Erdélyi Napló
2017. március 29., szerda; Ma Auguszta napja van
Rss Facebook oldal

Liga 1: tíz forduló, tíz döntő

Somogyi Botond | 2017.03.12. [12:39]

Hétvégén fejeződtek be a román labdarúgó-bajnokság alapszakaszának a küzdelmei. Az utolsó mérkőzések sok izgalmat tartogattak, a kialakult sorrend pedig még izgalmasabb véghajrát ígér.

Roman foci_CFR_bMárcius 11-én Steaua–CFR mérkőzéssel kezdődik a rájátszás (Foto: Prosport)

A Liga 1 alapszakasza utolsó fordulójának három mérkőzését vasárnap este egyidőben rendezték (CFR–Viitorul, Pandúrok–Dinamo, Craiova–Med­gyes), ugyanis az a helyzet alakult ki, hogy az eredmények függvényében a pályára lépő hat csapat közül a Viitorult kivéve bármelyik kieshetett volna a rájátszásból. Biztos lehetett a dolgában a második helyezett FCSB is, őt sem veszélyeztette a kiesés. Ennek „megfelelően” Hagi csapata vereséget szenvedett, a Gigi Becali által patronált együttes pedig a kiesés ellen küzdő Marosvásárhely ellen csupán döntetlent ért el.

Gödörből a rájátszásba

A harmadik csapat, amely korábban biztosította helyét a legjobb hatban, éppen a címvédő. Marius Şumudică csapata tavaly december elején még vereséget szenvedett hazai pályán a CFR-től, és maga az edző nyilatkozta, hogy csapatának semmi esélye sincs a legjobb hat közé kerülnie. Ám az együttes kiheverte Denis Alibec téli átigazolását, és Şumudică motiválásának, valamint a csapat egységének és az egyénileg kiválóan képzett játékosoknak köszönhetően az Astra végül zsinórban nyolc mérkőzést megnyerve a képzeletbeli dobogó harmadik fokára ugrott.

Nagy gödörbe került az idén a Dinamo is, amely néhány fordulóval az alapszakasz vége előtt kikapott a Chiajnától. A gyenge eredmények miatt Ioan Andonénak mennie kellett, helyét a kispadon Cosmin Contra vette át, akinek sorozatban három mérkőzést sikerült nyernie. Az utolsót éppen vasárnap este a Pandúrok vendégeként. „Három fontos találkozót játszottunk, és mindhármat megnyertük. Örvendek, hogy sikerült hozzájárulnom ahhoz, hogy a csapat bekerüljön a rájátszásba. Motiváltam a játékosokat, önbizalmat adtam nekik, és elmondtam, hogy a Dinamo játékosaiként többet kell szaladniuk a pályán, jobban kell harcolniuk, mint az ellenfél” – nyilatkozta Contra.

Gáz nélkül

Ki-ki meccset játszott egymással a Craiova és a Medgyes is. Ez utóbbi visszakapta ugyan három pontját a nemzetközi Sportdöntőbíróságtól – a tartozások miatt ősszel büntették a Gaz Metant–, ám két gólvágójának (Llullaku, Axente) eligazolását igencsak megsínylette a csapat, így sorozatban jöttek a negatív eredmények. Cristi Pustai csapata két létfontosságú mérkőzést is elvesztett közvetlen riválisaival szemben: egyet az Astra, egyet pedig a CFR ellen. Ezért vasárnap a Pustai-legénység mindent vagy semmit alapon lépett pályára a Craiova ellen: veresége azonban azt jelentette, hogy a Gaz Metan búcsúzik a rájátszástól. Vezetőedzője a mérkőzést követően kissé megtörve nyilatkozott: „ettől a héttől már a kiesés elkerüléséért kell harcolnunk”.

Fellegvári öröm

Ismét volt miért örülni a Fellegváron. Hosszú idő után a CFR-nek sikerült kiharcolnia a rájátszásban való részvételt. S mindezt úgy, hogy a bajnokság kezdetén a vasutasokat hat ponttal büntették. Vasile Miriuţă együttese azonban – bár télen egy négymeccses nyeretlenségi sorozatba futott bele – az idei februári kezdést követően szinte hibátlanul teljesített. Vasárnap este a mintegy nyolcezer néző azzal a reménnyel ment ki a Viitorul elleni összecsapásra, hogy pontszerzés esetén a CFR újra a play-offba kerül. A megnyert mérkőzést követően Miriuţă elmondta: „az elmúlt hét hónapban rengeteget dolgoztunk. Köszönöm a vezetőségnek, amely kiállt a csapat mellett és mindenben támogatott minket. Igaz ugyan, hogy a játékosok időben kapták meg a fizetést, de nemcsak ez motiválta őket, hanem az, hogy tudták, milyen nagy szüksége van a klubnak arra, hogy a legjobb hat között végezzen. A CFR-nek mindig azért kell harcolnia, hogy a dobogón végezzen”.

A vasutasok különben ezen a héten újabb jó hírt kaphatnak. Iuliu Mureşan klubelnök bejelentette, hogy az új – papíron legalábbis – tulajdonos, Marius Băgăcean a hátralevő ötmillió eurós hátralékot is átutalta a klubnak. Ez azt jelenti, hogy a CFR-nek nincs több tartozása, és megszűnik a pénzügyi felügyelet ellene (insolvenţă). „A vezetőség beadta a papírokat bíróságra, amely március 10-én hozhatja meg az évek óta várt döntést. Ezt követően kérvényezzük az UEFA-nál, hogy engedélyezze a nemzetközi kupákban való indulásunkat. Tudjuk, a törvények szerint még legalább egy évnek el kell telnie ahhoz, hogy erre jogunk legyen, de úgy érezzük, találtunk egy kiskaput, amelyet szeretnénk kihasználni” – árulta el a sajtónak Mureşan.

A romániai sportportálok csodának minősítették a CFR fizetésképtelenségből való szabadulásának hírét, eddig ugyanis Romániában csupán egyetlen klubnak sikerült ez a manőver, a Dinamónak. Ám a bukaresti együttes tulajdonosát, Ionuţ Negoiţát, valamint a klub három másik vezetőségi tagját a múlt hónap óta ügyészségi felügyelet alá helyezték csalárd csődeljárási helyzet kialakítása miatt (bancrută frauduloasă).

Hatan a bajnoki címért

Az alapszakaszt követően hat csapat küzd a bajnoki címért: összesen tíz mérkőzést játszanak. A szakemberek szerint mindegyik egy-egy kisebb döntővel ér fel. Az esélyeket latolgatva szinte senki sem mert határozott véleményt mondani, hiszen az alapszakasz után a bajnokságban gyűjtött pontokat felezték, így a csapatok pontszámban egymáshoz közel kerültek. A legtöbbet a Viitorul gyűjtötte össze, ám a csapat fiatalokból áll, kevés tapasztalatuk van, és Hagi együttese az erősebbekkel (Steaua, CFR, Astra, Dinamo) szemben gyenge teljesítményt nyújtott.

A keret alapján a legnagyobb esélye a FCSB-nek van: Becali minden jó játékost felvásárolt a hazai piacról. Ez persze nem azt jelenti, hogy Alibec és társai csapatként működnek. Ráadásul Becali állandóan beleszól Reghecamp munkájába, nemegyszer maga a tulajdonos állítja össze a kezdő tizenegyet.

Az Astra is jó esélyekkel indul: Alibecen kívül a címvédő nem vesztett játékost, így Şumudică idén is szeretne meglepetést okozni. Amely már nem is lenne annyira az. Ráadásul az Astra az egyetlen, amelynek a felezést követően nem kellett kerekítenie pontszámát. Ez azt jelenti, hogy ha a bajnokság végén pontegyenlőséggel áll majd a táblázat élén más csapattal, akkor az Astra lesz a nyertes.

A keretet tekintve a Craiova nem tartozik az esélyesek közé, a Dinamónál pedig épp maga az edző, Contra nyilatkozta, hogy a Ştefan cel Mare-i alakulat nem szólhat bele a bajnoki cím sorsába. Így akár az is elképzelhető, hogy a CFR küzd majd az elsőségért. Ha hagyják. Mostanig hagyták, mert az eddig lejátszott 26 mérkőzés során a kolozsváriak mérkőzésein csupán egyszer fújt Alexandru Tudor, Marius Avram pedig egyszer sem. Tudvalevő ugyanis, hogy e két sípmester közül egyik sem zárja keblére a vasutasokat. „Bárcsak ott tartanánk, hogy az utolsó két mérkőzésre ezt a két bírót delegálják – mondta valaki vasárnap este a fellegvári mérkőzést követően –, ez ugyanis azt jelentené, hogy a kolozsváriak, egyetlen erdélyiként a hat közül, a bajnoki címért küzdenek.”

 

Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét