Azerbajdzsán keresztények és muzulmánok között
Azerbajdzsán híres városai közül több a Selyemút állomása, uralkodói székhely volt. Látványosak a történelmi múlt emlékei: a paloták, sírhelyek, karavánszerájok.
(folytatás 39. lapszámunkból)
A grúz–azeri határtól Baku felé haladva változik a táj, a hegyek elmaradnak, hosszan húzódnak a dombokon megművelt földek, majd félsivatag következik. Az út mentén sok helyen mézet árulnak. Máshol furcsa bódék sorakoznak üresen. Vajon mire valók? Idegenvezetőnk meséli: idehozzák az állatokat, jön a vevő, választ, a szegény jószágot helyben leölik, s meg is sütik. Az Azerbajdzsánban megtermelt zöldség és gyümölcs kétharmada Oroszországba kerül, ott sok helyen a piacokat azeriek vezetik. A mintegy 9,5 millió fős népességből több mint három millióan dolgoznak odaát.
Sheki, a több ezer éves város a Selyemút fontos állomása volt. Itt nemcsak megpihentek a karavánszerájokban a kereskedők, hanem helyben készített selymet is vásárolhattak. A ma álló házak többsége a 18. században épült, vörös cserepesek, falaikat téglából emelték, különféle formák, ki- beugrások kialakításával tették egyedivé az épületeket. Több karavánszeráj ma is áll, részben üzletek, részben szállodák találhatók bennük.
Egy török utazó szerint „ha Shekiben semmi más nem lenne, csak a kán palotája…”, az is elég lenne látványosságnak.
Az épület hatalmas üvegablakai több ezer darab fakeretbe szorított muranói üvegrészecskéből állnak, amelyeknél tojást használtak ragasztóanyagként. A nyári palotát nyolc év alatt festették ki. A falak, mennyezetek sűrűn berajzoltak, szemet gyönyörködtető ornamentika fut rajtuk végig. Az egyes ábrázolt alakok, minták jelentése azonban a ma embere számára csak magyarázattal válik érthetővé. A kán fogadószobájában például a selyemgubóra emlékeztető forma jelenti az embriót, az élet jelképeként és a láng szimbólumaként is szolgál. A kán fogadószobájában a virágot okádó sárkányok az uralkodó félelmetes hatalmára figyelmeztetnek, de igazságosságát is mutatják. Az egyik falon oroszlántestű koronás nő jelenik meg, vele szemben korona nélkül látható, azt mutatva: az életben semmi sem tart örökké. A két, koronát tartó oroszlán azt szimbolizálja, hogy egy kéz nem elég a hatalomhoz. S amit különösebb magyarázat nélkül magunk is észlelhetünk: a páva ábrázolása a szépséget jeleníti meg.
Két érdekesség, ami még megragadt bennem, az egyik: az irodaszoba mennyezete alacsonyabban van, mint a többi helyiségé. Ennek oka, hogy felette a kán feleségének szobája volt, s a női csicsergés szigetelésére vastag födémet alakítottak ki. A másik: rendkívül magasak a küszöbök. Ezek a huzat elleni védekezésül szolgáltak, hiszen az itt élők párnákon ülve élték mindennapjaikat.
Shekiben a várfalon belül valaha negyven épület volt. Egyikük jelenleg múzeumként szolgál, néprajzi tárgyak mellett bemutatja a selyemszőnyeg szövéséről is híres város hagyományát. Sheki öröksége a ma tervezőit is megihlette, szállodánk mennyezete a kán palotájának fakeretformáit mintázta.
Innen indulva különleges élményben volt részünk. Buszunkból Zsigulikba szálltunk, mivel egy keskeny, kanyargós úton elérhető faluba, Kishbe igyekeztünk, a valaha-volt Kaukázusi-Albánia egyik templomához.
Úgy tartják, talán Noé leszármazottja alapította az országot, a görögök adtak nevet e tájnak. A királyságban Világosító Szent Gergely is terjesztette a kereszténységet, ami az arab hódítás során visszaszorult.
2006-tól pápai engedéllyel saját albán egyház működhet.
Kish faluban az első században épített s az 5. században átépített Szent Elishe-templomot tekintettük meg. Az udvarát körülölelő falban sok kis fülkében kaukázusi–albániai templomok makettjei láthatók. A 2010-es években fordult az érdeklődés e szent helyek felé. A templom bejáratánál ásatások során fellelt sírok találhatók. A kőfalon kívül Thor Heyerdahl norvég tudós mellszobrát láttuk. Hogy kerül ő ide? Részt vett a feltárásokban, s a sírok két méternél magasabb, szőke embereket rejtettek. Kutatásai alapján feltételezte, hogy a norvégek ősei innen vándoroltak északra. Ennek alapjául szolgálhat a norvég mitológia is, miszerint az igen sokoldalú főistenük, Odin – a harc, a bölcsesség s a költészet istene is egy személyben – egy Azer nevű helyről vezette népüket skandináv területre.
Heyerdahl szobra mellé szavait is bevésték: „…én tanulmányoztam az írásbeli dokumentumokat és azt következtettem, hogy ez nem mitológia, hanem igaz történet és földrajz.” S ki volt Szent Elishe? Örmény krónika úgy írja, az első században érkezett Kishbe a keresztény hit erősítésére, ahol templomot építtetett, vélhetően a Kaukázus egyik legrégebbi keresztény templomát.
Gabalában, az ősi Albania fővárosában – a Selyemút egyik állomásán – van az albán kereszténység központja.
Kaukázusi Albaniát huszonhat törzs alapította, köztük az udik, akik körülbelül tízezren élnek ma is. 681-ben a kaukázusi hunok az udik hatására felvették a kereszténységet.
A területet 1813-ban elfoglalták az orosz cári csapatok, s az albán keresztény egyházat a cár az örménybe olvasztatta. Marazában Diri Baba mauzóleumához homokfalak közötti kanyonban jutottunk el. A név idős bácsit jelent, a homokfalba vésett sírt még életében megépítették, szent helyként tisztelik. Diri Babához számtalan fohász száll, hogy kéréseket teljesítsen.
Samakhi városa régóta lakott, a Shirván kánság fővárosaként is szolgált. A környékén több erőd létezett, azonban földrengések miatt elpusztultak. A Selyemút egyik állomásaként mindig újjáépítették a települést. A hely híres volt költőiről, filozófusairól, no meg a Yuma mecsetről és a Shirván uralkodók különleges formájú temetkezési helyéről, a Yeddi Gumbezről, azaz a Hét sírról.
Zarathustra, perzsa próféta alapította vallás a zoroasztrizmus. Ebben a teremtő jelképe a tűz, ami a templomaikban örökké ég. Az arabok térhódításával a muszlimok üldözték a „tűzimádókat”, egy részük Indiába, de azeri területre is menekültek. Itt természetes, földből feltörő tűz köré építhették szent helyeiket. Ezek egyike a Baku közelében található Ateshgah. A kívülről várnak ható épület udvara közepén ég az örök tűz, a falak mentén boltíves termek veszik körbe. Az Indiába szakadt egykori perzsáknak, pársziknak a Tűz temploma mai napig zarándokhelye. A Katolikus Lexikon szerint: „a papok végzik el a magasabb rítusokat a hívők helyett, akiknek kötelessége mindenek előtt a jó gondolatokra, szavakra és tettekre elkötelezett élet, többször kell imádkozniok és a szent tüzet fölkeresniök.” Ma a világban körülbelül kétszázezren élnek.
A Tűz templomával átellenben az Amirjan mecset látható. Az Abseron félsziget másik tűz látványossága az Égő hegy. Amíg odajutottunk hatalmas sportcsarnokok mellett haladtunk el. A feltörő gázok miatt lángoló domboldal látványa sok turistát vonz. Utunk során Gobusztán felé haladva megbámulhattuk a rengeteg működő olajkutat, kutacskát. Néhol kalyibák voltak mellettük. Ezeket állítólag ma már nem engedélyezik, de a kistulajdonosok szívesen laknak pénzforrásuk közelében.
A Gobusztáni Nemzeti Park az UNESCO világörökségi helyszíne, Bakutól dél-nyugatra, mintegy hatvan kilométerre fekvő természetvédelmi terület, amely elsősorban sziklarajzairól híres. A többnyire élethű ember- és állatábrázolásokat a mészkősziklákba vésték, karcolták, csiszolták, volt, amelyiket festették is. Sok a stilizált csónakábrázolás, ami arra utalhat, hogy annak idején a Kaszpi-tenger közelebb lehetett e területhez. Persze az emberi élet más nyomait is fellelték itt. Településmaradványok, sírok jelzik, hogy már az igen korai időkben, tízezer évvel ezelőtt lakott része volt a világnak. Lelkesen követtem az ösvényen az egyes rajzok nyomait mutató idegenvezetőt, bizony néha fantáziára volt szükség, hogy a jelzett formát felismerjem.
Számomra rendkívül tanulságos volt viszont a múzeum interaktív kiállítása, ahol részletes magyarázattal mutatták be a feltárt kincseket, s a világ nevezetes sziklarajzairól is adtak összefoglalást. Örömmel fedeztem fel egyik legjobban sikerült családi utazásunk célpontját, az ausztrál Kakadu Nemzeti Parkot.
Buszunkból Zsigulikba átszállva földúton, sivatagi, homokos részen át jutottunk el az iszapvulkánokhoz. Mintha holdbéli tájon jártunk volna.
A szénhidrogén nagy nyomás miatt földdel és vízzel keveredve tör itt a felszínre. A sárhegyecskék fortyognak, pöfögnek, bugyborékolnak, s néha kis is törnek, s oldalukon lefolyó sárral hizlalják magukat. Állítólag a világ sárvulkánjainak fele Azerbajdzsánban található. Nem túl magasak, de nagyon érdekes geológiai jelenségek.
Pár szó a nyelvről, írásról, irodalomról. Ügyet intézni azeri vagy orosz nyelven lehet. A térségre jellemző nemzetiségi konfliktusok miatt Karabahból 750 ezer azeri menekült el. Napjainkban sok a vegyes házasság, az örmény anyai név ellen védekezésül különös névkombinációk születnek: egy családban például – mesélte idegenvezetőnk – az egyik fiút Azernek, míg a másikat Bajdzsánnak nevezték el. Az írásjegyek története is változatos: arabul írtak a 8. századtól, a Szovjetunió részeként cirill, majd a függetlenség elnyerésétől latin betűkkel.
Az irodalom sokszor a hatalmi nyelveken fejlődött: például a már említett Nizami az ezeregyéjszakai és az azeri hagyomány egyesítésével perzsa nyelven írta költeményeit. A romantikus lélek megnyilvánulásaira példa a Khoszrou és Sírí című elbeszélő költeménye, amely egy perzsa királyfiról s egy örmény királynőről szól. Egy részlet Brodszky Erzsébet fordításában: „Szerelmet tűztem én zászlómra ékül,/ Ne adj Isten, hogy éljek már enélkül./ Mert nincs mihrábja több az égi boltnak,/ S világunknak vizet más föld nem onthat./ Ezért szolgája légy, csak erre gondolj…” A költőt a keleti romantikus elbeszélő költészet megalapozójaként tartják számon, hatással volt nyugati mesterekre is, például Bocaccióra és Goethére.
Azerbajdzsán fizetőeszköze a manat. Érdekes a pénz rövidített jelzése, olyan, mintha az euró jelét elfektetnénk, a bankjegyek is emlékeztetnek az eurókra. Talán ez nem véletlen, egy osztrák dizájner – aki az euró s több ország bankjegyeit tervezte – álmodta meg ezeket is.
Örményországot, Grúziát, Azerbajdzsánt megjárva harcokkal, kényuralmakkal meggyötört kaukázusi népek múltjába, életébe pillanthattunk be.
Mindegyiküknek voltak ragyogó történelmi korszakai is. E kohóban kialakult kultúrájuk lenyomatai a világ kulturális kincsének ékkövei. Érdemes felkeresni őket, s tanulni e népek nemzet- és hitmegtartó erejéből.
Csermák Judit