avatar
Somogyi Botond

2024. augusztus 02., 12:15

Csak nehogy megbetegedj!

Csak nehogy megbetegedj, és kórházba kerülj! – hallottam gyermekkoromban nagyszüleimtől, idős emberektől. Akkor nem tudtam, mit jelent, de majd’ egy fél évszázad után bizony saját bőrömön érzékelem, mennyire igaz és valós a félelem.

Egykor még régi vágású orvosok próbáltak gyógyítani, akik le-leültek beszélgetni a betegekkel, meghallgatták őket. Gondjaikat, bajaikat. És azáltal is igyekeztek enyhíteni a problémákon. Hol van már az a világ?

De miért is írom azt, nehogy az orvosok kezére kerüljünk? Több okból is. Egyrészt azért, mert nem lehet tudni, kihez kerül az ember. Hányszor halljuk, hogy valakit félrekezelnek, rossz gyógyszert írnak fel. Vagy azt, hogy a vidéki egészségügyi pontok ide-oda küldözgetik a rossz diagnózissal rendelkező beteget, s mire az szakavatott helyre kerülne, időközben meghal.

Ám nem kell vidékre menni ahhoz, hogy meglepődjünk.

Nemrég ismerősömet kolozsvári orrfülgégészhez küldték. Amikor már harmadszor ment vissza ellenőrzésre – ugyanazokkal a tünetekkel –, az orvos bevallotta, hogy ő mindent megtett, többet nem tud, nem ért hozzá, máshoz kell fordulni.

Legalább rendes volt – könyveltük el magunkban. (Később hallottam egy munkatársamtól, hogy egy másik betegségre ugyanaz az orrfülgégész ugyanazt mondta.)

Létezik ugyanis, aki nem ilyen őszinte. A közelmúltban szomszédomat megműtötték. Az orvos szerint a műtét sikerült, csakhogy ő utána sem érezte jól magát. Miután többször panaszkodott, ellenőrzésre jelentkezett, s a doktor elismerte, hogy márpedig szomszédomnak sokkal jobban kellene éreznie magát. Ő viszont nem tud mit kezdeni vele, elvégez néhány vizsgálatot, azokat elküldi egy országos központba, és az eredményekkel, tanácsokkal majd jelentkezni fog – két nap múlva. Nos hetek, hónapok teltek el azt követően. S a műtőorvos sem a telefonhívásra, sem a közösségi médián keresztül küldött üzenetekre nem válaszolt, sem az asszisztensnője által közvetített kérésekre nem volt hajlandó szóba állni szomszédommal. Pedig ő már ott tart, hogy annak is örvendene, ha az orvos bevallaná, ismerősöm hiába fizette ki a több ezer lejt, a műtét rosszul sikerült, és ezzel kell tovább együtt élni.

Van azonban más is. A közelmúltban egyik idős rokonom szorult gyors műtétre. Az állami kórházban a várólista majdnem háromnegyed évet jelentett. Így hát a bácsi magánklinikán jelentkezett, amely éppen az állami kórházzal szemben volt – egy földszintes házban.

Érdekes módon az orvos, akinél az állami kórházban hónapokat kellett volna várni, két hét múlva már be is utalta a pácienst. A műtétet pedig akkor kezdte el, amikor az állami kórházzal szemben levő „magánklinikájára” megérkezett a vaskos boríték,

onnan az asszisztens felhívta őt telefonon, mondván, a pénz megérkezett X bácsi részére. A kórházban így soron (azaz várólistán) kívül az állam pénzén (gyógyszerek, műszerek, személyzet, étkeztetés stb.) sikerült elvégezni egy műtétet – több ezer lejért. Amelyet az orvos a magánklinikáján „programált be”, s ugyanott vette le a sápot is.

S hadd szóljunk a magyar orvosokról is néhány szót. Kolozsváron ugyanis kevés magyar szakorvos rendel – ez mind az állami, mind a magánszektorra érvényes. A kincses város magyarságának egy – talán jelentős – része pedig a nyelvi nehézségek (s talán a bizalom) miatt inkább a magyar anyanyelvű szakorvosokat keresi. Néha rosszul teszi. Nem azért, mert gyengébb képességűek lennének, dehogy. Inkább azért, mert van, aki a helyzetet kihasználja.

Emlékszem, néhány évvel ezelőtt unokatestvérem egyik ismerősén keresztül jutott be egy híres kolozsvári magyar orvos magánrendelőjébe. A fél Kolozsvár oda járt. Nem is csoda, hiszen szakértelme igencsak elismert volt. Csakhogy egy idő után „elkapta a gépszíj”. Rájött, hogy minden magyar őt keresi, ezért lassan-lassan a rendelések rutinná váltak. Sőt, az ember mintha futószalagon érezte volna magát. Behívtak, előtted még bent volt a korábbi páciens, akinek a doktor magyarázott, az asszisztensnő viszont már a te adataidat vette fel.

Amikor sorra kerültél, kevés lehetőséged volt a beszélgetésre, mert a doktor az asszisztensnőnek diktálta a rutinszerű vizsgálat adatait. Mire felöltöztél, csörgött a telefon, az orvos a távbeszélőn keresztül is ajánlott gyógyszereket a vonal túlsó végén levőnek.

Közben írta a diagnózist és a receptedet. S amikor te is kérdezni szerettél volna valamit, érkezett a felszólítás, hogy mennyit kell fizetni a rendelésért, és hogy jöhet a következő beteg a folyosóról. Nesze neked, magyar orvos!

Különben azért „sem érdemes megbetegedni”, mert ha nem vagy hajlandó vagy nem tudsz fizetni a magánrendelőkben, az állami klinikákon hónapokat kell várnod egy-egy időpontra. Addig vagy meghalsz, vagy meggyógyítod magad, legjobb esetben elmúlnak a tünetek, s magadtól meggyógyulsz.

Amúgy írhatnám azt is, hogy a véranalízisek elkészítése sem zökkenőmentes, s ha nincs ismerősöd a rendszerben, egy-egy mágnesesrezonanciára is féléveket kell várni. A sort pedig hosszasan lehetne folytatni.

Szóval, kedves olvasó, nehogy megbetegedj!

0 HOZZÁSZÓLÁS
2025. május 19., hétfő

Vasárnap a művelt, dolgos, kitartó ember győzött a huligán, a bűnöző, a csaló fölött

Nicușor Dan Románia új elnöke. Komolyan remegtünk, míg idáig eljutottunk, kezdve a 2024. november 24-i fekete estétől, amikor azzal a meglepetéssel szembesültünk, hogy Călin Georgescu felbukkant a fasiszta-kommunista-Ceaușescu múltból.

Somogyi Botond 2025. május 16., péntek

Szavazok, mert nem akarok fogorvos nélkül maradni

Simion és Nicușor. Bármerre tekintek, mindenhonnan ez a két név ömlik. Akár a tévét, akár az újságot nézem. Ha pedig a közösségi médiát vagy a honlapokat böngészem, beleértve a sportportálokat, akkor mintha minden megsokszorozódna.

Somogyi Botond 2025. május 07., szerda

Lehet-e Erdő Péter pápa?

Ferenc pápa halála után a világi lapok egy részében a lehetséges utódok között felmerült Erdő Péter magyar bíboros neve is. A Ferenc pápa által képviselt mai világban azonban nem igazán van szükség egy tudós pápára.

Makkay József 2025. május 05., hétfő

A csodaváró Románia

Gyerekeknek szóló meséhez hasonlított a választás napján megkérdezett szavazópolgárok válasza arról, hogy milyen Romániát szeretnének. Az azonban egyáltalán nem meseszerű, hogy jó döntés helyett a többség a hétfejű sárkányt hozta ki győztesnek.

Somogyi Botond 2025. április 26., szombat

Legszebb versek, avagy irodalmi ízlések és pofonok

Irodalomkedvelő emberként az interneten akadtam rá egy listára, amelyet állítólag irodalmárok állítottak össze a 2000-es évek legjobb tíz magyar verséről. Elképesztő kiábrándulás volt beleolvasni ezekbe az enyhén szólva is kétes tartalmú alkotásokba.

Balogh Levente 2025. április 24., csütörtök

Földet a békéért

„A helyzet Ukrajnában súlyos – megkaphatja a békét, vagy harcolhat még három évig, amíg a teljes országot elveszíti” – üzente Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkijnek – és ennél frappánsabban aligha lehetne megfogalmazni Ukrajna helyzetét.

Somogyi Botond 2025. április 19., szombat

Húsvét – az újrakezdés lehetősége

Húsvét a legnagyobb keresztény ünnep – a feltámadás örömhíre. Erdély közösségei számára ez nemcsak egy dogma vagy teológiai igazság, hanem élő reménység is lehet, hogy áthassa a hétköznapokat.

Somogyi Botond 2025. április 15., kedd

A kegyetlen idő múlása

Csapatépítő kiránduláson vettem részt munkatársaimmal. Egy késő estébe nyúló beszélgetés alkalmával többen nosztalgiázni kezdtünk, hogy bizony, jó lenne, ha vissza tudnánk forgatni az idő kerekét.

2025. április 14., hétfő

Baloldali és liberális: hogyan talált egymásra a két irányvonal? – Második rész

Sokak számára furcsán hangzik, hogy a kommunista örökséggel mai napig együtt élő baloldali pártok ezer szállal kötődnek a liberális politikai tömörülésekhez. Kétrészes írásunk második, befejező részében a baloldal orwelli világát vesszük górcső alá.

2025. április 07., hétfő

Baloldali és liberális: hogyan talált egymásra a két irányvonal? – Első rész

Furcsán hangzik, hogy a kommunista örökséggel együtt élő baloldali pártok ezer szállal kötődnek a liberális politikai tömörülésekhez. Ha alaposabban megnézzük e két politikai irányzat gyökereit, rájövünk, ezek az ideológiák közös tőről származnak.

Vélemény
avatar
Makkay József: A csodaváró Románia

Gyerekeknek szóló meséhez hasonlított a választás napján megkérdezett szavazópolgárok ...

avatar
Balogh Levente: Földet a békéért

„A helyzet Ukrajnában súlyos – megkaphatja a békét, vagy harcolhat még három évig, amíg ...

avatar
Somogyi Botond: Húsvét – az újrakezdés lehetősége

Húsvét a legnagyobb keresztény ünnep – a feltámadás örömhíre. Erdély közösségei ...

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.