Kisbács: négy személyről ötszázra nőtt gyülekezet

Somogyi Botond 2019. június 29., 08:35

Kevés vidéki gyülekezet mondhatja el magáról, hogy az utóbbi évtizedekben gyarapodott. A Kolozsvár mellett Kisbács viszont jelentős gyülekezetté fejlődött, 25 évvel ezelőtt templomot is épített. Erre a jubileumra emlékeztek június 23-án vasárnap délben. 

Mert tied a dicsőség – idézte a Mt 6,13-at Kató Béla erdélyi református püspök a kisbácsi hálaadó istentiszteleten Fotó: Kiss Gábor

Verőfényes napsütés és hőség várta június 23-án vasárnap a Kolozsvár melletti kisbácsi híveket a templomi istentiszteleten. Valószínűleg ennek és a vakációnak is köszönhető, hogy a templom nem telt meg zsúfolásig. Pedig lett volna miért, hiszen a gyülekezet temploma fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte. A délben kezdődő istentiszteletre már jóval 11 óra előtt kezdtek szállingózni az emberek. Elsősorban azok, akiknek a templomban vagy körülötte az utolsó simításokat kellett elvégezniük, és persze a kórustagok, akik fellépés előtt még gyakoroltak. A férfi presbiterek a kultúrotthonban szorgoskodtak, hogy az ünnepség utáni szeretetvendégség is minden a legnagyobb rendben legyen. Kisbácsban ugyanis női presbiterek is szolgálnak, köztük Koruzsán Julianna is, akinek háza éppen a templom tőszomszédságában áll.

„Huszonhat éve vagyok presbiter, a templomot pedig 25 éve szentelték fel, én már akkor az egyházközség presbitériumában voltam, amikor még az imaházban tartottuk az istentiszteleteket”

– meséli Júlia néni, miközben a templomkertben várjuk, hogy megérkezzen Kató Béla püspök. „Ötünket is megválasztottak asszonyként presbiternek, a férfiak nem mindig vállalják a megbízatást, így ránk is szükség van” – teszi hozzá Júlia néni. És valóban így van, hiszen Kisbácsban az utóbbi huszonöt, sőt harminc évben rengeteg minden történt.

A református templomot 1994-ben néhai Csiha Kálmán püspök avatta fel Fotó: Kiss Gábor
Hetvenéves református gyülekezet

A települést már a 13. században említik a katolikus egyház iratai. A Kolozsvárral már szinte összenőtt falu életében a reformáció sem hozott nagy változást, hiszen a második világháború végéig egyetlen református sem élt itt. Ortodoxok viszont annál inkább, a román parasztság ugyanis a 17. században telepedett le a környékre.

Kisbács 1949-ben még a szucsáki egyházközség szórványaként szerepelt négy lélekkel.

A kolozsvári teológia missziós lelkületű tanára, Horváth Jenő, az intézet hallgatóinak bevonásával kezdte meg a református missziót. 1958-ban már 24-en voltak, és a kis gyülekezet imaházat vásárolt. A diktatúra falurombolási terve miatt lakótelep létesült a faluban, így a gyülekezet lélekszáma is megduzzadt: 1989-re már 185-öt számlált az akkor már leányegyházközségnek számító közösség.

A diktatúra utolsó évében Oláh József személyében új lelkipásztor került a gyülekezet élére, a hívek pedig templomról kezdtek álmodni. A megvalósításra nem kellett sokat várni, mert két év múlva nagy összefogásnak és holland segítségnek köszönhetően letették a templom alapkövét. Isten házát háromévnyi építkezés után 25 évvel ezelőtt néhai Csiha Kálmán püspök avatta fel. Abban az évben a gyülekezet Szucsáktól önállósult, és Kolozsvár rohamos fejlődésének köszönhetően azóta is gyarapodik.

A 2011-es népszámlálás szerint Kisbács hatezer (azóta valószínűleg több mint nyolcezer) lakosából valamivel kevesebb, mint 30 százalék magyar, a reformátusok száma mintegy 900-ra tehető.

„A gyülekezet azonban még a 600-at sem éri el, sokan ugyanis visszajárnak a kolozsvári templomokba, vagy annak az egyházközségnek a tagjai maradnak, ahonnan Kisbács­ba költöztek” – magyarázza Oláh József, amikor az egyházközség lélekszámáról érdeklődöm.

Kató Béla püspök üdvözli a gyülekezeti tagokat Fotó: Kiss Gábor
Nem tősgyökeres kisbácsaik

A fiatalok Kolozsvárra járnak be a magyar tannyelvű iskolákba, Kisbácsban ezért mindig nagy gond egy-egy magyar osztály beindítása. „Idén nincs, jövőre hét konfirmándusunk lesz. Örvendetes, hogy ebben az évben még temetés nem volt, csak keresztelő és házasságkötés” – mondja bizakodóan a harminc éve a gyülekezetben szolgáló Oláh József. Szerinte sok türelmet igényel az a munka, amellyel igyekeznek a településre beköltözötteket a gyülekezeti életbe bevonni.

Sokan költöznek ma is a faluba, de az egyházközségbe kevesen iratkoznak be”

– mondja Lacz Ferenc, aki négy éve presbiter az egyházközségben. Tulajdonképpen nincs is tősgyökeres kisbácsi, a Lacz család is akkor költözött a településre, amikor Ferenc gyermek volt. „A templom fennállásának huszonöt éves évfordulójára sikerült kívül-belül felújítani a templomot, a festés mellett kicseréltük például a tetőzetet” – mutat büszkén a templom tornya felé Ferenc.

A templomszentelést követő negyedszázad alatt különben több minden történt: 1997 végére elkészült a parókia épülete. Az egyházközség pedig a szinte már elnéptelenedett nagyilondai református gyülekezet parókiáját vette gondozásba. „A kisbácsi reformátusok anyagi gyarapodása mellett a nagyilondai építkezéseknek nagy szerepe van abban, hogy megmaradt az erős közösségi szellem a gyülekezetben, illetve az együtt munkálkodásnak köszönhetően létrejött és mélyül a kapcsolat az idősebb és ifjabb hívek között” – vallja Oláh Mátyás, a lelkipásztor fia, aki időközben maga is a papi pályát választotta. Rengeteg tábort szerveznek ugyanis Ilondára, ahova a kisbácsi (de nem csak) gyerekeket, fiatalokat viszik nyaranta.

Példa, hogyan lehet nagyváros mellett megmaradni

A beszélgetéseket, visszaemlékezéseket a püspök érkezése szakította félbe, akit Oláh József a templom kapujában köszöntött. Rövid beszélgetést követően kezdődött az ünnepi istentisztelet, amelyen Kató Béla püspök a Mt 6, 13 alapján hirdetett igét. „Minden jubileum alkalmával megvan a kísértés, hogy önmagunkat próbáljuk dicsérni. Soli Deo Gloria! – ezt szokták mondani a reformátusok Kálvin óta. Ha viszont elfeledkezünk erről, az ige figyelmeztet: mert tied a dicsőség!” – fogalmazott prédikációjában Kató Béla. Sikerorientált világunkban jó tudatosítani magunkban ezt, s 25 év múlva a gyülekezetnek ismét fogadalmat kell tennie, hogy életében továbbra is Isten dicsősége a legfontosabb. Csak így lehetséges a megmaradás. A kisbácsiaknak példát kell mutatniuk másoknak, hogyan lehet megmaradni a nagyváros közelében.

A résztvevők meghallgatták Oláh Boglárka (orgona) és Oláh Mátyás (cselló) műsorát Fotó: Kiss Gábor

Hiszen ma a tendencia az, hogy vidékről az emberek felkerekednek megélhetést keresni a nagyvárosok közelében – mondta a püspök, aki imájában is azt fogalmazta meg, hogy a gyülekezet legyen befogadó azok irányába, akik távolról érkeztek és közösségre vágynak.

Igehirdetést követően Oláh József lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet és a meghívottakat, a délvidéki Piros testvérgyülekezet mintegy negyvenfős küldöttségét, a hollandiai Drachten gyülekezetének és a Vriendenkring Oost Europa alapítvány képviselőit. A templomépítés történetének ismertetése után a lelkipásztor elmondta,

idén szeptemberben lesz 25 éves a gyülekezet kórusa, addig szeretnék a megvásárolt régi orgonát felújíttatni és felavatni. Ez lenne a közösség legújabb terve.

Folyamatosan gyarapodó közösség

A vendégek sorában felszólalt Tóth Ferenc gyülekezeti tag is, aki hathatósan támogatta az építkezéseket. „Figyelve az egyházközség életét, megtapasztaltam a gyülekezet épülését. Részt vettem örömeiben, de a nehézségekben is. Istennek köszönhetően cégtulajdonos lehetek, ezért alkalmam volt támogatni a közösséget. Jézus egyik példázatában arra tanít, hogy a reánk bízott tálentumokat nem elásni kell, hanem gyarapítani. E példázat vezérelt engem is tevékenységeim során. Hálát adok azért, hogy az elmúlt évek eseményeinek magam is aktív részese lehettem” – fogalmazott Tóth Ferenc.

A kolozsvári egyházmegye főgondnoka, Floriska István arra kérte a híveket, jöjjenek a templomba, hozzák el gyerekeiket is, hogy átadják számukra az 500 éves református örökséget, az 1000 éves magyarság történetét és a 2000 éves keresztyén kultúrát.

A modern vonalvezetésű kisbácsi református templom Fotó: Kiss Gábor

A 25 éves jubileumi ünnepséget szavalatok és a kórus szolgálata színesítette, istentisztelet után pedig szeretetvendégségre hívták a megjelenteket.

Manapság kevés gyülekezet mondhatja el magáról, hogy az utóbbi harminc évben nem apadt, hanem jelentősen gyarapodott. A Kolozsvár mellett fekvő Kisbács ezeknek sorába tartozik. Kicsiny szórványközösségből az Úr kegyelméről bizonyságot téve három évtized alatt életképes gyülekezetté növekedett. A falu az építkezéseknek köszönhetően viszont továbbra is fejlődik. Kérdés, hogy az újonnan érkezőket az egyház hogyan tudja a közösségi életbe bevonni, és a messziről érkezők meghallják-e a hívó szót.