Csáky Zoltán és a kék farkasok

Négy és fél évtizednyi tévés-, rádiós- és újságírói munkája termésének legjavát gyűjtötte kötetbe Csáky Zoltán, aki Erdély-szerte talán a legismertebb riporter, aki valaha is a képernyőkön megjelent.

Négy és fél évtizednyi tévés-, rádiós- és újságírói munkája termésének legjavát gyűjtötte kötetbe Csáky Zoltán, aki Erdély-szerte talán a legismertebb riporter, aki valaha is a képernyőkön megjelent.  A Nyomomban kék farkasok című kötetben* a szerző interjúk, beszélgetések, portrék, dokumentumfilmek szövegeit gyűjtötte össze, e mellett a román titkosszolgálat ösztönzésére rá állított besúgók, informátorok, ügynökök jelentéseiből is tallóz. És hogy miért érezte úgy, hogy nyomot kell hagynia? A szerző erre szép hasonlatot használ. Felidézi azt, amit annak idején anyai nagyapja mondogatott: fiam, ha a termés megérett, be kell takarítani. Nyilván Zoltán előtt még áll jó pár alkotói év, de az eddigi „termésébe” érdemes beleolvasni. Egy kor vagy korok levonata a könyv, 

Csáky Zoltán megkerülhetetlen személyisége a romániai magyar, illetve a magyarországi médiának.

Két televízió indulásánál, alapításánál – a bukaresti magyar adásnál és a Duna Televíziónál – volt jelen. Máig feledhetetlen műsorok fűződnek nevéhez, a magyar nemzet, a romániai magyar kisebbség érdekében kifejtett tevékenységét így utólag is csak csodálni lehet. Hiszen nem kis mértékű bátorság kellett a diktatúrában ahhoz, hogy az újságírók szembeszálljanak az árral, és olyan maradandót alkossanak, mint például a magyar tudatot erősítő Kaláka. (Furcsa egybeesés, hogy 30 éves eltéréssel mindkét tévét ugyanazon a napon, január 12-én kellett elhagynia. Az egyik megszűnt, a másiknál nem tartottak többet igényt munkájára). A kötet jelentős része remek interjúkat, dokumentumfilmek szövegeit tartalmazza. Egy másik rész azonban már sokkal személyesebb…
Csáky Zoltán

külön fejezetben foglalkozik a diktatúra titkosszolgálatának róla készült nyomozati követési dossziéjával.

Csáky sem fedi fel a besúgók kilétét, de a szövegkörnyezetből kiderül, kik voltak a „téglák” a környezetében. „És ismét »Bíró Ferenc«! Aki 1982 szeptemberében arról ír jelentést feletteseinek, hogy Csáky Zoltán gyakran találkozik Kolozsvárott Cselényi Lászlóval, a román televízió riporterével. Hát hogy a fenébe ne találkoztunk volna, amikor kollégák voltunk a magyar adásnál. Laci apósa, Sütő András pedig Marosvásárhelyen lakott. De a Szekuritáté semmit sem bízott a véletlenre, mert ’82 decemberében még szerepel egy jelentés a dossziémban, »Nagy István« kézzel írott irománya agglegény életem történéseiről” – fedi fel a dossziéjában szereplő tényeket Csáky.
Különben elképesztő, és a mai fiatalok számára teljesen érthetetlen, milyen haszontalan dolgokkal foglalkoztak a szekusok. De jelentést kellett írni, a felettesek megkövetelték, és a követett vagy megfigyelt személy szempontjából minden apróság számított. Semmitmondó jelentések tömegével találkozott a szerző is (mikor ment el otthonról, hova, kivel, mit vett az üzletben, milyen kocsiba ült be, mikor ért haza – mindennapi cselekedetek felsorolása), amikor kikérte dossziéját. És mi, olvasók is elborzadva vehetjük tudomásul, ahogy a könyvet lapozzuk, hogyan éltek és alkottak közöttünk olyan emberek, akiket szinte egész életükben nyomon követtek. Minden lépésükről, az összes beszélgetésükről tudtak a hatalom emberei. Ezek után inkább azon csodálkozhatunk, hogy még a 80-as években is kitartottak, és nem menekültek el hamarabb. Másrészt pedig rácsodálkozhatunk, hogy barátnak, jó kollégának hitt emberkék képesek voltak az árulás útját választani némi talmi jutalmak reményében.

A kék farkasok (vagy bőrkabátosok, kékszemű fiúk) ezerrel végezték dolgukat, a láthatatlan hatalom markából senki sem szabadult.

Legfeljebb úgy, ahogyan azt Csáky Zoltán is tette: egy jobb világ reményében odébb állt. Ő pusztán csak szülőföldjére tért vissza, hiszen Sümegen, Magyarországon született 74 évvel ezelőtt…