HIRDETÉS

Húsz éve a szívek királynője nélkül

Kádár Hanga 2017. augusztus 25., 13:40 utolsó módosítás: 2017. augusztus 25., 13:41

A mai napig vita tárgyát képezi, hogyan vesztette életét a milliók szívét megnyerő, fiatal brit hercegnő. Dianát elsősorban jótékony lelkéért szerették nemcsak az Egyesült Királyság állampolgárai, de szinte az egész világ. Sokáig Sissi királynéhoz hasonló depresszió gyötörte, s élete akkor ért véget, amikor épp kezébe vette boldogságát.

A szívek királynőjeként is emlegetett hercegnő 1961 júliusában született a brit Spencer arisztokrata család tagjaként, II. Károly angol király leszármazottjaként, édesapja Althorp vikomtja volt. De felmenői között megtalálható Stuart Mária, a skótok királynője és Mary Boleyn, az egykori Boleyn Anna királyné nővére is. Szülei már hatéves korában elváltak, s miután egyszer édesapjukhoz mentek karácsonyozni, a vikomt nem akarta visszaengedni gyerekeit édesanyjukhoz, és pert indított a felügyeleti jogért. A perben közrejátszott Lord Althorp társadalmi rangja, így végül az apa kapta meg a felügyeleti jogot: Diana gyermekkorának gondtalanságát a családi hercehurca korán felborította. Édesapja újraházasodott, de a lordnak mind az öt gyermeke kivétel nélkül rossz viszonyt ápolt mostohaanyjukkal. Diana ekkoriban utazgatni kezdett, és hol édesanyjánál, hol apja kastélyában lakott.

Érzelmileg instabil gyermekévei kihatottak tanulmányi eredményeire is: gyenge tanuló volt, vizsgái sokszor második próbálkozásra sem sikerültek, viszont szeretett sportolni, nagyon jól műugrott és úszott, balettezni is tanult, bár a 178 centiméteres magasságával nem válhatott hivatásos táncossá.

HIRDETÉS

Többször váltott otthont és iskolát, svájci tanulóévei után visszaköltözött Londonba, ahol először tánciskolában oktatott, ám egy síbaleset utáni három hónapos kihagyás útját állta a folytatásnak. Rangjához képest szokatlan tevékenységeket űzött: barátnőinél és nővérénél takarított, egy óvodában kisegített, alkalmanként pedig partikon lépett fel hostessként.

Az elnyomott ellenállók bálványa

A Spencer család évszázadok óta közel állt a brit uralkodói családhoz, a Windsorhoz. Sokan a második legfontosabb arisztokrata családnak tartják őket, főként, hogy a 18. század elején a Spencerek segítették elő a Hannover-dinasztia trónra kerülését, amelynek a ma uralkodó Windsorok a leszármazottai. Diana gyermekkorában sokszor együtt játszott II. Erzsébet királyné gyerekeivel, köztük természetesen későbbi férjével, Károllyal is, akit harmincas évei elején egyre nyaggatott a királyi család, hogy ideje megnősülnie. Hajadon, arisztokrata származású, protestáns és persze mutatós mennyasszonyt szántak a trónörökösnek, Diana pedig tökéletes választásnak tűnt. Az, hogy miként vált az emberektől érzelmi távolságot tartó brit nemesség tagja közkedvelt személlyé, nemcsak a hercegnő megnyerő jellemvonásain, de a korabeli társadalmi helyzeten is jócskán múlt.

A huszadik század második felében az egész világ nagy változások lázában égett: elindult a feminizmus második hulláma, sokan helytelenítették a vietnámi háborút, szembeszálltak számos betokosodott, régi intézményrendszerrel. Hogy csak néhány példát említsünk. A változás igényének hulláma az Egyesült Királyságot sem kerülte el: az 1980-as, 90-es években vezető konzervatív toryk egyre kevésbé képviselték a modernizálódó polgárok vágyait, Anglia közhangulata nyomott volt, a szakszervezetek rendszeresen sztrájkoltak. Ebben az időszakban pedig egy fiatal, divathoz értő, hétköznapi tevékenységeket végző, 19 évesen dadusként tevékenykedő nő megadta a polgároknak azt, amiben régen nem volt részük: egy erősen szociális, megnyerő, szerény, az elején szégyenlős Di-nek becézett személyt, akit követhettek. Ugyanakkor a hercegnőnek a királyi családdal folytatott, nagy sajtóvisszhangot kapott vitái az elnyomott, egyszerű egyén régi nagyhatalommal szembeni ellenállását jelentette a britek szemében.

Így vált a nép hercegnőjévé

A húszéves Diana tündérmesei életben reménykedett, amikor megtudta, hogy kinek a számára szemelték ki: 1981-ben házasodott össze egy olyan esküvőn, amelyet a televízió képernyőin keresztül közel egy világ kísért figyelemmel.

A királyi család a hagyományokhoz hűen féltve őrizte magánéleti titkait, Diana azonban bőven hagyott információkat az utókorra. Andrew Morton újságírónak például őszintén beszélt: kazetták őrzik a hercegnő vallomását a tündérmese helyett rémálommá vált mindennapjairól. Bár Diana igyekezett szeretni férjét, már az esküvő előtt rájött, hogy Károly walesi herceg szíve annak korábbi szeretőjéé, a házas Camilla Parker Bowlsé. Az elrendezett házasságok tipikus következménye várt rá: a nászúton Károlyt folyton a Camillától kapott tárgyak vették körül, aztán a szigorúan kötelező protokoll, a viselkedési normák meggátolták az addig szabadon élő Diana hétköznapi örömét.

A hercegnőt azonban senki sem készítette fel a betáblázott, előírások szerinti életre, házasságának ideje alatt támogatás és segítség helyett temérdek kritikát kapott az uralkodócsalád tagjaitól.

Ha sikeresen helyt állt, dicséretet nem kapott. Saját bevallása szerint többször is öngyilkosságot kísérelt meg. Ezt látta ugyanis végső megoldásként, hogy Károlyból több szeretetet csikarjon ki. Bár a fiatalon jött hirtelen anyaság eleinte megijesztette, ebben a szerepben tökéletesen helyt állt: a brit monarchia korábbi szokásaival ellentétben sokkal közelebb állt érzelmileg két fiához, mint elődei. Rengeteg ölelést, szeretetet adott gyermekeinek.

Diana kapcsolata férjével a második fiú, Harry születése után végleg megromlott: az egyébként sem szerelmes Károly második gyermekként lányt szeretett volna, Harryben pedig nemcsak a neme, de a vörös haja is taszította a herceget. Károly ekkor újra viszonyba kezdett Camillával, a nyolcvanas évek végére pedig Diana és férje már külön éltek. A hercegnőért közben rajongott a lakosság, ugyanis rengeteget jótékonykodott: AIDS-es, leprás betegeket látogatott és támogatott, példátlan karitatív munkát végzett, miközben a színfalak mögött súlyos depresszióval küzdött. A királyi család mindenáron igyekezett fenntartani a boldog családi idill látszatát, így a végtelenül boldogtalan Diana is szeretőben próbált némi örömöt lelni gyermekein kívül, először lovas oktatójával, James Hewittal. De bánatát sokszor bulimiás rohamokba fojtotta.

A hercegnő a nyolcvanas évek végéig tűrte a boldog walesi hercegi családot ábrázoló fotók, cikkek hazugságait, aztán elérte, hogy 1992-ben hivatalosan külön élhessen Károllyal. 1996-ban válhattak el végleg. Bár királyi fenségnek már nem szólíthatták, hercegnői címét megtarthatta. A britek először követhették végig egy rosszul sikeredett hercegi házasság drámáját. Az uralkodók azelőtt ugyanis gondosan őrizték titkaikat: ez is jócskán közrejátszott abban, hogy a hercegi pár házassága nagyobb ismertségre, s így Diana nagyobb szimpátiára tett szert.

A megcsalt, szűzen férjhez ment, szeretni akaró asszony figurájával nők milliói azonosultak, az erkölcsösségében léket kapott uralkodóház képének pedig sok, magát joggal alantasabbnak érző civil örült.

Több volt tragikus balesetnél?

Dianának nem volt könnyű walesi hercegnőként elérnie, hogy elváljon férjétől. Tartott attól, hogy ha hirtelen megtöri az idilli hercegi család képét és botrányt robbant ki, elveszítheti felügyeleti jogát gyermekei felett, mint egykor édesanyja. Közös ismerősükön keresztül került kapcsolatba Andrew Morton újságíróval, aki kazettákra vette Diana őszinte vallomását házasságáról, majd ez alapján könyvet írt, amelyet a válás évében, 1992-ben adott ki. A hanganyagot csak a hercegnő halála után hozták nyilvánosságra. A köteten keresztül a britek először kaptak emberi, hibákkal tarkított portrét a királyi család tagjairól a korábban megszokott, dicsőített, tökéletesnek tűnő figurákkal szemben: természetes hát, hogy a nagyközönség a hercegnőt támogatta. Ekkoriban beszédtechnika órákat vett, és a szégyenlős Di egy önálló, határozottabb beszédű Dianává változott, aki erős lelkülettel állt ki humanitárius ügyek mellett, és szerelmet keresett. Valóságos médiaháború kezdődött a Windsorok és Diana között, amelyet a nép szemében az egyre divatosabban öltözködő és emberközelien viselkedő fiatal nő nyert meg. Ezt elégelte meg Erzsébet királyné, és 1996-ban engedélyezte a törvényes válást. Diana ezután független, felfelé ívelő életbe kezdett: nagy örömmel nevelte fiait, afrikai éhezőkön segített, taposóaknák globális betiltásáért kampányolt, AIDS-es beteg kezét szorongatta, hogy tisztázza mindenki előtt, ilyen úton nem fertőz a betegség. De csak kevés jutott neki halála előtt a valódi, szabad boldogság kipróbálására.

1997 júliusában jelentek meg az első közös fotók új, muzulmán barátjával, Dodi Al Fayeddel. Egy hónapra rá pedig, augusztus 31-én új párjával és sofőrjükkel egy paparazzo elől menekülve autóbalesetet szenvedtek Franciaországban, amelyben mindhárman meghaltak.

Temetésén több mint egymillió ember vett részt, halála körülményei pedig máig vita tárgyát képezik.

A hivatalos magyarázat szerint baleset történt, amelyhez az alkoholos állapotban lévő sofőrnek is köze volt. Számos összeesküvés-elmélet létezik ugyanakkor, amely szerint Dianát a brit titkosszolgálat gyilkoltatta meg, mielőtt a brit trónörökös anyja komoly diplomáciai gondot okoz az országnak azzal, hogy férjhez megy egy muzulmánhoz, aki a tragédia előtt egy nappal jegyezte el. Igaz, a sajtó még nem tudott az eljegyzésről.

Ingrid Seward Dianáról szóló életrajzi kötetében egy névtelen forrásra hivatkozva írja Erzsébet királyné első szavait, amikor megtudta a hercegnő halálhírét: „valaki biztosan megrongálta a fékeket”. A néhai közkedvelt asszony taposóaknák elleni nemzetközi kampányát még nem fejezte be, de tervei közt volt egy dokumentumfilm-sorozat is azokról a humanitárius problémákról, amelyekkel foglalkozott. Bárhogyan is halt meg, mindez félbehagyott, valódi szociális munka terveként a sírba szállt vele.

 

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS