Többféle elmélet a népvándorlásról

2019. december 23., 19:03

A Csíki Székely Múzeumban tekinthető meg a miskolci Herman Ottó Múzeum Elit alakulat – a Kárpát-medence leggazdagabb honfoglalás kori temetői című kiállítása. Négyrészes sorozatban mutatjuk be az Észak-Magyarországon feltárt honfoglaláskori sírokat.

A magyarok ősei gyorsabban tették meg az Ural és a Kárpát-medence közti utat, mint azt korábban gondoltuk Fotó: Elit alakulat 2.0 kiállítás

(folytatás 48. lapszámunkból)

Magyarország észak-keleti része, a Felső-Tisza-vidék a honfoglaló magyarok legkorábbi Kárpát-medencei szállásterülete volt. Ebben a térségben helyezkedik el Karos község: a falutól nyugati irányba húzódó dombvonulaton kerültek elő a Kárpát-medence eddig ismert leggazdagabb magyar honfoglaláskori temetői. A Csíkszeredában megtekinthető kiállítás a II. és III. számú karosi temetők régészeti leleteit mutatja be.

A honfoglalás előestéjén

Mielőtt a honfoglaló magyarok a Kárpát-medencébe értek, hosszú utat tettek meg a kelet-európai sztyeppén. Az írott források alapján a magyarok először 836–839 között tűntek fel. Vándorlásukról több elmélet is született. Régebben az alábbi történetet gondoltuk elfogadhatónak.
A Középső-Volga és az Ural közötti területekről – amelyet a középkori források Magna Hungáriának neveztek – a 8. század körül a magyarok többsége a Volga, Don és a Donyec vidékére húzódott. Első fejedelmük után a terület a Levédia nevet kapta.

Szálláshelyüket 850 körül a Dnyeper és Dnyeszter közötti vidékre tették át. A bizánci császár (Bíborbanszületett Konstantin) ezt a földet nevezte Etelköznek,

ami folyóközt jelent. Etelközből a magyar csapatok többször felkeresték a Kárpát-medencét beavatkozva a keleti frank birodalom és a morva fejedelemség közti viszályokba. Valószínűleg már 862-ben is, de 881-ben és 892-ben már bizonyosan számolhatunk a magyar csapatok részvételével a harcokban.
Az elmúlt évek során az Uraltól délre található területeken újabb régészeti leletek kerültek elő, amelyek esetenként a karosi honfoglaló temetők régészeti anyagának a szakasztott másai. A leleteket tartalmazó temetkezések korát 9. századinak határozták meg. Új ismereteink alapján a történészek egy része úgy gondolja, hogy a korábbi feltételezésektől eltérően a Dél-Uraltól sokkal hamarabb, alig fél évszázad alatt jutottak el a magyarok végső szálláshelyükre.

A Karos község temetőjének honfoglaláskori sírjából előkerült szablya Fotó: Elit alakulat 2.0 kiállítás
Szláv telepesek

A 860-as évektől egyre gyakrabban jelentek meg portyázó magyar csapatok a Kárpát-medencében, amelynek északkeleti részén szláv csoportokat találtak. Ezek szerény leletanyagú telepei és temetői a Bodrogközben is előkerültek.
Régészeti leletek alapján nem mindig lehetséges népeket elkülöníteni. Ha egy nép ruházata és viseleti tárgyai meg is változnak, általában temetkezési szokásait őrzi meg legtovább. A csontvázas sírokat maguk után hagyó honfoglaló magyarokkal szemben az itt talált szláv lakosság halottait elhamvasztotta, és a temetkezései fölé kisebb halmokat emelt. Ennek a legszebb példája a királyhelmeci Erős-erdő halomsírjai.

A 895-ös honfoglalás eseményei

A kazárokkal szövetséges nomád úzok 893–894-ben rátámadtak a besenyőkre. A két tűz közé fogott besenyők kénytelenek voltak szállásaikat hátrahagyva menekülni, és valahol északon vagy nyugaton új hazát keresni. Így jelentek meg a magyarok keleti határai közelében. Ekkor már a Kárpát-medence keleti része a magyarok laza katonai fennhatósága alatt volt.

A rossz emlékű besenyők megjelenése vezette a magyar fejedelmeket arra a döntésre, hogy a magas hegykaréjjal jól védett Kárpát-medencébe vezessék népüket.

Miközben 895 tavaszán a magyar fősereg a Vereckei kapun át leereszkedett az Alföldre, a keleti szállásokon maradt népességet váratlan támadás érte. A bolgár cár szövetkezett a magyarok hátában megjelenő besenyőkkel és együttes támadással két tűz közé fogták a hátramaradottakat. A hátrahagyott magyarok anyagi vesztesége súlyos lehetett. Az állatállomány szinte teljesen odaveszett. A Kárpát-medencébe került magyarok négy éven át nem indítottak említésre érdemes hadjáratot a környező területek felé. A katonai akcióképességük visszaállítása és a lóállomány feltöltése éveket vett igénybe.

A szláv lakosság halottait elhamvasztotta, és a temetkezései fölé kisebb halmokat emelt Fotó: Elit alakulat 2.0 kiállítás
Az új haza birtokba vétele

A magyar nemzetségek új szállásaikat 895 és 902 között vették birtokukba Árpád és Kurszán fejedelmek vezetésével. Elsőként 895-ben a Dunától keletre fekvő területeket szállták meg. Korábbi szövetségesük, Arnulf keleti frank uralkodó halálát követően 900-ban elfoglalták az addig frank határtartományként szereplő Dunántúlt. 902-ben megdöntötték a Dunától északra fekvő Morva Fejedelemséget, s annak a Morva folyótól keletre eső területeit is országukhoz csatolták.
Szállásaikat főként a sík vidékeken rendezték be. A hegyek közé a 10. század folyamán a folyóvölgyek mentén hatoltak be.

Egyes magyar csoportok – köztük a karosi közösség tagjai – a hágókon való szabad átjárás biztosítása érdekében talán már a 9. század végén megtelepedhettek a Kárpátok északkeleti előterében.

Erre utalhatnak a keleti szállásokon készült tárgyak: markolattüskés szablya, archaikus veretes tarsoly és lóhomlokdísz. Hajdani tulajdonosaik még Levédiában vagy Etelközben születtek s az új hazában leltek végső nyugalomra.

(folytatjuk)

dr. Pusztai Tamás

A szerző régész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese, a kiállítás kurátora