Hatvan éve szól a Marosvásárhelyi Rádió

2018. március 10., 12:16 utolsó módosítás: 2018. március 10., 12:25

Harmincperces magyar adással jelentkezett 1958. március 2-án, mára egész napos műsorrácsot kínál a térségben piacvezető Marosvásárhelyi Rádió. Az intézmény egykori igazgatója, Gáspár Sándor negyven éve a rádió munkatársa. Emlékképeivel színesítette az elmúlt hatvan évet.

Egész napos műsorrácsot kínál a térségben piacvezető vásárhelyi rádió Fotó: Haáz Vince

Megszólal a Székelyföld címmel sugározta első magyar műsorát a Marosvásárhelyi Rádió 1958. március 2-án. A kezdeti harmincpercnyi magyar adást hamar egyórás műsor váltotta fel. A rendszerváltás után négy órával indult újra a területi stúdió, amely folyamatos növekedés után mára egész napos műsoridőre nőtte ki magát.

A szerkesztőségben ma is, akárcsak a háromórás közvetítés idején, 15–20 ember dolgozik. Az alkalmazottaktól ez igen sok munkát követel. „A robbanásszerű műsoridő-növekedés aránytalanul nehéz feladat. Viszont ha elutasítjuk e lehetőséget, akkor magunk mondjuk ki, hogy nem szükséges fejleszteni a rádiót, el lehet sorvasztani és kész” – magyarázza Gáspár Sándor, a rádió nyugalmazott munkatársa, aki ma is aktív külsős tagja a szerkesztőségnek. A hatvanéves évforduló alkalmából egész napossá alakított műsorral jelentkező rádió éjszaka a délelőtti műsorok ismétlését sugározza.

Adáskörzete négy megyét fed le: Maros, Hargita, Kovászna és Brassó. Jó minőségben hallgatható azonban Kolozs és Fehér megyében is.

Az internetes hozzáférhetőségnek köszönhetően azonban gyakorlatilag bárhol követhető. Hallgatottsága magas, naponta több mint 200 ezren hallgatják a listavezető rádióadót.

Politikai megvalósítás

„Azt nem szokták elmondani, de igazából 1956-nak köszönhetjük a Marosvásárhelyi Rádiót, mert a hivatalos szervek annyira megijedtek a magyar forradalomtól, hogy okosan és gyorsan lazítottak a gyeplőn” – meséli az indulás előzményeit Gáspár Sándor. Erre utal az is, hogy ’56-ban született meg a határozat, amely a későbbi területi stúdió számára kijelölte a telket. Az ingatlanon az egykori polgármester villája állt, amelyet a városból szerzett pénzekből építetett föl, és amit később elkoboztak tőle. Ebbe az épületbe költözött be a rádió, amely ma is székhelyéül szolgál. A próbaadások 1958 január–februárjában jelentkeztek. Indítását az önkormányzati választások napjára időzítették, mint helyi megvalósítást, amivel a népet lelkesíteni lehetett. „Az ilyesmi mindig jól jön, manapság is szívesen használják, ősi recept” – fogalmazott Gáspár. A rádió első megszólalásakor felhívás hangzott el az aznapi helyi választásokon való részvételre, majd hazafias kórusműveket játszottak be. Megalakulását követően harmincperces magyar és tizenöt perces román műsort sugárzott.

Gáspár Sándor ma is aktív külső tagja a marosvásárhelyi szerkesztőségnek Fotó: Kádár Hanga

A rádióstúdió eredetileg Kádár János magyar pártfőtitkár marosvásárhelyi látogatásával és szónoklatával indult volna, ezzel is rávilágítva, hogy a rádió a magyarok számára a román párt- és államvezetés részéről felkínált ajándék.

A magyar politikus azonban beszédében annyira lojális volt a román–magyar barátsághoz, a kommunista eszméhez, az internacionalizmushoz, hogy nem tartott igényt arra, hogy felügyeleti szerepet gyakoroljon az erdélyi magyarság fölött. Ezért aztán a romániai elvtársak a rádióstúdió indítását nem kötötték össze Kádár személyével.

Az Aranykor kontrollja

Az 50-es és 60-as években a rádió műsorpolitikájában a helyi hagyományokra lehetett hivatkozni, amelyek nem általános, nem országhatáron túlmutató dolgok voltak. Így viszonylag szabadon lehetett ezekről beszélni. Ezért mutatkozhatott be a rádió hatvan évvel ezelőtt a Megszólal a Székelyföld című műsorával. Később a rendszer mégis jobbnak látta, ha senki sem emlékszik túlságosan a gyökereire. Az „Aranykor” cenzúrája két szakaszra osztható. 1977-ig működött a Sajtóigazgatóság nevű intézmény, ami egyértelműen cenzúrahivatal volt, még ha nem is így nevezték. Ennek alkalmazottai előírásszerűen jártak be a szerkesztőségbe. Meghallgatták a műsorokat, és ha valami nem felelt meg a szocialista eszme előírásainak, vették az ollót és kivágták – meséli Gáspár Sándor.

A rádió műsorait sokáig szalagról közvetítették. Élő adásban csak hírolvasás történt, de az is ritkán. A sugárzott adások négyszeres felügyelet alatt álltak: lehallgatta azokat a műsor szerkesztője, az osztályvezető, az igazgató és a Sajtóigazgatóság embere is. Az úgynevezett cenzúrahivatalt nemzetközi nyomásra szűntette meg Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár. A tartalmi ellenőrzés azonban nem ért véget, csak új formát kapott. A szerkesztőségek maguk feleltek a megjelent tartalmakért, az igazgatónak, főszerkesztőnek megnőtt a felelőssége. Gáspár szerint ebből a szempontból ma is így működik egy szerkesztőség, abban a korban azonban sokkal szűkebb volt az a határ, amelyet tilos volt átlépni.

A szocialista Romániában Ceauşescut kutyaugatással nem lehetett együtt emlegetni”

– meséli Gáspár egyik falusi riportjára utalva, amely azért akadt fenn a  szűrőn,  mert csak a diktátor nevének említésekor ugatott egy kutya. Máskor a libamájról szóló tudományos műsorral akadtak gondok, mivel az üzletekben nem lehetett ilyesmit kapni, így a vezetőség úgy ítélte meg, hogy a termék ingerelné az embereket. A cenzúra egyes kitételeit azonban ki lehetett játszani. A 80-as évek elején a települések nevét tilos volt magyarul kimondani. Ekkor jöttek a Szamos-parti város és hasonló találékony megoldások a települések megnevezésére. Gáspár emlékei szerint a rádió munkatársai komolyabb megtorlást nem szenvedtek rádióbeli megszólalásaik miatt, mert mindannyian elfogadták a fennálló játékszabályokat.

A rádiós munka előfeltétele a kommunista pártba való belépés volt, hiszen ez bizalmi állásnak számított. Ez persze nem azt jelentette, hogy a szerkesztőség tagjai elkötelezett kommunisták voltak, csupán a kor szelleméhez alkalmazkodtak. „A kommunista diktatúra 1985-ben jutott el oda, hogy már mindentől félt, amit közvetlenül nem tudott ellenőrizni” – emlékezik Gáspár. Ekkor számolták fel az összes regionális stúdiót, köztük a marosvásárhelyit is. Fél év alatt áthelyezték a rádió munkatársait. Mindenki kapott állást, többek között nyomtatott sajtóban, könyvtárban vagy múzeumban.

Forradalmi lendület

„Az 1989-es forradalmi események hatására mindenik területi stúdió újraindult. December 22-től egy hónapig forradalmi lendületből dolgoztunk, az első három nap együtt szólaltunk meg magyarul és románul” – emlékezik az újraindulás körülményeire Gáspár Sándor, aki a rendszerváltás után másfél évig volt a rádió igazgatója. A forradalom idején azzal ijesztgették a szerkesztőséget, hogy bomba van a pincében, ennek ellenére Gáspár és egy munkatársa nem hagyta el az épületet. A rádió udvarára néhány nap múlva kézigránátot dobtak, azonban ez sem robbant fel.

A vásárhelyi rádió a rendszerváltást követően plusz egy órát tudott kiharcolni magának, így négy óra műsorszórással jelentkezett. Ekkor kezdték a frekvenciákat megosztani, mivel a műsoridő növekedése miatt nem fértek be egymás után a rádióműsorok. Korábban ugyanazon a hullámhosszon sugározták egymás után a különböző városok adásait. Az újraalakulásnál jelentős mértékben újraszerveződött a szerkesztőség, bár a régi alkalmazottak közül mindenkinek jogában állt ismét munkába állni. Három embert nem fogadott vissza a szerkesztőség, az ő sorsukról többségi szavazással döntöttek.

A rádió a totális társadalmi zűrzavarban igyekezett közvetlenül tájékoztatni a lakosságot a fennakadásokról, minden fontos kérdésről tudósítani.

A marosvásárhelyi véres március napjaiban higgadtságával és tényszerűségével érdemelte ki hallgatóságának figyelmét.

Feszültségek, konfliktusok, munkássztrájkok alakultak ki, hamis információk terjedtek el abban az időszakban. Az akkori káoszban próbált rendet teremteni a rádió. A híre hamar elterjedt, a közönség figyelte, ugyanis a helyi dolgokról számolt be, hitelesen.

Technikai vívmányok

A rádió indulásakor magnószalaggal dolgoztak. A kétezres évek elején egy ideig párhuzamosan szalagot és számítógépet is használtak. Idővel azonban teljesen át kellett térni a digitális készülékekre, mivel a magnószalag drága lett, másrészt a lejátszó eszközök is változtak. A mai diktafonok néhány grammos készülékek, negyven évvel ezelőtt azonban öt és tizenkét kilós készülékekkel jártak terepre. Ezeket követte a kazettás magnó, majd a minidiszk, később pedig a teljesen digitális hangrögzítők. A rádióban a szalagos rendszert ma is tárolják tartalékként, hiszen az elektronikus rendszerek könnyen lefagyhatnak, üzemképtelenné válhatnak.

 Hevele Lili

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb
Hallgassa online rádióinkat