Makkay József 2019. június 21., 09:51

Gazdálkodás, mint életforma

Erdély-szerte egyre gyakoribbak a gazdaképző tanfolyamok. Igaz, sok termelő azért iratkozik be a képzésekre, mert amennyiben nem végzett mezőgazdasági szakiskolát, szaklíceumot vagy agráregyetemet, a pályázatok iratanyagához egy gazdaképző tanfolyam diplomáját is mellékelnie kell. Legtöbbször ilyenkor eszmélnek rá az emberek, hogy felnőtt fejjel is mennyire fontos tanulni, új növénytermesztési és állattenyésztési ismereteket szerezni, azaz rájönnek arra az alapigazságra, hogy már nem lehet azzal a tudásanyaggal boldogulni, amit odahaza a szülőktől vagy nagyszülőktől kaptak.
Miközben a mezőgazdasági líceumok vagy szakiskolák Erdély-szerte konganak az ürességtől, és a tanárok lasszóval tudják csak összegyűjteni a minimális osztálylétszámokat, sok gazda felnőttként döbben rá, milyen jó lett volna eleve egy ilyen iskolában kezdeni a tanulást, amire később könnyebben tudna építkezni. A mezőgazdasági képzés hiánya ugyanakkor nem véletlen, hiszen már a kommunista rendszer utolsó évtizedeiben is mindenki menekült a falutól és a mezőgazdaságtól. A rendszerváltás után ezt az erkölcsileg lezüllesztett mezőgazdasági szakoktatást örökölte a szakminisztérium, a tanári gárda és a helyi önkormányzatok. Ezek mai napig nehezen tudnak olyan alapokra épített új szakképzést elindítani, amely vonzó lenne a pályaválasztó fiatalok számára. Pedig érdemes bepillantani az egyre sűrűbb mezőgazdasági szakkiállítások mezőgép-, növényvédőszer- vagy vetőmagkínálatába, hogy rájöjjön az ember, az agrárágazat olyan területe lett a gazdaságnak, amiben nemhogy szégyellni való nincs, de a gazda egyenesen büszke lehet arra, amivel foglalkozik. Igaz, a közfelfogás nehezen változik, ugyanakkor az egyre több gazdálkodási lehetőség és az élelmiszerpiac folyamatos nyersanyagszükséglete azt bizonyítja, hogy lassan, de biztosan átértékelődik a földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozók szerepe és megítélése.
Az átalakulásban fontos szerepet kell vállalniuk a mezőgazdasági érdekvédelmi szervezeteknek, a különböző állami intézményekben dolgozó mezőgazdasági szakembereknek és politikusoknak egyaránt. Közös feladatuk olyan törvényi, adminisztratív és gazdasági hátteret teremteni a gazdálkodók számára, hogy a fiatalok felfedezzék a mezőgazdálkodás szép oldalait, másrészt anyagilag is megérje nekik időt, pénzt és tanulást fektetni ebbe az életformába és szakmába. Nem véletlenül írok életformát, hiszen a gazdálkodás nem pusztán szakma, hanem annál sokkal több. Olyan életforma, amelyik szaktudás és elköteleződés mellett megfelelő családi hátteret is igényel.
Ha ez a sokféle összetevő adott, akkor érdemes belevágni, mert a gazdálkodásról és a mezőgazdaságról szóló mindenféle álhír ellenére még mindig olyan munkáról van szó, ami természetközeli életformát, kötetlen munkaidőt és egészségesebb életmódot jelent.
Az erdélyi gazdaképzőkön ezekre az üzenetekre is jó lenne odafigyelni, hogy senki ne kényszerből, hanem meggyőződésből vállalja azt az ősi életformát, amely erdélyi tájainkon hosszú évszázadokon át nemzedékek megtartó foglalatossága volt.