Makkay József 2019. augusztus 01., 21:56

Tusványos hozadéka

Tusványos felé menet Csíkszereda gaztól övezett útjain azon gondolkodtam, milyen jó lenne, ha székelyföldi településeink polgármestereinek akadna ideje arra is, hogy városaikat kitakaríttassák, rendbe szedjék, barátságosabbá tegyék a zömében Magyarországról érkező turisták számára. De nemcsak csíkszeredai sajátosság az elhanyagolt városkép, az agyonrozsdásodott hídkorlát, a mindent ellepő burján, hanem a többi székely kisvárosé is. Székelyudvarhely sem a régi. Nem látom benne a korábban beindult fejlődést. Mintha mindenhol megállt volna az idő.

Persze van erre magyarázat. A székelyföldi polgármesterek Tusványoson is üldöztetésükről, meghurcoltatásukról beszélnek – jó ideje ez az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó téma –, de az ott élők mindennapi helyzetén ez mit sem változtat.

A harmincadik évfordulójához érkezett Bálványosi Szabadegyetem és diáktábor idén mindenesetre kitett magáért: a Székelyföldet és tágabb értelemben egész Erdélyt érintő kulturális, identitásmegőrző, politikai, kisebbségi jogvédelmi, sport, gazdasági, munka-erőpiaci és sok más témában bőséges felhozatal volt a magyar nyelvterület hozzáértő előadóival, neves szakemberekkel és a politikai elit tagjaival. Jó lehetőség adódott közös dolgaink kibeszélésére, és a legtöbb sátorban az érdeklődés sem maradt el. Sőt, olyan előadásokon is megfordultam, ahol a közönség közé egy tűt nem lehetett volna ledobni, akkora érdeklődés volt az olykor parázs vitáktól sem mentes témákra.

Gyakorlatias ember lévén én inkább a táborban elhangzó előadások hozadékát próbálom szemrevételezni. Mennyire haladt előre az erdélyi magyar közösség az itt elhangzott gondolatok, tervek, nemzetpolitikai stratégiák megvalósítása terén? Mennyire sikerült a tusványosi táborok idején elhangzott politikai elképzelések mögé olyan akciótervet teremteni, ami a hétköznapi életben is tetten érhető? Nos, ezen a területen nem állunk túl jól. Erdélyben legalábbis.

Egy dolog bizonyos, Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi „évértékelő” beszédei nemcsak előadásmódjukban remekelnek, hanem tartalmukban is azt mutatják: Magyarország jó úton halad. Az évi „Magyarország-jelentés” reális, a fejlődés számokban is mérhető, ennek hozadékaként pedig Erdélybe is egyre több magyar állami támogatás kerül egyre több területet megcélozva. A pénz azonban nem minden. És itt jön a képbe az erdélyi magyar emberek folyamatos hiányérzete. Ahogy egyik ismerősöm helyesen fogalmazott: az erdélyi magyarságot nem lehet csak Budapestről megmenteni. A folyamatosan növekvő magyar állami támogatás nem helyettesítheti a helyi terveket, a sikeres helyi önépítkezést. Márpedig e területeken rosszul állunk.

Erre legtalálóbban Tőkés László tapintott rá Orbán Viktorral közösen megtartott tusványosi előadásában. A pártok és pártharcok mentén szétforgácsolódó erdélyi magyarság kizárólagos „boldogítását” magáénak követelő nagyobbik párt csak a saját projektjeit kedveli, közös tervekben ritkán vesz részt. A csupán közös elképzelésként működtethető autonómiaharc például nem mozdul előre. Ebből a zsákutcából kellene valahogy kilépni.