Bethlen Gábor, a választott magyar király

A cseh királlyal kötött szövetség keveset tartott, arra azonban elegendő volt Bethlen Gábornak, hogy  erdélyi fejedelemként a Habsburg elleni szövetségben maga mellé állítsa a magyar rendeket. A felvidéki országgyűlés végül királlyá választotta.

(folytatás 43. lapszámunkból)

Bethlen Gábor utólag szerzett tudomást a prágai királyválasztásról. Bár becsapottnak érezte magát, megőrizte tárgyilagosságát. 1620 januárjában szövetséget kötött Pfalzi Frigyessel, Csehország királyával. Megegyeztek a cseh korona országainak – Ausztriának, Magyarországnak és Erdélynek – az örök szövetségében. Úgy döntöttek, ötévenként közös országgyűlést tartanak és a közbeeső években kormányzati szinten érintkeznek egymással. A szövetséglevél az akkori hadakozásban a kölcsönös segítségnyújtást is rögzítette. Az egyezmény leszögezte, hogy ünnepélyes követséget küldenek a Portára a törökkel kötendő béke ügyében. Ez utóbbi felett viták voltak, mert egyesek idegenkedve fogadták az erdélyi fejedelemmel való szövetkezés ilyen feltételét, de végül a szerződésből csak ez a bekezdés valósult meg. A díszes követség elutazott ugyan Konstantinápolyba, de mielőtt a Habsburg-ellenes szövetség megkezdhette volna működését, a császári túlerő 1620. november 8-án Fehérhegynél döntő vereséget mért csapataikra. Pfalzi Frigyes csehországi királysága ezzel összeomlott, és megkezdődött a cseh felkelés kegyetlen megtorlása.

Bethlen Gábor nemzetközi szövetségi rendszer tagjaként indult II. Ferdinánd ellen háborúba. A magyar királyságban a nemzetközi politika alakulásától függetlenül is szívesen várták a beavatkozást. Az okot közvetlenül a II. Ferdinánd 1618. május 18-án történt megválasztása körüli események szolgáltatták.

A rendek többsége elvi és gyakorlati okokból is ellenezte Ferdinánd magyar királyságát. A szabad királyválasztási jog sérelmét látták a dinasztia házi törvényével trónörökössé tett főherceg rájuk kényszerítésében.

A katolikus egyházra támaszkodó korlátlan fejedelmi hatalom mintaállamát szervezte meg a stájer tartományokban, és várható volt, hogy Magyarországon is ilyen módszerekkel fog fellépni.
Bethlen Gábor Debrecenből 1619 szeptemberében közölte hadra kelésének indokait. A röpiratot tulajdonképpen Alvinczi Péter pap fogalmazta meg Magyarország panaszai címmel. A fő okot a protestánsok sérelmei képezték. Ferdinánd főherceg ugyanis a legmeggyőződésesebb protestánsüldöző volt a Habsburgok között: családi tartományaiban kegyetlenül irtotta a reformáció híveit. Túlzott protestánsellenessége volt a közvetlen kiváltó oka a német birodalmi protestáns fejedelmeket összefogó unió létrejöttének. Bethlen a királyi Magyarországon reális veszélyként mutatta be az új király vallási türelmetlenségét.
A magyarországi politika hangadói az erdélyi fejedelem mellé álltak. A nagyurak segítségével Bethlen gyorsan nyomult előre. 1619. augusztus 27-én indult Gyulafehérvárról, és alig adta ki a debreceni kiáltványt, már hívei első gyűlését is összehívta Kassára. Itt tisztázták a hadak élén érkező Bethlen és a mellette állók viszonyát. Egységükkel megteremtették Bethlen magyarországi működésének törvényes alapját.

Bethlen 1619. október végén Pozsony mellett egyesítette csapatait cseh–morva szövetségeseivel, majd közös haditerv szerint készültek az ellenség megtámadására.

November végére II. Ferdinánd is Bécs falai mögé szorult, két nappal később pedig Bethlenék elfoglalták Bécs egyik elővárosát, Ebersdorfot, és megkezdték a város körülzárását. De nemsokára Bethlen Gábor seregével váratlanul elvonult Bécs alól.
A fejedelem tette óriási vihart kavart a korabeli közvéleményben. Nemcsak egy jól kezdődött katonai vállalkozást szakított hirtelen félbe, de csehországi szövetségeseit is cserbenhagyta. Ő maga Homonnai György Lengyelországból indított ellenséges támadásának győzelmével mentette magát. A valóság azonban az, hogy felismerte Bécs ostromának reménytelenségét, és inkább vállalta az erkölcsi, mint a katonai vereséget. Erdélyben semmit nem ártott tekintélyének a sokat vitatott elvonulás.

Bethlen 1619 végén és 1620 elején jutott el magyarországi politikai sikereinek csúcsára. Megtartotta első országgyűlését Pozsonyban. Itt az ország rendjei kemény feltételekhez kötötték támogatásukat: választási hitlevelet akartak vele aláíratni, amiben egy nemesi köztársaság működési szabályzatát vázolták. A hitlevél kimondta: amennyiben az uralkodó a választáskor kapott feltételeket megsérti, a rendek joga az ellenállás.
Bethlen Gábor visszautasította a választási feltételeket. Nem fogalmaztatott meg újakat, csupán a rendi országgyűlési gépezet működését akadályozta meg. Arra hivatkozott, hogy nem az egész ország hódolt meg neki, s ezért visszautasította a királyválasztást. Ezzel elkerülte a számára megszabott feltételek feletti vitát. Így Magyarország fejedelmeként kormányozta az addig a Habsburg uralkodócsaládnak alárendelt országrészt.

A pozsonyi országgyűlés semmit nem zárt le, csupán fegyvernyugvást teremtett. 1620 elején Bethlen fegyverszünetet írt alá II. Habsburg Ferdinánd képviselőivel. A császáriakkal megkötött szerződés értelmében a május 31-re összehívandó országgyűlésen kellett volna felszámolni az „Őfelsége, az egyházi rend és az ország más rendjei között” fennálló ellentéteket. Nagy számban gyülekeztek a nagyurak és a követek Besztercebányán. 1620. július 3-án kezdődtek meg a tárgyalások, amelyeknek a békéről kellett dönteniük. Jelen voltak a cseh–morva–osztrák szövetséges rendek, a lengyel király és a Porta képviselői. II. Ferdinánd biztosai azonban elfogadhatatlan feltételekkel érkeztek: a magyarokkal folytatandó tárgyalásokba a Habsburg király nem volt hajlandó bevonni a szövetségeseket. Bethlen hívei ellenben a különbékétől zárkóztak el. A Bécsből jött biztosok többször is visszautaztak utasításokért, de engedményekre nem kaptak megbízatást, így a tárgyalások megszakadtak.

Bethlen Gábor a diplomácia szintjén győzött, de e győzelemért neki és híveinek a török Porta nyújtotta be a számlát.

Már a törökök megjelenése is példátlan volt a magyar országgyűlések történetében. A rendek ugyanis tanácskozásaikat nem szokták az „örök ellenség” jelenlétében folytatni. Még meghökkentőbb lehetett a szultán levele, amely többek között ezt tartalmazta: „ha pedig magatoknak királyt akartok választani, válasszatok olyat, ki tinéktek igazsággal és a mi fényes Portánkhoz igaz jó akarattal legyen, és mi azzal a szent békességet megtartjuk, s Magyarországot az ő királyságával együtt erős becsületben tartjuk.”
Bethlen nehezen szerezte meg a szultáni ígéretet, minthogy jelentős ellenpárt működött ellene a portai elöljárók között. Az 1615-ben hatalomra került Eszad effendi körül szerveződő csoportosulás kezdettől fogva helytelenítette a fejedelem magyarországi vállalkozását. A muftival szemben álló csoportosulás viszont kifejezetten szorgalmazta Bethlen magyarországi királyságát. Magatartásuk mögött az a törekvés rejlett, hogy a királyi Magyarországot – Bethlen uralma alatt Erdély státusára juttatva – az Oszmán Birodalomnak alárendelt államává tegyék.
A portai helyzet 1620 januárjában rendkívül zavarossá vált. Az új nagyvezír, Cselebi Ali pasa és II. Oszmán szultán közös akciói kiszámíthatatlanokká váltak. A követek testületének legnagyobb elképedésére még arról is szó volt, hogy a Porta ne Bethlennek, hanem II. Ferdinándnak nyújtson segítséget. A Lengyelország ellen tervezett háború megindítása előtt azonban mindent rendezni kellett, és a zűrzavarban a Magyarország hódoltatását támogató politikai irányzat győzött. Bethlen megkapta magyar királysága portai támogatásának ígéretét.
Az események azt mutatták tehát, hogy a törökben lehet bízni, így a portai szövetség biztosíthatja az ország jövőjét. A rendek tudomásul vették, hogy a Habsburg királytól való elfordulásukkal egyben a törökök kiverésének reményét is feladták.

Bethlen Gábornak uralkodóvá választásával a Porta védelme alá helyezték magukat. Bethlen hagyta magát királlyá választani, és a választási hitlevelet is aláírta.

1620. augusztus 25-én arannyal fénylő vörös selyemtrónuson ülve fogadta a rendek hódolását, és hallgatta a Thurzó Imre kezdeményezte kiáltásokat: éljen Gábor király!

(folytatjuk)