A boszorkányüldözés emlékéből élő Salem

Csermák Zoltán 2019. november 13., 13:02

Salem, az amerikai kisváros történelméből él. 326 éve ért véget az a boszorkányüldözési procedúra, amely a település nevét hírhedtté tette. A világhírű amerikai író, Arthur Miller mintegy hét évtizede örökítette meg drámájában a városban történteket.

Salem tengeri kikötője a turisták egyik kedvenc helye Fotó: Csermák Zoltán

Könyves Kálmánnak a boszorkányok nemlétéről kifejtett nézetei a massachusetts-i kisváros, Salem polgárainak körében a régmúltban nem találtak volna követőkre. A 17. században történtek mind a mai napig keserű nyomot hagytak az optimizmusra épülő amerikai történelemben.
A történet gyökereinek megismerésére az idő kerekét jó három évszázaddal kell visszaforgatni.

A Bostontól 40 km-re fekvő települést egykor az angliai vallásüldözés elől menekülő puritánok alapították.

Az új honfoglalók becsületesen dolgoztak, kemény munkával, erdőirtással szántóföldeket nyertek, s halászatból is került mindennap jó falat az asztalukra. A gazdagodó polgárok új életükért imáikban adtak hálát az Úrnak. De a paradicsomi állapot a 17. század végén megtört. Az őshonos indiánok egyre többször támadták a telepeseket, s egy akkor bekövetkezett klímaváltozásnak köszönhetően a terméseredmények is jelentősen csökkentek, a halrajok is elkerülték az északi vizeket. A polgárok alapvető élelmiszerforrásai kerültek veszélybe. A nehézségek pedig szokás szerint békétlenséget szültek, s már csak egy szikra kellett a tűz fellobbanásához.

Boszorkányszobor Salem egyik terén. Minden a háromszáz éves múltra emlékeztet Fotó: Csermák Zoltán
Rejtélyes betegségből boszorkányüldözés

Samuel Parris tiszteletes lánya, Betty 1692-ben egy furcsa, addig nem tapasztalt betegségbe esett. Önkívületi állapotba került, értelmetlen szavakat mormolt. A kór nem állt meg a parókián, a megdöbbent polgárok más fiatal teremtéseken is észlelték azt. Az orvosok e nyavalyával szemben tehetetlenek voltak, egyikük az ördög kezét látta a rontásban. A puritánok életében a gonosz elleni küzdelem mindig központi szerepet kapott. A vasárnapi istentiszteleteiken az igehirdetők legtöbbször a kísértés szerepét hangsúlyozták, s a történtek nyomán igazolva is látták magukat. A lányok vonaglásuk közben – a vizsgálódók unszolására – neveket is mormoltak, s ekkor elszabadult a valóságos pokol.

Kétszáz polgárra sütötték rá a boszorkányság bélyegét, nagyrészüket börtönbe zárták, közülük tizenkilenc bitófán végezte, egy lelket pedig agyonköveztek.

A kormányzó végül 1693 januárjában az ártatlan emberek mellé állva vetett véget a hisztériának. Noha New Englandban már korábban is folytak boszorkányperek, az üldözések éppen 320 éve Salemben voltak a legszenvedélyesebbek és legvéresebbek. A történet különösen tragikus, ha figyelembe vesszük, hogy az akkori Salemben és környékén 1500 ember élt.
Az akkor történteket sokan kutatták, keresték a választ a boszorkányüldözésekre, s az azt kiváltó rejtélyes kórra. Egyes kutatók a betegség mögött epilepsziát sejtenek, mások a rozst megtámadó gomba hallucinogén hatását feltételezik. S mivel az ítéletek vagyonelkobzással is jártak, a perek mögött sokszor az irigység, a rejtett indulatok is megbújhattak.

Arthur Miller aktualitása

Az írók és alkotók fantáziáját megmozgatták a Salemben történtek. Arthur Miller 1953-ban írta híres drámáját, a Salemi boszorkányokat, s a darabhoz az eredeti helyszínen gyűjtött anyagot. A műnek szomorú aktualitást adtak az ötvenes években a mccarthyz­mus Amerika-ellenes perei. Történetének két tanulsága van: a lelkiismeret megóvása akár életünk árán is fontos, valamint az a társadalom, amelyik besúgáson, hamis vádakon nyugszik, halálra van ítélve. A művet 1961-ben mutatták be először Magyarországon a Nemzeti Színházban. Marton Endre rendezése színháztörténeti jelentőségű volt, hiszen az 1956-os forradalom ítéletei összecsengtek a milleri gondolatokkal. A színpadon olyan színészek tették hitelessé a történetet, mint Bitskey Tibor, Mészáros Ági és Básti Lajos.
Robert Ward 1961-ben komponált, hasonló című operáját 2008-ban a Szegedi Nemzeti Színház előadásában a Mezzo Televízió operafesztiválján ismerhették meg a nézők. A drámát legutóbb 2018-ban a főváros új színpada, a Tesla Teátrum tűzte műsorra nagy sikerrel.

A múltjából jól megélő Salem

Salem manapság nem a történet tragikus oldalát nézi. A takaros kisváros már régen megszabadult a rásütött bélyegtől és a vérzivataros napok történelemmé szelídültek. A polgárok – a jó adottságú kikötőnek köszönhetően – a világ legtöbb részére eljutottak, a kereskedelemből a város szépen gyarapodott. A főutcában mívesen épített téglaházak sorakoznak, az egykori városháza egy szép tér közepét díszíti. Miller drámája nyomán pedig a település „híressé” vált, így a Bostonba látogató turisták nem mulasztják el felkeresését. A legtöbben nem is csalódnak:

élő előadásokon, panoptikumokban mutatják be a bő három évszázaddal ezelőtt történteket. Sikoly, borzalom remegteti meg a vendégeket,

s akinek még ez is kevés, okkultista boltokban, a mai – munkájukat immár legálisan végző – boszorkányok jövendőmondó szolgálatait vehetik igénybe. A leleményes hazafiak a kalózkodást is a boszorkányság részének tekintik, így a két boszorkánymúzeum és a tengeri gonosz hadfiakat bemutató viaszkiállítás egy látogatójeggyel tekinthető meg.
A dicstelen történelem és az angolszász Halloween különösen egymásra talált Salemben. A Mindenszenteket és a kelta eredetű kísértet-boszorkánynapot ötvöző ünnep nem mindig a jót váltja ki a polgárokból. Az óriástökök a szupermarketek kelendő portékái, kettőt adnak tíz dollárért, s ezekből faragják a töklámpásokat. A tökfigurák mellett a házakat a tornácokra aggatott boszik díszítik, az avítt pókhálókat kínai műanyagkelme pótolja, csontvázak garmadája emlékeztet az eklektikus jeles napra. A turisták hadának fejét boszorkánysüveg takarja, s az emléktárgyak javát is az álszellem, az elmúlás ihleti.

Múzeumok kínálata

Az okosabb vendégek, miután lerótták kegyeletüket a kereskedők istene előtt, inkább a szépen felújított kikötőben látogatják meg az 1797-ben vízre bocsátott Friendship tengeri vitorlás élethű mását. A hajó mára szimbólummá vált, egykor bejárta a világtengereket, de rossz véget ért: az amerikai–angol háborúban, 1812-ben az angolok hadizsákmányként foglalták le. Többen a Peabody Essex Múzeumot keresik fel. A háromszintes kiállítóhely a világ legtöbb fővárosának díszére válna. A falakat neves németalföldi festők képei ékesítik, igényes fotókiállítás vonzza a fényképezés szerelmeseit. Egy másik tárlat kirakataiban a helyi tengerészeknek a föld minden részéről hazahozott értékes tárgyai láthatók: ékszerek, porcelánok, fegyverek, más termekben régi hajók orrdíszei, szobrai.

A hölgyek a második emeleti kalapkiállítást látogatják szívesen, az elragadó kalapkölteményekből a mai kor boszorkányai is ihletet kaphatnak: együtt tolonganak a tükrök előtt, s egymás kezéből kapkodják ki a míves fejfedőket.

Az előtérben tereferélő férjek ez idő alatt pedig nosztalgiázva emlékeznek a daliás időkre.
Útban visszafelé a pályaudvaron hazai vonatkozású plakátba is botlottunk. Egy helyi véradó program a drakulai hagyományok alapján Train-sylvania névre hallgat, s az önzetlen véradó hosszú ujjú Halloween-pólót kap ajándékba. Hm: az átlag amerikai szemében így kapcsolódik össze Erdély és Salem, a boszorkányok városa.