Makkay József 2019. november 28., 09:28

Távolmaradó magyarok

Véget ért a nagy csinnadrattával levezényelt román államelnök-választás, és bejött a papírforma: a Románia és a román nemzet megmentőjének kikiáltott Klaus Iohannis (így i betűvel, mert a nevét is hivatalosan románosította) 66 százalékkal nyert leseperve a porondról a nála is gyengébb ellenjelöltet, a voksok mindössze 34 százalékát begyűjtő szociáldemokrata Viorica Dăncilát. Most tekintsünk el a gazdasági, szociális meg egyéb szempontokból megfogalmazott hangzatos „normális Románia” ígéretétől – az elmúlt száz év tapasztalata szerint ez a szótársítás szinte megvalósíthatatlan –, és próbáljuk számba venni a tiltakozásként tömeges távolmaradással tüntető magyarság jelzését. Ekkora érdektelenség ugyanis egyetlen romániai választást sem övezte az elmúlt harminc évben.
A spontánul jött, hatalmas közönynek egy magyarázata van: a magyarságnál betelt a pohár. A magyar közösségi öntudat eljutott egy olyan szintre, hogy végre határozott nemet kell mondani arra az összromán színjátékra, amely lassan minden reménytől meg akarja fosztani az erdélyi magyarságot. Egyre többször törli belénk a lábát a román politikum – legmagasabb államfői szinttől a helyi polgármesterekig és egyéb kiskirályokig –, és cserében szavazatainkat kéri. Ott tartunk, hogy már ígérni sem ígérnek semmit. Egyértelművé tették, hogy magyar közösségi követeléseinket leírták és a róluk szóló vitát úgy zárták le, hogy el sem kezdték.
A szárnyaszegettnek tetsző erdélyi magyar autonómiaküzdelem egy székelyföldi megye prefektusi titkárnőjének az ingerküszöbét sem éri már el, nemhogy miniszterelnöki vagy államfői meghallgatás legyen belőle. De ennél jóval kisebb követeléseink is süket fülekre találnak: nincs, aki meghallgasson és nincs is, aki követeljen.
Van ennek az erdélyi magyar apátiának egy másik felkiáltójele is. A román államelnök-választást elutasító tömeges távolmaradás könnyen az erdélyi magyar képviselet felé is megnyilvánulhat. A közfelháborodás nemcsak a magyarok irányába ellenséges román szociáldemokrata és nemzeti liberális politikum felé szól, hanem az erdélyi magyar képviseletet is figyelmezteti, amely egyre tehetetlenebbül szemléli, mit művel a rendszerváltás utáni román hatalom a magyar közösséggel. Nem az a fő baj, hogy az RMDSZ az elmúlt években vagy évtizedekben időről időre együttműködött a szociáldemokratákkal, hanem az, hogy ez a kényszerházasság semmivel nem vitt előbbre a kilencvenes években megfogalmazott főbb célkitűzésekhez. Ugyanez érvényes a jobboldali pártokkal történt korábbi együttműködésre is. Világos, hogy egyik tábor sem szeret bennünket, éppen ezért a mindenkori erdélyi magyar képviseletnek más stratégiákat kell választania.
Aminek lehetséges megoldása a kisebbik ellenzéki magyar pártok által régóta szorgalmazott egyeztető kerekasztal, ahol közösbe tehetnék a járható útnak vélt stratégiákat. Ha mindezekről nem lesz egyeztetés, és az erdélyi magyar szavazó nem kap hihető magyarázatot a hogyan tovább kérdésére, a mostani tiltakozás magyar érdekű választások esetén is megismétlődhet. Amivel magunk alatt vágnánk el a fát.