Norvég és dán recept a boldogságra

Idén Norvégia felülkerekedett a világ legboldogabb országait felsorakoztató listán. Még a sokáig vezető Dániát is hátra hagyva az élre került, s ha a dobogós helyek változnak is, többnyire északi-északnyugati országok állnak a ranglista elején.

2017-ben Norvégiát és Dániát Izland, Svájc, Finnország, Hollandia, Kanada, Új-Zéland, Ausztrália és Svédország követi a világ első tíz legboldogabb országaként.

A világ 155 országának boldogsági mutatójáról először 2012-ben készült jelentés az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) megbízásából, amelyet azóta is a Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata (SDSN) ír meg. A lista készítői elsősorban az egy főre eső GDP és a várható élettartam alapján állítják össze a sorrendet, de az országok lakóinak a véleményét is figyelembe veszik négy kérdéskör alapján: mekkora társadalmi támogatásra számíthatnak, ha bajba kerülnek, mekkora szabadságot élveznek életük fontos döntéseiben, mennyire érzik korruptnak társadalmukat, illetve mennyire gondolják nagylelkűnek magukat. Az ENSZ célja, hogy felhívja a világ kormányainak figyelmét az állampolgárok jólétének fontosságára.

A legfrissebb lista szerint Ausztria lakossága is sokkal elégedettebb. Idén ugyanis a 13. helyre kapaszkodott fel megelőzve a 14. helyen álló Amerikai Egyesült Államokat. Nagy-Britannia boldogsági indexe is romlott: a 19. helyet elfoglaló szigetországot a 17. Belgium és a 16. Németország is megelőzte. Magyarország helyzete sem kielégítő a 75. helyezéssel, ugyanis az 57. helyen álló Románia is jócskán megelőzte, azonban a pozitív változásokon átment országok között az anyaország már a 44. helyig lépett elő. De mielőtt azt hinnénk, hogy a pénz az első számú figyelembe vett elem, nézzük meg Svédország példáját: a skandináv országban tavaly az éves bruttó hazai össztermék értéke 511 milliárd dollár volt. Boldogsági indexével mégis kilenc helyezéssel esett vissza a 370,6 milliárd dollár értékű GDP-vel rendelkező szomszédjától, az első helyen álló Norvégiától, ahol a bűnözési ráta nagyon alacsony, a természet védelme és gyakori látogatása pedig a hétköznapi élet természetes velejárója.

Európa többi államához képest Norvégiában sokkal ritkábban követnek el gyilkosságot, rablást: a jóléti állam polgárai egyszerűen jóval kevésbé szorulnak rá a bűnözésre. Az ország alkotmányának és a helyiek mentalitásának is kiemelt részét képezi az úgynevezett Allemannsrett, ami tükörfordításban „minden ember jogait” jelenti. Ez a jogszabály lehetővé teszi mind a helyi, mind az idegen turisták számára, hogy szabadon áthaladhassanak, illetve megpihenhessenek túrázáskor, sátorveréskor az összes akár állami, akár magántulajdonban lévő földterületen. A fjordok országaként is emlegetett Norvégia lakosai pedig ki is használják a számos hegyes-völgyes, tavak tízezreivel díszített, sok helyen érintetlen zöld tájat. Nemcsak az iskolákban működik szinte már állandó tantárgyként a rendszeres kirándulás a természetbe, de felnőttek és idősek egyaránt igyekeznek minél többször sétálni az erdőkben.

Számos közép-kelet-európai meglepett kiránduló beszámolójából olvashatjuk, hogy a norvég mentalitásnak köszönhetően a nehéz hátizsákot cipelő túrázók akár egy-egy erdő határán, hegy lábánál is hagyhatják csomagjaikat, mert az akkor is ott fogja várni őket, ha napokkal később ereszkednek le a magasból. Ami nem a miénk, ahhoz nem nyúlunk – ezt az egyszerű felfogást már kiskoruktól szigorúan betartják a norvégok. Az ország számos lenyűgöző, természeti turistalátványossággal büszkélkedik a fjordoknak nevezett mély, gleccser által vájt völgyekkel tagolt partvonalainak, megkímélt hegyvidékeinek, több mint 60 ezer tavának, síparadicsomainak, középkori fatemplomainak és a téli hónapokban látható sarki fénynek köszönhetően. A norvégok természet iránti rajongásának másik bizonyítéka, hogy bár a nagyvárosok központi része aprólékosan ki van építve, a külváros friss illatú, még a fővárost, Oszlót is dombos vidék veszi körül, és rengeteg a zöld övezet.

A természeti kincseket, élővilágot nemcsak gyakran látogatják, de meg is óvják: egy forgalmas út mellett található erdőben láthatósági mellényt adtak a rénszarvasokra, hogy a turisták és a sofőrök könnyebben észrevehessék azokat. S mivel ez a szarvasfajta nyáron nehezen tűri a meleget, 2014-ben egy használt alagút hűvösébe menekült csordát nem kipusztítottak a hatóságok, hanem inkább lezárták az átjárót a hidegebb évszak beköszöntéig. A norvégok annak ellenére képesek minimális bűnözés mellett, természeti kincseiket óvva élni, hogy az állam területének csaknem háromnegyede terméketlen. A tenger játssza a gazdasági főszerepet: az ország halászata vezető helyen áll Európában, legfontosabb exportcikkek közé a halkonzerv és a mélyhűtött hal tartozik. Mivel a tenger télen sem fagy be, az országon belüli kereskedelemben és teherforgalomban jól ki tudják használni a teherhajózást, ugyanakkor az ország bérfuvarozásra is alkalmas kereskedelmi flottával rendelkezik. Az állandó, bő vízhozamú, nagy esésű folyókra számos vízerőművet telepítettek, amelyeknek köszönhetően az egy főre jutó villamos energiatermelésben elsők a világon, de a színesfémkohászatot, ötvözetgyártást, ammónia előállítást és az elektrokémiai ipart is a vízerőművek által termelt energiával működtetik. Az ország jelentős bevételt az Északi-tengeren kitermelt kőolaj exportálásából nyer, a készletek mára azonban jelentősen megcsappantak.

A gazdasági visszaesés megakadályozása érdekében azonban létrehoztak egy nemzeti kőolajalapot, amelybe évek óta jelentős összegeket tesznek félre az állami költségvetésből.

Számos norvég gazdasági vállalat vezetője úgy tartja, a helyiek más államok hibáján tanulták meg, hogyan kell bánni a kevéssel, ami megadatott, vigyáztak arra, hogy a kőolajexport sorsát ne csak egy cégre bízzák, a kitermeléshez pedig mára környezetvédő szerkezeteket használnak.

A korán érkező, kemény teleknek köszönhető terméketlen földek miatt az ország nagyjából három évtizeddel ezelőtt még a szegény országok listáját bővítette, ám a 21. század elejére hamar felzárkózott. „Valami rejtélyes történik Norvégiában” – olvasható a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2007-es jelentésében. Titkuk minden bizonnyal több összetevőn múlik: egyrészt a lakosság alig több mint 5 millió fő, ami lehetővé teszi, hogy mindenki kedvező nyugdíjban és betegbiztosításban részesüljön. „Amikor mellkasi fájdalmakat érzett, és az irodai kanapéjára rogyott, a mentők nyolc perc múlva megérkeztek, negyvenöt percen belül már a műtőben volt, ahol a sebészek szabaddá tették elzáródott artériáit, három hét múlva pedig már ismét dolgozott. Nem kellett semmit fizetnie az ellátásért” – olvasható Lars Hellberg norvég újságíró története az interneten.

A norvég egészségügy rendszeres külföldi kezelésekre, üdülésre küldi betegeit – például Dél-Európába –, ha szükség van rá, a betegnek pedig minimális az anyagi hozzájárulása a helyi bérezéshez viszonyítva.

Az ország az egyenjogúság kérdését is komolyan veszi: a világon Svédországban és Norvégiában dolgozik hivatalosan a legtöbb nő. A politikai életben dolgozó nők számát tekintve is a skandináv államok járnak az élen: Norvégia jelenlegi miniszterelnöke, Erna Solberg is nő. A helyi tanárok többsége Európában a második legjobbnak tartja a norvég oktatási rendszert a finn után: az iskolák a füzettől a táblagépekig minden szükséges felszerelést biztosítanak, a napközik pedig olcsók a fizetésekhez viszonyítva.

A társadalmi egyenjogúság nemcsak a nemekre, vallási, etnikai hovatartozásra vonatkozik, de a szakmák elismerésére, bérezésére is: Norvégiában a munkáját jól végző építész is kereshet annyit, mint egy főállású egyetemi oktató, éppen ezért nem halmozzák a felsőfokú végzettséget bizonyító diplomákat. Kelet-Közép-Európával ellentétben az anyagi alapon történő társadalmi megosztottság sem olyan rétegződött: kevés a kéregető, hiszen van lehetősége az államnak minden rászorulónak szociális segélyt juttatni, a társadalom legnagyobb részét pedig nagyjából ugyanolyan keresetű családok alkotják. A jólétet bizonyítja, hogy ma ötmillió norvégból 800 ezernek van jachtja, az Oszló-kikötőben dolgozó Eva Narverud hajókereskedő szavait idézve: majdnem minden vevőjük készpénzzel fizet.

Az életfelfogás sokban hasonlít a világ jelenleg második legboldogabb országára, a Dániára jellemzőkre: Jessica Joelle Alexander amerikai szakíró és Iben Dissing Sandahl dán pszichoterapeuta szerint,

míg Európa és Amerika legtöbb országában már a legkisebb gyerekeket is versengésre, a teljesítmények hajszolására késztetik, Dániában nagyon sokáig hagyják szabadon játszani és dönteni őket kevesebb szülői és pedagógusi nyomás mellett.

A dán szülők és tanárok úgy gondolják, a külső nyomással csak tönkretennék gyermekeik fiatal éveit. Ők inkább csak ösztönzik utódaikat, hogy saját maguk találjanak rá arra az útra, amelyen szívesen járnak majd felnőttként, szorongások nélkül. A sokáig Amerikában élt, de Dániába férjhez ment J. J. Alexander író úgy véli, a dánokra általában egyfajta realista optimizmus jellemző: a szülők rávezetik gyermekeiket, hogy arra összpontosítsanak, amit el tudnak végezni, ahelyett, hogy energiát fektetnének abba, amire nem képesek.