Makkay József 2019. szeptember 19., 13:16

Kell-e nekünk román államfő?

Gőzerővel folyik az államfőjelöltek számára az aláírásgyűjtés, és dübörög az államelnök-választási kampány. Mivel beosztásuk révén két jelölt – Viorica Dăncilă miniszterelnök és Klaus Johannis államfő – a belpolitika első számú alakítója, a kampányüzemmód kiterjed az állam működésének minden területére.
A sikeres újrázásra készülő román államfőnek kapóra jött a mostani kormányválság, és ki is használ minden lehetőséget, hogy hiteltelenítse a Szociáldemokrata Párt (PSD) miniszterelnökét. Nincs nehéz dolga, hiszen a választók kegyeiből egyre jobban kieső kormánypárt nehezen tudja megőrizni a kormányzás látszatát, miután a hatalomban „társtettesként” részt vevő Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) lelépett a húsosfazék mellől, hogy enyhítse megtépázott népszerűségét. De a nyomukban lohol a Mentsétek meg Romániát Szövetség jelöltje, Dan Barna is, aki a parlament feloszlatásával és előrehozott választásokkal kampányol, ha a nagyérdemű őt ülteti az államelnöki székbe.
Az erdélyi magyarság szempontjából különösebb tétje nincs a román államelnök-választásnak, hiszen egyetlen olyan román jelölt sem akad, akire érdemes volna magyar emberként szavazni. Nemrég egyik ismerősömmel vitatkoztam, aki mély felháborodással panaszolta, mekkora csalódást okozott számára Klaus Johannis, akit szász kisebbségiként nemcsak az erdélyi magyarság, hanem a „haladó Nyugat” is Románia nagy esélyének tartott. Az erdélyi magyar szavazók azért rajongtak érte, mert azt hitték, hogy a kisebbségi sorból felemelkedett politikus érzékenyebb a magyar közösség jogos követelései iránt. Az persze árnyalja a képet, hogy már négy évvel ezelőtt is lehetett tudni: a Nemzeti Liberális Párt elnöki tisztségéig feljutott Klaus Johannis teljesen román identitású ember, aki még inkább rá fog tenni egy lapáttal román elköteleződésére, nehogy román szavazói elforduljanak tőle. Akik ezt annak idején előre látták – nem kevesen voltak ilyenek –, azoknak az élet bebizonyította igazukat: Johannis pont olyan elutasító velünk szemben, mint Traian Băsescu vagy Ion Iliescu. A harminc évnyi román demokrácia tanulsága tehát az, hogy romániai magyarként felesleges román államfőjelöltekre szavazni, mert azok mindig csalódást okoznak számunkra.
Mit tehet ebben a helyzetben az erdélyi magyarság? Lehetőség lenne az RMDSZ elnökének, Kelemen Hunornak a szintén gőzerővel elindult kampánya, ha a szövetség politikusa valóban a romániai magyarság legégetőbb problémáit mutatná be a román közvéleménynek. Ezzel kapcsolatban azonban komoly kétségeim vannak, hogy az RMDSZ vezetője román környezetben érdemben fog beszélni a székelyföldi területi autonómiáról, mint egyik legfontosabb követelésünkről.
Az esélytelen magyar államfőjelölt kampányának az lehet a fő motivációja, hogy a magyar szavazóréteget egyben tartsa, másrészt a többség felé olyan kommunikációt folytasson, amely árnyalja a magyarságról kialakult negatív képet a románság körében és bemutassa a közösség legfontosabb törekvéseit. Erre a szerepkörre inkább olyan magyar jelöltet kellett volna keresni, akit sokkal szélesebb körben elfogad a romániai magyarság, másrészt az autonómia kérdésében lényegesen hitelesebb. De ezek hiányában is Kelemen Hunornak az előnye az, hogy aki erdélyi magyarként az államfőválasztáson szavazni szeretne, az legalább az első fordulóban megtehesse.