Mozgókép: dobozból a széles vászonra

Kádár Hanga 2017. április 05., 21:01 utolsó módosítás: 2017. április 05., 21:02

Előbb a televíziót, aztán az internetet és a filmkalózkodást jósolták a mozi halálaként, a vetítőtermek azonban még mindig népszerűek. Végigjártuk a mozgóképszínház történetének legfontosabb állomásait keresve a választ arra, vajon jön-e fejlesztés, ami megbuktathatja a széles vásznas filmélményt.

Mozgókép: dobozból a széles vászonra
galéria
Fotó: Pál Árpád

Ha a mozi történetét kutatjuk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az első fényképek elkészítésének időszakát, hiszen az első mozgókép egymás utáni mozdulatokról készült fotók gyors levetítésével született meg. Bár a képrögzítés gyökerei a lyukkamera feltalálásának köszönhetően 997-ig, az arab világig nyúlnak vissza, a modern fényképezés alapját Joseph Nicéphore Niépce és Louis Daguerre találmánya teremtette meg az 1800-as évek elején. Bár a Daguerre-ről elnevezett dagerrotípia technológiáját nagyrészt Nicéphore Niépce dolgozta ki, a feltaláló korai halála miatt és a vele kötött szerződésnek köszönhetően Daguerre nevét írták az első helyre, az elkészült képrögzítési eljárás is az ő nevét kapta. A korai fényképkészítés során egy letisztított, polírozott, ezüstözött és jódgőzzel kezelt lemezt helyeztek a lencsékből és fadobozból álló kamerába, a dobozba egy résen át érkező fény pedig a lemezre égette a képet 15–30 perc alatt. 1840 után a képrögzítési technológia gyorsabb ütemben fejlődött, az első világháború idejére a Kodak már zsebre vágható kamerákat gyártott közhasználatra.

Csodadob

A következő jelentős ugrást a stroboszkópnak köszönhetjük, amelyet egy úgynevezett csodadob megnevezésére használtak az 1800-as évek közepén. A dob oldalán körben, egymástól egyenlő távolságra eső nyílásokat vágtak, belülre papírcsíkokat helyeztek, amelyeken egymást követő mozdulatok rajzai szerepeltek. A dob megforgatásakor úgy tűnt, mintha a nyílásokon keresztül megfigyelt figurák életre keltek volna. A mozgóképszínház egyik legfontosabb állomásához 1872-ben érkezett el, amikor a kor egyik legelismertebb fényképésze, Eadweard Muybridge-nek mozgás illúzióját keltő fotósorozatot készített egy vágtázó lóról. A fényképész egy pálya mellett tizenkét fényképezőgépet állított fel, amelyeknek az exponáló gombjait a pályán kifeszített vékony drótok indították el. Ahogy a ló vágtatás közben elhaladt előttük, elszakította a zsinegeket. A képkockákat aztán gyors egymásutánban vetítették ki, amelynek köszönhetően a nézőnek úgy tűnt, mintha vágtázó lovat ábrázoló mozgó felvételt látna.

122 éves a mozgóképszínház

Az 1890-es évek elején Thomas Alva Edison és asszisztense, William Kennedy Dickson megalkották a kinetográfot. Ez az Edison által kitalált, a filmkocka szélén alkalmazott lyuksornak köszönhetően lehetővé tette a szalag egyenletes továbbítását felvétel és vetítés közben filmszerű élményt nyújtva így az emberi szem előtt összemosódott képekkel. Edison és Dickson ezt az eszközt fejlesztette tovább kinetoszkóppá, azaz egyfajta filmlejátszó dobozzá, amely a kamerával felvett képeket a felvételivel azonos sebességgel játszotta le. A szekrényszerű eszköz tetején található lyukba egy ember nézhetett bele, a szerkezet pénzbedobás után egy 10–15 méteres filmszalagot játszott le. Az Edison-cég egyperces látványosságai előbb Amerikát hódították meg rövid idő alatt, majd bejárták egész Európát, Budapesttel együtt.

A mozi szülőatyjaiként is számon tartott Lumière fivérek fotó­cikkgyáros édesapjuk javaslatára átalakították Edison találmányát olyan eszközzé, amellyel vászonra tudtak kivetíteni felvételeket nagyobb számú közönségnek. A kinematográf már képes volt nemcsak mozgókép vetítésére, de rögzítésére is. Itt érkeztünk el a mozi megszületésének konkrét pillanatához: fizető közönségnek először 1895 decemberében vetítették egyik saját filmjüket a Lumière testvérek Párizsban. Ezek a filmek még néhány perces, fekete-fehér, néma alkotások voltak, később külön felvették a hangot és a mozgóképpel egyszerre indították el. A színházak előtt a kávéházak adtak helyet a vetítéseknek. Az első színes filmet 1917-ben Amerikában mutatták be. A Warner Brothersnek köszönhetően pedig 1927-re meghonosodott a hangosfilm, miután olyan kamerákkal kezdtek dolgozni a készítők, amelyek ugyanarra a szalagra hangot és képet is tudtak rögzíteni. A magyar zsidó származású George Cukor A nők című 1939-es filmje volt az első olyan amerikai hangos játékfilm, amelyben több színesre forgatott és színesen vetített jelenetet láthattak a nézők, ugyanebben az évben pedig bemutatták a teljesen színesre forgatott és színesen vetített alkotást, az Elfújta a szél című klasszikust. 1940 után már térhatású hangtechnikát, azaz sztereó hangot kezdtek használni a mozik.

Miért épp pattogatott kukorica?

A pattogatott kukoricára sokan úgy tekintenek, mintha a mozival együtt született volna. Pedig nem mindig volt az európai vetítőtermek természetes velejárója: az első világháború előtt az emberek még perecet majszoltak filmezés előtt vagy után. A Smithsonian magazinportál összeállításából kiderült: a Dél-Amerikából származó, olcsón és könnyedén kipattogatható kukorica az 1800-as évek közepén vált az amerikai fesztiválok közkedvelt csemegéjévé, de hamar elterjedt Európában is, főleg miután feltalálták a hordozható kukoricapattogtató gépet. A 20. század elején a mozik berendezkedése és törvényei még nagyon hasonlítottak a színházakhoz, ahol még nem volt illendő filmnézés közben rágcsálni. A hangosfilmek elterjedése után azonban az árusok megjelentek a mozik bejárata előtt kukoricás standjukkal, később pedig már az előcsarnokokba is befészkelték magukat, amíg az intézmény működtetője saját standokat vásárolt, hogy kiegészítse a jegyek bevételét. Miután pedig a második világháborúban a cukor ára az egeket súrolta, az olcsó sós kukoricának már nem akadt vetélytársa, bár mára az édességek és burgonyaszirmok is újra visszakerültek a „kakas” mellé.

A mozi örök?

A széles vásznas filmélmény évtizedekig vonzotta a közönséget. A televízió 50-es évekbeli megjelenésével és elterjedésével csökkent a mozgóképszínház népszerűsége. A huszadik század vége felé egyre inkább körvonalazódtak a televízió saját műfajai – naprakész tájékoztató, illetve szórakoztató műsorok, a csatornák saját készítésű sorozatai –, ezért elkülönültek az alacsonyabb költségvetésű tévéfilmek és a nagyobb anyagi alapot igénylő, széles vászonra tervezett mozifilmek: így újra megteltek a vetítőtermek. A 21. században a világháló elterjedésének köszönhetően azonban egyre többen töltenek le illegálisan filmeket, hiszen így a mozijegyet megspórolva ingyen juthatnak hozzá audiovizuális alkotásokhoz. Sokan megjósolták, hogy a filmkalózkodás teszi tönkre a mozikat, s bár tény, hogy ugyanarra a filmre már nem ül be többször a néző, viszont a bemutató után hetekig, sokszor hónapokig is várni kell, amíg az alkotás a torrentoldalakon is megjelenik. A letöltés inkább az ismétlés szerepét tölti be, a film megismerésének és az első élménynek a helyszínei ugyanis többnyire a vetítőtermek maradtak. A háromdimenziós mozifilmek pedig jelenleg épp aranykorukat élik: a nem túl barátságos jegyárak mellett is érdeklődők százezreit vonzzák.

Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy a 2010-es években egyre nagyobb fejlettségi szintre lépett virtuális valóságszemüvegek meg tudják-e buktatni a mozikat. A VR-készülékek egyelőre elérhetetlen árban mozognak az átlagkeresetű ember számára egy mozijegyhez viszonyítva, az élmény azonban teljesen más: egy ilyen eszköz használatával szinte körülöttünk zajló eseményként észlelhetjük a film történéseit. Bár a közeljövőben valószínűleg hódítani fognak ezek a készülékek, az árakat tekintve előbb a mozik fognak lecsapni rájuk, arra pedig még sokat kell várnunk, hogy egy film a szobánk közepén hologramszerű figurákkal játszódjon.

Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.