Székelyhon

Több lábon állni és több mindent sikerré kovácsolni

Az első saját vállalkozását a 2000-es évek elején indította, amelyre aztán egy sor egyéb tevékenységi kört is ráépített. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően fogott hozzá 2002-ben a tachográfok és sebességkorlátozók forgalmazásának Romániában. Azóta kamionszerviz, napelemparkok, bútorgyár és tömbháznegyed építése is a cégcsoport aktivitásai közé tartozik. Cégcsoportja jelenleg közel tíz intézményből áll, de attól sem zárkózik el, hogy a jövőben újakat is indítson. A Fomco Group alapító-tulajdonosának, jelenlegi fejlesztési igazgatójának vállalkozói történetét a következőkben ismerhetik meg.

:

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.