Tusványos 30. Egy a tábor! – Tőkés László beszéde a diáktáborban

2019. augusztus 02., 14:33

Mi, erdélyi magyarok száz esztendeje a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, mit jelent a Trianon utáni beolvasztó politika és a Ceauşescu-féle kommunista homogenizáció. A többi európai nemzet önazonosságát is védelmezve állunk ki kereszténységünk mellett.

Tőkés László: teljességgel elhibázott volna az egyeduralmához görcsösen ragaszkodó RMDSZ feltételek nélküli, egyoldalú támogatása és egy erdélyi magyar egypártrendszer végleges bebetonozása. Fotó: Beliczay László

Az apostoli köszöntés szavával üdvözöllek benneteket a székelyföldi autonómia törzsterületének eme szellemi központjában, Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 30. jubileumi eseményén. Engedjék meg, hogy rövid tájékoztatást nyújtsak a 2013-ban ezen a helyen elhangzottakkal kapcsolatos legutóbbi fejleményekről. Hat évvel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnökhöz azt a felkérést intéztem, hogy Magyarország az alaptörvény szellemében, illetve az osztrák dél-tiroli modellnek megfelelően vállaljon védhatalmi szerepkört az erdélyi magyarság iránt. Amint az közismert, a félrefordított, illetve a szándékosan félremagyarázott esetből meglehetős politikai botrány kerekedett. És Klaus Johannis államelnök 2016-ban a román titkosszolgálat segédletével önkényes módon visszavonta tőlem Románia Csillaga kitüntetésemet. A sors különleges iróniája az, hogy a kitüntetésben a romániai forradalom 20. évfordulóján az a Traian Băsescu államelnök részesített, aki Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt azelőtt többszöri vendége volt szabadegyetemünknek, s aki azóta a székelység és a román–magyar párbeszéd nagy barátjából a szélsőségesen nacionalista román Népi Mozgalom Pártjának alapítója és vezéralakja lett.

Nos, magyarságunk és a forradalom becsületének védelmét tartva szem előtt azonnal panaszt nyújtottam be Johannis elnök alkotmánysértő döntése ellen, amelyet a Bukaresti Ítélőtábla 2016 novemberében visszautasított. Újabb fellebbezésemet követően, hosszúra nyúló hercehurca után végre a napokban érkezett meg az értesítés, hogy ügyem tárgyalását 2020. június 4-ére, Trianon 100. évfordulójára tűzte ki a legfelsőbb bíróság.

Egy a tábor, egy a zászló

Beszédem eredeti medrébe visszatérve mindenekelőtt a 30. alkalmához érkezett Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort köszöntöm és méltatom. Németh Zsolt alapító szavát idézve

valóban „rendszerváltó intézményről” beszélhetünk – a szónak abban az értelmében, hogy egyszerre tudott lenni az 1989-es rendszerváltozás egyik legszebb gyümölcse és a változások folytatásának cselekvő alanya. Hol vannak már a volt kommunista országok egykori rendszerváltói, köztük is példának okáért a románok? – kérdezhetjük.

De Nagy Imre újratemetésének 30. évfordulóján változatlanul körünkben üdvözölhetjük „a Nemzet miniszterelnökét”, és Németh Zsolt államtitkár társaságában, Toró T. Tiborral és Szilágyi Zsolt temesvári ifjú felkelővel együtt még számosan vagyunk jelen kezdettől fogva. A fontos az, hogy valóban itt vannak az alapítók, a Fidesz és az erdélyi nemzeti erők képviselői, akik a legmostohább időkben is hűségesek maradtak a szintén 30 évet számláló Temesvárhoz, valamint a rendszerváltozással párban haladó bálványosi folyamathoz.

A jubileumi tábor központi gondolatát a magyarországi rendszerváltozásban meghatározó szerepet játszott polgári körök jelszavából kölcsönöztük, amely így hangzott: egy a tábor, egy a zászló. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének koordinátái között az egész Kárpát-medence területére kiszélesedő nemzeti összetartozás politikájának egyik kiindulópontja és műhelye a tusnádfürdői-bálványosi tábor. Ezzel együtt a közép-európai és a magyar–román összetartozást is megjeleníti és munkálja.

A jelenkori kritikus időkben – nemegyszer válságos vagy éppenséggel vészterhes helyzetekben különösképpen – fontos a tábor egysége, csapataink összetartása. Európa bevándorláspárti politikusai és pártjai, az unió és az ENSZ mögött meghúzódó globális háttérhatalmak egészen más fajta, kétes indítékú tárgyalásokon szövögetik kontinensünk elárasztására és keresztény identitásának felszámolására irányuló terveiket. Magyarokként büszkék lehetünk arra, hogy hazánk nem enged a reá nehezedő brüsszeli és New York-i politikai nyomásnak, mesterkedéseknek, és közép-európai, olasz, valamint amerikai szövetségeseivel vállvetve védelmére kel országunk szuverenitásának, Európa és tagnemzetei identitásának.

Mi, erdélyi magyarok száz esztendeje a saját bőrünkön és kárunkra tapasztaltuk meg, mit jelent a Trianon utáni beolvasztó politika és a Ceauşescu-féle kommunista homogenizáció nemzeti identitásunkat sorvasztó hatása. A többi európai nemzet – köztük román szomszédaink – nemzeti önazonosságát is védelmezve állunk ki kereszténységünk mellett, és mondunk nemet az emoreusok és a többi kánaánita népcsoport „idegen isteneinek”, létünket veszélyeztető térhódításának (lásd: Józs 24). Illesse szívből jövő elismerés Orbán Viktor miniszterelnököt azért, hogy magyar történelmi hagyományaink folytatásaképpen e nemzeti és európai önvédelmi küzdelemnek az élén jár.

Tovább él a csausiszta román nemzetpolitika

Józsué története és megalkuvás nélküli bizonyságtétele idén a temesvári népfelkelés 30. évfordulójára is ráirányítja figyelmünket. Annak idején a létszámában kicsiny, de hitében erős temesvári református gyülekezet példás erővel és bátorsággal szállt szembe az ateista-kommunista román többségi hatalommal. A Tismăneanu-jelentés drámai képet fest erdélyi magyar városaink és vidékeink kommunizmus idején történt mesterséges elidegenítéséről.

A Trianoni békediktátum közelgő 100. évfordulóján megállapíthatjuk: a kommunizmus korszakában is folytatódó ostrom 1989 óta is tovább tart. A temesvári fordulat nem hozta el számunkra az igazi rendszerváltozást, mint ahogy a romániai forradalom is posztkommunista ellenforradalomba csapott át.

A Temesvári kiáltvány beteljesületlen 8. pontjához hasonlóan „a nemzeti közösségek – köztük a románok és a magyarok – békés együttélésére” vonatkozó 4. pont is vágyálom maradt. A jelenben is a csausiszta román nemzetpolitika folytatásának lehetünk tanúi és vagyunk szenvedő alanyai. Áll az ostrom Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Kolozsváron, ahol a magyarság számaránya mára már 50, 40, 30, illetve 20 százalék alá esett. A néhai kolozsvári Bolyai Tudományegyetem módjára a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem is csúfosan elesett. Beke István és Szőcs Zoltán személyében székely politikai foglyok ülnek börtönben. Az uzvölgyi katonai temető pedig már önmagában is azt példázza: Székelyföld is ostrom alatt áll. A „mélyállam” kamarillapolitikájának forgatókönyve szerint a román titkosszolgálatok, pártok és felbérelt civilszervezetek sűrűn verik a blattot, osztogatják a Ceauşescu-rendszer eszköztárából örökölt „magyar kártyát”. Az eltelt harminc év következtetéseképpen kijelenthetjük: tényleges rendszerváltozásra van szükség Romániában.

A Liviu Dragneától örökségül maradt utódkommunista rendszer kész anakronizmus, az RMDSZ vele fenntartott korábbi partneri viszonya pedig a politikai asszimiláció kategóriájába tartozó opportunista önfeladás. A Szociáldemokrata Párt süllyedő hajójáról talán az utolsó pillanatban lépett le az RMDSZ, még mielőtt vele együtt süllyedt volna az erdélyi magyarság. A legnagyobb baj viszont az, hogy számunkra a posztkommunista román ellenzék sem kínál életrevaló alternatívát és megoldást.

Erdélyi magyar rendszerváltás kell

Idei országjelentésében Orbán Viktor miniszterelnök Magyarország „emelkedéstörténetéről” számolt be. Ennek analógiájára az erdélyi magyarság elmúlt száz esztendeje valóságos süllyedéstörténet. Az ebben korszakos részt vállaló RMDSZ pártérdekből és további szavazatszerzés céljából ezt próbálja politikai sikertörténetként eladni. Apropó: szavazatszerzés. Engedje meg Kelemen Hunor elnök, hogy gratuláljak ahhoz a 35 ezer szavazathoz, amelyet a „Fejlődő Erdély” választási jelszavával a Kárpátokon kívüli területekről az európai parlamenti választásokon begyűjtöttek. Még mondja valaki, hogy az erdélyi magyaroknak nincs jó dolguk Romániában…

No de komolyra fordítva a szót: világosan kell látnunk, hogy önös pártérdekek miatt a bejutási küszöböt éppen hogy megütve idén az RMDSZ egy egész európai parlamenti mandátumról vétkes módon, önként lemondott. Sőt még a meglévő kettő megszerzését is kockáztatta. Emlékeztetek arra, hogy az előző három választás alkalmával (2007, 2009, 2014) mindannyiszor három-három erdélyi képviselőt sikerült bejuttatnunk az európai törvényhozásba. Nem az Erdélyi Magyar Néppárton és nem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácson múlt a minden bizonnyal három mandátum ígéretét hordozó választási szövetség meghiúsulása. Ez azonban már a múlté.

Az egypárti kizárólagosságra törekvő RMDSZ számára ugyanis az eszköz – vagyis maga a szervezet – öncéllá vált, miközben a valódi célok, mint amilyenek az autonómia, a magyar felsőoktatás, a restitúció, a nyelvi jogok és a csángók ügye, háttérbe szorultak, és jobbára az újabb választási kampányok számára jelentenek muníciót. Erdélyben ma már semmi sem fontosabb, mint egy jó választási szereplés.

Nem jogainkért harcolunk, hanem a parlamenti kiesés ellen. Nem a nemzeti önrendelkezés a cél, hanem az 5 százalék elérése.

Ezen a helyzeten kell gyökeres módon változtatnunk az erdélyi magyar érdekképviselet megreformálásával és átalakításával, illetve egy új magyar egység létrehozásával. Teljességgel elhibázott volna az egyeduralmához görcsösen ragaszkodó RMDSZ feltételek nélküli, egyoldalú támogatása és egy erdélyi magyar egypártrendszer végleges bebetonozása.

A nemzeti összetartozás esztendejében és a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor hagyományainak szellemében a Fidesz által meghonosított nemzeti együttműködés modelljét kellene Erdélyben is követnünk, hogyha meg akarunk felelni a korunk és válságos helyzetünk támasztotta romániai kihívásoknak. Szintén a Fidesz példáját kell követnünk a rendszerváltozás megalkuvást nem ismerő, következetes véghezvitelében és a teljes elsőbbséget élvező nemzeti érdek érvényesítésében.

Mindezekhez kérem a magyar kormány, a miniszterelnök hathatós támogatását, kiemelt módon is szíves figyelmébe ajánlva a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, az úzvölgyi katonai temető, az erdélyi falugazdászrendszer, nem utolsósorban pedig politikai foglyaink, Beke István és Szőcs Zoltán ügyét.

(Tőkés László beszéde a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor 30. évfordulóján – szerkesztett, rövidített változat)