A karácsonyi történet annyira közel áll hozzánk és oly emlékezetes, hogy szinte észre sem vesszük azokat a mélységeket és magasságokat, amelyeket a történet hordoz. Nem érezzük eléggé a történet aktualitását és talán a ránk vonatkozó üzenetét sem. Inkább a karácsonyi hangulat lesz úrrá rajtunk. Évről-évre több reflektort, fényszórót adnak el nekünk, pedig nem erre lenne szükségünk, hanem a jászolra. Arra a világosságra, ami a jászolból jön, és belénk ivódik.
Népünk évszázadokon keresztül készíti a szállást Jézusnak. Ha a vallásórás kisgyereket megkérdezzük, szívesen és ösztönösen szállást akar biztosítani a kis Jézus számára. Mi is mindent megteszünk azért, hogy az ünnep szép legyen, és hogy minden elkészüljön úgy, ahogy azt szeretnénk. Még a negatív érzéseket – haragot, elutasítást – is próbáljuk elfojtani és elnyomni, amelyek egyébként egész évben betöltik a hétköznapjainkat is. Ám bármilyen áldozatot vagy erőfeszítést is tegyünk a karácsony megünneplésére, egyetlen dolgot ne feledjünk: lássuk meg Istent abban a gyermekben, aki a jászolban fekszik, s miután megláttuk, hódoljunk neki, fogadjuk őt életünk urának.
A napkeleti bölcsek elindultak, hogy megkeressék a királyt, akit a csillag jelzett számukra. A világ legtermészetesebb dolga volt, hogy először a fővárosba, Jeruzsálembe mentek megtudni, hol történt az esemény. A királyhoz fordultak, akinek fogalma sem volt arról, mi történik az országában. Gondolkozzunk el: ha most jönnének a bölcsek, hova mennének érdeklődni? Biztosan Brüsszelbe, hiszen az a legilletékesebb hely, ahol mindenről tudnak. De vajon ott ma mit hallanának? Azok, akik arra hivatottak – azt is mondhatnánk, hogy az elit –, nem hallanak, nem látnak, s ezért nem is indulnak el. Micsoda tragédia! A vezetők nem alkalmasak arra, hogy vallásos üzeneteket befogadjanak vagy erkölcsös életet folytassanak.
Ezért a pásztorokra, idegenekre, egyszerű emberekre hárul a felismerés és a megtalálás feladata. Létezik két középkori legenda, amelyik egy negyedik mágusról szól, aki későn érkezik meg, hogy a csillagot követve láthassa a megszületett királyt. Az egyik változat szerint a későn érkező odaér a jászolhoz, és Jézus megvigasztalja, hogy ne féljen, mert még időben érkezett. A másik változat szerint a mágus harminc évvel később érkezik meg, épp akkor, amikor a hatalmas tömeg Jeruzsálemben felbőszülve kiáltja: „feszítsd meg!” És töviskoronát tesz a fejére, valamint a kereszt hordozására kényszeríti. Amikor a mágus a szemébe nézett, épp azt a fényt látta meg visszatükröződni, amit annak idején a csillagban látott napkeleten.
Ilyen királyoknak kellene lennünk mindannyian. Akik járjuk az életutunkat, és keressük boldogságunk forrását, lehet, néha azt érezzük, mi is elkéstünk már. De ha egyszer kipróbálnánk és elmennénk olyan helyre, ahol látnánk a kiszolgáltatottságban élőket, akkor az ő szemükben biztosan meglátnánk azt a fényt, amely Jézushoz vezet.
Legyen e karácsony az elindulások ideje, menjünk oda, ahova eddig nem jutottunk el és ezért nem is találkozhattunk vele, Jézus ugyanis ott áll a kiszolgáltatott ember mellett. Ha vállaljuk e kockázatot, akkor biztos lesz igazi, boldog karácsonyunk.
Kató Béla,
az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.