HIRDETÉS

Csillagok közt a zene szárnyán

Nánó Csaba 2017. július 16., 16:57 utolsó módosítás: 2017. július 16., 17:04

Ki hitte volna, hogy lázadó kamaszkorunk egyik eszményképe, a Queen együttes gitárosa, Brian May már 70 éves? Amikor mások a nyugdíjra gondolnak, ő megvédte doktori disszertációját.

A világhírű zenész az asztrofizikában is megállja a helyét Fotó: TeamRock.com

May felett az idő nem hiába múlt el. Amellett, hogy minden idők egyik legtehetségesebb gitárosának tartja a szakma –a Rolling Stone magazin a világ legjobb száz gitárosa között a 26. helyre rangsorolta –, az asztrofizikában is ért el eredményeket.

Az 1947. július 19-én London egyik külvárosában született Brian előbb bendzsón és zongorán kezdett játszani. Szülei Ruth és Harold May voltak, apja elektroműszerészként dolgozott a Légügyi Minisztériumban. Szerette ugyan a zenét, de a zongoraórák untatták. Viszont apja egyik barátja megismertette az ukulelével (hawaii gitár), amit a hatéves Brian hamar megkedvelt. Egy év múlva már gitárt kapott születésnapjára, amit a mai napig nem tett le. Annyira szeretett gitározni, hogy az akkordok lefogásának megkönnyítése érdekében az apjával átalakították a hangszert, könnyítettek a fogásán, és elektromos hangszedőket is építettek bele. Talán már akkor kiütközött a srácban a tudomány iránti érdeklődés is, hiszen később az Imperial College-ban ösztöndíjjal tanulhatott csillagászatot, diplomáját az anyakirálynétól vehette át 1968-ban. A gitárról még annyit, hogy egész karrierjében azon játszott, amit annak idején apjával építettek 1964-ben, s Red Specialnak neveztek el. És még egy különlegesség: sosem pengetővel tépte a húrokat, hanem egy hatpennys érmével…

HIRDETÉS
A királynő

Essen szó a királynőről is. No nem a brit uralkodóról, hanem a Queenről, vagyis Brian May leghíresebb együtteséről. Mielőtt azonban belevágnánk a történetbe, érdemes megemlékezni May első zenekaráról, a Smile-ról is. Ez volt az első lépés a világhírnév felé, és olyan társra lelt itt, mint Roger Taylor dobos, aki később a Queen alapembere és szövegírója, zeneszerzője lett. A Smile még csak előzenakara lehetett a Pink Floydnak, a Yesnek vagy a T. Rexnek, repertoárja pedig feldolgozásokból állt.

1969 elején Taylor és May megismerte Freddie Mercuryt, és innen a történet ma már legenda. Mercury elsősorban azzal alakított az együttes stílusán, hogy rávette társait: fektessenek nagyobb hangsúlyt a színpadi megjelenésre, bár akkor még nem ő volt az énekes. Az első sikertelen kislemezek törést okoztak az együttesben, May visszatért a tudományos munkához. 1970-ben ismét összejöttek, ezúttal már Freddie-vel a mikrofon előtt, egy év múlva pedig csatlakozott hozzájuk John Deacon basszusgitáros is. Ezzel teljes lett a Queen és Brian May élete. Még az együttes működésének fénykorában May elkezdett szólóalbumokat is kiadni, bár ezek talán nem voltak annyira jelentősek, mint a közös lemezek.

Doktor May

Miután nem akármilyen eredményekkel elvégezte az egyetemet, Nagy-Britannia vezető csillagásza, Sir Bernard Lovell felajánlott neki egy állást a Manchester melletti Jodrell Bank obszervatóriumban.

May visszautasította, mivel a doktori fokozatot is meg akarta szerezni, ugyanakkor a zenélés Londonhoz kötötte. Ám szakmáját nem adta fel, egy ideig matematikát tanított egy középiskolában, és a csillagközi porról írt doktori disszertációján dolgozott. Csakhogy az egyre sikeresebb zenei karrier közbeszólt, így a tudományos munkáját egy időre félbehagyta. Eltelt néhány évtized zenéléssel, mire 1996-ban megismerkedett Sir Patrick Moore csillagásszal, aki később többször meghívta az általa szerkesztett ismeretterjesztő műsorba, amely a BBC-n volt látható és hatalmas sikernek örvendett. 2006-ban társszerzőként Moore-ral és Chris Lintottal megírták a Bumm! A világegyetem teljes története című tudományos ismeretterjesztő könyvet –amely egy időben Erdélyben is megvásárolható volt. Brian úgy döntött, befejezi félbehagyott doktori disszertációját, hatvanévesen megvédte dolgozatát, így 2007-től már megilleti az asztrofizika doktora cím is.

Mayt egész életében komolyan érdekelte a sztereoszkópia is. Kutatásokat is folytatott ez irányban, és végül 2009-ben egy másik kutatóval kiadott egy könyvet, amelyben Thomas Richard Williams, a sztereófényképezés egyik úttörőjének életét dolgozta fel.

2012-ben a Királyi Fotográfiai Társaságtól megkapta a Saxby medált a „háromdimenziós fényképezés területén elért eredményeiért.”

Ritkaságszámba megy az olyan rockzenész, aki teljesen eltérő területen is jelentőset alkotott. Brian May élő példája annak, hogy a zene mellett „civil”területen is megállja a helyét az, aki komolyan vesz mindent, amibe belevág, és soha nem adja fel álmait.

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS