Hatvan éve szól a Marosvásárhelyi Rádió

Megszólal a Székelyföld címmel sugározta első magyar műsorát a Marosvásárhelyi Rádió 1958. március 2-án. A kezdeti harmincpercnyi magyar adást hamar egyórás műsor váltotta fel. A rendszerváltás után négy órával indult újra a területi stúdió, amely folyamatos növekedés után mára egész napos műsoridőre nőtte ki magát.

A szerkesztőségben ma is, akárcsak a háromórás közvetítés idején, 15–20 ember dolgozik. Az alkalmazottaktól ez igen sok munkát követel. „A robbanásszerű műsoridő-növekedés aránytalanul nehéz feladat. Viszont ha elutasítjuk e lehetőséget, akkor magunk mondjuk ki, hogy nem szükséges fejleszteni a rádiót, el lehet sorvasztani és kész” – magyarázza Gáspár Sándor, a rádió nyugalmazott munkatársa, aki ma is aktív külsős tagja a szerkesztőségnek. A hatvanéves évforduló alkalmából egész napossá alakított műsorral jelentkező rádió éjszaka a délelőtti műsorok ismétlését sugározza.

Adáskörzete négy megyét fed le: Maros, Hargita, Kovászna és Brassó. Jó minőségben hallgatható azonban Kolozs és Fehér megyében is.

Az internetes hozzáférhetőségnek köszönhetően azonban gyakorlatilag bárhol követhető. Hallgatottsága magas, naponta több mint 200 ezren hallgatják a listavezető rádióadót.

„Azt nem szokták elmondani, de igazából 1956-nak köszönhetjük a Marosvásárhelyi Rádiót, mert a hivatalos szervek annyira megijedtek a magyar forradalomtól, hogy okosan és gyorsan lazítottak a gyeplőn” – meséli az indulás előzményeit Gáspár Sándor. Erre utal az is, hogy ’56-ban született meg a határozat, amely a későbbi területi stúdió számára kijelölte a telket. Az ingatlanon az egykori polgármester villája állt, amelyet a városból szerzett pénzekből építetett föl, és amit később elkoboztak tőle. Ebbe az épületbe költözött be a rádió, amely ma is székhelyéül szolgál. A próbaadások 1958 január–februárjában jelentkeztek. Indítását az önkormányzati választások napjára időzítették, mint helyi megvalósítást, amivel a népet lelkesíteni lehetett. „Az ilyesmi mindig jól jön, manapság is szívesen használják, ősi recept” – fogalmazott Gáspár. A rádió első megszólalásakor felhívás hangzott el az aznapi helyi választásokon való részvételre, majd hazafias kórusműveket játszottak be. Megalakulását követően harmincperces magyar és tizenöt perces román műsort sugárzott.

A rádióstúdió eredetileg Kádár János magyar pártfőtitkár marosvásárhelyi látogatásával és szónoklatával indult volna, ezzel is rávilágítva, hogy a rádió a magyarok számára a román párt- és államvezetés részéről felkínált ajándék.

A magyar politikus azonban beszédében annyira lojális volt a román–magyar barátsághoz, a kommunista eszméhez, az internacionalizmushoz, hogy nem tartott igényt arra, hogy felügyeleti szerepet gyakoroljon az erdélyi magyarság fölött. Ezért aztán a romániai elvtársak a rádióstúdió indítását nem kötötték össze Kádár személyével.

Az 50-es és 60-as években a rádió műsorpolitikájában a helyi hagyományokra lehetett hivatkozni, amelyek nem általános, nem országhatáron túlmutató dolgok voltak. Így viszonylag szabadon lehetett ezekről beszélni. Ezért mutatkozhatott be a rádió hatvan évvel ezelőtt a Megszólal a Székelyföld című műsorával. Később a rendszer mégis jobbnak látta, ha senki sem emlékszik túlságosan a gyökereire. Az „Aranykor” cenzúrája két szakaszra osztható. 1977-ig működött a Sajtóigazgatóság nevű intézmény, ami egyértelműen cenzúrahivatal volt, még ha nem is így nevezték. Ennek alkalmazottai előírásszerűen jártak be a szerkesztőségbe. Meghallgatták a műsorokat, és ha valami nem felelt meg a szocialista eszme előírásainak, vették az ollót és kivágták – meséli Gáspár Sándor.

A rádió műsorait sokáig szalagról közvetítették. Élő adásban csak hírolvasás történt, de az is ritkán. A sugárzott adások négyszeres felügyelet alatt álltak: lehallgatta azokat a műsor szerkesztője, az osztályvezető, az igazgató és a Sajtóigazgatóság embere is. Az úgynevezett cenzúrahivatalt nemzetközi nyomásra szűntette meg Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár. A tartalmi ellenőrzés azonban nem ért véget, csak új formát kapott. A szerkesztőségek maguk feleltek a megjelent tartalmakért, az igazgatónak, főszerkesztőnek megnőtt a felelőssége. Gáspár szerint ebből a szempontból ma is így működik egy szerkesztőség, abban a korban azonban sokkal szűkebb volt az a határ, amelyet tilos volt átlépni.

– meséli Gáspár egyik falusi riportjára utalva, amely azért akadt fenn a  szűrőn,  mert csak a diktátor nevének említésekor ugatott egy kutya. Máskor a libamájról szóló tudományos műsorral akadtak gondok, mivel az üzletekben nem lehetett ilyesmit kapni, így a vezetőség úgy ítélte meg, hogy a termék ingerelné az embereket. A cenzúra egyes kitételeit azonban ki lehetett játszani. A 80-as évek elején a települések nevét tilos volt magyarul kimondani. Ekkor jöttek a Szamos-parti város és hasonló találékony megoldások a települések megnevezésére. Gáspár emlékei szerint a rádió munkatársai komolyabb megtorlást nem szenvedtek rádióbeli megszólalásaik miatt, mert mindannyian elfogadták a fennálló játékszabályokat.

A rádiós munka előfeltétele a kommunista pártba való belépés volt, hiszen ez bizalmi állásnak számított. Ez persze nem azt jelentette, hogy a szerkesztőség tagjai elkötelezett kommunisták voltak, csupán a kor szelleméhez alkalmazkodtak. „A kommunista diktatúra 1985-ben jutott el oda, hogy már mindentől félt, amit közvetlenül nem tudott ellenőrizni” – emlékezik Gáspár. Ekkor számolták fel az összes regionális stúdiót, köztük a marosvásárhelyit is. Fél év alatt áthelyezték a rádió munkatársait. Mindenki kapott állást, többek között nyomtatott sajtóban, könyvtárban vagy múzeumban.

„Az 1989-es forradalmi események hatására mindenik területi stúdió újraindult. December 22-től egy hónapig forradalmi lendületből dolgoztunk, az első három nap együtt szólaltunk meg magyarul és románul” – emlékezik az újraindulás körülményeire Gáspár Sándor, aki a rendszerváltás után másfél évig volt a rádió igazgatója. A forradalom idején azzal ijesztgették a szerkesztőséget, hogy bomba van a pincében, ennek ellenére Gáspár és egy munkatársa nem hagyta el az épületet. A rádió udvarára néhány nap múlva kézigránátot dobtak, azonban ez sem robbant fel.

A vásárhelyi rádió a rendszerváltást követően plusz egy órát tudott kiharcolni magának, így négy óra műsorszórással jelentkezett. Ekkor kezdték a frekvenciákat megosztani, mivel a műsoridő növekedése miatt nem fértek be egymás után a rádióműsorok. Korábban ugyanazon a hullámhosszon sugározták egymás után a különböző városok adásait. Az újraalakulásnál jelentős mértékben újraszerveződött a szerkesztőség, bár a régi alkalmazottak közül mindenkinek jogában állt ismét munkába állni. Három embert nem fogadott vissza a szerkesztőség, az ő sorsukról többségi szavazással döntöttek.

A rádió a totális társadalmi zűrzavarban igyekezett közvetlenül tájékoztatni a lakosságot a fennakadásokról, minden fontos kérdésről tudósítani.

A marosvásárhelyi véres március napjaiban higgadtságával és tényszerűségével érdemelte ki hallgatóságának figyelmét.

Feszültségek, konfliktusok, munkássztrájkok alakultak ki, hamis információk terjedtek el abban az időszakban. Az akkori káoszban próbált rendet teremteni a rádió. A híre hamar elterjedt, a közönség figyelte, ugyanis a helyi dolgokról számolt be, hitelesen.

A rádió indulásakor magnószalaggal dolgoztak. A kétezres évek elején egy ideig párhuzamosan szalagot és számítógépet is használtak. Idővel azonban teljesen át kellett térni a digitális készülékekre, mivel a magnószalag drága lett, másrészt a lejátszó eszközök is változtak. A mai diktafonok néhány grammos készülékek, negyven évvel ezelőtt azonban öt és tizenkét kilós készülékekkel jártak terepre. Ezeket követte a kazettás magnó, majd a minidiszk, később pedig a teljesen digitális hangrögzítők. A rádióban a szalagos rendszert ma is tárolják tartalékként, hiszen az elektronikus rendszerek könnyen lefagyhatnak, üzemképtelenné válhatnak.

 Hevele Lili