Európa számkivetettjei

A történelem során nem egyszer bebizonyosodott, hogy a választópolgár, ezen belül egy bizonyos társadalmi kategória mindig eszközként szolgál a hatalom, illetve a politikusok kezében, ha konszolidálni kell valamilyen politikai felállást.

A történelem során nem egyszer bebizonyosodott, hogy a választópolgár, ezen belül egy bizonyos társadalmi kategória mindig eszközként szolgál a hatalom, illetve a politikusok kezében, ha konszolidálni kell valamilyen politikai felállást, vagy menteni kell a már kivívott pozíciót. Így volt ez már az ókori világban is, amikor egy-egy beépített, megbízott hordószónok gerjesztette, uszította a népet, vagy éppen másfelé volt köteles irányítani az elégedetlenség hangját.
Egy bizonyos réteg mindig kéznél volt, ha valamit törvényesíteni kellett a csúcsvezetésben. Szabadon rendelkeztek vele a hadviselések idején, amikor a dinasztiák érdekeiért és fennmaradásáért küldték hadba, felhasználták forradalmak és forgatókönyvek statisztáiként, politikai érdekek kivitelezésére, azaz annyiszor járatták vele a bolondját, ahányszor a hatalom érdeke megkívánta.
Sokan közülünk olyan korszakban születtünk, amikor még egyenlősdit „játszottunk”, sőt volt idő, hogy még hittünk is a jól betanított játékszabályokban. Mire észrevettük, milyen sok a csaló, már javában folyt az össznépi félelemkeltés és a butítás magvetése. A pártkantinok kiváltságait és Istent jól próbálták rejtegetni előlünk, azonban az előbbi kiváltságosaival folyamatosan szembesültünk, a Jóistennel pedig bezárkóztunk a hideg házba számon kérni a mindennapi kenyeret.
Mivel zömében pártkapun kívüliek voltunk, tartalékunk sosem volt, így először a cukor fogyott el a kávénkból, később a kávé is eltűnt a polcról, majd a kenyér, velük együtt a mosoly, az öröm, a lélek melege s a felebarátba vetett bizalom.
És lett helyettük kultúrforradalom keleti módra, derék éljenzések, felvonulások, besúgók, beprogramozott áramszünetek, fűtetlen otthonok, istentelenség, ötéves terv négy és fél év alatt és sok hasonló embertelen hazugság. Miután a fiktív tonna búzát meg a koca nem létező malacait is elszámolták és beírták a rendszerbe, mint létező javakat, elszállt a család betevője a konyháról, az ólból a tyúk, a fészekből a tojás.
Majd egyszer valakik úgy döntöttek, hivatalos arcot sminkelnek egy hatalmi puccsnak és közénk lövettek a hadsereggel. A virággal szelídített fegyvercsöveket azóta sem találjuk, és ugyanazok a besúgók ígérhették továbbra is a legjobb szeleket a vitorlákba. És jöttek mindenféle választások, közvélemény-kutatások, népszámlálások, referendumok, mind-mind a mi „jólétünket szolgálva” egy furcsa, de annál eredetibb demokrácia zászlaja alatt.
A rendszerváltásnak nevezett groteszk vigyor óta már nincs ugyan áramszünet, de sok házból kikötötték a villanyt, üresek a fáskamrák és időnként „tombol” a sertéspestis, a madárinfluenza meg mindenféle állatkórság, hogy holmi láthatatlan kezek helyet biztosítsanak a nyugati hústermékeknek.
Nem szabályozzák a fűtést, de az orbitális számlák miatt ismét fagyoskodunk, nem viszik el a padlásról a termést, az ólból a jószágot, de egy hétköznapi család portáján ezek már amúgy is csak utópiának számítanak, magyarázatra sem szorul, miért.
A barátok, a rokonok évek óta szétszéledtek, munkáért, gazdasági menedékjogért kuncsorognak valahol Nyugat-Európában, és bujdosni kényszerülnek, mert legtöbbjüknek még munkavállalási engedélyük sincs. Itthon pedig napról-napra süllyednek, repedeznek a házfalak, térdre rogynak a deszkakerítések, megadják magukat az enyészetnek a gazdátlanul maradt porták, felveri a gyom a járdát, az árokpartot. Honatyáinknak pedig nincsenek lelkiismereti problémáik, „a globalizáció hozta magával” jelszó alatt nyugodtan hajtják álomra a fejüket. Hisz európai jelenség, nincs mit tenni. Így hát fogyunk a Partiumból, fogyunk a Bánságból, és lassan a székely végvárak is őrizetlen maradnak.
Az erdélyi politikai elit kezében a magyar választó csak amolyan (fogyó)eszköz, még a nagy nemzetpolitika is ezt sejteti néha. A „készlet” még kitart vagy két-három mandátumig, utána úgyis ott a zsíros nyugdíj, utánuk a vízözön. A gyermek sorsa is rendben van, külföldi egyetemen tanul, haza már úgysem jön, a bankszámla kint gyarapszik, gond egy szál se. A többi meg legyen a következő generáció gondja.
Így lettünk Európa kóbor kutyái, így bujdosunk el faluszám és olvadunk vagy halunk bele egy másik választott hazába. Hisz minket, erdélyi magyarokat úgysem kért számon soha senki, semmilyen fórumon.
Ezután sem fog.