkel nem dicsekedtek

Első ízben Teleki Pál miniszterelnök kapta meg a nagykeresztet. Ami az új adományozottak egyikét-másikát illeti, érdekesség akad bőven. A kiállításon láthatók azok a fényképek, amelyeken Ribbentrop német, illetve Ciano olasz külügyminiszter viseli a rend jelét. Az adományozás tényéről viszont semmilyen írásos dokumentum nem lelhető fel. Hasonló köd lengi körül Göring érdemrendjét is. A birodalmi marsall rendjeléről csak az a fotó tanúskodik, amelyen az angol repülőmúzeum egyik vitrinjében láthatók a kitüntetései, s köztük felismerhető a Szent István-rend csillaga. Még a tiszti címtárban sem találni nyomát az említettek kitüntetéseinek, holott oda a külföldi adományozottak nevét pontosan feljegyezték. Mindezek a közvetett bizonyítékok azt látszanak alátámasztani, hogy a magyar állami vezetés nemigen hivalkodott a kényszerű szövetségesek elismerésével, s ennek adminisztratív módon nyomatékot is adott.

Az 1944–45-ös ostrom idején a Budavári Palotában a kincstár és a ruhatár részben megsemmisült, részben pedig hadizsákmányként a Szovjetunióba került. Többek közt emiatt is maradt kevés relikvia a Szent István-rendtől. Szemtanúk látták, amint 1945-ben szovjet katonanők felhasogatják a rendi köpenyeket ruhaanyagnak. A nem mindennapi tárlat augusztus 31-ig látogatható.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.