Nagyjaink nyughelye: a Házsongárd
Nemcsak Erdélynek, hanem Európának is egyik legrégebbi sírkertje az öt évszázad régiséggel büszkélkedő Házsongárdi temető. Neve fogalom nemcsak Kolozsváron, hanem mindenütt, ahol magyarok élnek. Magyar jellegét a Házsongárd alapítvány igyekszik őrizni.
A kolozsvári Házsongárd Európa egyik legrégebbi temetőjeként nemcsak a sok évszázados magyar írásbeliség nagyjainak végső nyughelye, de az egykori békés együttélés mintapéldája az utókor számára. Sok évszázad síremlékeinek stílusa, valamint az erdélyi temetkezési szokások hűen tükröződnek a hajdani Kolozsvár déli városfalaitól emelkedő dombocskán elterülő romantikus temetőkertben.
A temetőt lombos-lugasos-dinnyeföldes domboldalon 1585. május 11-én alapította Kolozsvár városa a pestisjárvány kezdetén.
A fekete halál oly mértékben szedte áldozatait, hogy az akkor kijelölt terület kicsinek bizonyult (a mai halottaskápolna környéke), így déli irányban terjeszkedett tovább. Felekezetre, nemzetiségre és vagyonosságra való tekintet nélkül temethetett ide bárki. Köztemetői szerepet ellátva kiterjedésének határát 1830 körül érte el, ösvényei, útjai spontán módon alakultak ki. Első rendezésre a 19. század végén szorult, a gazdátlan sírköveket ekkor kiemelték, átfaragták. Területi egységei a frissen hozzákapcsolt területeken a szász (nyugaton) és a zsidó (keleten) temetőrész. A temetőkert minden valószínűség szerint ma több százezer elhunyt „lakhelye”.
A temető romantikus hangzású neve valószínűleg a német Hasen Garten (nyulak kertje) kifejezésből származik. Alaphangulatát a terméskő és márványfaragványok határozzák meg. A temetkezési szokások sírjeleket, szimbólumokat, gyönyörű búcsúverseket, címereket hagytak az utókorra. A panteon Kolozsvár sokszínű lakosságának hű tükre, gazdagságát és utókorra hagyott díszes kriptáit az 1790-ben ideköltöző erdélyi Főkormányszéknek köszönhette. Tisztviselői és főnemesei, majd a tudományegyetem nyitásával tudós nagyságai itt emelik gazdagon díszített családi sírboltjaikat, amelyek a Házsongárdot a 19. század messze földön híres temetőjévé emelik.
A temető a magyar művelődéstörténet nagyjainak nyughelyeként páratlan értékű: Kós Károly, Reményik Sándor, Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János, Dsida Jenő, Brassai Sámuel, Misztótfalusi Kis Miklós, Janovics Jenő – csak néhány „óriás” kiragadva a hosszú sorból. Napjainkra az erdélyi magyar írók és költők szimbólumává lett, állagmegóvása komoly erőfeszítésébe kerül a nevét viselő alapítványoknak és közcélú egyesületeknek.
Kohn Hillel és Zsakó Gyula,
az unitárius kollégium friss végzősei 1911-ben még 62 darab 1700 előtti sírkövet írtak össze, a legrégibb 1586-ból való volt.
A 20. század végén még fellelhető legrégebbi sírkő 1599-ből maradt fenn, ez egy ereszes sírkő, amely a lutheránus temetőrészben található, de a Jelen-kripta oldalán látható egy 1585-ből fennmaradt tábla is. A 14 hektáron több mint 400, főként magyar nevezetes személy sírkövét találhatjuk. A kolozsvári román lakosság arányának növekedésével a temetőben is egyre több román sír található.
Noha a városi közgyűlés már 1892-ben megállapította, hogy „a jelenlegi köztemető annyira túlzsúfolt, miszerint közegészségi és közrendészeti tekintetekből továbbra már nem használható”, és 1893-ban már nem engedélyezték új sírok ásását, ma is ide és a tetején megnyitott új temetőben temetkeznek. Az újban az 1970-es években a sírok közti utakat is eladták sírhelynek. És ezzel elkezdődött a több évszázados sírkert hanyatlása…
Aki felelősen gondolkodott, tudta, már csak idő kérdése, hogy mikor mondhatunk búcsút a temető magyar jellegének. A rendszerváltás után mindent elborító betonon egyre kevesebb magyar felirat maradt. Büntetlenül leverhették, bezúzhatták a régi köveket, átírhatták a neveket, lebonthatóvá váltak a kerítések, beköltözhetők a kripták. A gazdátlan, megváltatlan sírokat felvetette a gaz.
Amit a szándékos pusztítás, rombolás, az új „honfoglalás” esetleg elkerült, azt enyészésre ítélte a gondatlanság, közöny.
Ezen a helyzeten akart változtatni néhány lelkes kolozsvári értelmiségi, és a kétségbeejtő helyzet megmentésére 1999-ben létrehozták a Házsongárd Alapítványt. Ennek célkitűzése magánszemélyek adományait, alapítványok támogatását felhasználva évente néhány síremlék helyreállítása, mások folyamatos gondozása. Munkájukhoz elnyerték az erdélyi történelmi magyar egyházak támogatását, valamint a kolozsvári nagy múltú magyar tannyelvű iskolák segítségét. Mindnyájan képviseltetik magukat a kuratóriumban, diákcsoportok vállaltak sírgondozást. Az alapítvány működési keretét 12 évig az Erdélyi Református Egyházkerület biztosította belső alapítványi jelleggel az Igazgatótanács 1999. december 7-i leiratának megfelelően. Néhány éve az Erdélyi Református Egyházkerület létrehozta az önálló jogi személyiséggel rendelkező Házsongárd Alapítványt. Igazgatója Gergelyné Tőkés Erzsébet tanárnő (portrénkon), aki évek óta fáradhatatlan munkát végez múltunk átmenekítéséért. Vezetése alatt 2010 áprilisában az alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság több mint kétszáz sír műemlékké nyilvánítását kérte a Kulturális és Művelődésügyi Minisztériumtól.
A Gergelyné Tőkés Erzsébet által vezetett alapítvány szorosan együttműködik az öt kolozsvári magyar tannyelvű iskolával. Tulajdonképpen a diákmunkából nőtte ki magát az alapítvány – meséli lapunknak a nyugalmazott fizikatanárnő. Évtizedekkel ezelőtt kezdte járni a temetőt, szépíteni, gondozni a sírokat az iskolásokkal, és azt tapasztalta, nincs olyan gyerek, aki ne szeretné ezt a fajta kikapcsolódást. Ami munka is egyben, mi több, mostanság már versenyeztetik is őket, munkájukat kiértékelik, és az ügyesebbeket díjazzák.
Jórészt az alapítvány tevékenységének köszönhető, hogy a sírkert nincs olyan siralmas állapotban, mint néhány évvel ezelőtt. A régi, gazdátlan, elhanyagolt sírokat felszámolták, az újak tisztábbak és gondozottabbak. Ugyanakkor értékes dolgok is eltűntek, hiányuk olyan mértékű, hogy azt nehéz felfogni – vélekedik Gergelyné Tőkés Erzsébet. Az alapítvány 600 sírt gondoz, ezek között vannak műemlékrangúak is, amelyek jelentős része rendbe van téve. Az évek során több mint száz sírkövet, nyolc kriptát sikerült restaurálni. Felújítása után például a Bánffy-kripta egyik gyöngyszeme lett a sírkertnek, messze földről is érkeznek látogatói. Az anyagiakat az alapítvány pályázatok útján szerzi be. Munkáját és működését támogatja a Bethlen Gábor Alap, a nemzetpolitikai államtitkárság, a külügy, de magánadományozók is akadnak. Sajnos kevés a restaurátor, a szakemberhiány miatt pedig néha nagyon elhúzódik a tatarozási munka.
Ma már nem beszélhetünk arról, hogy a Házsongárd „magyar temető” lenne
– jegyzi meg az alapítvány igazgatója. Nagyon zavaró, hogy nem tartják tiszteletben nagyjaink emlékhelyeit. Eléjük, mögéjük, melléjük is román sírok, „betonbunkerek” épülnek. Lassan már az ösvények is beépülnek, kezd néhol életveszélyessé válni a járkálás. „Ami viszont más temetőkhöz képest széppé teszi a Házsongárdot: többségében élővirágok vannak a sírokon, ha itt-ott meg is jelentek a giccsek” – mondja Gergelyné Tőkés Erzsébet.
Érdemes megjegyezni – és ezt az alapítvány vezetője is megerősíti –, hogy sikerült visszaszorítani a vandalizmust. A kolozsvári sírkert biztonságos hely a látogatók számára, mintha a virágot sem lopnák olyan mértékben, mint régen. A temetői munkások néha „véletlenül” összetörnek egy vázát, vagy egyéb sírkelléket, de ez sem jellemző manapság. „Nekünk is jobban oda kell figyelnünk őseink sírjaira, nem lehet mindent a másik nemzet nyakába varrni” – mondja az alapítvány igazgatója. Másrészt viszont
a románok saját nagyjaik sírját sem nagyon gondozzák: van olyan emlékhelyük, amit évek óta a Gergelyné Tőkés Erzsébet által vezetett magyar alapítvány tesz rendbe.
Turisztikai jelentősége mindig is volt a kolozsvári sírkertnek, és az utóbbi években ez jelentős mértékben megnőtt. A Határtalanul program keretében sok magyarországi iskolás látogat el a Házsongárdba, ugyanakkor sokan összekötik a temetőlátogatást a csíksomlyói pünkösdi úttal.
A Házsongárd addig lesz a miénk is, amíg vigyázunk rá. Helyettünk senki sem gondozza majd őseink sírjait, és – ahogyan Gergelyné Tőkés Erzsébet is felhívja a figyelmet –, ha minden látogató egy gyomot kitépne, mindjárt szebb lenne Európa egyik legnevezetesebb sírkertje.